Kárpátalja, 2018. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
2018-07-05 / 27. szám
XVIII. évfolyam, 27. (911.)szám 2018. július 5. nm AZ ESZE 100 2111zA PARTI EMLÉKMŰHÖZ 2018. JÚLUS 15. Július 16-án Helsinkiben rendezik meg Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trmp amerikai elnök csúcstalálkozóját - közölte múlt csütörtökön egyidejűleg Moszkvában a Kreml és Washingtonban a Fehér Ház sajtószolgálata. Az orosz elnöki hivatal által kiadott közlemény rámutatott, hogy ez lesz a felek első hivatalos kétoldalú csúcstalálkozója. A két vezető eddig csak a G20-csoport tavaly júliusi hamburgi és a Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) novemberi danangi csúcstalálkozója alkalmából találkozott személyesen egymással. A csúcs lehetséges témái a két fél hivatalos képviselőinek nyilatkozatai alapján a hadászati stabilitás, a nemzetközi terrorizmus elleni harc és a világ konfliktushelyzetei - köztük elsősorban Szíria, Ukrajna és a Koreai-félsziget valamint a kétoldalú viszony megújítása lehetnek. (MTI/Kárpátalja) Az uniós tagországok vezetői megállapodást értek el a múlt pénteken véget ért brüsszeli csúcstalálkozón megvitatott kérdésekben, így a migráció kérdésében is. Ezek szerint az Európai Unió területén „ellenőrzött menekültközpontok” jöhetnének létre önkéntes alapon, és ezekben dolgoznák fel a menedékkérők beadványait. Európán kívül is létre kellene hozni ilyen központokat. Felkérték az uniós intézményeket, hogy a harmadik országokkal, valamint az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával és a Nemzetközi Migrációs Szervezettel együttműködve mihamarabb vizsgálják meg az ilyen regionális központok létrehozásának tervét Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videóban a visegrádi négyek nagy győzelmeként értékelte az eredményeket. Kiemelte: fenyegetett az a veszély, hogy a létrehozandó menekülttáborokból szétosztják a migránsokat az európai országok között, de „ezt sikerült visszavernünk, a saját javaslatunkat pedig elfogadtatnunk”. Ez világosan kimondja, hogy a menekülttáborokból senkit sem lehet áthelyezni másik országba az adott tagállam beleegyezése nélkül. (MTI/Kárpátalja) Szombat éjfélkor végre önállóan is autózni indulhattak Szaúd- Arábiában a nők, ekkortól lépett életbe vezetési engedélyük, illetve szűnt meg autóvezetési tilalmuk. „Végre meglátogathatom a családomat anélkül, hogy meg kellene kérnem a férjemet, fuvarozzon el hozzájuk” - mondta a dpa német hírügynökségnek egy 30 éves szaúdi asszony, aki egyelőre férje kocsijára szorul, mert még nem vett magának saját autót. Míg más muzulmán országokban a nők szabadon vezethettek gépjárművet, Szaúd-Arábiában börtön fenyegette a tilalom megszegőit. 1990-ben aktivisták kampányt szerveztek a vezetés egyenjogúságáért, és több nő tüntetőleg autót vezetett a szaúdi fővárosban. Az eredmény az lett, hogy elveszítették állásukat, és egy éven át nem utazhattak külföldre. A tilalom feloldása nem jár azonnal hatalmas torlódással az utakon, mivel a szaúdi nők túlnyomó többségének nincs jogosítványa, legalábbis még. (MTI/Kárpátalja) 2 Aktuálism Közélet mm Hitélet Tovább folyik a félretájékoztatás /1 Mit ad ingyen az Im. A kárpátaljai református az ukrán sajtóban_________"ff egészségügyi alapellátás? A fiatalok idén is találkoztak Közélet Harmadszor volt Nagyberegen nagycsaládos gyermeknap mhh (Cikkünk a 7. oldalon) Sport Mindkét Mercedes kiesett Spielbergben (Cikkünk a 15. oldalon)