Kárpátalja, 2020. január-július (20. évfolyam, 1-29. szám)
2020-03-12 / 10. szám
KULTÚRA Fotókiállítás és Kurucz Ádám Konrád előadása Beregszászban A Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szervezésében két rendezvénynek adott helyet a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház március 5-én. A rendezvények kezdete előtt Jakab Eleonóra, a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke köszöntötte a dr. Linner Bertalan-emlékszobában egybegyűlteket. A fotókiállítás ünnepélyes megnyitóján először Molnár János beregszászi római katolikus esperes-plébános mondott köszöntőbeszédet, kiemelve a csíksomlyói búcsú lényegét, amely nemcsak a Kárpát-medencéből, hanem az egész világból vonzza a magyar embereket. „Ez a kiállítás, ezek a képek erősítsenek minket a keresztény magyar öntudatban, amelyet első, szent királyunktól és őseinktől örököltünk, hogy mint drága kincset megőrizzük és továbbadjuk” - hangsúlyozta a plébános. A megnyitón elhangzott, hogy a kiállított fényképek Magyarország Beregszászi Konzulátusa jóvoltából kerültek a közösségi ház termébe, amiért Jakab Eleonóra, a szövetség elnöke külön köszönetét fejezte ki a külképviseletnek. Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul a fotókban megmutatkozó „hatalmas lelki töltet” jelentőségére hívta fel a megjelentek figyelmét, ugyanis véleménye szerint azok teljes valójában átadják a csíksomlyói búcsú fontosságát. A fotókiállítás hátterét Keresztes Dénes, a Magyarországi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének alelnöke ismertette. Elmondta, hogy a szövetség alapítványa, a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért (KAMME) Alapítvány a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságától pályázati úton nyert forrást ahhoz, hogy egyrészt támogassák a keresztény értelmiség összefogását és a keresztény alkotóművészeket a Kárpát-medencében. Az utóbbi projekt egyik eredménye a Budapest, Debrecen, Nagykároly és Nyíregyháza után most Beregszászban is megtekinthető fotókiállítás. A fotópályázatot korábban a határon túli hivatásos és amatőr fotósok között hirdették meg két kategóriában: Csíksomlyó és a pápalátogatás, valamint a Kárpát-medence keresztény értékei témakörben. A közel száz beérkezett fényképet egy művészekből álló kuratórium bírálta el. A kiállításon a díjazott fotók tekinthetők meg. „A célunk ezzel az volt, hogy megmutassuk: az Európában napjainkban zajló minden egyéb folyamat ellenére a Kárpát-medencében igenis jelen van a kereszténység, amely megéli hitét és gyakorolja vallását” - emelte ki Keresztes Dénes. A délután következő eseménye a művészet egy másik kategóriájába engedett betekintést. Kurucz Ádám Konrád Latinovits-díjas versmondó, színész „.. .és népem a magyar” című, XX. századi erdélyi magyar szerzők műveiből válogatott összeállítását láthatta a közönség. 2020-at a Magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás évének nyilvánította, a versmondó-színész elmondása szerint ebből adódóan „evidens gondolatként” jelent meg a fejében egy válogatás az erdélyi költők alkotásaiból. „Igyekeztem főként magyarságverseket válogatni, viszont az elmúlt években felhalmozódott verstudás ezt könnyűvé tette, hiszen tudtam, hogy mihez nyúljak” - fogalmazott Kurucz Ádám Konrád, aki az előadást először február 25-én mutatta be szülővárosában, Marcaliban, azóta láthatták-hallhatták őt Kaposváron, s immár kétszer Beregszászban, ugyanis a nap korábbi szakaszában ellátogatott a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumba is. Az összeállításban Reményik Sándor, Wass Albert, Dsida Jenő, Szilágyi Domokos, Hervay Gizella és Kányáds Sándor versei kötik össze a gondolatokat, melyek a hozzá illő aláfestőzenével színesítve különleges hangulatot keltenek a hallgatóságban. CsA Az építészet remekei Az enyészet ma már az úr a kastély csupasz falai között, ám