Kárpátalja, 2020. január-július (20. évfolyam, 1-29. szám)

2020-03-12 / 10. szám

KULTÚRA Fotókiállítás és Kurucz Ádám Konrád előadása Beregszászban A Beregszászi Keresz­tény Értelmiségiek Szövet­sége szervezésében két ren­dezvénynek adott helyet a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház március 5-én. A rendezvények kezdete előtt Jakab Eleonóra, a Bereg­szászi Keresztény Értelmisé­giek Szövetségének elnöke köszöntötte a dr. Linner Ber­­talan-emlékszobában egybe­gyűlteket. A fotókiállítás ünnepé­lyes megnyitóján először Molnár János beregszászi római katolikus esperes-plé­bános mondott köszöntőbe­szédet, kiemelve a csíksom­­lyói búcsú lényegét, amely nemcsak a Kárpát-medencé­ből, hanem az egész világból vonzza a magyar embere­ket. „Ez a kiállítás, ezek a képek erősítsenek minket a keresztény magyar öntu­datban, amelyet első, szent királyunktól és őseinktől örö­költünk, hogy mint drága kincset megőrizzük és továbbadjuk” - hangsúlyozta a plébános. A megnyitón elhangzott, hogy a kiállított fényképek Ma­gyarország Beregszászi Kon­zulátusa jóvoltából kerültek a közösségi ház termébe, amiért Jakab Eleonóra, a szövetség elnöke külön köszönetét fejezte ki a külképviseletnek. Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul a fotókban megmutatkozó „hatalmas lelki töltet” jelentőségére hívta fel a megjelentek figyelmét, ugyanis véleménye szerint azok teljes valójában átadják a csíksomlyói búcsú fontosságát. A fotókiállítás hátterét Ke­resztes Dénes, a Magyarországi Keresztény Értelmiségiek Szö­vetségének alelnöke ismertette. Elmondta, hogy a szövetség alapítványa, a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért (KAMME) Alapítvány a Mi­niszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságától pályázati úton nyert forrást ahhoz, hogy egyrészt támogassák a keresz­tény értelmiség összefogását és a keresztény alkotóművészeket a Kárpát-medencében. Az utóbbi projekt egyik eredménye a Bu­dapest, Debrecen, Nagykároly és Nyíregyháza után most Be­regszászban is megtekinthető fotókiállítás. A fotópályázatot korábban a határon túli hiva­tásos és amatőr fotósok között hirdették meg két kategóriában: Csíksomlyó és a pápalátogatás, valamint a Kárpát-medence ke­resztény értékei témakörben. A közel száz beérkezett fényképet egy művészekből álló kurató­rium bírálta el. A kiállításon a díjazott fotók tekinthetők meg. „A célunk ezzel az volt, hogy megmutassuk: az Európában napjainkban zajló minden egyéb folyamat ellenére a Kárpát-me­dencében igenis jelen van a ke­reszténység, amely megéli hitét és gyakorolja vallását” - emelte ki Keresztes Dénes. A délután következő ese­ménye a művészet egy másik kategóriájába engedett bete­kintést. Kurucz Ádám Konrád Latinovits-díjas versmondó, színész „.. .és népem a magyar” című, XX. századi erdélyi ma­gyar szerzők műveiből válo­gatott összeállítását láthatta a közönség. 2020-at a Magyar Országgyűlés a nemzeti össze­tartozás évének nyilvánította, a versmondó-színész elmondása szerint ebből adódóan „evidens gondolatként” jelent meg a fejében egy válogatás az erdélyi költők alkotásaiból. „Igyekeztem főként ma­gyarságverseket válogatni, viszont az elmúlt években felhalmozódott verstudás ezt könnyűvé tette, hiszen tudtam, hogy mihez nyúljak” - fogalmazott Kurucz Ádám Konrád, aki az előadást elő­ször február 25-én mutatta be szülővárosában, Marcaliban, azóta láthatták-hallhatták őt Kaposváron, s immár kétszer Beregszászban, ugyanis a nap korábbi szakaszában ellátogatott a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimná­ziumba is. Az összeállításban Reményik Sándor, Wass Albert, Dsida Jenő, Szilágyi Domo­kos, Hervay Gizella és Kányá­ds Sándor versei kötik össze a gondolatokat, melyek a hozzá illő aláfestőzenével színesítve különleges hangulatot keltenek a hallgatóságban. CsA Az építészet remekei Az enyészet ma már az úr a kastély csupasz falai között, ám a kövek