Kárpáti Igaz Szó, 1991. október-december (72. évfolyam, 188-247. szám)

1991-10-01 / 188. szám

......................................... FÉLIG KOMOLYAN .............................................. AZ ÁRNYÉKGAZDASÁG HÍREI Sok szó esik mostanság a piacgazdaságra való átté­résről és az azt gátló tényezőkről. Ezek egyike az ár­nyékgazdaság, melyet a gazdasági maffia irányít. Bár Kárpátalján még szerencsére nem eresztett vaskos gyö­kereket a szervezett gazdasági bűnözés, azért túl sok optimizmusra nincs okunk. Az utóbbi évek során ugyan­is egyre jobban elharapóznak a gazdasági bűntények. Csupán az idei év eddig eltelt hónapjai alatt 331 gaz­dasági bűncselekményre derült fény. Ezek közt is veze­tő szerepet játszanak a kereskedelemben elkövetettek. Az árurejtegetés, a feketézés, csúszópénzek elfogadása, illetve adása, a valutaüzérkedés mára mindennapos je­lenségekké, életünk szomorú kísérőivé nőtték ki magu­kat. BŰNÖS SZENVEDÉLY Beregszászon az Építőanyag­­kereskedelmi Egyesülés bolt­jában sajnálatos esemény za­varta meg a mindennapok egyhangúságát. A milícia dol­gozóinak tudomására jutott, hogy Pércsi Erzsébet üzletve­zető jelentős mennyiségű áru­készletet rejteget vásárlói elől. Pércsi Erzsébet alaposan meg­lepődött az egyenruhások lát­tán, de döbbenetéből kénytelen volt magához térni és előadni az elrejtett holmit. Mint kiderült, a nyomozók nem tévedtek. Olyan hiány­cikkekre bukkantak, mint hor­ganyzott csövek, kazánok, bur­kolólapok, csempék és még sok minden más. Az üzletvezető gyűjtögető szenvedélyét nem méltányolta a bíróság: kétévi szabadság­­vesztésre ítélte Pércsi Erzsé­betet. Igaz, az ítélet végrehaj­tását próbaidőre felfüggesz­tették. BEFEJEZŐDTEK A TÁRGYALÁSOK az Ungvári Városi Belügyi Osztály, az Ungvári Városi Népbíróság és a területi jelen­tőséggel bíró nagystílű feke­tézők közt. A tárgyalások so­rán Lackó Aranka és Sztarce­­va Ildikó társvállalkozók elő­adták — s arra a tárgyaló fe­lek is bizonyítékokat találtak —, hogy a Gyémánt (Gyia­­mant) ékszerüzlet állandó jel­legű látogatóivá avanzsálód­­tak. A két törzsvendég rend­szeresen vásárolt tekintélyes mennyiségű aranyékszert, majd a portékán alapos felárral adott túl. Az utolsó szót a megbeszéléseken a bíróság mondta ki. Ennek értelmében a két vállalkozó szellemű hölgy fejenként ezer rubel pénzbün­tetést fizetett. SIKERES KÖRÚT Eredményesnek mondható vállalkozást tudhat maga mö­gött Vaszilij Furman. A técsői járásból kerekedett fel, hogy megismerje hazáját. Utazásai során Belorussziát is felkeres­te. Élményekben gazdagodva, valamint 600 csom­ag eladásra szánt vas társaságában érke­zett haza. Az állomáson az alvilág ismert személyiségei köszöntötték kitörő ünneplés­sel, majd díszkíséretükkel a piacra vonult. Ott a díszes társaságot, im­már kevesebb melegséggel, a milícia dolgozói fogadták. A nem éppen baráti hangulatban lefolyt eszmecsere végére a bí­róság tett pontot. Vaszilij Fur­man 2 000 rubeles megbírsá­golásával. SZIVESL­ÁTÁ­S, VENDÉGLÁTÁS — Miért tölt kevesebb pá­linkát a