Kárpátalja, 2014. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

2014-11-14 / 46. szám

*­aletmoszkóp Híres magyarok Nándorfehérvár bajnoka Ötszázhetvenr évvel ez­előtt, 1444. november 10- én, a bulgáriai Várnánál zajlott le egyik legkiválóbb hadvezérünk, Hunyadi Já­nos egyik legnagyobb üt­közete II. Murád oszmán szultán serege ellen, melyet ugyan hősünk balszeren­csés módon elveszített, de csatáinak óriási többségé­ben győzelmek sorát aratta a törökök fölött. Nélküle, bátorsága és nagyszerű stratégiai érzéke nélkül va­lószínűleg már száz évvel korábban elveszett volna Magyarország, s a déli ha­rangszó immár félezer éve emlékeztet 1456-os nándor­fehérvári diadalára, amikor egy Mohácshoz mérhető katasztrófától mentette meg hazánkat. Ismerjük hát meg harcokban bővel­kedő életét. Származás - kérdője­lekkel mmmmmmmmm Édesanyja, Morzsinai Erzsé­bet erdélyi magyar nemes lány 1409-ben hozta világra a maj­dani nagy törökverőt. Édesapja a havasalföldi születésű Serbán fia Vajk volt, aki valószínűleg 1395-ben költözött Magyaror­szágra, s állt a később német­római császárrá is megválasztott Luxemburgi Zsigmond magyar és cseh király szolgálatába, aki abban az esztendőben vonult be a Havasalföldi Fejedelemségbe, hogy a törökbarát Vlad vajdát lemondatva, visszasegítse trón­jára Mircsa vajdát. A történészek egy része román bojárcsalád­ból származó nemesnek tartja Vajkot, más vélemény szerint viszont kun volt, mivel a ro­mán nemesség akkoriban még döntő részben a Havasalföldön és Moldvában maradt kunok, besenyők, az ugyancsak török nyelvű úzok, illetve a tatárok kö­réből került ki. S a Vajk név sem román, hanem népvándorláskori török személynév. Egy harmadik elképzelés szerint pedig Zsigmond király volt a természetes apja, aki - miután a már terhes Morzsinai Erzsébetet hozzáadták Vajkhoz - a nevelőapa hallgatását díjazta azzal, hogy neki adományozta a dél-erdélyi Vajdahunyad várát és a hozzá tartozó birtokot. A történészek egy része sem zárja ki, hogy nem pusztán legendáról van szó, mivel Hunyadi János­nak volt egy ugyancsak János nevű öccse, s az adott korban erre csak akkor kerülhetett sor, ha a két fiú két különböző apától származott. Amellett Zsigmond egyik bizalm az olasz származású, méltatlanul elfe­ledett, híres törökverő vitézre, Ozorai Pipóra bízta Hunyadi katonai nevelését. S a fiatalem­ber előbb tanítómestere mellett, m­ajd a Zsigfr­ondot hűbérura­­ként elfogadó Lazarevics István szerb despota (zsarnok, uralko­dó) szolgálatában ismerkedett meg a török harcmodorral. Hu­szonhárom évesen házasságra lépett Szilágyi Erzsébettel, akitől két fia, László és Mátyás, a maj­dani nagy király született. S még házasságkötése évében Zsig­mond császár-király személyes szolgálatába lépett, aki magával vitte Itáliába, majd a huszita háborúk kirobbanása után Cseh­országba, így megismerte a kor másik két roppant eredményes harcmodorát, az olasz zsoldosok (condottierik) és a cseh husziták taktikáját. Az uralkodó és környezete hamar felfigyelt a bátran és oko­san küzdő, ráadásul nagy testi erejű fiatal katona képességeire, beválasztották a királyi tanácsba, majd 1439-ben Szörényi bánná nevezték ki, s leküldték a déli határvidékre. Diadal a teljes európai török haderő fölött ■■ 1439-ben Zsigmond fiú utód nélkül hunyt el, s a Habsburg­­házból származó I. Albertet jelölte ki utódjául. Ám a fiatal király még ugyanebben