a kövek még ma is a hol dicső, hol tragikus múltról mesélnek a néha arra tévedő vándornak. John D’Arcy, Galway 14 leggazdagabb családjának egyikében látta meg a napvilágot 1785-ben. Óriási, több ezer hektáros birtokot örökölt Írország egy festői vidékén, a vad Connemarában. Huszonhat évesen, már három gyermek édesapjaként ennek irányításával volt elfoglalva. Nem sejthette, hogy az örökség néhány évtizeden belül a semmibe vész. Connemara egyébként természeti szépségekben gazdag vidék. A hegyekkel, sok tóval, tőzeglápokkal tarkított vidék mezőgazdasági művelésre azonban kevésbé alkalmas, így a nyugat felé terjeszkedő angolokat nem is igazán érdekelte. Inkább meghagyták az íreknek az alábbi felkiáltással: „Go to hell or go to Connemara” (menjetek a pokolba, vagy menjetek Connemarába). Kezdetben a halászaton és földművelésen kívül nem volt más tevékenység a környéken, és D’Arcy szeretett volna ezen változtatni. Hozzálátott Clifden város alapjainak lerakásához, mely az 1821-es népszámlálás szerint már 290 lakosból és 46 házból állt. Tíz éven belül ötszörösére duzzadt a lakosság és az iparos tevékenységek mellett malom, sörfőző üzem és whiskey (az írek így írják) lepárló is működött a településen. A város napjainkban is a térség legfontosabb adminisztratív és gazdasági központja. D’Arcy a várostól nem messze építette fel rezidenciáját, Clifden Castle-t, mely haláláig lakóhelyéül szolgált. Az épület valójában egy gótikus stílusban épült kastély, mely a csodás Clifden-öbölre néz, és előtte bársonyosan zöld, lankás legelők futnak le egészen a tengerpartig. A kastély eredeti és meghatározó elemei közé tartozik a lekerekített délkeleti torony, a négyszögletes központi torony és a két kisebb kerek toronnyal díszített kaputorony. A legfrissebb díszítőelemek az 1850-es és 1860-as évekből származnak, s az épület későbbi tulajdonosainak, az Eyre családnak köszönhetők. D’Arcy több hatalmas követ is felállított a birtokán, melyek közül négy maradt fenn a házhoz vezető kanyargós út mentén. Az egyiken a történelem előtti időkből való megmunkálás nyomai fedezhetők fel, s eredetileg valahol egészen máshol állhatott. A kastélytól nyugatra jelentős körbekerített udvar épült Clifden Castle ki. Itt állt a gabonaraktár, ide épültek a munkások otthonai, az istálló és a kocsiszín. A kastélytól keletre fekvő patak mellett lelhetők fel az úgynevezett „tengeri templom” maradványai. Az udvarháztól nem messze található a növénykert (angolul Walled Gardens). Ezek a magas, gyakran 4-5 méteres falakkal körbevett kertek szinte minden jómódú birtoknak elengedhetetlen részét képezték. A magas falak valamennyire védelmet nyújtottak a zord időjárás ellen, a kő vagy tégla elraktározta egy időre a nap melegét, így a dél felé néző falaknál olyan „egzotikus” gyümölcsök termesztésére is adódhatott lehetőség, mint az őszibarack vagy a szőlő (igaz, ez inkább Írország és Anglia délebbi részein fekvő birtokokon fordulhatott elő). Gyakran távoli kontinensekről származó dísznövények is helyet kaptak a fűszerek, zöldségek mellett. Egyes kertekben kétrétegű falakat emeltek, amelyeket tüzeléssel fel is lehetett fűteni. John halála után fia, Hyacinth vette át a birtok irányítását, azonban a prosperáló évek már nem tartottak sokáig. 1845-ben Írország minden bizonnyal legsötétebb időszaka kezdődött: egy Amerikából behurcolt fertőzés támadta meg a lakosság egyik legfontosabb táplálékának számító burgonyatermést. A burgonya különösen a szegények körében számított elsődleges tápláléknak a téli időszakban és a következmények katasztrofálisak voltak. Élelem híján közel egymillió ember éhen halt vagy legyengülve, betegségekben hunyt el. Több mint egymillió ember jobbnak látta, ha az amerikai kontinensre vándorol ki (az akkor 6,5 milliós országból!), és elsősorban az ország szegényebb, nyugati vidékeiről keltek útra sokan. D’Arcy birtokai néhány