Kárpáti Igaz Szó, 1993. július-szeptember (74. évfolyam, 74-112. szám)

1993-07-03 / 75. szám

II. Nagydobronyban az idén bősége­sen termett az újburgonya. — Máskor nagyon örültünk volna ennek — mondja az egyik, a busz­megállóban krumpliszsákok tetején ülő atyafi —, most viszont úgy érez­zük, hogy nincs semmi kézzelfog­ható haszon belőle. Csak a gondunk szaporodott meg. No még ilyet! — Nem hisz nekem? — emeli fel a hangját a nyugdíjaskorú bácsi. — Hát olyasmiről hallott-e már, hogy a dobronyiak a piac helyett a pincé­jükbe hordják le a kivájt újkrumplit. Mert most sokan azt teszik. Magam is beláttam, nem könnyű eligazodni krumpliügyben. 10—15 nappal ezelőtt még lehetett venni potom 350 kuponért, most legalább 600—700 karbovanecet kér érte a termelő. — Június közepéig mindenkép­pen fel kell szedni a krumplit ahhoz, hogy idejében földbe kerüljön a fű­­szerpaprika palántája — magyaráz­za Benedek Boriska nénénk. — Mert ha tovább húzzuk az időt, abból már csak kényszerérett pirospaprika lesz, amely köztudottan gyengébb minőségű. Innen volt aztán néhány héttel ezelőtt a nagy sietség. Szóval az itteniek a tömeges válással és az áru piacradobásával egyedül idéz­ték elő a piacon a túlkínálatot. Már amíg észbe nem kaptak — Máskülönben is furcsa ez az idei esztendő — csóválja a fejét Őrhidi János. — Feje tetejére állt minden. Ugye, mint mondottuk, nem­rég már 300 kuponjával is alig kelt el a krumpli, a szezon elején meg még 1500-ért is ment. Ötszörös a különbség. De számunkra nem is ez a lényeg. A kert első termésének (tehát az újburgonyának) az árából máskor sikerült a jövő évi fóliát, fű­tőanyagot megvenni és még valami nagyobb dologra is futotta. Most meg azt sem tudja az ember, hogy hányadán áll. Lett-e belőle valami jövedelem vagy még a befektetés sem térült meg? Mert ha összeha­sonlítjuk a krumpli árát a különböző bolti termékeknek az árával, akkor úgy tűnik, nem érdemes már ezzel a növénnyel foglalkozni. A benzin árát nincs mit nézni, de az már el­gondolkodtató, hogy máskor 1 kg új krumpli árából (a kezdeti időszak­ban) 2-2,5 liter tejfölt is megvehet­tünk vagy egy kiló húst, most meg fordított az arány. — Talán más zöldség idén a slá­ger? — puhatolózom. — A szamóca bizonnyal az volt — állítja a már idézett Benedek Bo­riska. — Magam láttam a munkácsi piacon, hogy a városi népek láda­számra vették ezer kuponjával ki­lóját. Talán még a korai káposztának is megvolt az ára. De mit szóljunk ahhoz, amikor egy nagy csomó hagymát 70 kuponért kínál az em­ber, mégsem veszik. Talán még az uborkával érdemes az idén foglal­kozni. Többen is említették, hogy érez­hetően visszaesett a fizetőképes kereslet, az árusítóhelyek környé­kén megszaporodtak a kéregetők. Mint az elején említettük, a bur­gonyából idén elért hozamokra nem lehet panasz, pedig a máskor már­cius első hetében földbe kerülő gu­mókat idén csak április közepén si­került kiültetni. A késői kikelet miatt a hajtásokat nem bántották a fa­gyok, a melegre mostanáig nem le­hetett panaszunk. Szóval a nagy­dobronyi háztájiban idén 50-60 ka­mionnyi burgonya termett. — Az új idők szele lassan csak betör hozzánk is — vélekedik Őrhidi László farmergazda. — Mert mi más­sal magyarázhatnánk, hogy az idén megváltozott a felvásárlás-értéke­sítés korábbi struktúrája. Máskor zö­mében az állami felvásárlási szer­vezetek meg a gazdák juttatták el a vásárlókhoz a krumplit. Idén vi­szont már Ternopolból, Kijevből, Lembergből tucatszámra érkeztek hűtőkocsikkal a magánvállalkozók. Akik tetemes részt vállaltak a fel­vásárlásból (az összmennyiségnek legalább a 35 %-át ők, a kész­pénzzel fizető maszekok vitték el). S igazán nem voltak kicsinyesek: a piaci ár 70 százalékát megadták helyben a portékánkért. Többnyire szemérmesen hallga­tunk róla, mindazonáltal egyre nyil­vánvalóbbá válik, hogy a kishatárát­­lépőkkel hozzánk érkező szabolcsi­ak, nyírségiek a műszaki cikkek mellett szívesen megvásárolják az itt termett, garantáltan vegyszer­­mentes zöldpaprikát, paradicsomot, újburgonyát és fűzszerpaprikát. Mert nekik így mindenképpen olcsóbb. Hogy a forint ezen a tájon elfo­gadott fizetőeszközzé vált, az abból is látszik, hogy immár nemcsak az üzemanyag árát mondják ebben a pénzegységben, s hogy a helyi mes­teremberek is ezzel a tarifával dol­goznak; sajnos, tűzifához, palackos gázhoz is többnyire a kulcsvalutáért lehet csak jutni. Egy másik tendencia is érvénye­sül. Bár a nagydobronyi feketepia­con ottjártunkkor is bőséges kínálat állt rendelkezésre — kamionnyi frot­tírtörülköző, locsolócső és porcelán étkészlet mellett különböző márkájú videomagnókat kínáltak megvételre — a helybeliek állítása szerint a bá­tyus turizmusnak immár nincs ОІЦ nagy jelentősége, mint mondjuk két­­három esztendővel ezelőtt. Jelen­tősen növekedett az immár fél hek­tárra kibővült háztáji súlya. Mindin­kább az a nézet kerül előtérbe, hogy itt ennek a földnek kell biztosítania a család megélhetését. A minden­napi betevőt, meg az árunak szánt felesleget egyaránt. " Túlélési stratégia... Létezik-e egyáltalán ilyesmi? — A legegyszerűbb az, hogy több értéket termeljünk, mint amennyit felélünk — válaszolta a kérdésemre az egyik nagydobronyi. Kovács Elemér KUPONÉRT MEG FORINTÉRT IS ÚJKRUMPLI- ÉS UBORKASZEZON Nos és a magyarországi vásárlók? A nagydobronyi pillanatfelvételeket Kovács Elemér és Markovics Mátyás ké­szítette. KÁRPÁTI НЖ­. szó 1993. JÚLIUS 3., SZOMBAT Г KIT KÉPVISEL A KÉPVISELŐ? (Befejezés.) A VÁLASZTÓK AKARATA NEM SZÁMÍT Ivan Here, a Kárpátaljai Faipari Ter­melési Egyesülés egykori vezér­­igazgatója, aki most Ukrajna külgaz­dasági minisztere, március végén ha­zalátogatott és a következőket nyilat­kozta: »Soha nem elleneztem, hogy Kárpátalján szabad gazdasági övezet legyen. Ami ellen felléptem és fel fogok lépni, az az autonómia.« (Szribna Zeml­­ja, április 6-i szám.) Ivan Hercet a 173. számú perecsenyi választókerületben választották képvi­selőnek Ukrajna Legfelsőbb Tanácsába. Három járás tartozott a körzethez: a nagybereznai, a perecsenyi és az ung­vári. Az 1991. december 1-jei refe­rendumon a nagybereznai járásban az urnákhoz járult választópolgárok 86,3 százaléka szavazott arra, hogy Kárpát­alja megkapja a különleges önkormány­zati státust. A perecsenyi járásban ez az arány 84,2, az ungváriban 89,7 szá­zalék volt. Kit képvisel hát Ivan Here, amikor az autonómia ellen lép fel, ami csak azért szerepelt különleges önkormány­zati státusként a szavazólapokon, mert Leonyid Kravcsuk kárpátaljai kortes­­körútján ezt az enyhébb megfogalma­zást elfogadhatóbbnak tartotta Ukrajna más vidékeinek lakosai számára? A szabad gazdasági övezetet viszont a 173. számú választókerület képvise­lője — mint mondja — támogatja. De hogyan? Idézek újból az említett in­terjúból: »Vajon beszélhetünk-e komo­lyan a szabad gazdasági övezet esz­méjének realizálásáról addig, amíg Uk­rajnában nincs belső konvertálás? Az első lépésnek éppenhogy pénzügyi rendszerünk talpra állításának kell len­nie, aztán majd gondolni lehet az öve­zetre is.« A parlament és a kormány e téren — és minden más tekintetben — ta­pasztalható tehetetlenségéből ítélve egyhamar nem várható pénzügyi hely­zetünk megszilárdulása. Mi ennek el­lenére várjunk, ne vegyük kézbe saját sorsunk irányítását? Még annyira sem, hogy a szabad gazdasági övezet kínálta lehetőségeket kihasználva megpróbál­junk javítani helyzetünkön? Ugyan mi­ért ne? Netán a szabad gazdasági öve­zet megadása is azzal a veszéllyel fe­nyeget, hogy Kárpátalja elszakad Uk­rajnától? Nem híve Kárpátalja különleges ön­­kormányzati státusának Viktor Begy sem, akit a 176. számú técsői válasz­tókerületijén választottak Ukrajna nép­­képviselőjévé. Itt a szavazásban részt vettek 61,8 százaléka válaszolt igen -nel a feltett kérdésre. SEPA KONTRA BEREGSZÁSZI JÁRÁS A választók és képviselőjük vélemé­nye közötti különbség az utóbbi időben a legjobban a beregszászi járásban bor­zolta fel a kedélyeket. Az egész azzal kezdődött, hogy a Beregi Hírlap már­cius 24-i számában megjelent Vaszil Sepa »Ne topogjunk a vékony jégen!...