az évben meghalt, s csak egy csecsemőko­rú kisfiú maradt utána. A főurak többsége mellé állt, s a Szent Ko­ronával illetve az apróság fejét, V. Lászlóként királlyá ismerték el. A köznemesség és a főurak kisebb része viszont a már len­gyel királlyá koronázott, s a pápa támogatását is élvező 16 éves I. Jagelló Ulászlót választotta magyar uralkodóvá, s így kitört a polgárháború, melyben kez­detben a Habsburg-pártiak álltak nyerésre. Ám miután Hunyadi a Jagello-párt mellé állt, 1441 januárjában Bátaszéknél döntő győzelmet aratott ellenfelei fö­lött. Ulászló meg is jutalmazta: erdélyi vajdává, temesi bánná és nándorfehérvári főkapitánnyá nevezte ki a tehetséges hadve­zért, aki ugyanebben az évben aratta első nagy győzelmét a török fölött: a török végvár, Szendrő mellett szétverte Iszhák bég seregét. A következő év tavaszán Mezid bég nagy erejű táma­dást hajtott végre Erdély ellen, s a marosszentimrei csatában legyőzte Hunyadi sokkal kisebb seregét. A vajdának azonban egyetlen hét is elegendő volt ahhoz, hogy jóval nagyobb hadat gyűjtsön, s Nagyszebennél ismét megütközött az Erdélyt dúló törökökkel. Kétoldali szárnytá­­madással az oszmánok hátába került, akik pánikszerű mene­külésbe kezdtek, ám nem sokan menekülhettek, s maga a bég is holtan maradt a csatatéren... A szultán bosszúért kiál­tott, s még ugyanezen év, 1442 nyarán - Sehábeddin beglerbég vezérlete alatt - a teljes európai török haderőt, valamint ázsiai oszmán hadakat, összesen 50-70 ezer harcost küldött Havasalföld, Moldva és Erdély meghódítá­sára. Hunyadi mindössze 15 ezer emberrel kelt át a Kárpáto­kon, s a Vaskaputól nem messze szembefordult a támadókkal. Az ütközet során a hatalmas számbeli fölényben lévő törökök hátranyomták a magyar lovassá­got. Ám ekkor a huszita módra puskákkal és kisebb űrméretű ágyúkkal felszerelt magyar harci szekerek két oldalról támadást indítottak az oszmánok ellen, s az elsöprő kereszttűzbe került muzulmánok fejvesztetten me­nekültek el a csatatérről. Ilyen arányú győzelmet mindaddig nem arattak még a tö­rökök fölött. Felébredt az Oszmán Bi­rodalom Eu­rópából való kiszorításá­nak remény­sége, s 1443 nyár­utáján Hunyadi és Ulászló je­lentős sereg­gel kelt át az Al-Dunán, megindítva az ún. hosszú hadjáratot. Októberben a szerbiai Nisnél egyet­len nap lefor­gása alatt Hu­nyadi szétvert három, egye­sülni akaró török sereget, majd novem­berben felmorzsolt egy, a sa­játjánál jóval nagyobb muszlim hadat. Ezt követően elfoglalták Szófiát, ám az oszmánok most már nem álltak ki nyílt csatára, hanem eltorlaszolták a Balkán­hegység hágóit. A magyar sereg végül is nem tudott áttörni, ám elérték, hogy a törökök felad­ták az ekkorra már meghódított Szerbiát. A várnai vereségtől a nándorfehérvári dia­dalig mmmmmmmmm A hosszú hadjárat eredmé­nyeként tízéves béke született a törökökkel, akik végre le akartak számolni a Bizánci Birodalom Konstantinápoly köré visszaszo­rult maradékával. Cesarini pápai legátus azonban arra biztatta I. Ulászlót, hogy mondja fel a bé­keszerződést, és ismét támadjon a török ellen. Azzal érvelt, hogy a szultán most úgyis az ázsiai n­amub­ben­ van lekötve, s ke­resztény hajóhadat szerveznek a Dardanellák lezárására, így az oszmán főerők nem tudnak átkelni a tengerszoroson, s fel lehet végre számolni a törökök európai hódításait, így sebtében ismét hadat szerveztek, és 1444 szeptember derekán megindítot­ták