Kárpáti Igaz Szó, 1993. január-március (74. évfolyam, 1-36. szám)

1993-01-01 / 1. szám

Határnyitogató Asztély és Beregsurány kö­zött. . Közreműködők (balról jobbra): Povázsai Sándor, a Magyar Köztársaság ungvári konzulja, Tóth Mihály, a beregszászi járás elnöki megbí­zottja és Szerhij Usztics, a megyei közigazgatás első elnökhelyettese. A független Ukrajnára esküszöm. Fogada­lomtétel a megyei belügyi főosztályon.­ ­ Ha július, akkor júliulis. Ismét találkoztunk a tiszaújlaki Turulmadaras-emlékműnél. Csempészek, kontra vámosok. Expo­­ja Ungváron. 1993. JANUÁR 1., PÉNTEK TOLERANCIA ÉS TISZTELET EGYMÁS IRÁNT (Befejezés.) — Az elmúlt esztendőben a magyar szövetség számos ha­táron túli rendezvényen, illet­ve fórumon vett részt... — Igen, és büszkén jelent­hetem ki, hogy méltóképpen. Erőteljesen jelen vagyunk a Magyarok Világszövetségében. Szerepünk, befolyásunk, mond­hatnám, nagyobb a súlyunk­nál. Kiemelkedő esemény volt szövetségünk életében az, hogy Antall József, a Magyar Köz­társaság miniszterelnöke fo­gadta a KMKSZ vezetőit, amiről nemrég nyilatkoztam a Kárpáti Igaz Szó hasábjain. Ám most is meg szeretném említeni, hogy a tervezett egy óra helyett két és fél órát tar­tott a­ találkozó, és a kárpát­aljai magyarság problémáit il­letően szinte minden kérdést áttekintettünk. Túlzás nélkül mondhatom, hogy a kárpátaljai magyarság szempontjából ugyancsak ki­emelkedő jelentőségű esemény volt a Magyarok III. Világta­lálkozója, melyen népes kül­döttséggel vettünk részt. Úgy érzem — és ez nem csupán az én véleményem —, hogy a találkozó, melyre több mint ötezer delegátus érkezett a világ különböző országaiból, az egység jegyében zajlott le. Nem véletlenül hangsúlyozta megnyitó beszédében Csoóri Sándor, a Magyarok Világszö­vetségének elnöke, hogy együtt a család. Valóban, ez a talál­kozó az egyetemes magyarság egymásra találásának fóruma volt. És hadd mondjam el, hogy még frissek e sorsdöntő eseménynek az emlékei, ám mi már a következő, IV. világta­lálkozóra gondolunk, amely olyan fölöttébb komoly ren­dezvényekkel esik majd egy­be — legalábbis az előzetes tervek szerint —, mint a hon­foglalás 1100. évfordulója, a Budapesti Világkiállítás, vala­mint a II. Finnugor Világ­­kongresszus. Az első ugyanis, amely alig egy hónapja zaj­lott le komi földön, olyan ha­tározatot hozott, hogy a II. Finnugor Világkongresszust Budapesten rendezik meg. Három ilyen rendkívül nagy horderejű­ esemény, és mi mindegyiknek cselekvő része­sei leszünk. Avatatlanok vagy rosszakaróink minősíthet­i ezt rongyrázásnak, de itt nem er­ről van szó. Ezek a rendezvé­nyek­ ugyanis mély gyökerek­ből sarjadnak, s arra hivatot­tak, hogy egységes mederbe tereljék az álmából ébredező magyarságtudatot, a magyar identitást. Az a megtiszteltetés ért, hogy ott lehettem az I. Finn­ugor Világkongresszuson,­­ egyebek mellett — ezt igen fontosnak tartom kiemelni — azt a tapasztalatot szűrtem le, hogy a finnugor népek felnéz­nek ránk és büszkék arra, hogy rokoni szálak kötik őket a magyarsághoz. Az­ elmúlt esztendőben az említetteken kívül még szá­mos esemény, rendezvény fémjelezte szövetségünk nö­vekvő tekintélyét. Távirati stílusban utalnék a miniszteri látogatásokra, az immár ha­gyományos Március 15-i és Turulmadaras ünnepségre, az Illyés Gyula emlékének szen­telt nagyszabású rendezvény­sorozatra stb. — Mit vársz 1993-tól? — Nehéz kérdés. De sok mindent várok, várunk. Szö­vetségünk elsődleges felada­tának tartom a nemzetiségi kisebbségekről hozott ukrán törvény érvényesítését, ami nem lesz könnyű dolog, mert még mindig sok jele tapasz­talható a régi, helytelen be­idegződésnek. Még a legille­­tékesebbek­ között is vannak olyanok, akiknek halvány fo­galmuk sincs arról, hogy tu­lajdonképpen mi is a kulturá­lis autonómia. »Van magyar iskola?« — teszik fel a kér­dést és máris válaszolnak — »Van!