poharakba? — kér­dezték a gazdasági rendészek Anna Kosztáktól, a Nagyszőlő­si Járási Fogyasztási Szövet­kezet büfésnőjétől. — Az utóbbi időben látás­zavaraim vannak — hangzott a felelet. — Akkor az miért nem for­dult még elő, hogy túltöltötte volna a poharakat? — Hát teljesen vak azért még nem vagyok! A fogyasztók becsapásáért Anna Kosziákot végül is 200 rubeles bírsággal sújtották. Kolléganőjét,­­Talija Om­szkót pedig két évre megfosztották a vendégek megkárosításának lehetőségétől. A NÉP­SZAVA Több száz fős tömeg skan­dálta a nagybereznai járási népbíróság épülete előtt, hogy: Szabadságot a büfésnőnek! Fel­háborodásuk tárgya: 235 cso­mag cigaretta és egyéb áru­féleségek­ rejtegetése a fo­gyasztók­ elől. Ezért szabad­ságvesztés fenyegette Marija Gorbejt. A nép szavának en­gedelmeskedve azonban a bíró­ság mindössze 500 rubel­pénz­­bírsággal sújtotta a büfésnőt, amiért a­ könnyező szemekkel mondott köszönetet híveinek. VIHAROS ESEMÉNYEK... A Huszti­­Járási Fogyasztási Szövetkezet gyermeküzletében viharos események söpörtek végig. Történt mindez Kovács Krisztina üzletvezető jóvoltá­ból, aki mintegy 200 rubel értékű gyermekruhát, ingeket, harisnyanadrágokat, trikókat és egyebeket rejtegetett. Az ügy körül a fogyasztási szövet­kezet vezetői kavartak vihart, mely magával ragadta az üz­letvezetőt is. Kovács Kriszti­nát a bíróság másfél évi javí­tó-nevelő munkatáborban letöl­tendő szabadságvesztésre ítél­te. Mellékbüntetésként fizeté­sének 15 százalékát az állami költségvetésbe utalják át. Vlagyimir Tovtin milícia őrnagy GEO­ÖKOLÓGIAI SZEMINÁRIUM -­ 1 1 1 1 ÜDÜLŐÖVEZET VAGY SUGÁRVESZÉLY? RADIOAKTÍV LESZ A SÓNK? SUGÁRZIK MAJD A FORRÁS­VÍZ? KÉTFEJŰ GYERMEKEKET SZÜLNEK MAJD AZ ANYÁK? KÁRPÁTALJA PUSZTULÁSRA VAN ÍTÉLVE? Ezek a rémképek villantak fel lelki szemeim előtt, mikor tudo­másomra jutott egy múlt heti ér­tekezlet eredménye. Négy napig ülésezett Lvovban egy nagyon tudós gyülekezet. A szeminári­umnak — amelyen 12 tudomá­nyos doktor, 48 tudományos kandidátus és még 120 csupa­­csupa tudós kutató ült együtt — bevallott célja a Kárpátok geo­ökológiai sajátosságainak megóvása volt. Végighallgatva azonban az előadásokat, a kér­dések továbbra is nyitottak ma­radtak. Kirajzolódott viszont egy másik — be nem vallott — célja a tanácskozásnak: helyet találni a sugárveszélyes, mér­gező, a környezetet száz és száz kilométerre elpusztító ipari hul­ladéknak, amit oly bőségesen termelnek Lvov iparüzemei. A temetkezés helyeként pont a Kárpátokat jelölték meg a tudósok. A területnek a felége­tett gyepű, a lakosságnak pedig az áldozatok szerepét szánták ebben a kívánatosnak feltünte­tett programban a bölcsek! Legalábbis ezt a hírt hozták el hozzánk az arról a tájról ha­zatérő látogatók. De ne üljünk fel a szóbeszédnek! Kérdezzük meg az erre legilletékesebbek egyikét, Andren Vakarovot, a területi természetvédelmi társa­ság elnökhelyettesét, aki maga is részt vett ezen a rendezvé­nyen. Mint hírlik, még a piszt­­raházi radarállomás elleni til­takozás megszervezésével és győzelemre vitelével szerzett magának országos tekintélyt, s így itt is nagy érdeklődéssel fo­gadták felszólalását. Szenve­délyes beszédben védte meg Kárpátalja ugyan kormányszin­ten még nem deklarált, de Európa népei által üdülőövezet­ként nyilvántartott vidékét.