Kárpátalja, 2015. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-02 / 1. szám

KALEIDOSZKÓP Híres magyarok Költészetünk üstököse Az első magyarországi dagerrotípiák (ősfényképek) egyikéről vékony arcú, ma­gas homlokú, komoly te­kintetű fiatalember tekint ránk: Petőfi Sándor. A költő, aki csak 27 évet élt, de ez a 27 esztendő tele volt nyo­morral és ünnepléssel, két­ségbeeséssel és határtalan örömmel - s megannyi köl­teménnyel, melyek között ott találjuk a világirodalom egyik legszebb szerelmes versét, a Szeptember végén. Elsősor­ban mégis az 1848-1849-es forradalom kirobbantója­ként, a revolúció, valamint a szabadságharc dalnokaként él a köztudatban. De ki is volt ez az ember, költészetünk üstököse? „Itt születtem én ezen a Huszonöt évesen hazalátogat­va szülőföldjére, vetette papírra nevezetes sorait: „Itt születtem én ezen a tájon, /Az alföldi szép nagy rónaságon...” Mert ő valóban a Nagyalföld szülötte volt, s tájleíró költeményeiben is a végtelenbe nyíló síkságot énekelte meg a földkerekség legszebb tájaként. Szülei, Petrovics Sándor és Hrúz Mária 1821 őszén költöztek Kis­kőrösre, s itt látta meg a napvilágot elsőszülött fiuk, Sándor, akinek megkeresztelését 1823. január 1-jén jegyezték bele a helybeli evangélikus egyházközség anya­könyvébe. A család viszont szűk két év múlva Kiskunfélegyházán telepedett le, majd a családfő egyre sikeresebb vállalkozásokba fogott, bérelt mészárszékei, kocsmái mű­ködtek a Kiskunság több helységé­ben, s tisztes jómódot biztosított családja számára. Elsőszülött fiát a Kecskeméti Evangélikus Elemi Iskola elvégzé­se után tovább taníttatta Sárszent­­lőrinc alsó fokú középiskolájában, ahol a fiatal gimnazista kitűnt szép írásával és rajzolói képességével. Majd kétévnyi pesti gimnáziu­mi tanulmányok után Aszódon folytatta középiskoláit, itt kezdett először verseket írni, itt lett először szerelmes, és itt kezdett vonzódni a színészet iránt. Amellett kitűnő tanuló lett, a kötelező tananyag mellett pedig irodalmi, történelmi, bölcseleti és természetrajzi mű­vekkel pallérozta tovább elméjét, miért is ,Könyves Sándornak" be­cézték. Később - családja anyagi helyzetének megrendülése elle­nére - beíratták a Selmecbányai Líceumba, ahol azonban tüzes magyar érzései miatt összetűzésbe került Habsburg-párti, császári tit­kos ügynökként is ténykedő, szlo­vák nacionalista osztályfőnökével, aki kicsinyes bosszúból megbuk­tatta őt a Petőfi által nagyon is jól ismert történelemből. A diák önérzetével ellentétesnek találta, hogy meghunyászkodjon tanára előtt, így otthagyta az iskolát. A színészi kitérőtől az irodalomba való berob­ 1839 februárjában Pestre gyalogolt, ahol a főváros magyar teátrumában lett színházi szolga, egyúttal viszont a kor legjobb ma­gyar színművészeit látta fellépni, s drámaelméleti ismeretek tanul­mányozásával is képezte magát, lévén, hogy akkor még a színészi pálya vonzotta. A Pápai Református Kollé­giumba került, s itt írta le első, nyomtatásban, méghozzá a nagy tekintélyű irodalmi lapban, az Athenaeumba megjelent versét, A borozót. Elszegényedett édes­apja azonban nem tudta tovább taníttatni, így nem fejezte be a kollégiumot, hanem színésznek állt. Egy Székesfehérvárott meg­szerveződött színtársulat tagja lett, Borostyán, Rónai, Pönögei, majd Petrovicsból Petőfire magyaro­sított néven lépett fel, s színészi sikereket is ért el. Nem tehetség­­telensége, hanem a pártoló közön­ség hiánya miatt nyomorgott. Át is költöztek Kecskemétre, a társulat azonban anyagi csődbe jutott, és feloszlott. Petőfi Debrecenben egy vándorszínésztrupphoz szegődött, ahol kapott is jó szerepeket, ám az ígért jó fizetésből semmi