még ma is a hol dicső, hol tragikus múltról mesélnek a néha arra tévedő vándornak. John D’Arcy, Galway 14 leggazdagabb családjának egyi­kében látta meg a napvilágot 1785-ben. Óriási, több ezer hek­táros birtokot örökölt Írország egy festői vidékén, a vad Connemarában. Huszonhat évesen, már három gyermek édes­apjaként ennek irányí­tásával volt elfoglalva. Nem sejthette, hogy az örökség néhány évtize­den belül a semmibe vész. Connemara egyéb­ként természeti szép­ségekben gazdag vi­dék. A hegyekkel, sok tóval, tőzeglápokkal tarkított vidék mező­­gazdasági művelésre azonban kevésbé al­kalmas, így a nyugat felé terjesz­kedő angolokat nem is igazán érdekelte. Inkább meghagyták az íreknek az alábbi felkiáltással: „Go to hell or go to Connemara” (menjetek a pokolba, vagy men­jetek Connemarába). Kezdetben a halászaton és földművelésen kívül nem volt más tevékenység a környéken, és D’Arcy szeretett volna ezen változtatni. Hozzálátott Clifden város alapjainak lerakásához, mely az 1821-es népszámlálás szerint már 290 lakosból és 46 házból állt. Tíz éven belül öt­szörösére duzzadt a lakosság és az iparos tevékenységek mellett malom, sörfőző üzem és whis­key­ (az írek így írják) lepárló is működött a településen. A város napjainkban is a térség legfontosabb adminisztratív és gazdasági központja. D’Arcy a várostól nem messze építette fel rezidenciáját, Clifden Castle-t, mely haláláig lakóhelyéül szolgált. Az épület valójában egy gótikus stílusban épült kastély, mely a csodás Clifden-öbölre néz, és előtte bársonyosan zöld, lankás legelők futnak le egészen a tengerpartig. A kastély eredeti és meg­határozó elemei közé tartozik a lekerekített délkeleti torony, a négyszögletes központi torony és a két kisebb kerek toronnyal díszített kaputorony. A legfris­sebb díszítőelemek az 1850-es és 1860-as évekből származnak, s az épület későbbi tulajdono­sainak, az Eyre családnak kö­szönhetők. D’Arcy több hatalmas kö­vet is felállított a birtokán, me­lyek közül négy maradt fenn a házhoz vezető kanyargós út mentén. Az egyiken a történe­lem előtti időkből való meg­munkálás nyomai fedezhetők fel, s eredetileg valahol egészen máshol állhatott. A kastélytól nyugatra je­lentős körbekerített udvar épült Clifden Castle ki. Itt állt a gabonaraktár, ide épültek a munkások otthonai, az istálló és a kocsiszín. A kas­télytól keletre fekvő patak mel­lett lelhetők fel az úgynevezett „tengeri templom” maradványai. Az udvarháztól nem messze található a növénykert (angolul Walled Gardens). Ezek a magas, gyakran 4-5 méteres falakkal körbevett kertek szinte minden jómódú birtoknak elengedhe­tetlen részét képezték. A magas falak valamennyire védelmet nyújtottak a zord időjárás ellen, a kő vagy tégla elraktározta egy időre a nap melegét, így a dél felé néző falaknál olyan „egzoti­kus” gyümölcsök termesztésére is adódhatott lehetőség, mint az őszibarack vagy a szőlő (igaz, ez inkább Írország és Anglia délebbi részein fekvő birtoko­kon fordulhatott elő). Gyakran távoli kontinensekről származó dísznövények is helyet kaptak a fűszerek, zöldségek mellett. Egyes kertekben kétrétegű fala­kat emeltek, amelyeket tüzelés­sel fel is lehetett fűteni. John halála után fia, Hya­cinth vette át a birtok irányí­tását, azonban a prosperáló évek már nem tartottak sokáig. 1845-ben Írország minden bi­zonnyal legsötétebb időszaka kezdődött: egy Amerikából be­hurcolt fertőzés támadta meg a lakosság egyik legfontosabb táplálékának számító burgonya­­termést. A burgonya különösen a szegények körében számított elsődleges tápláléknak a téli időszakban és a következmé­nyek katasztrofálisak voltak. Élelem híján közel egymillió ember éhen halt vagy legyengülve, betegségekben hunyt el. Több mint egy­millió ember jobbnak látta, ha az amerikai kontinensre vándorol ki (az akkor 6,5 mil­liós országból!), és elsősorban az ország szegényebb, nyugati vidékeiről keltek útra sokan. D’Arcy birtokai néhány év alatt tönk­rementek, mivel a bér­lők képtelenek voltak bérleti díjat fizetni. Volt, hogy a kastély előtt gyűltek össze és kö­nyörögtek munkáért, élelemért. Végül Clifden és a D’Arcy-birtok is az eladás sorsára jutott, és egy gazdag angol testvérpár, Thomas és Charles Eyre vásárolta meg. Az Eyre család nem sok időt töltött a környéken, inkább csak nyaralónak használta a kastélyt. Haláluk után pedig már nem sikerült új tulajdonost találni, így az épület elhagyatottan állt, teljesen lepusztult. Ma leginkább egy szellemkastélyhoz hasonlít a ház, ahova néha bekukkant egy-két eltévedt turista, de ál­talában csak a környék tehenei bóklásznak öreg, borostyánnal benőtt falai között. (Jánossy Zsolt, keltavandor.blog.hu/wi­­kipedia.org/Kárpátalja) Versajánló Petőfi Sándor 1848 febru­­ árjában született költeményének nincs hangzatos címe. Bizonyá­ra úgy gondolta a forradalmak hírébe szimatoló szerzőnk, hogy címnek jó lesz az első versszak első három szava is: „Kemény szél fúj”. Az egykori magyarok dicső tetteit is csupán jelzésszerűen idézi fel ez a költemény. Pedig azokkal lett volna mit büszkél­kednie - és büszkévé tennie a mai, kései olvasóit is -, merthogy „a világot védtük hajdaná­ban, a tatár és a török világban”. A „Kemény szél fúj” kezdetű költeményben - sok egyéb dolog mellett - aggodalmat lehet észlelni. Az egykori, el­­évülhetetlenül nagy tetteket felidéző versbeni beszélő komoly gondban van. Arra gondol mindenekfölött, hogy „vajon most, ha eljön a nagy munka, meg bírjuk-e védeni mi magunkat?”. Ezt kérdezi, és hogy ez mekkora kételyt támaszt benne, jól mutatja a vers, a gondolatvezetés vége. Petőfi nem a saját föltett kérdésére válaszol közvetlenül, hanem „a magyarok istenéhez” fordul. Jeladást kér Tőle. Hogy mutassa meg a „kenyértörés” idején: „uralkodik még az égben”, „a maga és népe dicsőségére”... Penckófer János Petőfi Sándor Kemény szél fúj... Kemény szél fúj, lángra kap a szikra, Vigyázzatok a házaitokra, Hátha mire a nap lehanyatlik, Tűzben állunk már tetőtül-talpig. Édes hazám, régi magyar nemzet, Alszik-e csak a vitézség benned, Vagy apáink halálával elhalt? Illik-e még oldaladra a kard? Magyar nemzet, ha rád kerül a sor, Lessz-e megint, ami voltál egykor? Oly hatalmas harcos, ki szemével jobban ölt, mint más a fegyverével! A világot védtük hajdanában A tatár és a török világban. Vajon most, ha eljön a nagy munka, Meg bírjuk-e védni mi magunkat? Oh, magyarok istene, add jelit, Ha a kenyértörés elközelit, Hogy az égben uralkodói még te­­ magad s néped dicsőségére! Megbízott főszerkesztő: Darcsi Karolina Munkatársak: Radó Zsolt, Csuha Alexandra, Kacsur Gusztáv, Lajos Mihály, Rehó Viktória, Simon Dávid, Váradi Enikő Szerkesztőségi titkár: Vorcsák Viktória Szedés és tördelés: Gyurkovics Gabriella, Tóti­ Viktória LAPUNK MEGJELENÉSÉT A BETHLEN GÁBOR ALAP TÁMOGATJA Kárpátalja ( tf) Címünk: Beregszász, Korjatovics u. 3/2. Levélcím: 90202 Beregszász, Pf.: 38. Mod.: +380505603152. E-mail: info@karpataljalap.net Lapunk internetes változatának címe: www.karpataljalap.net Lapengedély száma: 30 Na: 209 Lapalapító és kiadó: Kárpátalja Kft. Ungvári járás, Szűrte, Rákóczi út 43. Igazgató: Sepella Erzsébet Készült: Expresz Media Druk, Lemberg. Ofszetnyomás. Példányszám: 12800. Rendelési szám: 27895. Terjeszti a Kárpátalja Kft. A lapunk címére beérkező kéziratok közlésének és szerkesztésének jogát fenntartjuk, azok recenzálását, visszaküldését, továbbítását és megválaszolását nem vállaljuk. A címünkre beérkező levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. A publikációkban közölt tényekért minden esetben a szerző viseli a felelősséget. Kapnaranito (na gropcbKifi mobí) 3acHOBHHK­­­BHjtanemi: TOB “KapnamiHo” TaseTa 3acnoBana 18. 12. 2000 p. PeecTpaui­iHe­cbíaoutbo 3T .Ni 209 bín 25. 12. 2000 p. BiAapyKOBaHo: T3OB “Ei­ciipec Me/n­a ApyK” m. JlbBÍB, Teji. 032-297-47-68 3aMOBJieHHsi JY® 27895, HaKJiaa 12800

Next