Kárpáti Igaz Szó, 1991. október-december (72. évfolyam, 188-247. szám)

1991-10-01 / 188. szám

A KEZDET VIHAROS. MILYEN LESZ A FOLYTATÁS? (Befejezés.) azokban az augusztusi napok­ban, kihangsúlyozván, hogy a GKCSP-től kapott egyetlen ok­mányt sem realizált a végre­hajtó bizottság, senki sem tett nyilatkozatot a junta támoga­tásáról. Az események alakulása, folytatta a szónok, bebizonyí­totta, hogy helyesen cseleked­tünk. A területen megmaradt a normális társadalmi-politikai helyzet, semmi olyan nem tör­tént, ami destabilizálta volna ezt, rendkívüli intézk­edések meghozatalát váltotta volna ki. Ezért határozottan elutasít­juk a nekünk címzett vádakat, és rágalmakat, azt a próbálko­zást, hogy kétségbe vonják az államcsíny iránti magatartá­sunkat. Elutasította a szónok azt a vádat is, hogy tétlenségükkel támogatták a juntát, s hogy a tanács a megválasztása óta eltelt egy év és öt hónap alatt mit sem tett a dolgozók érde­kében, s nem is képes erre. Szavainak igazolására Mihal­­ko Voloscsuk tézisszerűen ösz­­szefoglalta, milyen problémá­kat sikerült megoldani. Ezek közé sorolta a pisztra­­házai radarállomás építésének, leállítását, a terület szociális­gazdasági fejlesztési koncep­ciójának kidolgozását, mely a szabad vállalkozási övezet lét­rehozására épül, megoldottak egy sor kérdést a népgazdasá­gi szakemberek képzése terén. Csupán ez évben 8 millió ru­belt fordítottak az egészség­ügy fejlesztésére, törődtek a közszükségleti cikkek gyártá­sának, a helyi építőanyagok elő­állításának növelésével, lépé­seket tettek a hírközlés fej- lesztésére. Említést tett a szó­nok a határátkelés javítására, az útépítés fejlesztésére, a vil­­lamosenergia-ellátás teljesebb biztosítására, s a népgazdaság­­irányítás tökéletesítésére irá­nyuló lépésekről is. A földreformról szólva le­szögezte: alaptalannak tekinti a demokratikus tömb ama nyi­latkozatát, miszerint a területi tanács gátolja annak megvaló­sítását, hiszen ez év márciusá­tól, vagyis a földtörvény élet­be léptetése óta 19 952 hektár földet adtak a tanácsok az em­bereknek a gazdálkodás kü­lönböző formáinak gyakorlá­sához. Azt is elismerte ugyan, hogy a földreform megvalósí­tásában sok a fogyatékosság, de erősen gátolja ezt a tényt, hogy még nincs törvény a földtulajdonról, és a föld ér­tékéről, ami a tulajdonjogot garantálná. Ismertette a szónok azt is, mit tett a területi tanács a vallási felekezetek közti prob­léma leküzdése érdekében, s visszautasította azt a vádat, hogy ő szítja a felekezetek köz­ti viszályt. Ez a vád azoktól származik, akik politikai tőkét szeretnének kovácsolni a val­lási problémákból. A szónok véleménye szerint a demokra­tikus tömb egyes képviselői, ahelyett, hogy a fájó kérdé­sek megoldásának módját ke­resnék, a rágalmazás, a tények meghamisítása, a hazugság út­jára léptek. Azzal a kéréssel fordult a demokratikus tömb tagjaihoz, hogy körültekintőb­ben válasszák meg a politikai harc módszereit. Kitért a szónok az Ungvári Városi Tanács külön álláspont­jára is, leszögezvén, hogy ab­ban fiatal, tettrekész emberek dolgoznak, de sokuk még ta­pasztalatlan. Ezért van az, hogy olykor meggondolatlanul nyilatkoznak, cselekszenek, ami nem felel meg sem az ungvá­riak, sem a terület érdekeinek. Kárpátalja autonómiájáról beszélve, a szónok egyebek közt leszögezte: annak nem a szuverén Ukrajna területi fel­­darabolása a célja, mint