sem lett, majd ez a társulat is csődbe ment, Petőfi pedig visszatért Debrecen­be, s egy sivár, tüzelője elfogyása után ráadásul fűtetlen bérelt szobá­ban nyomorgott 1843-1844 telén. Éhezve és dideregve másolta át egy füzetbe addig írt költeményei egy részét, s 1844 februárjában, süvöltő szélben, esőben-hóban gyalogolt fel Pestre, ahol a kor addigi legnagyobb költőjének, Vörösmarty Mihálynak mutatta be poémáit. A Petőfi tehetségét felis­merő költőfejedelem pedig elérte, hogy az ellenzéki szellemiségű fővárosi polgárokból, értelmiségi­ekből álló Nemzeti Kör támogassa a szinte teljesen ismeretlen fiatal poéta műveinek kiadását. Sőt, Vörösmarty a társadalmi élettel, a képzőművészetekkel és a köl­tészettel foglalkozó, Vahot Imre szerkesztő által alapított Pesti Divatlaphoz is beajánlotta ifjú pályatársát, aki szerkesztősegéd lett a hetilapnál, s ontani kezd­te magából a verseket, melyek értő közönségre találtak az érett reformkor szellemi pezsgésében. Forradalom a költészet­ben ---—mmnT— Első remekműve, A helység kalapácsa pompás hősköltemény­­paródia, melyben az eposzok ünnepélyes stílusában mesél el egy közönséges falusi kocsmai verekedést. A műben már maga a forma és a tartalom is kacagtató ellentétpárt alkot, melyhez hely­zet- és jellemkomikum társul, s ma éppúgy lehet derülni rajta, mint megírásakor. Míg másik korai re­meklése, a János vitéz irodalmunk első modern nyelvezetű elbeszélő költeménye, mely csodálatosan öt­vözi a tündérmesét és a népéletet, végleges szövegét szinte javítás nélkül írta meg - mindössze hat nap alatt. A juhászbojtárból Tün­dérország királyává lett Kukorica Jancsi sorsában pedig az egész magyar nép remélt felemelkedését énekelte meg. A humor és a derű alkotá­sait azután egyetlen, borongós hangvételű verseskötete követte - Cipruslombok Etelka sírjáról -, melyben a tragikus hirtelenséggel elhunyt szerelme, Csapó Etelka elvesztése miatti fájdalmát írta ki magából. Ám sebzett szíve meg­gyógyulása után újból szerelemre lobbant, ezúttal Grassalkovich her­ceg gödöllői jószágigazgatójának a lánya, Mednyánszky Berta iránt, mely vonzalom eredményeként megszületett a magyar szerelmi dalköltészet csúcsának számító, Szerelem gyöngyei c. verseskö­­tet. Berta kisasszonynak nem is volt ellenére a költő közeledése, amikor viszont Petőfi levélben megkérte az apától a lány kezét, a jószágigazgató nyersen vissza­utasította a poétát, akinek szerelmi reményei így elszálltak, melyek tovatűntés csak a költő felvidéki di­­adalútja ellensúlyozta, ahol az iro­dalomba friss nyelvezetet hozó, a népdalok forrásából is merítő költő az iránta megnyilatkozó szeretet megannyi jelével találkozott. Pető­fi Úti jegyzetek c. prózakötetében örökítette meg útját. Ugyancsak prózaírói képességeit csillogtatta meg A hóhér kötele c. regényében, s a drámaírásba is belekóstolt, papírra vetve a Könyves Kálmán királyunkat megcsaló Eufémia királynéról és balkézről született fiáról, a magyar trónt jogtalanul - és eredménytelenül - követelő Borics hercegről szóló történelmi drámáját, a Tigris és hiénái Ám nemcsak a költészetet, hanem a társadalmat is meg akarta újítani, álmodva egy világról, melyben nincsenek kiváltságok, hanem törvény előtti egyenlőség uralkodik. 