« Igen ám, de ez még korántsem minden. Számunk­ra a kulturális autonómia az lesz, ha mi döntjük el, ki le­gyen az igazgató a magyar nyelvű iskolában. Hiszen a magyar tanintézetek sorsáról sok esetben magyarul nem tu­dó emberek mondanak ítéle­tet. Szövetségünknek az a ha­tározott álláspontja, hogy a magyar iskolahálózatot, a ma­gyar oktatást, a magyar mű­velődést, könyvtárhálózatot olyan emberek irányítsák, akik értik prolémá­nkat. Mert teljesen nyilvánvaló, hogy a magyar művelődés problémáit mi értjük jobban, autentiku­­sabban, mint az államhatalom egyes jelenlegi képviselői. Na­gyon remélem, és ezt várom 1993-tól, hogy a magyar in­tézmények a KMKSZ hatáskö­rébe kerülnek. Szövetségünk vezetősége több ízben kinyilatkoztatta lo­jalitását az ukrán államhoz. Ezt bizonyítottuk az 1991-es népszavazáson, amikor a kár­pátaljai magyarság túlnyomó többsége adta le voksát az uk­rán állam szuverenitására. Üdvösnek vennénk, ha ezzel mindenki számolna. Ezt nem lehet, nem szabad szeparatiz­musnak tekinteni! Mi csupán a saját dolgainkat akarjuk irá­nyítani, ami főképpen az ok­tatásra vonatkozik. Hogy egy képletes példával éljek, el­mondom, a gulyásleveshez mi értünk jobban, mi tudjuk, mennyi paprika és bors kell bele. Viszont a borsoshoz az ukrán emberek értenek job­ban, ők tudják, hogy miből mennyit tegyenek bele. A lé­nyeg az, hogy mind a két le­ves ízletes legyen. Az 1993-as év igen fontos, meghatározó jelentőségű szö­vetségünk életében, hiszen minden szinten tisztújító köz­gyűlésre kerül sor. A megyei szintű márciusban lesz, ami­kor is megmérettetik a jelen­legi vezetés. Ne vegyék sze­rénytelenségnek, ha kijelen­tem, hogy a szövetség mai ve­zetése egységes, és a tavaly elkezdett tevékenységet tovább akarjuk vinni, hogy a lehető legnagyobb hasznára legyünk a megye magyarságának. Az új esztendő első napján azt szeretném kívánni minden KMKSZ-tagtársamnak, Kár­pátalja valamennyi lakosának, hogy ez az év maradjon ugyanolyan békés, mint az el­múlt volt, hogy őrizzük meg az egymás iránti toleranciát és tiszteletet, hogy az idén se legyenek itt nemzetiségi konf­liktusok és javuljon valameny­­nyiünk élete. Mindenkinek Boldog • Új Évet Kívánok! — Csatlakozva a jókívánsá­gokhoz, köszönöm a nyilatko­zatot. (egressy) A MI KÖLTŐNK Vékonypénzű, cseppnyi ember volt — mégis hatalmasságok rettegtek tőle. Alig több mint negyedszázad­nyi élet adatott meg neki — ám olyan életművet hagyott ránk, mintha sok-sok emberöltő munkássága volna benne. A kiskőrösi kunyhó szülötte, aki 1823. január elsején látta meg a napvilágot, népünk leg­nagyobb fiai közé tartozik. Köl­tő és forradalmár volt, akinek élete és költészete elválasztha­tatlan egymástól. Olyan költő, akinek a Nem­zeti dal­a valóban a nemzet dala lett. Versei minden időben a nem­zettudatot erősítették bennünk, magyarokban. Hitet és lelkese­dést mentettünk belőlük a tör­ténelem legválságosabb pilla­nataiban is. És kudarcba fulladtak azok a próbálkozások, hogy Petőfi szavát — és egyáltalán a ma­gyar szót — elnémítsák. Petőfi a miénk. Erről tanús­kodnak immár a tereken álló szobrai is, melyeknek talapzatát virágok lepik el nemzeti ünne­pünkön. .................................. ■ ■ A MAGYAR NÉP Szabad a magyar nép, szabad valahára, Kinek láncot vertek kezére-lábára, S görbedt derekával a rabigát vonta, Mintha csak állat és nem ember lett volna. . Szabad a magyar nép, fejét föltarthatja, Kénye-kedve szerint kezeit mozgatja, S mely előbb, mint bilincs, őtet szorította, A vasat, mint kardot,­­ szorítja mostan. Szabad a magyar nép... lejárt napod, német! Nem táncoltatod te többé ezt a népet, S pióca módjára nem szívod a vérét, Megfizette Isten gonoszságod bérét. E földön legyen úr a tót vagy a német? E földön, ahol annyi vitéz magyar vérzett! Magyar vér szerezte ezt a dicső hazát, És magyar vér ezer évig utalmazá! Nincs itt urasága csak az egy magyarnak, S kik a mi fejünkre állani akarnak, Azoknak mi állunk feje tetejére. S vágjuk sarkantyúnkat szíve közepébe! Vigyázz, magyar, vigyázz, éjjel is ébren légy, Ki tudja, mikor üt rajtad az ellenség? Ha eljön, úgy jöjjön, hogy készen találjon. Még a félhalott se maradjon az ágyon! Haza és szabadság, ez a két szó, melyet Először tanuljon dajkától a gyermek. És ha a csatában a halál eléri,­­ Utóször e két szót mondja ki a férfi! •111

Next