aho­gyan azt egyes politikai erők állítják. Beszámolójának második fe­lében a szónok azt ecsetelte, hogyan lehetne stabilizálni a területen uralkodó bonyolult gazdasági és politikai helyze­tet. A beszámolót követő vita során 11 képviselő fejtette ki véleményét a napirendi kér­désben, s szót adtak az Ungvá­ri Városi Tanács elnökének és egyik képviselőjének is, hogy ismertethessék álláspontjukat. A felszólalások nagyjából két csoportra oszthatók: a képvi­selők egy része azon az állás­ponton volt, hogy ne a múl­tat, a puccs napjaiban történ­teket, az akkor tanúsított ma­gatartást feszegessék, hanem keressék meg a kiutat a jelen­legi bonyolult helyzetből, s fogjanak össze a problémák megoldása érdekében, mások kategorikusan a mostani veze­tők leváltása mellett kardos­kodtak. Végül is szavazással próbál­tak dönteni a Mihajlo Volon­­csuk tanácselnök iránti biza­lom kérdésében, de a döntéshez szükséges 61 szavazat helyett csak 57-en voksoltak a biza­lom mellett. Ezután Mihajlo Voloscsuk benyújtotta lemon­dását, de ezt titkos szavazás­sal csak 51 képviselő fogadta el, 53 képviselővel szemben, ami azt jelentette, hogy a ta­nácselnök továbbra is a poszt­ján marad. Az első kérdés megvitatása után a képviselők határozatot fogadtak el a területen ural­kodó politikai helyzetről. Jó­váhagyták az Ukrajna Legfel­sőbb Tanácsához intézett fel­hívást a szabad vállalkozási övezet létrehozásának meg­­sürgetéséről. Ugyancsak elfo­gadták azt a nyilatkozatot, melyben a területi tanács kép­viselői alaptalannak nyilvánít­ják a tanács címére az utób­bi időben sűrűn elhangzó vá­dat, hogy a szeparatizmusra, Kárpátaljának az ukrán állam más régióval való szembeál­lítására törekszik. A képviselők zöme még a második napirendi kérdésben, vagyis Kárpátalja autonómiájá­ról is döntést akart hozni e napon. A demokratikus blokk képviselői viszont ezt hango­san ellenezték, mondván, hogy ilyen fontos kérdésben nem le­het vita nélkül határozni. A demokrata képviselők ve­zéregyéniségei tiltakozásuk ki­fejezéseként­­ az üléstermet is elhagyták. A bent maradt­­képviselők ekkor úgy döntöt­tek, hogy az ülésszakot kedden folytatják. A területi tanács épületét azonban csak a haj­nali órákban tudták elhagyni, mert a kijáratnál levő tünte­tők megakadályozták távozá­sukat, követelvén tőlük, hogy mondjanak le mandátumukról. A soron kívüli ülésszak te­hát viharosan kezdődött. És vajon milyen lesz ma a foly­tatás? ÖKÖL-DEMOKRÁCIA Őszintén megvallom, nagyon eltanácstalanodtam. Sehogy sem tudom megérteni, mi az a demokrácia. Évtizedeken át arra ta­nítottak, s én el is hittem, hogy az az igazi demokrácia, ami nálunk, azaz a Szovjetunióban, a kommunista társadalmat épí­tő szocialista közegben végbemegy. Ami határainkon túl van, az áldemokrácia. Hideg zuhanyként hatott a felismerés: ez egyáltalán nem igaz. A demokratikusnak mondott államforma diktátum, a né­pek önkéntes szövetsége pedig birodalom. Azt már addig is tudtam, hogy a világon legdemokratikusabbnak mondott válasz­tási rendszerünk csupán fikció, s csupán formaság kérdése, hogy csak saját magam, vagy az egész család nevében (meg­bízásából) adom le »egyöntetűen« szavazatomat (szavazatunkat) a kommunisták és pártonkívüliek megbonthatatlan tömbjének je­löltjeire. Arról azonban nem sok ismeretem volt, milyen is az igazi demokratikus választás. Mígnem azt is megéltem. Tavaly