1847-ben megjelentette addigi összes költeményét, köztük A kutyák dalát és A farkasok dalát, melyekből kicseng a jogegyen­lőtlenségre épülő társadalmi rend elutasítása, így nem csoda, ha Petőfi a Habsburg-titkosrend­­őrök érdeklődési körébe került. Ő viszont már az előző évben megismerte élete legnagyobb szerelmét, Károlyi Lajos gróf birtokfelügyelőjének, Szendrey Ignácnak a lányát, Júliát, akihez ún. Júlia­ verseinek egész sorát intézte, s a Jókai Mór által sza­bad gondolatjárásúnak nevezett, eredeti személyiségű lány viszo­nozta is a költő vonzalmát. Végül az apja is lenyelte ellenérzéseit, s beleegyezett a házasságukba, melyet 1847. március 15-én kö­töttek meg. Petőfi egyetlen „gróf druszája”, arisztokrata barátja, Teleki Sándor pedig a hosszúra nyúlt mézeshetek idejére az if­jú pár rendelkezésére bocsátotta koltói kastélyát. „Talpra, magyar...” . Koltón töltötte Petőfi élete legboldogabb időszakát, s hitve­séhez, a „feleségek feleségéhez” intézett verseivel, köztük a már említett Szeptember végénnel gazdagította a magyar szerelmi költészet kincsestárát. Majd fel­költöztek Pestre, ahol Petőfi a híres „forradalmi kávéházban”, a Pilvaxban gyűjtötte maga köré a később márciusi ifjaknak nevezett fiatal értelmiségieket, akik tenni is akartak azért a világért, melyben „a jognak asztalánál” mindenki „egyaránt foglal helyet”. S 1848. március 15-én - a költő vezetésé­vel - innen indultak el felrázni Pest városát, kirobbantani történelmünk egyik legnagyszerűbb forradalmát, melyben Petőfi gyújtó hatású, az embereket valóban talpra ugrató Nemzeti dalának jelentős szerepe volt abban, hogy a nagy nap dél­utánján 20 ezres tömeg vonuljon fel a budai várba, s rákényszerítse a bécsi udvart képviselő Helytar­tótanácsot a cenzúra eltörlésére, a várbörtönbe vetett forradalmár, Táncsics Mihály szabadon bocsá­tására, valamint a Budán és Pesten állomásozó helyőrség tétlenségre kényszerítésére. S a két városban a forradalmárok átvették a hatalmat. Az év nyarán megtartott nemzetgyűlési választásokon a költő Szabadszállás képviselője­löltjeként indult, ám az ellenfelei által véghezvitt népbun­tás „ered­ményeként” elbukott. Ez a fájdal­mas vereség is rányomta bélyegét Az apostol c. elbeszélő költemé­nyére, melyben megrajzolta az életét egy igazabb világ felépí­tésének szentelő, s kivégzéséig a szabadságért küzdő magányos forradalmár alakját. A tragikusan záruló mű végén viszont kicseng a remény, hogy az új nemzedék végre megérti és szívébe zárja a zsarnokság által lelki sötétségben tartott felmenői által meg nem értett, sőt elutasított hőst, hősöket. Petőfi forradalmi költésze­tének egészére helyhiány miatt nem térhetünk ki. Összegzésként viszont elmondhatjuk, hogy ha­talmas erővel robban ki belőlük a harcra buzdítás, s kétség kívül nagy szerepet játszottak a forra­dalmi és önvédelmi háborút vívó magyarság fellelkesítésében, küz­dőszellemének ébren tartásában. Maga Petőfi is úgy érezte: neki is kardot kell kötnie, s kérésére - századosi rangban - Józef Bem, magyarosan: Bem József erdélyi seregéhez irányították. A magyar zászló alá állt lengyel tábornok és a magyar költő között szinte apai-fiúi szeretet szövődött. Petőfi csodálta a rendíthetetlen kitartással küzdő hadvezért, aki öt nappal a végzetesnek tűnő vízaknai vereség után, Piskinél képes volt elsöprő győzelmet aratni az üldözőcsászá­ri hadak fölött.­­ Négy nap dörgött az ágyú..., illetve Az erdélyi had­sereghez c. költeményeiben méltó emléket állított a kiváló tábornok­nak, aki 1849 áprilisára mondhatni egész­ Erdélyt felszabadította. Ám következett a cári inter­venció, és az erdélyi hadműveletek egyik záróakkordja, a július 31-i segesvári csata, melyben Petőfi is életét adta a szabad, demokratikus Magyarországért. Üstökösként tűnt fel irodalmunk egén, ám a tovasuhanó üstökösöktől eltérően ma is ragyog. Állócsillaggá válto­zott... (Forrás: Fekete Sándor: így élt a szabadságharc költője) Lajos Mihály Versajánló A Dínomdánom (1843) egy igazi Petőfi Sándor-költemény, melyben a jól megszokott verselés, hangnem és életszemlélet