év alatt tönkrementek, mivel a bérlők képtelenek voltak bérleti díjat fizetni. Volt, hogy a kastély előtt gyűltek össze és könyörögtek munkáért, élelemért. Végül Clifden és a D’Arcy-birtok is az eladás sorsára jutott, és egy gazdag angol testvérpár, Thomas és Charles Eyre vásárolta meg. Az Eyre család nem sok időt töltött a környéken, inkább csak nyaralónak használta a kastélyt. Haláluk után pedig már nem sikerült új tulajdonost találni, így az épület elhagyatottan állt, teljesen lepusztult. Ma leginkább egy szellemkastélyhoz hasonlít a ház, ahova néha bekukkant egy-két eltévedt turista, de általában csak a környék tehenei bóklásznak öreg, borostyánnal benőtt falai között. (Jánossy Zsolt, keltavandor.blog.hu/wikipedia.org/Kárpátalja) Versajánló Petőfi Sándor 1848 febru árjában született költeményének nincs hangzatos címe. Bizonyára úgy gondolta a forradalmak hírébe szimatoló szerzőnk, hogy címnek jó lesz az első versszak első három szava is: „Kemény szél fúj”. Az egykori magyarok dicső tetteit is csupán jelzésszerűen idézi fel ez a költemény. Pedig azokkal lett volna mit büszkélkednie - és büszkévé tennie a mai, kései olvasóit is -, merthogy „a világot védtük hajdanában, a tatár és a török világban”. A „Kemény szél fúj” kezdetű költeményben - sok egyéb dolog mellett - aggodalmat lehet észlelni. Az egykori, elévülhetetlenül nagy tetteket felidéző versbeni beszélő komoly gondban van. Arra gondol mindenekfölött, hogy „vajon most, ha eljön a nagy munka, meg bírjuk-e védeni mi magunkat?”. Ezt kérdezi, és hogy ez mekkora kételyt támaszt benne, jól mutatja a vers, a gondolatvezetés vége. Petőfi nem a saját föltett kérdésére válaszol közvetlenül, hanem „a magyarok istenéhez” fordul. Jeladást kér Tőle. Hogy mutassa meg a „kenyértörés” idején: „uralkodik még az égben”, „a maga és népe dicsőségére”... Penckófer János Petőfi Sándor Kemény szél fúj... Kemény szél fúj, lángra kap a szikra, Vigyázzatok a házaitokra, Hátha mire a nap lehanyatlik, Tűzben állunk már tetőtül-talpig. Édes hazám, régi magyar nemzet, Alszik-e csak a vitézség benned, Vagy apáink halálával elhalt? Illik-e még oldaladra a kard? Magyar nemzet, ha rád kerül a sor, Lessz-e megint, ami voltál egykor? Oly hatalmas harcos, ki szemével jobban ölt, mint más a fegyverével! A világot védtük hajdanában A tatár és a török világban. Vajon most, ha eljön a nagy munka, Meg bírjuk-e védni mi magunkat? Oh, magyarok istene, add jelit, Ha a kenyértörés elközelit, Hogy az égben uralkodói még te magad s néped dicsőségére! Megbízott főszerkesztő: Darcsi Karolina Munkatársak: Radó Zsolt, Csuha Alexandra, Kacsur Gusztáv, Lajos Mihály, Rehó Viktória, Simon Dávid, Váradi Enikő Szerkesztőségi titkár: Vorcsák Viktória Szedés és tördelés: Gyurkovics Gabriella, Tóti Viktória LAPUNK MEGJELENÉSÉT A BETHLEN GÁBOR ALAP TÁMOGATJA Kárpátalja ( tf) Címünk: Beregszász, Korjatovics u. 3/2. Levélcím: 90202 Beregszász, Pf.: 38. Mod.: +380505603152. E-mail: info@karpataljalap.net Lapunk internetes változatának címe: www.karpataljalap.net Lapengedély száma: 30 Na: 209 Lapalapító és kiadó: Kárpátalja Kft. Ungvári járás, Szűrte, Rákóczi út 43. Igazgató: Sepella Erzsébet Készült: Expresz Media Druk, Lemberg. Ofszetnyomás. Példányszám: 12800. Rendelési szám: 27895. Terjeszti a Kárpátalja Kft. A lapunk címére beérkező kéziratok közlésének és szerkesztésének jogát fenntartjuk, azok recenzálását, visszaküldését, továbbítását és megválaszolását nem vállaljuk. A címünkre beérkező levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. A publikációkban közölt tényekért minden esetben a szerző viseli a felelősséget. Kapnaranito (na gropcbKifi mobí) 3acHOBHHKBHjtanemi: TOB “KapnamiHo” TaseTa 3acnoBana 18. 12. 2000 p. PeecTpauiiHecbíaoutbo 3T .Ni 209 bín 25. 12. 2000 p. BiAapyKOBaHo: T3OB “Eiciipec Me/na ApyK” m. JlbBÍB, Teji. 032-297-47-68 3aMOBJieHHsi JY® 27895, HaKJiaa 12800