­­ Elöljáróban hadd mondjam meg: a beszámolók, ismertetők és a kutatásokról szóló jelenté­sek egyöntetűen leszögezték, hogy a Kárpátok gerince még viszonylag fiatal hegylánc. Fia­tal, tehát növekvő, mozgó hegy­tömeg. Méhében hatalmas fe­szültségek gyülemlenek. Elég, ha a kontinentális pajzs a leg­kisebbet mozdul, nálunk máris katasztrofális földrengésben ol­dódhatnak fel a föld alatti erők. Vakarov elnökhelyettes elővet­te az ott elhangzottakat szem­léltető könyvecskék egyikét. Ez Kárpátalja hegyeinek metszete. A grafikus ábrán, mint pókháló az ajtó sarkát, úgy szövik be a hegyek kőzetét az ásványi töm­bök közötti járatok, rések, repe­dések. Ezeken, mint a mozdony kéményén, folyamatosan áram­lanak ki a mélyben felmelege­dett vizek, gázok. Útjukba nem áll semmi. Nincs fölöttük a leg­alább száz méter vastag agyag­réteg, amely dugóként zárná el a feltörekvő áramlások elöl az utat, így ezek, legyenek akár jóindulatú meleg áramlatok, akár mérgező kipárolgások, mind szabadon törnek a felszínre, tu­lajdonságaiknak megfelelően serkentik vagy gyilkolják a fel­szín élővilágát. — S ekkor egy Hruscsov ne­vű geológus nem kíván egyebet, mint területünk sóbányájába, a sótömb közepében képzett mes­terséges üregbe ásni el az atom­erőművek ezer évig is sugárzó hulladékát! A szanatórium he­lyén, amely eddig sok ezer aszt­más betegnek adta vissza az egészségét, ettől fogva milliós tömegeknek hintene halált, szol­gálna genetikai torzulás forrá­sául, irtaná a környező termé­­szetet — méltatlankodott az el­nökhelyettes. Igaz, nem minden volt ilyen zord és fenyegető. Elhúzták te­rületünk képviselőinek orra előtt a mézesmadzagot, mikor halált készítve népünknek, képmutató módon megjátszották a termé­szetbarátot. Azt javasolták, hogy az őserdőinket nyilváníttassuk védett területekké, nemzeti par­kokká. Elismerték annak szük­ségességét, hogy hegyeinknek fokozottabb védelmet kell bizto­sítani az állandóan fenyegető kőgörgetegek, erdőket pusztító viharok és a hatalmas esőzések nyomán keletkező áradások és földcsuszamlások miatt. Már egymaguk ezek a vesze­delmek is elegendők lennének ahho­z, hogy a józanul gondol­kodó kutatók riadót fújjanak, segítségért kiáltsanak Kárpátal­ja népének fenyegetettsége, az ökológiai környezet veszélyez­tetése miatt. De nem, ezek a tudósoknak minősülő, de érzé­sünk szerint embereknek csak megkérdőjelezve nyilvánítható személyek tovább mentek. Ugyancsak a sótömbbe kíván­ják temetni a veszélyes hulladé­kok elégetése után visszamaradó mérgező, sugárzó salakot. Szem­rebbenés nélkül telepítenének területünkre — akár nemzetközi együttműködéssel is (a franciák­kal tárgyalnak róla) — egy nagy teljesítményű égetőkemen­cét. Nyilvánvaló a törekvésük: a szemetet minél messzebb vinni Lvovtól. Az