fogadja az olvasót. Ráadásul januárban, vagyis abban a hónapban készült el a mű, amikor a költő is született. Ezt az egybeesést nem mindenki tudja véletlennek venni, a Petőfi-szeretők többsége ebben okságot és szándékoltságot vél fölfedezni. Mondjuk, van is rá okuk, hiszen Petőfi nem egy alkalommal éppen születése napján, január elsején vetett számot az élet kérdésével, így az­tán a Dínomdánomban megszólaló személyiséget nem könnyű elválasztani a valóságos szerzőtől, már ha egyáltalán fontos ez. Tudniillik ahhoz, hogy e jó humorú, életvidám, helyenként már­­már duhajnak is tekinthető megszólaló életszemléletét élvezze az olvasó, mellékessé válik minden okfejtés, „okoskodás”. Miért is kellene túlbonyolítani, ami egyszerű. A hegedűvel, furulyával, cimbalommal, de főként a „lyánykával”, csókkal, no és a ki­hagyhatatlan borral együtt múló idő minden pillanata valóságos boldogság. Olyannyira kerek így az élet, hogy elvenni belőle bűn, hozzátenni pedig hiábavaló erőlködés lenne. Legjobb lenne, ha minden így tudna maradni, legalább a következő januárig, és aztán mindez kezdődhet elölről... Penckófer János ! Petőfi Sándor Dínomdánom Hegedűszó, furulyaszó, cimbalom... Van-e még, kit a búbánat terhe nyom? Akinél van, igazítsa el a bút, Nehogy neki mutassuk meg, hol az út. A búbánat gonosz vendég, rossz madár. A kebelbe életet, vért lopni jár. A búbánat szívet rágó ürgesi. Borral lehet, borral kell kiönteni. A bor éleszt, a bor éget, mint a csók - Csókot, lyányka, hosszút édest, Lángolót! Csókod lángja, mint a napfény, mennyei. Mely az élőfán a lombot neveli. Iregg Lombon fakad, lombon rejlik a virág, ik-2«- Lomb nélkül, virág nélkül mit ér az ág? Hogyha pusztán s szárazon a törzsök áll, Hamar éri a sodró vész, a halál... Hah, halál, te nagy kérdéssel, melyre még. Nem felele sem idő, sem bölcsesség, Mivel áldasz, mivel versz a sír után? Van-e ott is élet és bor és leány? W£l>” mmm Kárpátalja­­ Megbízott főszerkesztő: Molnár Ferenc Munkatársak: Radó Zsolt, Espán Margaréta, Kacsur Gusztáv, Lajos Mihály Szerkesztőségi titkár: Vorcsák Viktória­­ Szedés és tördelés: Tóti­ Viktória, Gyurkovics Gabriella LAPUNK MEGJELENÉSÉT A BETHLEN GÁBOR ALAP TÁMOGATJA ( mti) Hírfelhasználó Címünk: Beregszász, Korjatovics u. 3/2. Levélcím: 90202 Beregszász, Pf.: 38. Tel./fax: 2-50-19, 2-44-32. E-mail: karphetlap@bereg.net.ua­­ Lapunk internetes változatának címe: www.karpataljalap.net Lapengedély száma: 3T Ns: 209 Lapalapító és kiadó: Kárpátalja Kft Ungvári járás, Szűrte, Rákóczi út 43. Igazgató: Sepella Erzsébet Készült: Kárpátaljai Lapkiadó Vállalat Rt. Ungvár, Gagarin u. 42/1. , Ofszetnyomás. Példányszám: 15450. Rendelési szám: 565. Terjeszti a Kárpátalja Kft. I A lapunk címére beérkező kéziratok közlésének és szerkesztésének jogát fenntartjuk, js­y azok recenzálását, visszaküldését, továbbítását és megválaszolását nem vállaljuk ! A címünkre beérkező levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk ! A publikációkban közölt tényekért minden esetben a szerző viseli a felelősséget |------------------------------------------------------------------- . KapiuiTOJiito (mi yropcbhiií mobí) 3;hiiobhiik i biijuibchi.: TOB “Kapnam mo" ra te ni lacHOBana 18. 12. 2000 p. PeecTpaitiíÍHe chuoutbo 3T -N* 209 hí.i 25. 12. 2000 p. TaieTa BiaapyKOBaiia y ÜPAT “BiuaBHiuiTBO “3akapnaTTH” 88011 m. yjKropo.i. Byji. íarapma, 42/1,3aKapnaTCbKoi oftn. Vk-pníiiii. laMOBjiemiM: 565 (Ot|>r. apvK. \ moh. ap\ k. apic. 4.) Tnpaac 15450 Mit törődöm, mit tűnődöm még sokat! Élek most, és ölelem, mi élvet ad. S mi ad elvet, hogyha nem bor és leány? Éljen a leány, éljen a bor... húzd, cigány!

Next