részese lehettem az első igazán szabad, demokratikus válasz­tásoknak. Csakhogy... Csakhogy kitűnt, hogy szavazatommal (szavazatunkkal) a pártokratákat juttattam (juttattuk) hatalomra. Tehát ez sem demokrácia. Pedig, amikor a sok név közül az egyiket meghagytam a szavazólistán, senki sem kényszerített erre. A demokrácia mai állása szerint azonban ismét rosszul vizsgáztam, s vizsgáztunk szinte valamennyien. Péntek éjsza­ka Ungváron, a területi tanács épülete előtt a nemrég létrejött Demokratikus Ukrajna Tömb hangos szószólói szemembe is vág­ták az igazságot, amikor azt követelték az általam (általunk) választott képviselőktől, hogy tegyék le mandátumukat. S kö­vetelésüknek nyomatékot is adtak, kijelentvén: amíg ezt meg nem teszik, nem engedik őket ki az épületből. Hát igen, gondoltam magamban, ez a demokrácia. Mindenki szabadon kifejtheti véleményét. Túl fáradt voltam már azonban ahhoz, hogy tovább meditáljak a dolgokon, hiszen tudósítóként minden idegszálamat megfeszítve hallgattam és jegyzeteltem több mint tíz órán át a tanácsteremben az ülésszakon elhang­zottakat, s különben is, szerettem volna néhány szót váltani még azokkal, akik kint a téren töltötték a napot, onnan pró­bálták befolyásolni a képviselőket. »Állj, hová!« — csattant fel az egyik fiatal tüntető (akár fiam is lehetne!) hangja, amint a kordonhoz értem, s hogy még nagyobb nyomatékot adjon mondandójának, erőteljesen mellbe is taszított, majd így folytatta: »Innen ugyan nem megy se­hová!« így, kategorikusan, haveri módon letegezve! Szerencsére megúsztam ennyivel. Még arra sem volt időm, hogy eldöntsem: engedjek a fiatal »demokrata« rábeszélésének, vagy éljek szabadságjogommal, mert a rendre felügyelő mili­­cisták és nem utolsósorban az újságírót felismerő tüntetés­­szervezők kisegítettek a fogságból. Mégsem hagy nyugton a gondolat: ez lenne a demokrácia? Hála a Demokratikus Ukrajna Tömb által szervezett tüntetés­nek, lexikonom most egy újabb fogalommal gyarapodott, aminek én csak ezt a nevet tudom adni: ököl-demokrácia. Csak azt nem tudom sehogy sem megérteni, vajon miben különbözik ez a szocialista demokráciától, amelyről most már tudjuk, hogy diktatúra volt. Szabó Béla ÉHSÉGSZTRÁJK A NÉP TERÉN ÉS A VÁROSI TANÁCS ELŐTT A területi tanács legutóbbi, soron kívüli ülésszakának első ülésén a Demokratikus Ukraj­na Blokk képviselői bejelen­tették, hogy a hazafiak egy csoportja éhségsztrájkot tart mindaddig, amíg a területi ta­nács vezetői le nem mondanak. Azóta valóságos sátorsor je­lent meg a Nép terén, a ta­nács épülete előtt. Az éhség­sztrájkotókat állandóan rész­vétteljes emberek veszik körül, akik cigarettát, növényi főze­teket, meleg takarót, biztató szavakat vagy csak tekintete­ket ajándékoznak nekik. Gyakran keresi fel őket Durkó János, a területi kór­ház főorvosa, a területi tanács képviselője, Vaszil Risko, a területi egészségügyi osztály vezetője, akik orvossággal, jó tanácsokkal látják el a sztráj­­kolókat. Többször jártak ott Todó Sándor és Dupka György, a KMKSZ vezetői, valamint a Vöröskereszt képviselői. •Munkatársunk két sztrájko­lótól kért nyilatkozatot. * — Mi kinyilatkoztattuk fő követeléseinket, s addig foly­tatjuk itt az éhségsztrájkot, amíg azoknak eleget nem tesz­nek — jelentette ki határozot­tan Romadi Márta, a Técsői Járási Tanács képviselője. — Követeljük, hogy a Voloscsuk — Vorobec klikk