az új támadást, ám az előző évinél jóval kisebb haddal. A be­ígért keresztény flotta azonban húsz hajóból sem állt, nem tudta megakadályozni II. Murád átke­lését Európába, aki meg is indult Hunyadi és Ulászló feltartózta­tására, s Várnánál találkozott a két sereg. Hunyadi Jánosnak a szárnyakon nehéz küzdelemben sikerült is visszaszorítani az ellenséget. A még mindig csak húszéves Ulászló azonban a derékhadban - lovagjaival -meggondolatlanul nekirontott a fegyelmezetten harcoló, híres török gyalogságnak, a janicsár­­ságnak. A roham elakadt, sőt a király is életét vesztette, így mire Hunyadi visszatért a derékhad­hoz, már nem tudott úrrá lenni a seregen eluralkodott pánikhan­gulaton, s a csata elveszett. A hadvezért V. László nagy­korúságáig kormányzóvá vá­lasztották, 1448-ban pedig ismét támadásra szánta el magát a szul­tán ellen. Az ugyancsak nagy hírnévre szert tett albán hadve­zetővel, Kasztrióta Györggyel akart egyesülni, hogy együttes erővel győzzék le az oszmá­nokat. A szultánnak azonban sikerült a két keresztény sereg közé ékelődnie, és október 16- án Koszovóban, Rigómezőnél csatára kényszerítette Hunyadit, aki a két-háromszoros túlerővel szemben is vállalta s kis híján meg is nyerte az ütközetet. A csata első napján sikerült vissza­vernie a török rohamokat. Más­nap pedig már-már győzelemre állt, amikor rohamozó csapatai mögött pihent oszmán egységek avatkoztak be a küzdelembe, s a szultán javára döntötték el az ütközetet. 1453-ban az új oszmán ural­kodó, II. (Hódító) Mohamed bevette Konstantinápolyt, s 1456 nyarán hatalmas haddal vonult Magyarország kulcsa, legfonto­sabb déli végvára, a Száva és a Duna összefolyásánál emelkedő Nándorfehérvár ellen, hogy azt elfoglalva s Hunyadi előrelátha­tóan az erősség felmentésére in­duló seregét legyőzve, meg sem álljon Budáig. A pápa keresztes hadjáratot hirdetett, melynek szervezésével Kapisztrán János ferences rendi szerzetest bízták meg. Az oszmánok azonban gá­lyákkal zárták le a Dunát, hogy megakadályozzák a felmentő sereg átkelését a déli parton álló erődítményhez. Ám Hunyadi folyami hajóhada áttörte a gá­lyák vonalát, s a felmentő sereg bevonult Nándorfehérvárba. Az ostrom azonban folytatódott, s egy héttel a dunai ütközet után megindult a döntő török táma­dás. Áttörték a városfalakat, s elkeseredett küzdelemben a fellegvárba szorították Hunya­dit, aki azonban az egész éj­szakán át tartó küzdelemben sorra visszaverte a rohamokat, s július 22-én hajnalban paran­csot adott az ellentámadásra, mely kisöpörte a városból az oszmánokat. Délután a keresz­tesek megtámadták az anatóliai török hadtestet, mire a szultán a ruméliai lovasságot vezényelte ellenük, mely elvágta a keresz­teseket a vártól. Ám ezzel csak­nem őrizetlenül hagyta ágyúit, Hunyadi pedig nehézlovassági rohammal elfoglalta az ágyú­állásokat, és lövetni kezdte a ruméliai egységeket, majd újabb magyar lovascsapatok törtek ki a várból­, két tűz közé szorítva a török lovasságot. Majd az egész magyar sereg kiözönlött Nán­dorfehérvárból, Hunyadi pedig a török tábor ellen fordította a lövegeket. A szultáni sereg dön­tő csapást szenvedett, s nemcsak ágyúit, hanem még poggyászos szekereit is hátrahagyva elmene­kült a végvár alól. A csata után kitört pestisjárvány azonban nem sokkal legnagyobb diadala után, 1456. augusztus 11-én el­ragadta az egyik legjelentősebb magyar hadvezért. (Források: Varga Domokos: Magyarország virágzása és romlása, Harmat Árpád Péter: Hunyadi János élete, Wikipédia) Lajos Mihály Versajánló Az Édes öröm, ittalok már... című és kezdetű Petőfi-költe­­mény nem kevesebbet, mint az élet értelmét kutatja, miközben az idő és az emberi emlékezet gondját helyezi a középpontba. Az első versszakban az öröm, a másodikban a bánat elillanó természetét fogalmazza meg, a későbbiekben pedig ezek szükség­­szerű váltakozásán gondolkodik el. A költemény végkicsengése viszont egyértelműen lemondó: az élet hiábavalóságával szemben érvként nem tud semmi fajsúlyosat felemlíteni. A költemény megírása idején költőnk mindössze huszonnégy esztendős, de lényegében rátapint a legfőbb emberi gondra. „Nem legjobb-e sosem élni?” - kérdezi a költő. És mivel ezzel a kérdéssel ér véget a költemény, lényegében az olvasót készteti válaszadásra. Az efféle gondáthelyezéstől viszont egyetlen verskedvelő sem szokott zavarba jönni. Sőt, némelyikünk kimondottan örül is neki. Hisz nagy szükség van időnként megállni, s mind az „édes öröm, ittalak már”, mind pedig a „keserű bú, ittalak már” jól ismert végletei között elgondolkodva, újra s újra észrevenni, milyen felmérhetetlen kincs, hogy élhetünk. Hogy a létezés csodájának részesei lehetünk... Penckófer János Petőfi Sándor Édes öröm, ittalak már... Édes öröm, ittalak már, És hova lett az a pohár, Amelyből ittalak téged? Összetörött, cseréppé lett. Keserű bú, ittalak már, És hova lett az a pohár, Amelyből ittalak téged? Összetörött, cseréppé lett. Fényes nap a szív öröme, Sötét felhő takarja be. Sötét felhő a szív baja, Szellő jön, és odább fújja. Olyan vagyok, mint az árnyék. Mintha temetőben járnék. Elmúlt idő, elmúlt idő. Te vagy, te vagy a temető. A temető éjjelében Bolygótűz az én vezérem. Múlt napjaim sírja felett Bolygótűz az emlékezet. Mozdulni kezd a levegő, Halk, de hűvös fuvalom jő, És tőlem suttogva kérdi: Nem legjobb-e sosem élni? Kárpátalja Megbízott főszerkesztő: Molnár Ferenc Munkatársak: Radó Zsolt, Espán Margaréta, Kacsur Gusztáv, Lajos Mihály Szerkesztőségi titkár: Vorcsák Viktória Szedés és tördelés: Tótin Viktória LAPUNK MEGJELENÉSÉT A BETHLEN GÁBOR ALAP TÁMOGATJA ( ti) Hírfelhasználó^^' Címünk: Beregszász, Korjatovics u. 3/2. Levélcím: 90202 Beregszász, Pf.: 38. Tel./fax: 2-50-19, 2-44-32. E-mail: karphetlap@bereg.net.ua Lapunk internetes változatának címe: www.karpataljalap.net Lapengedély száma: 30 Na; 209 Lapalapító és kiadó: Kárpátalja Kft. Ungvári járás, Szűrte, Rákóczi út 43. Igazgató: Sepella Erzsébet Készült: Kárpátaljai Lapkiadó Vállalat Rt. Ungvár, Gagarin u. 42/1. Ofszetnyomás. Példányszám: 15550. Rendelési szám: 478. Terjeszti a Kárpátalja Kft. A lapunk címére beérkező kéziratok közlésének és szerkesztésének jogát fenntartjuk, azok recenzálását, visszaküldését, továbbítását és megválaszolását nem vállaljuk. A címünkre beérkező levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. A publikációkban közölt tényekért minden esetben a szerző viseli a felelősséget. KapnaTOJiiío (Ha yropcbKití mobí) JacHOBHiiK i BH/iaBeub: TOB “KapnaTOJiiío” Taiera lacHOBana 18. 12. 2000 p. PeecTpauiiÍHe cbíaoktbo 3T X* 209 búi 25.12. 2000 p. TaieTa BÚmpyKOBaHa y IIPAT “Biumbhhutbo “3aKapnamT 88011 m. y*ropoA, Byji. Tarapma, 42/1,3aKapnaTCbK0i oőji. YicpaiHH. HoMep laMOBJieHHii: 478 (0<|>c. apyic. Ymob. apyic. apic. 4.) Tupaac: 15550

Next