Kárpáti Igaz Szó, 1991. október-december (72. évfolyam, 188-247. szám)

1991-10-01 / 188. szám

A »NAHIMOV ADMIRÁLIS« REJTÉLYE Széltében-hosszában mesé­lik, hogy a Nahimov admirá­lis sétahajó 1986 augusztu­sában történt balesete körül nincs minden rendben és nem véletlen a Vaszjev fehérhajó­val való összeütközése sem. Az összeütközés okainak egyik verzióját veti fel A. DOVZSENKO nyugalmazott ezredes, az Állambiztonsági Bizottság odesszai területi hivatala harmadik osztályá­nak egykori parancsnoka és V. ZIMARIN, egykori odesz­­szai területi ügyész. A. Dovzsenko: Az összeüt­közés során életét vesztette A. Krikunov vezérőrnagy, az Ál­­lambiztonsági Bizottság odesz­­szai területi hivatalának főnö­ke, felesége, leánya és unoká­ja. A Nahimov kihajózásának napján Krikunov telefonált Moszkvából, ahová jelentésté­telre utazott a felső vezetés­hez, s kérte V. Kondratovot, az Állambiztonsági Bizottság hivatala közlekedésügyi főnö­két, közvetlen helyettesét, hogy mindenképpen szerezzen neki egy külön kaj­ütőt a ha­jón. Krikunov családját telje­sen váratlanul érte ez a dön­tése. Krikunovnak olyan okmá­nyok kerültek a kezébe, ame­lyek adatokat szolgáltattak az ukrajnai és moszkvai pártve­zetés nagyméretű korrupciói­ról. Halála után dolgozószobá­jának páncélszekrényéből el­tűnt sok fontos okmány, egye­seket pedig megsemmisítettek. És még egy fontos részlet: Krikunov távozása előtt hiva­tott engem és J. Bobovszkij KGB-őrnagyot és azt mondta: »Néhány nap múlva hívatni fo­gom önöket oda, ahová üdülni utazok. Olyan nyomra bukkan­tam, amelyre gondolni sem mertem. Legyenek óvatosak!« V. Zimarin. Krikunov ismer­te azon magas rangú hivatal­nokok, köztársasági és szövet­ségi pártvezetők nevét, akiket megvesztegettek s akiknek kö­zük volt Malisevnnek-, az Odesz­­szai Gazdasági Rendészet főnö­kének­ bűnügyéhez, amelyben épp a Nahimov balesete idején nyomoztak. Ismereteink szerint Maliseven keresztül közvetí­tették a pénzeket, melyeket mil­liókban számoltak. A nyomo­zás során többször is beszél­gettem Malisevvel. Ő nemegy­­­szer így érvelt: »Ha engem leültetnek, olyan vallomást te­szek a magas rangú vezetők­re, hogy a föld is megnyílik.« A. Dovzsenko. Malisev ma­gas rangú védelmezőire utal az a tény is, hogy miután az ügy­be beavatkozott a Szovjetunió Ügyészsége, és a vádlott Ma­lisevet Moszkvában szabadon engedték, beszélgetésre hívták M. Szolomencevhez, az SZKP KB Pártellenőrzési Bizottsá­gának akkori elnökéhez és N. Szavinkinhez, az SZKP KB ad­minisztratív szervei osztályá­nak vezetőjéhez. Maga Malisev állandóan hangoztatta, hogy ő G. Alijev, a Politikai Bizott­ság tagjának törvénytelen fia (családjaik Bakuban korábban szomszédok voltak). Furcsa, hogy épp G. Alijevet bízták meg a Nahimov admirális ka­tasztrófája körülményeinek ki­vizsgálásával foglalkozó állam­bizottság vezetésével. A SZERKESZTŐSÉGTŐL: Ez csak egy verzió, amelyet vagy elvet vagy megerősít az új nyomozás. Nemhivatalos értesülések szerint a Szovjet­unió Ügyészsége felül akarja vizsgálni a Malisev-ügyet. Szó van a Nahimov admirális séta­hajó katasztrófájának felülvizs­gálásáról is. VÁLOGATÁS A HÍRÜGYNÖKSÉGEK, A KÖZPONTI ÉS A KÖZTÁRSASÁGI LAPOK ANYAGAIBÓL »Parancsot kaptam Jelcin letartóztatására« — jelentette ki VIKTOR KARPUHIN, a KGB vezérőrnagya. E magas rangú tiszt által vezetett alegységről eddig nemigen olvashattunk. A junta tagjai az államcsínyben ezen alegység vezetőjének szánták a főszerepet. — Tudott-e ön arról, hogy az országban államcsíny ké­szül? — Nem tudtam. V. Krjucs­­kov parancsára augusztus 18- án az alegység harckészültség­ben állt. Akkor arra gondol­tunk, hogy kommandóbrigá­dunkat a Karabah-hegyvidéki túszok kiszabadítására fogják vezényelni. 19-én hajnali 4 órakor hívattak a KGB elnö­kéhez. Konkrét feladatot nem kaptam. A parancs úgy szólt, hogy biztosítani kell az ország felsőbb katonai vezetése és az oroszországi vezetés közötti találkozó védelmét, amelyet a Moszkva környéki Jelcin-dá­csán akartak megtartani. Em­bereim rögtön a helyszínre ér­keztek és megszervezték az utak védelmét, körülzárták a nyaralót. Hat­ órakor a gépko­csi rádióján keresztül értesül­tem a rendkívüli állapot beve­zetéséről, s akkor azt gondol­tam, hogy ez Gorbacsovnak, a Szovjetunió elnökének a tudtá­val történik. Rádiótelefonon kaptam parancsot Jelcin le­tartóztatására. — A parancsban szó volt-e Jelcin meggyilkolásáról? — Nem. Csak letartóztatá­sáról és izolálásáról. Közölték velem, hogy Gorbacsov nagyon beteg, nem képes irányítani az országot, ezért likvidálni kell a destruktív erőket, ren­det kell teremteni az ország­ban és érvényesíteni kell az alkotmányos hatalmat. — Miért nem engedelmes­kedett a parancsnak? — Mert nem voltam hajlan­dó teljesíteni. Nem vagyok én robot. Felháborított az álszen­teskedés, és csak most értettem meg, miért is volt harcké­szültség alegységemnél. — Milyen lépéseket tett? — Jelentést tettem a köz­pontnak, hogy felkészültünk a feladat teljesítésére, panasz­kodtam a bonyolult helyzetre és arra, hogy az itteni letar­tóztatásnak lehetnek fölösleges tanúi és ártatlan áldozatai. Tudomásom volt Jelcin min­den lépéséről, bármelyik pilla­natban minden fölösleges bo­nyodalom nélkül letartóztat­hattam volna. Fél tízkor kiengedtük a köz­ségből az orosz kormányautó­kat, két ZIL-t és két Volgát. A Moszkva felé vezető úton bárhol letartóztathattuk volna őket, hiszen a fiúk rendkívül edzettek és tanúk sem lettek volna... Egyszóval mindent megtettem azért, hogy semmit se tegyek. — Krjucskov nem gyanako­dott? — Talán igen. De a KGB vezetése tudta, hogy az én megkerülésemmel nem tudnak parancsot közvetíteni, mert a fiúk csak az én parancsomat teljesítik. Ha engem félreállí­tanak, a puccs azonnal meg­hiúsult volna. Ez az alegység volt az egyetlen reális erő, amelyre a puccsisták támasz­kodhattak. — Talán ez az egyetlen ilyen szovjet kommandó? — Van még néhány alegy­ség, de felkészültség tekinte­tében ez a legjobb. Struk­turálisan ez nem egy katonai alegység, hanem egy operatí­van manőverező csoport. Va­lamennyien tisztek. Fizikai és pszichológiai felkészültségük­ről már nem is beszélve, mert különleges rostán esnek ke­resztül. — Ön visel magánál fegy­vert ? — Mindig. — És most a legfontosabb kérdés: mikor értesült arról, hogy meg kell rohamozni az orosz parlament és kormány épületét? — Augusztus 19-én este a Szovjetunió Honvédelmi Mi­nisztériumában zárt tanácsko­zás volt, melyet Ocsalov tábor­nok, a honvédelmi miniszter akkori helyettese vezetett. Je­len volt Mojszejev tábornok, Abromejev marsall és többször is bejött a tanácsterembe ma­ga a honvédelmi miniszter, Jazov marsall. Konkrét paran­csot kaptam: vezessem a tá­madást. Elit alegységeket vezé­nyeltek parancsnokságom alá, köztük a Dzerzsinszkij nevét viselő hadosztályt, a moszkvai milícia különleges egységeit és a KGB három alegységét, összesen 15 ezer embert. — Tájékozódott-e az orosz­­országi kormán­yépület körüli eseményekről? — Természetesen. Állandó­an felvételek készültek. Ügy­nökeink ott voltak a védők között és bent a parlament épületében. Éjjel körüljártuk a barikádokat és nyíltan meg­mondom, hogy azok játéksze­rek számunkra. — Mi volt a támadás ter­ve? Éjjel háromkor az OMON-egységek gázzal és víz­ágyúkkal megtisztítják a te­ret. A mi egységeink követték volna őket a földről és a le­vegőből helikopterekről, grá­nátvetőkkel és más speciális fegyverekkel. A fiúk gyakor­latilag feltartóztathatatlanok. Az egész akció mindössze 15 percet vett volna igénybe. De hál’ istennek nem adtam ki a parancsot. — Egyedül döntött? — Szerettem volna megta­nácskozni a dolgot valakivel, de egyszerűen nem volt rá mó­dom. S akkor felhívott Iva­­nyenko, a KGB oroszországi elnöke: azt tanácsolta, hogy maradjak ki ebből. Ezt meg­ígértem. A bázison összegyűj­töttem a csoportparancsnoko­kat és közöltem velük a pa­rancsot. Ők jelentették, hogy a fiúk nem hajlandók megtá­madni a kormányépületet, az ártatlan embereket. Magam is tudtam, hogy ez esztelenség. A KGB-alegységek néhány parancsnoka közölte a vezetés­sel, hogy nem hajlandók meg­támadni a kormányépületet. Az alegységekhez tartozó cso­portok tagjai közül senki sem vett részt a puccsban. A pa­rancs megtagadása után Krjucs­kov nehéz helyzetbe került. Ezután nem kaptam tőle sem­milyen más parancsot. Miután Gorbacsov visszakerült a he­lyére, és Bakatyint kinevezték a KGB elnökévé, állásomból felfüggesztettek. — Milyen indokkal? — Nem közölték. Azóta is hallgatnak. Az interjút Dmitrij Beloveckij és Szergej Bogoszlavszkij készítette Hogyan élnek az egykori Régen elmúltak azok az idők, amikor nevük a protokoll ál­tal meghatározott rendben ott szerepelt az NDK sajtójának hi­vatalos közleményeiben. Az NSZEP KB legutóbbi összetételű Politikai Bizottsága korlátlan hatalomtól megfosztott tagjainak manapság nincsenek fontos dolgaik. És mégis ritka az a nap, hogy valamelyikük neve így vagy úgy ne szerepelne a lapok­ban. Úgy látszik, hogy azoknak a vezetőknek a sorsa, akik év­tizedeken át kapcsolatban álltak az NDK történelmével, tovább­ra is érdekli az egykori NDK állampolgárait. Ezt támasztotta alá az Extra című folyóirat cikke is. íme, hogyan alakult az NSZEP egykori vezetőinek élete. ERICH HONECKER: A leg­többet róla olvashatunk, ezért nem szeretnék ismétlésekbe bocsátkozni. Németországban bírósági ítélet vár a 79 esz­tendős emberre. Anyagi hely­zete eléggé ingatag: személyi bankszámláját zárolták és a 2 ezer márkás havi nyugdíját csak Németország területén kaphatja meg. WILLI STOPH: Az NDK egykori miniszterelnöke ma 77 esztendős. Villájából kilakol­tatták, s feleségével, Ali­ával, egy kétszobás lakásban élt Berlin egyik régi negyedében. Kettőjük nyugdíja 900 márka, amelyből 350-et elvisz a lak­bér. Annak idején fehér színű Ford Fiesta kocsin járt, most­­a moabiti börtönben ül és a bírósági tárgyalására vár. ERICH MIELKE: Ezzel a 83 esztendős emberrel gyakor­latilag az NDK Állambiztonsá­­gi Minisztériumának egész tör­ténelme kapcsolatban áll. Mind a mai napig kijut neki a német sajtóból, akárcsak Honecker­­nek. 1990 augusztusától ül, je­lenleg börtönkórházban van. Súlyos beteg. Gyakran