azonnal mondjon le. De mondjon le az egész tanács is, mivel a testü­let többsége bebizonyította, hogy a kommunista maffia tag­ja, akik a párthatalmat a ta­nácsi hatalomba mentették át, mert most ez a hatalom biz­tosítja számukra a jólétet, amit viszont ők nem hajlandók biz­tosítani a népnek, vagyis vá­­lasztóiknak. Pedig a választá­sok előtt mennyi mindent ígér­tek, csakhogy bekerüljenek a bársonyszékekbe. Mindez — s ezt nyomatékosan szeretném hangsúlyozni ■— nem vonatko­zik a képviselők demokratikus blokkjára, köztük a magyar képviselőkre, akik minden cse­lekedetükkel, minden megnyi­latkozásukkal bebizonyították, hogy a képletes kenyérből nem kanyarítottak le saját maguknak nagyobb szeletet, mint amennyit választóiknak tudnak adni. Nekik nem kell félniük letenni képviselői man­dátumukat, mert tiszta a lel­kiismeretük, s biztosak lehet­nek abban, hogy az új, immár valóban demokratikus válasz­tások során az emberek újra rájuk adják le voksukat, össze kell fogni minden ha­ladó, demokratikus erőnek, és változtatni kell a jelenlegi helyzeten, hogy a boltokban ne csak üres polcokat lássunk, gyermekeinket ne fenyegesse sem Csernobil, sem Pisztrahá­­za réme. Arra szólítok mindenkit, hogy ma, a nap folyamán jöj­jenek el ide, s együttesen nyil­vánítsuk ki, hogy új életet akarunk. A Voloscsukok ugyanis be­bizonyították, hogy nemcsak az embereket nem tisztelik, de önmagukat sem. — Az ülésszak első ülésén bejelentették — mondja Lju­bov Karavanszka, a területi tanács képviselője —, hogy amennyiben megvan a bizalom a tanácselnök iránt, nem cél­szerű tovább feszegetni a bi­zalom kérdését. De milyen bi­zalom az, amikor mindössze két-három szavazat a különb­ség. Véleményem szerint amorá­­lis ilyen esetben egyáltalán bi­zalomról beszélni. Nagyon szeretném remélni, hogy a kárpátaljaiak zöme va­lamit megértett, valamire rá­döbbent, ráébredt arra, hogy így, ilyen vezetéssel nem él­hetünk tovább. Amikor az ülésszak estéjén eltorlaszolták a kijáratot a képviselők előtt, ezzel arra akarták késztetni őket, hogy gondolkozzanak el az átélte­­ken, a helyzeten, és végre cselekedjenek választóik meg­elégedésére. Tudom, hogy a kijáratok blokádja nem civilizált mód­szer, de az emberek tűrőké­pességének is van határa, an­nál is inkább, mert most már nem babra megy a játék. A demokrácia sorsa forog koc­kán. Szeretném remélni, hogy az ülésszak ma folytatja munká­ját. Sok ugyan a szóbeszéd, sok minden megtörténhet, de én bízom a képviselők józan helyzetmegítélésében és állás­­foglalásában, hogy az éhség­­sztrájk részvevői elmondhas­sák: akciónk nem volt hiába­való. * * *­­ U­NGVÁRON a városi tanács előtti téren szintén éhség­­sztrájkot indítottak tegnap. Itt a pravoszláv hívők próbálnak megoldást kicsikarni sérelmeikre. Mi, éhezők — olvasható az egyik plakáton — követeljük a városi tanács lemondását. Hogy miért? Erre az a sztráj­kolók válasza, azért, mert lepe­csételték a pravoszláv templo­mot Ungváron és Domonyán, mert nem törlik a katedrális sorsáról hozott döntést, mert, vé­leményük szerint, nem oldották meg igazságosan a felekezetek közötti viszony kérdését. Az egyik kendős asszony meg is jegyezte, hogy jobb volt a kommunisták alatt, mert akkor nem bántották a pravoszlávokat. Hogy mik vannak! Tóth István felvételei Kárpáti Igaz Szó, 1991. október

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék