Kárpáti Igaz Szó, 1992. október-december (73. évfolyam, 138-175. szám)
1992-10-01 / 138. szám
A PRIVATIZÁLÁS GONDJAI A FÉLMEGOLDÁS NEM MEGOLDÁS Két hónapja szervezték át Beregszászon a városi kereskedelmet. Megszűnt az üzletek tevékenységének túlzott központosítása, több kereskedő kollektíva bérbe vette üzletét, maga gondoskodik az áru beszerzéséről. Milyenek az első két hónap tapasztalatai Beregszász egyik legnagyobb élelmiszer-üzletében? Erről beszélgetett tudósítónk VASZIL RIBCSANSZKIJJAL, a Hajnal Kereskedelmi Vállalat (az egykori Gasztronom) igazgatójával. Már beszélgetésünk elején kiderült: a városi kereskedelem átszervezésének vannak mind napos, mind árnyékos oldalai... Vegyük talán sorba a pozitívumokat. Jelentősen nőtt az áruforgalom, augusztusban például az üzlet 5 millió 250 ezer rubelt forgalmazott, ami közel egymillióval több az átszervezés előtti havi átlagnál. Az üzletnek önálló banki számlája van, szabadon rendelkezik tőkéjével, tevékenységébe senki sem szólhat bele. Természetesen az áruforgalom növekedésével párhuzamosan nőtt az elárusítók keresete is. Havi fizetésük meghaladja a 4 ezer rubelt, ami több mint a kétszerese korábbi keresetüknek. Nos, egyelőre többet az átszervezés adta előnyökről nem lehet beszélni. Bármennyire is sajnálatos, de jelenleg még anegatívumok vannak túlsúlyban. A legnagyobb gond az áru beszállítása. A feloszlott, illetve ** Berger Kereskedelmi Vállalattá átalakult városi kereskedelem gépkocsiparkjának 80 százaléka teljesen hasznavehetetlen, javításra szoruló gépkocsikból áll. Szétosztani ezeket az autómatuzsálemeket az üzletek között nem lett volna semmi értelme. Így kénytelenek igénybe venni a 12137. Számú Gépkocsiközlekedési Vállalat szolgáltatásait. Csakhogy mint egyetlen közlekedési vállalat, monopolhelyzetben van Beregszászon, és él is ezzel. Tulajdonképpen annyit kér a fuvarért, amenynyit akar. Vegyük például a kenyér beszállítását. A kenyérgyár másfél kilométernyire van az üzlettől. Vaszil Ribcsanszkij számlákat tesz elém, oszt és szoroz. Az eredmény: egy kilogramm kenyér beszállítása egy rubelbe kerül. Egy kenyérszállító kocsi napi bére 5 —6 ezer rubel. Ezt az összeget az üzlet kollektívája téríti meg más árufélék eladásából származó jövedelméből. A kenyér ára ugyanis meg van szabva, az üzlet nem emelheti. Még bonyolultabb a helyzet, ha Ungvárról, Munkácsról, Nagyszőlősről kell árut szállítani. Egy út, a távolságtól függően, 4—6 ezer rubel, néha még ennél is több. Ráadásul a vállalat akkor ad autót, amikor akar, néha 3—4 napot ■kell várni egy fuvarra. A gyárak, az árulerakatok pedig türelmetlenek, gyakran annak adják az árut, aki hamarabb jön érte. Az üzlet kollektívája beadvánnyal fordult a járási adófelügyelőséghez. Kérte, vizsgálják felül a fuvarozó vállalat szolgáltatásainak díját, mert a helyzet, hova tovább, egyre tarthatatlanabbá válik. Válasz a beadványra azonban még nem érkezett... A megoldás természetesen az lenne, ha az üzletnek saját szállítóeszközei lennének. Legalább egy teherautóra és két rakodóteres személygépkocsira lenne szüksége. Ám ezek beszerzése egyelőre megvalósíthatatlan álomnak tűnik. Az üzletben még mindig szegényes az áruválaszték. Kevés a hentesáru, a liszt, a napraforgóolaj, gyenge az ellátás konzervekből, kekszfélékből, töltött ostyaszeletből és sokmás egyébből. Beregszászon még nem adták ki a cukrot az augusztusi talonokra. A cukor pedig már régen raktáron van, de nincs megállapítva az ára, így nem hozható forgalomba. Vajon meddig kell erre még várni? Még jó, hogy az üzlet felvásárolt két tonna cukrot. Igaz, az napok alatt elfogyott, a kilogrammonkénti 150 kuponos ár ellenére. Ugyanakkor több mint tízféle cukorka kapható az üzletben, a készlet azonban alig fogy. 134 kupont nem tudnak fizetni a vásárlók egy kilogramm silány drazséért. Ritkán van cigaretta. Még jó, hogy Beregszászon dohánygyár van, ahonnan protekciós alapon be tudnak néha-néha szerezni egy-két láda Vatrát vagy Poljotot. A készlet azonban órák alatt elfogy, nagy része az üzérkedők kezébe kerül. — Mi nem tehetünk ez ellen semmit. Az üzérkedés elleni harc nem a mi feladatunk — mondja beszélgetőpartnerem. — Nincs megszabva, ki mennyi cigarettát vásárolhat... Mit lehetne tenni annak érdekében, hogy enyhüljenek a kereskedők gondjai, hogy több és olcsóbb legyen az áru? Az csak félmegoldás, hogy az önállóság útjára lépett üzletek félig magánkézbe kerültek, félig azonban továbbra is állami vállalatok maradtak. A kereskedelem privatizálásának folytatását ugyanis gátolja a nagykereskedelmi lerakatok áruhiánya. Minden üzemmel, gyárral külön üzletet kötni pedig egyszerűen lehetetlen. Javítani kell a Berker Kereskedelmi Vállalat információs szolgálatát. Erre ugyanis szerződést kötött a Hajnal Kereskedelmi Vállalat. Áruval kell feltölteni a nagykereskedelmi lerakatokat. De ez is csak akkor valósulhat meg, ha az utóbbiak is a privatizáció útjára lépnek. Csanádi György A TÁRSADALOM MOSTOHAGYERMEKEI AZ ENSZ-KÖZGYŰLÉS 45. ülésszaka október 1-jét az idős emberek nemzetközi napjává nyilvánította. Ez a nap azonban nem pirosbetűs ünnep a naptárban. Nem is azzal a céllal hirdették meg, hogy ünnepeljünk, hanem azért, hogy ráirányítsák figyelmünket az idősebb generáció gondjaira, eszünkbe juttassák: nem törődünk kellően azokkal, akik egész ételükben értünk — az utánunk következő nemzedékekért — dolgoztak. És ez különösen fontos most, amikor az egyre romló gazdasági helyzet a társadalom peremére taszította az öregeket. A nyugdíjuk nem elég a megélhetéshez, az a néhány ezer rubel, amit évtizedeken át sikerült összekuporgatniuk, mára elvesztette értékét. Most itt állnak kifosztva és becsapva, értetlenül és sértődötten, megalázva és lelkileg összetörve, s nem tudják, mitévők legyenek. SARPÁTALJÁN több mint 162 ezer ember kap öregségi nyugdíjat. Közülük 28 176 a szociális nyugdíjas. Háziasszonyok, akik »csak« gyerekeket neveltek és a családról gondoskodtak, ezért most havonta 240 kupon a járandóságuk, vagy olyan férfiak és nők, akik valamilyen oknál fogva nem rendelkeznek a teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel, s így havi 400 kupont kapnak. De nem kevés azoknak a száma sem, akik bár a szolgálati idejük megvan, minimális nyugdíjat — 800 kupont — vehetnek kézhez, mert annak idején nem tartoztak a magas keresetűek közé. Még szerencséseknek mondhatják magukat azok az idős emberek, akiknek van családjuk, az anyagi gondokat könynyebben leküzdhetik a fiatalabb és a középkorosztály segítségével. De kétszeresen is sújtja a jelenlegi helyzet azokat, akik közeli hozzátartozók nélkül, magányosan tengetik életüket. A területen 5 338 egyedülálló idős embert tartanak nyilván és közülük 3 170-en minimális, 1 605-en pedig szociális nyugdíjat kapnak. A magatehetetlen vagy segítségre szoruló idős emberekről, persze, gondoskodik az állam. Egyeseket szociális otthonokban helyeznek el, másokhoz szociális gondozókat irányítanak. Egy ideje már területünkön is működik a szociális segélyszolgálat, melynek jelenleg 11 kirendeltsége van a járásokban. Ezek 357 munkatársa 2 501 idős embernek viseli a gondját. SZÁMTALAN központi határozat, rendelkezés született az utóbbi időben a nehéz szociális helyzetű emberek életének megkönnyítésére. A nyugdíjasok például ingyen utazhatnak a városi és — 50 kilométeres távolságra — a városközi tömegközlekedési eszközökön. Azok, akik minimális nyugdíjat kapnak, eddig féláron vásárolhatták meg gyógyszereiket, ezentúl térítésmentesen jutnak hozzájuk. Kaphatnak ingyenes szanatóriumi és üdülőotthoni beutalót is az öregek. Az idén a szociális ellátási szervek 425 ilyen beutalót adtak ki, ami az államnak 3 millió 425 ezer kuponjába került. De kell-e mondani, hogy mindez csupán csepp a tengerben? A szociális osztályok ebben az évben 1 millió 182 ezer kupont fizettek ki segélyként a nyugdíjasoknak. Szó se róla, komoly összeg. De csak addig, míg nem tudjuk, hogy egy-egy idős ember maximum 400 kupon támogatást kaphatott. Ennyit engednek meg ugyanis a rendelkezések. Ezek után ez az egyszeri anyagi segély már egyáltalán nem nevezhető jelentékenynek. A szóban forgó számadat mégis beszédes. Azt bizonyítja, hogy nagyon sokan rá vannak szorulva még erre a csekélyke összegre is. Egyik határozat követi a másikat, s mind az alacsony jövedelműek szociális védelmére irányul. De mondjuk meg őszintén: gyakorlati hatásuk nagyon csekély. Számtalanszor tapasztaljuk, hogy miközben a rendelkezés egyik pontja valamilyen kedvezményt biztosít, a másik ennek megadását a feltételek megszabásával lehetetlenné teszi. Vagy itt van például Ukrajna Miniszteri Kabinetjének idei szeptember elsejei határozata, mely kimondja: a burgonya árának jelentős emelkedése miatt az alacsony jövedelmű személyeknek folyósított havi támogatást ki kell egészíteni 70 kuponnal. Erre mondják azt: nesze semmi, fogd meg jól. Hiszen 70 kuponból jobbik esetben ma két kiló krumplit lehet venni... Arról már nem is beszélve, hogy ezt az összeget a szociális osztályok nem pluszszolhatják a nyugdíjakhoz, mivel a központi költségvetésből s nem a Nyugdíjalaptól kapják. SAJNOS, DE TÉNY: az öregek társadalmán, mostohagyermekei lettek. Az állam képtelen megfelelően gondoskodni róluk. S mit tehetnek a helyi szervek? Biztos anyagi háttér hiányában nagyon keveset. Ennek ellenére igyekeznek segíteni. A területi állami közigazgatásnak a nehéz szociális helyzetű emberek megsegítésére létrehozott alapítványa a közelmúltban Ungvárnak és a técsői járásnak 200—200 ezer kupont, a többi járásnak pedig 150 ezer kupont utalt át, hogy ingyenkonyhákat szervezzenek. Ahol erre nem tartottak igényt az idős emberek — mint például a perecsenyi járásban —, ott élelmiszercsomagot állítottak össze számukra. Az Alapítvány, a Vöröskereszt segítséget nyújt a burgonya-készletezéshez, egyszeri anyagi támogatást ad azoknak, akik nehéz helyzetbe kerültek. Minden rászorulót azonban nem tudnak felkarolni. Ezért lenne jó, ha a munkahelyi kollektívák gondolnának saját öregjeikre, segítséget nyújtanának megélhetésükhöz. És az is, ha nemcsak pénzzel, hanem időnként jó szóval is bekopogtatnának hozzájuk. Nemcsak ma, hanem az esztendő más napjain is. Baksa Lujza 1992. OKTÓBER 1., CSÜTÖRTÖK SZÓT KÉR AZ OLVASÓ AZ ÁLLAMPOLGÁRSÁGRÓL Z EGY MAGYAR közmondás jut az eszembe, ha elolvasom az alkotmánytervezet második fejezetének 15. cikkelyét: »Ha madarat fognak, cukrot is ígérnek.« Elég, ha felidézzük a független Ukrajna kikiáltása előtti propagandahadjáratot. Határozottan emlékszem, hogy az ígéretek tömkelegében az is szerepelt, hogy az új Ukrajnában majd bárki szabadon megválaszthatja állampolgárságát, sőt, ha úgy kívánja, akár két állam állampolgára is lehet. A régi időkben is hitegettek bennünket, olykor olyan dolgoknak is bedőltünk, amiről jól tudtuk, hogy valótlanok. Mert muszáj volt. Olyan időket irtunk. Hanem most joggal számíthattunk rá, hogy végre minden megváltozott. A sok-sok ígéret úgy elillant, mintha sohasem lett volna. Ez történt ezzel az állampolgárság-üggyel is. (Hogy a jólétről már ne is beszéljünk.) Az alkotmánytervezet ugyanis határozottan kimondja: »Ukrajnában egy állampolgárság létezik. Ukrajna állampolgára egyidejűleg nem rendelkezhet más állam állampolgárságával,az Hol vannak itt figyelembe véve az alapvető emberi jogok? Szerintem az alkotmánytervezet idézett cikkelye ebben a formában elfogadhatatlan. Elvégre minden magyar nemzetiségű ukrán állampolgárnak jogában kellene hogy álljon Magyarország állampolgárának is lenni. Ha tehát új, szuverén államunk igazán toleráns kíván lenni minden egyes polgárához, ki kell iktatnia a tervezetből a 15. cikkely első mondatát, a másodikból pedig a „nem* szót. Annak idején senki sem kérdezett meg bennünket, akarunk-e a Szovjetunió állampolgáraivá válni Most a szabad Ukrajnában legyen jogunk magunknak határozni a hovatartozásunkról. Jómagam egyértelműen kijelentem: elismerem hazámnak Ukrajnát, de ugyanezt szeretném érezni Magyarország iránt is. Bodnár Tibor Ungvár NOVEMBER 14-ÉN MEGALAKUL A KMUFSZ Előreláthatóan újabb szakmai-érdekvédelmi szövetséggel színesedik Kárpátalja magyar szervezeteinek palettája. Szombaton az újságírók egy csoportja döntött a Kárpátaljai Magyar Újságírók Független Szövetségének megalakításáról. Az újságírást is sújtó nehéz erkölcsi és anyagi állapotokból kiindulva a jelenlévők három alapvető célt tűztek a megalakítandó szövetség elé. Egyrészt elő kívánják segíteni az információk szabad áramoltatását, másrészt fölvállalják az újságírók egyéni és csoportos érdekvédelmét. Nem kevésbé lényeges: ugyancsak elő akarják segíteni a szerkesztőségek erkölcsi és anyagi gondjainak megoldását. Fontos elvként szögezték le, hogy a létrejövő szövetség egyenrangú partnerként kíván kapcsolatokat kiépíteni mind az ukrajnai hasonló szakmai szövetségekkel, mind a kárpátaljai egyéb jellegű szakmai-érdekvédelmi szövetségekkel, mind pedig a magyarországi szakmai szövetségekkel. A szándéknyilatkozatot aláíró újságírók egy ötfős csoportot bíztak meg azzal, hogy október 25-ig dolgozzák ki a szövetség alapszabály-tervezetét. A tervezetet ezt követően megvitatás céljából szétküldik valamennyi kárpátaljai magyar szerkesztőségbe. Az alakuló közgyűlést november 14-re tűzték ki. — hur —