ipari nagyváros majd termeli azt a szennyet, amit Kárpátalja nyel el, emészt meg. Hogy ezzel megfosztja a köztársaságot az egyetlen euró­pai szintű üdülőövezetétől, cso­dás természetétől, bőséges ás­ványvízforrásaitól? Mit sem szá­mít. A gyepű az mindig pusz­tulásra van szánva. S a gyepű népéért sem kár! A Kárpátok népe azonban nem hagyja magát. A természet­­barátok társaságának kitűzött célja a pihenőövezet bővítése, a természetvédelmi területek nö­velése, erdőségeink, embereink egészségének védelmezése. Prog­ramjuk készen áll már évek óta. Igaz, a hivatalos körök erről nem szívesen vesznek tudomást, hiszen végrehajtásában nekik is részt kellene venni... — Nagyjából az ilyen maga­tartás jellemezte Nyugat-Ukraj­na hivatalos köreinek és a kor­mány hozzáállását is. A rendez­vényt még annyira sem méltat­ták, hogy képviseltessék magu­kat rajta — zárta nem éppen szívderítő beszámolóját a terü­leti szervezet elnökhelyettese. Az újságírónak az a gyanúja, hogy területünk hivatalos köze­gei is készek feláldozni bárkit és bármit íróasztalukért. Óvakod­tak ugyanis attól, hogy részt ve­gyenek a Kárpátok sorsáról vi­tázó szemináriumon és azon szint valljanak! Andor György ÍGY LÁTJA AZ ÉRINTETT ÖRÖMÖK ÉS GONDOK A Beregszászi Ruhagyár Napsugár óvodájában üzemünk mindent elkövet, hogy a gye­rekek semmiben ne szenved­jenek hiányt. Ám az örömök mellett vannak gondjaink is. Az óvoda fenntartása egyre többe kerül az üzemnek. Áp­rilis elsejéig egy bölcsődés napi élelmezése 81, az óvo­dásé 86 képekbe került, ma pedig csaknem négyszer töb­be! Meg kell jegyezni, hogy a szülők a költségeknek csak egy töredékét fizetik, az orosz­lánrészt az üzem vállalja ma­gára. Mi lesz, ha továbbra is ilyen ütemben fognak nőni az élelmiszerárak? Félő, hogy előbb-utóbb a gyár képtelen lesz a pótlólagos kiadások megtérítésére, őszintén szólva, szinte félek hozzálátni a jövő évi költségvetés összeállításá­hoz. Egyelőre azonban örülnünk kell annak, hogy a gyerekek semmiben sem szenvednek hi­ányt, mindent megkapnak, amire szükségük van, a bú­csúzok —­ még egy iskolatás­kát is. Kielégítőnek mondható az élelmiszer-ellátás, egyedül talán tojásból és halból lenne szükség többre, mint ameny­­nyit kapunk. Zöldség van ele­gendő, gyümölcs is, az utóbbi egy részét egyébként saját kertünkből fedezzük. Bosszantó viszont, mennyi gondot okoz a kiutalt élelmi­szer beszállítása a krónikus benzinhiány miatt. Előfordul áramkimaradás, vízhiány. Szerencsére emiatt komolyabb kiesés még nem volt. Sokkal jobban aggaszt ben­nünket egy másik probléma: az óvoda kapacitása nincs ki­használva. 