Kárpáti Igaz Szó, 1991. január-március (72. évfolyam, 1-62. szám)
1991-01-01 / 1. szám
A FELLEGÉBŐL LE KELL SZÁLLNI A FÖLDRE BESZÉLGETÉS TÓTH MIHÁLLYAL, A KMKSZ ALELNÖKÉVEL — Meglehetősen furcsa helyzetben vagyunk, mert én jószerivel mindent tudok rólad, az újságolvasók számára viszont — akiket most képviselnem kell — szinte teljesen ismeretlen ember a KMKSZ alelnöke. A szövetség egyes más vezetőivel ellentétben nem szívesen adsz interjút, ha teheted, kerülöd a nyilvános szereplést. Arra kérlek, hogy most az egyszer lépj elő a háttérből, és mondd el, hogyan kerültél az alelnöki székbe. — Tavaly télen, amikor a KMKSZ megalakulása szóba került. Beregszászban a városi végrehajtó bizottság elnökeként dolgoztam, így kerültem kapcsolatba Dalmay Árpáddal, Kerényi Gyula Bácsival és a többiekkel, akik azon a vidéken a szövetség létrehozásának kezdeményezői voltak, korábban pedig már együttműködtünk a Petőfi- és Tompa Mihály-emléktábla elkészítése, felavatása kapcsán. Magam is jelen voltam Ungváron a szövetség alapítógyűlésén 1989. február 26-án, s ott mindjárt be is választottak a területi választmányba. Aztán tavaly munkahelyet változtattam, a területi kommunális és lakásgazdálkodási főosztály főmérnöke lettem, családommal együtt átköltöztem Ungvárra. Az 1990 tavaszán megtartott első közgyűlésünk után Fodó Sándor felkért, hogy vállaljam el az alelnöki tisztséget. Én igent mondtam — ennyi a történet. — Milyen megfontolások vezéreltek? Milyen elképzelésekkel lettél a KMKSZ második számú embere? — Erre a kérdésre nagyon egyszerű a válasz: használni akartam, minél többet tenni az itteni magyarságért. Mindig is magaménak éreztem a szövetséget, szívesen elvállaltam minden olyan feladatot, amelynek elvégzésére alkalmas és képes vagyok. Meg aztán azt tapasztaltam, hogy a KMKSZ vezetésében túlsúlyban volt ahumán értelmiség, ami néha egyoldalú megközelítéseket, egyoldalú gondolkodásmódot eredményezett. A magamfajta műszaki beállítottságú emberekkel együtt jobban kiszélesedhetett a látótér, pragmatikusabbá, gyakorlatiasabbá válhatott a munka. Mondhatom azt is: a fellegekből le kellett szállni a földre, gyakorlati síkra terelni az elnökség tevékenységét. — Ha jól értem, nem voltál megelégedve az első esztendőben végzett munkával. — A munkastílus volt az, amivel nem tudtam egészen egyetérteni. Ettől függetlenül az eredményekkel nagyon elégedett voltam, mondjuk úgy, a választásoktól tekintve. A közgyűlés óta eltelt időszakot már nem tudom ennyire pozitívan értékelni.-Az a tömeges lelkesedés, amely a szövetség megalakulását kísérte, a szervezési hiányosságok ellenére túlsegített bennünket szinte minden akadályon. Csakhogy egy ilyen szervezetet hosszú távon nem lehet a lelkesedésre építeni. A közgyűlés óta pedig nem indult be az a szervezett, összefogott, teljes értékű munka, amely elvárható egy érdekvédelmi szervezettől. Egyszerűen képtelenek voltunk továbblépni ezen a téren, hiába vettünk fel fizetett munkatársakat, hiába növekedtek meg anyagi lehetőségeink. Ez annál érthetetlenebb, mivel a hatalom részéről az idén már nem tapasztaltam akkora ellenállást velünk szemben, mint az előző évben. Legfőbb erősségünk továbbra is az emberek tenniakarása, lelkesedése maradt tehát, ezeket az erőket azonban nem tudtuk igazán összefogni és a kellő irányba terelni, így azok időnként épp egymás ellen hatottak, vagyis kioltották egymást. — Te személy szerint menynyire tudtad teljesíteni a magad elé tűzött feladatokat? — Fogas kérdés, mert ennek megítélése nemcsak az én dolgom. Mindenesetre nem lehetek elégedett a dolgok jelenlegi állásával, úgy érzem, nem vagyok képes megfelelő módon befolyásolni a helyzet alakulását. — Ezt belső vagy külső tényezők motiválják inkább? Legtöbbször belső tényezők, bár az is igaz, hogy nagyon nehéz összeegyeztetni a Hivatali munkát, mely szintén teljes embert igényel, a társadalmival. Azt az időt, amelyet a szövetség ügyeire szánok, vagy a munkából, vagy a pihenésből, vagy a családtól kell ellopni. Szerencsére a munkahelyi f önökém e tekintetben nagyon liberális, a család viszont kevésbé. — Ha már a hivatali és a társadalmi munka összeegyeztetése került szóba, nem kerülhetünk ki egy párhuzamot, egy összehasonlítást. Időnként kénytelen vagy munkaidőben intézkedni, tárgyalni, megbeszélésre menni stb. a KMKSZ alelnökeként. Mennyire tekintik ezt igazoltnak, természetesnek a kollégák, illetve mennyire esik más elbírálás alá mindez, teszem azt a párttitkér esetében, amikor ő mulaszt hasonló ok miatt? — Mondhatom, mindkét eset ugyanolyan elbírálás alá esik, engem nem ér hátrányos megkülönböztetés. — Ez nem azért van, mert tagja vagy a pártszervezetnek? — Nem hiszem. Ez a tagság jórészt egyébként is formális, hiszen elképzelhetetlen lenne, hogy a szövetség mellett még a pártban is érdemi munkát végezzek. De ezzel nem lógok ki a sorból, a párttagok túlnyomó többsége ma nem politizálni. . . Voltak és vannak, akik nem nézik jó szemmel, hogy ha csak formálisan is, de tagja vagy a pártnak. Emiatt nemegyszer kaptál már szemrehányásokat. Mit válaszolsz ezekre? Mi, akik elvárjuk, hogy velünk szemben — mármint a szövetséggel szemben — toleránsak legyenek a más nemzetiségűek és a hatalom képviselői, nagy hibát követünk el, ha egymással szemben nem vagyunk toleránsak, megértőek. A KMKSZ nem párt, hanem olyan mozgalom, amelyen belül jól megférnek egymás mellett a különböző irányzatok. Feltéve persze, ha azok elfogadják az alapszabályban megfogalmazott humánus célokat. Igen rossz szolgálatot teszünk magunknak, ha pártállás szerint különítjük el az embereket, ha — legtöbbször indokolatlanul vagy kétes értékű érzelmi indokokkal — kiközösítjük azokat, akik szívük és meggyőződésük szerint hozzánk tartozóknak vallják magukat. És ez tanulság tehát a szövetség egész politikájának alakítása szempontjairól. Nem szabad pártvillongásokba bocsátkoznunk, csak addig szabad elmennünk, ameddig a kárpátaljai magyarság érdekei megkövetelik. — Ezt, gondolom, a területi tanács magyarképviselői csoportjának vezetőjeként is módodban van gyakorolni. Persze, ott sem lehetsz könnyű helyzetben, hiszen az eddigi tapasztalatok alapján ez a frakció korántsem tűnik egységesnek. Ha az első ülésszakon történtekre gondolsz, akkor valóban ez a kép alakulhatott ki a közvéleményben. Csakhogy akkor még nem mint képviselői csoport működtünk. A frakció fennállása óta igenis egységesen lép fel azokban a kérdésekben, amelyekben egyeztetjük előzetesen az álláspontunkat. Ez talán annak tudható be, hogy valamennyien ráéreztünk: a területi tanács más nemzetiségű képviselői nem nagyon értenek bennünket. A mi tevékenységünk tehát részben nevelő hatású: ráébresztjük őket arra, hogy a magyarságnak igenis vannak sajátos, számukra talán nehezen felfogható problémái, és hogy másképp, talán európaibb módon is meg lehet közelíteni a kérdéseket, mint eddig tették. Vannak-e konkrét eredményei a csoport eddigi tevékenységének? — Valóban, kézzelfogható eredményről alig számolhatunk be egyelőre; talán azt említhetem, hogy sikerült elfogadtatnunk a kárpátaljai helységek történelmi nevének a használatát. De saját indítványt terjesztettünk be a határátlépés megkönnyítése, a nagyszőlősi magyar középiskola, a parlagföldek hasznosítása ügyében is és más kérdésekben. Ahhoz sajnos nem vagyunk elég erősek, hogy valamennyi elképzelésünket keresztül tudjuk vinni a tanácsban, viszont a demokratikus blokkal összefogva meg tudjuk akadályozni a szerintünk nem helyénvaló határozatok elfogadását. — Megítélésed szerint mire kell helyezni a fő hangsúlyt a KMKSZ-nek 1991-ben? — Ez lesz az utolsó lehetőség arra, hogy végre létrehozzuk a szövetség normális működését szavatoló belső mechanizmust. Ezt nem szabad elszalasztanunk! Haladéktalanul meg kell kezdenünk annak a magyar intézményrendszernek a kiépítését is, amelyet a legutóbbi választmányi ülésünk határozata előirányoz. Az önkormányzatokról nemrég hozott törvény erre jó alkalmat kínál. Komolyan kell vennünk az országban tapasztalható gazdasági káoszt, mert ez veszélyeztetheti terveink megvalósítását. Működő gazdaság nélkül ugyanis nincs kultúra, nincs iskolarendszer, és semmi sincs. Másrészt az új gazdálkodási formák térhódítása valószínűleg visszafogná a nagyarányú kivándorlást is. Mint alapszabályunkban is deklaráltuk: célunk az, hogy megmaradjunk. A megmaradáshoz azonban nemcsak szellemi táplálék kell, az embereket jól kell lakatni. A KMKSZ a jövőben erről sem feledkezhet meg. Móricz Kálmán MIT HOZ AZ ÚJ ESZTENDŐ? Egy év lezárása szinte megköveteli tőlünk, hogy bizonyos leltárt készítsünk önmagunkban. Egy év kezdete ezzel szemben arra kínál lehetőséget, hogy eltöprengjünk az előttünk álló heteken, hónapokon. Elgondolkozzunk azon, hogy vajon milyen lesz az 1991-es esztendő. Esetleg azon, milyennek szeretnénk látni. A vélemények — mi sem természetesebb — a lehető legkülönfélébbek lehetnek. Ugyanakkor részleteiben meg is egyezhetnek. Példa erre az alábbi néhány rövid nyilatkozat is. KÖVÉR GYÖRGY, az Ungvári Városi Tanács helyettes elnöke. Ami általában a népgazdaságot és a népjólétet illeti, szerintem a piacgazdaságra való áttérés közben elkerülhetetlen a további rosszabbodás. Ráadásul, ha nem cselekszünk elég gyorsan és határozottan, ez az átmeneti időszak nagyon elhúzódhat. Remélem azonban, hogy az előttünk álló esztendőben sikerül túljutnunk a holtponton, és év végére már bizonyos javulást tapasztalhatunk. A tanácson belül a nemzetiségi ügyekkel foglalkozom, így aztán többszörösen sem mindegy, hogyan alakulnak a nemzetiségi viszonyok Kárpátalján és az egész országban Bízom abban, a többnyelvű feliratok megjelenése, a régi megnevezések visszatérése elősegíti mosti, hogy a helybéliek valóban itthon érezzék magukat. Meggyőződésem, hogy a nemzetiségi ellentétek nem fognak kiéleződni. Kárpátalja népei számára ugyanis, miként a történetem többször bebizonyította, idegen a nacionalista gyűlölködés. Ugyancsak biztos vagyok abban, hogy jövőre a Szovjetunió megszűnik létezni jelenlegi formájában. Akár akarják ezt a Kremlben, akár nem akarják. Elképzelhető viszont, hogy az önálló köztársaságok egyenrangú szövetséget kötnek, de csakis egyenrangút. Egy ilyen önálló Ukrajnán belül szeretném látni az autonóm Kárpátalját.Lehet, hogy utópiának tűnik, de azt szeretném, hogy Kárpátalján az orosz jobban érezze magát, mint Moszkvában, a román, mint Bukarestben, a magyar, mint Budapesten... És még valami: nagyon szeretném, ha tovább szilárdulna a magyarok egysége, ha gyökereikkel erősebben kapaszkodnának ebbe az anyaföldbe. E mellé persze párosuljon erő, egészség, megértés PETRO SZKUNC. • Rud kárpátaljai regionális szervezetének vezetője. Szívem szerint nagyon szépnek képzelném el az 1991-es esztendőt. Tudom azonban, hogy igen nehéz időszak előtt állunk. Olyan nehéz időszak előtt, amilyet még nem tapasztaltunk az utóbbi években-évtizedekben. Nyílt titok ugyanis, hogy az ország tovább zuhan a gazdasági feneketlenség felé, ami számtalan konfliktust eredményezhet. Hiszen a hatalom sohasem ismeri el a hibáját arra vonatkozóan, hogy a népet a feszültségek végső határáig vezette el. Mint általában ilyenkor, a hibát az ellenségben keresik. Adott esetben a demokraták soraiban. Ezenkívül mindent ráírhatnak a nemzetiségi villongások számlájára. Pedig voltaképpen minden a jelenlegi hatalom határozatlanságára vezethető vissza. Arra, hogy minden eszközzel meg szeretnék őrizni a totalitárius rezsim számukra megszokott formáját. A tavalyi év legutóbbi eseményei bebizonyították, hogy az ideológiai viták közvetlen konfrontációkhoz vezethetnek. Hiszen maga az államelnök is, akit egyébként demokratának tartanak, kénytelen volt meghátrálni a nyílt fenyegetés előtt, amely az erő alkalmazását szorgalmazta. Ezen egyértelműen a katonai erőt kell érteni. Bízom abban, hogy ha a mi vezetésünk nem is, akkor legalább az Atyaúristen megsegít bennünket abban, hogy az emberi élet legalább olyan színvonalára kászálódjunk fel, amelyen nem fogjuk egymást gyűlölködve taszigálni a sorokban, nem fogunk egymásra ferde szemmel nézni az aránytalanul elosztott anyagi javakért. Szeretném meglátni annak a korszaknak a láthatárát, amelyikben gyerekeink civilizált embert megillető életet élhetnek. SZIMJON BÉLA, a Kárpátaljai Külgazdasági Szervizszolgálat igazgatója. Mint gazdasági szakember, mindenekelőtt azt szeretném, ha a külgazdasági kapcsolatok a mostaninál lendületesebb szakaszba lépnének Ezen belül megnövekednének exportlehetőségeink, elvégre az a célunk, hogy minél több árut hozzunk be, csak úgy lehet megvalósítani, ha minél többet kiviszünk. Szeretném továbbá, ha Kárpátalján megteremtenénk a szabad vállalkozási övezet alapjait, elérnénk a népgazdasági ágazatok felemelkedését, és ezáltal feltölthetnénk üzleteink polcait. Jól tudom, bonyolult évnek tekintünk elébe. A stagnáló termelést fel kell lendíteni, meg kell alapoznunk a népjólétet. Ehhez egyebek mellett meg kell szilárdítani a munkafegyelmet, meg kell győzni az embereket arról, hogy csakis a becsületes munka révén emelhető az életszínvonal. Tisztában vagyok persze azzal is, hogy szükség van jó törvényekre, okos gazdasági szabályzókra. A reális alapja annak, hogy ebből sok minden megvalósul, egyebek mellett az: az emberek elfáradtak a sok beszédtől. Érzik, a jó élet előfeltétele a jó munka. Meg kell azonban azt is mondanom, hogy a jelenleg érvényes szabályozó rendszerek nem eléggé ösztönzik a dolgozókat. Gyakran érkeznek fentről egymásnak ellentmondó, átgondolatlan törvények. Ugyanakkor lent is számos hiányosságot látok. A vezetés nem minden esetben használja ki a már most adott lehetőségeket DEBRECENI MIHÁLY, a Kárpáti Kiadó szerkesztője. Talám groteszkül hangzik, de mindenekelőtt azt szeretném, ha az idei év jobb lenne, mint a tavalyi. Persze az álmok és a realitások fával állnak egymástól. Úgy gondolom, hogy a nagyközönség már meg csömör lett a politikától. A legjobb propaganda az emberek számára az, amikor az üzletek polcai nem állnak üresen. Tisztában vagyok viszont azzal is, hogy nagyon sok embernek a tele polcok sem teszik szebbé a hétköznapjait, mivel vékony a bukszájuk. A leginkább mégis az szomorít el, hogy feltehetően 1991-ben is tömegesen hagyják majd el Kárpátalját. Ezeknek egy részét azonban nem sajnálom igazán, mivel itt sem voltak használható emberek az itteni kis magyar közösség számára Főleg azoknak a távozása miatt szomorkodom, és hadd ne említsek neveket, akik tényleg tehetnek itt valamit. Személy szerint el tudom fogadni a kivándorlás tényét, csak éppen megérteni nem tudom a kivándorlókat. Nagyon szeretnék bízni abban, hogy az idén még több magyar nyelvű tanintézmég nyitja meg kapuit, noha sanda gyanúm, hogy ennek a nyitásnak — egyenes és átvitt értelemben — politikai mozgatórugói lesznek. A hatalom birtokosai így kívánják kifogni a szelet az elégedetlenség vitorlájából. Azt is szeretném, ha a mi »udvari« történészeink kevesebbet hazudoznának a népnek az év folyamán. Egy dolgot nem szabad figyelmen kívül hagyni: Kárpátalja ma a Szovjetunióban — egyelőre■ — a béke szigete. Elég lenne már állandóan az ezeréves idegen elnyomást hangoztatni, mivel a tények ennek ellenkezőjét bizonyítják. Tulajdonképpen semmilyen hatalomnak nem sikerült a népeket egymásnak uszítani, és minden nép meg tudta őrizni hagyományait, kultúráját. Remélem, hogy a gorbacsovi nyitást nem a katonai diktatúra fogja felváltani. Mert ha igen, akkor az egész eddig elhangzott kijelentés, ígéret pusztába kiáltott szó volt. „ Köszeghy Elemér