esik tar­tós depresszióba. Az orvosok szerint állapota nem teszi le­hetővé, hogy részt vegyen a bírósági tárgyaláson. A Miel­­ke ellen felhozott vádak igen súlyosak: két rendőr meggyil­kolása 1931-ben és az NDK más vezetőivel együtt olyan parancs kiadása, amelynek ér­telmében rálőttek azokra az emberekre, akik megpróbál­ták átlépni a német—német határt. HEINZ KESSLER. Az NDK 71 esztendős utolsó nemzetvé­delmi minisztere szintén a moabiti börtön lakója. Nem túl jó egészségi állapota ellenére igazi katonához illően visel­kedik, őt szintén az említett parancskiadással vádolják. Rossz viccet csinált vele a sors. Annak idején Kessler volt az értelmi szerzője annak a parancsnak, amelynek értel­mében a nyomozati fogságban lévő katonák zsoldjuk felét kapják. Most ő maga is nyug­díjának csak a felét veheti kéz­hez — ezer márkát. GÜNTER MITTAG: 64 esztendős. Az NDK gazdasági­ pártvezérek?­ ­­nak egykori vezetőjét azzal vá­dolják, hogy több mint egymil­lió márka kárt okozott a német gazdaságnak. Előzetes letar­tóztatásából egészségi állapota miatt bocsátották szabadon. Súlyos cukorbeteg, mindkét lábát amputálták. Feleségével együtt lányánál lakik egy ké­nyelmes családi házban Berlin környékén. Munkanélküli se­gélyt­ kap. HERMAN AXIEN. A Poli­tikai Bizottságban a külpoliti­káért felelt. Jelenleg Berlin Karlsd­orf negyedében lakik lányánál. Részben megbénult. Ennek ellenére 75 évesen nyo­mozati fogságban van. WERNER KROLIKOWSKI. Annak idején az NSZEP KB mezőgazdasági ügyekkel fog­lalkozó titkára volt. Feleségé­vel, Elfridával, egy kétszobás lakásban él a hellersdorfi lakónegyedben. KURT HAGER: Az NSZEP fő ideológusa. Akárcsak Joachim Herman, a gorbacsovi peresztrojka változatlan és kö­vetkezetes ellensége. Berlin központjában egy háromszobás lakásban él. Szeret sétálgatni feleségével, Sabinával. Kerül minden beszélgetést. A 79 éves Hager csak azokkal az ameri­kai professzorokkal tartja a kapcsolatot, akikkel az NDK történelmének megírásán fára­dozik. GÜNTER SCHABOWSKI. Feleségével, Irinával, anyósá­val, papagájával és két fiával egy kétszintes lakásban él Ber­linben K. Hager, I. Herman és Katerina Witt, az egykori mű­korcsolyázónő szomszédságá­ban. Az NSZEP berlini szer­vezetének vezetője bekerült a történelembe, mivel ő jelentet­te be a berlini fal megnyitá­sát, »Zuhanás« címmel, köny­vet írt. »A­­leginkább azért ér­zem magam hibásnak, mert a humanizmus és az egyenjogú­ság szocialista megítélése, amelyre oly nagy szüksége van a világnak, rossz hírnévre tett szert.« MARGARETE MÜLLER: A­­ Politikai Bizottságban az egye­düli nő. Saját vidéki házában él egyedül, kocsija nincs. EGON KRENZ: Erich Ho­­necker utódjának igen jól megy a dolga. Sokkal fiata­labb kollégáinál. 54 esztendős és bár hosszú ideig munkanél­küli volt, mégis jó munkahe­lyet talált Berlin nyugati ré­szében egy ingatlanközvetítő irodában. Milliomos főnöke a következőképpen indokolta meg döntését: »Ahhoz, hogy valaki főszerepet játsszon a szocialista rendszerben is, ész­re van szükség. Miért ne ad­jak neki munkát, ha jó szer­vezőképessége van«. Felesé­gével, Erikával, az egykori kormánynegyed egyszintes la­kóházában él. A házat még az NDK fennállása idején vásá­rolta. »Amikor leomlottak a falak« címmel könyvet írt az 1989-es eseményekről. Könyve nem kelt el: A. Sztyepanov n PaBAfi Kárpáti Igaz Szó, 1991. október

Next