170 gyerek részére épült és csak 140 jár hoz­zánk. A környező utcák ugyanis rettenetes állapotban vann­ak. Esős időben, hóban szinte lehetetlen megközelíte­ni az óvodát, valamint a szomszédunkban levő 8. számú középiskolát. Számtalanszor kilincseltem a városi tanács­nál ebben az ügyben, képvise­lőink is sokszor vetették fel az úgynevezett ONCSA-telep rendbe hozását, változás azon­ban egyelőre nincs. Legutóbb Kincs Gábor, a városi tanács elnökhelyettese azzal biztatott, hogy a Herzen és a Tompa Mihály, utcák között egy új utat nyitnak az óvoda felé. Ám ehhez szanálni kell a Herzen utca 61. szám alatti házat és a hozzá tartozó kertet. Mikor lesz itt új utca? Ezt ma még senki sem tudja megmondani. Nem lehetne addig legalább a járdákat rend­be hozni? Érthetetlen íz is, mert ép­pen a város másik végében épült fel a ruhagyár lakó­tömbje. Innen bizony senki nem hozza hozzánk a gyerme­két. Tévednek azok, akik azt hiszik, hogy a magyar nyelvű óvodai oktatás bevezetése egy­szerű dolog. Sok vegyes há­zasságból származó gyerek jár hozzánk. Az általu­k vég­zett­­felmérés tanúsága szerint a szülők vélemé­nye megoszlik e kérdésben. Minden nehézség ellenére két évvel ezelőtt egy magyar nyel­vű bölcsődés csoportot nyitot­tunk; ma már ezek a gyere­kek a középcsoportosok. Ju­hász Ilona és Macák Irén óvó­nők már eddig is kiváló ered­ményt értek el neveltjeikkel, a gyerekek rengeteg magyar népmesét, verset, játékot tud­nak. A gyakorlat is bebizonyí­totta, hogy anyanyelvén tanul a legjobban és leggyorsabban az óvodás. Meg kell említe­nem, hogy ezen a téren nagy segítséget kaptunk a járási művelődési osztálytól, amely módszertani segédkönyvet, sőt, irodalmi szöveggyűjteményt bocsájtott ki a magyar óvodák részére. Sokat segít nekünk Rabár Elza, a járási tanfelü­gyelőség módszerésze. Több hasznos kiadványt kaptunk a magyar Országos Pedagógiai Intézettől. Juhász Ilona óvónő Nyíregyházán volt tanfolya­mon, rövidesen pedig Macák Irén utazik oda. Ám több csoportban »hiva­talosan« orosz nyelven folyik az oktatás. Mivel azonban minden óvónőnk tud magyarul is, tulajdonképpen két nyelven vezetik a foglalkozásokat. Er­re nagy súlyt fektetünk; a ma­gyar gyerek, még ha orosz csoportba is jár, semmiképp nem kerülhet hátrányos hely­zetbe. Gyakran megkérdezik tő­lem, mint a járás legidősebb óvónőjétől: szerintem szükség van-e Beregszászon egy ma­gyar óvoda megnyitására. Véleményem szerint igen! Hi­szen köztudott, hogy az utóbbi években Beregszászon jelentő­sen megnőtt az érdeklődés a magyar középiskolák iránt, kü­lönösen azután, hogy a magya­rul érettségizettek lehetőséget kaptak magyarországi tovább­tanulásra. Ezzel az igénnyel lépést kell tartani az óvodai nevelésnek is. Ám egy­ ilyen óvodának fel­tétlenül a város központjában kell lennie. Hiszen aligha kép­zelhető el, hogy a szülők a vá­ros egyik végéből a másikba fogják kísérni gyermekeiket csak azért, hogy azok magyar óvodába járhassanak. Úgy gondolom, hogy ennek a célnak a legjobban a Fran­kó utcai 6. számú óvoda felel­ne meg. A város központjá­ban van, nem üzemi, hanem állami óvoda, felszereltsége, méretei is megfelelőek. Szőke Katalin vezetőnőnek főiskolai pedagógiai végzettsége van, az óvoda személyzete túlnyo­mórészt magyar nemzetiségű. Nem kellene elodázni e probléma megoldását, de ad­dig is tovább kell gyarapítani a magyar csoportok számát a meglevő óvodákban. Leszkova Magda, a Beregszászi Ruhagyár Napsugár óvodájának ve­zetője

Next