« című írása. Ez válasz volt arra a kép­viselői interpellációra, mely a járási ta­nács január 28-i ülésszakán hangzott el és azt kérte számon a képviselőtől, hogy »mit tett a magyar autonómia kérdésében, mivel a választási kampány során magára vállalta ezt a kérdést, s ennek köszönhető, hogy az Ukrajnai Parlament képviselője«. Vaszil Sepa már a cikk elején cáfolta, hogy ilyen ígéretet tett volna. Bár, mint írja, a magyar autonómia kérdése fel­merült a választókkal megtartott talál­kozókon, ám ő mindig azt válaszolta: »ez alkotmányügyi kérdés, a régi al­kotmányban az nincs pontosan körülír­va, új alkotmány pedig még nincs, így tehát a nemzetiségi kapcsolatok kérdé­seinek bizonyos részeit építő jellegű törvényalkotás útján kell megoldani, nem pedig konfrontáció révén.­ A konfrontáció, gondolom, senkinek nem hiányzik, a magyar nemzetiségi körzet létrehozásával a beregszásziak­nak sem ez a céljuk. Törekvésükkel lehet egyetérteni, vagy nem, de akara­tukat mindenképpen tiszteletben kell tartani. És mindenekelőtt annak a kép­viselőnek, aki tőlük kapta a mandátumot a parlamentbe. A választók névsorában szerepelt 61 081 személy közül 53 442 (81,5 százalék) részt vett a szavazásban 1991. december 1-jén és közülük 43 482 (84,4 százalék) szavazott a ma­gyar nemzetiségi körzetre. A járási ta­nács jóváhagyta, a megyei tanács elis­merte a referendum eredményét. Ezek után mi más lehetett a következő lépés, mint az, hogy kidolgozzák a körzet törvénytervezetét, lévén, hogy akárcsak a különleges önkormányzati adminiszt­­­ratív területről, úgy erről sincs törvény Ukrajnában. Hogy milyen ez a tervezet , annak taglalásába most ne menjünk bele. Lehet, hogy komoly hiányosságai vannak, talán túlságosan egyoldalúan állít be dolgokat, de olyan minősítést, amilyet e munkáért a beregszásziak képviselőjüktől kaptak, aligha érdemel­tek. Az említett cikkben Vaszil Sepa ugyanis így jellemzi törvényalkotó kez­deményezésüket: »...véleményem sze­rint ebbe az ügybe belevitték a nyo­másgyakorlás kellemetlen elemét. Nem várták meg, amíg a Legfelsőbb Tanács­ban megvitatják e kérdést: közvéle­mény-kutatást tartottak, követelték az ukrán parlamenttől az autonóm körze­tet, beterjesztették még ennek sajátos ... alkotmányát is.« Mondhatnám: arra ugyan várhattak volna a beregszásziak, hogy a Legfel­sőbb Tanács napirendre tűzze a kérdést, hiszen lám, a szabad gazdasági öve­zetről szóló törvénytervezet megvita­tásával sem siet. Hiába, Isten malmai lassan őrölnek — csakhogy ez nem vigasz azoknak, akik ma szeretnének cselekedni. Vaszil Sepának abban igaza van, hogy­­ a magyar nemzetiségi körzet fog­adta­­tása Kárpátalján sem egyértelmű, a be­regszászi járás határain túl élő magya­rok közül sem mindenki támogatja en­nek eszméjét. Ám a beregszászi járás lakosságának joga van dönteni saját sor­sáról. S ha a jövőjét egy nemzetiségi körzetben látja a leginkább biztosí­tottnak, ám legyen. Ez nem jelenti azt, hogy elkülönül Kárpátalja többi részé­től. És ha egyszer a választópolgárok ezt az akaratukat nyilvánították ki, s választói utasításként adták képviselő­jüknek, hogy segítse elő a magyar au­­ton­óm körzet megalakítását, akkor jog­gal várják el tőle, hogy ebben a szel­lemben tevékenyk­­edjen, s ne érje ré­széről őket olyan övön aluli ütés, mint amilyen a Holosz Ukrajini c. köztár­sasági lap június 16-i számában meg­jelent Sepa-cikk volt. Mert a Beregi Hírlapban március 24-én közölt »Ne topogjunk a vékony jégen!...« című írást a képviselő itt is leközölte, így most már Ukrajna-szerte mindenki megtud­hatta, hogy a beregszásziak autonóm törekvései konfrontációhoz, ne adj Is­ten, egy kárpátaljai Karabah kialakulá­sához vezethetnek... Ha képviselőink így »népszerűsíte­nek« bennünket, csodálkozhatunk-e azon, hogy Kárpátalja különleges ön­­kormányzati státusának követelését Ukrajna egyes más vidékein a köztár­saságból való kiválás szándékával azo­nosítják, s annak megadását a honatyák igyekeznek mindenképpen megakadá­lyozni?! Őket talán még meg is lehet érteni. De hogyan tudnánk megérteni, hogy mi irányítja azoknak a képviselőknek a kárpátaljaiak akaratával szöges ellen­tétben álló cselekedeteit, akiket mi de­legáltunk a parlamentbe? Lehet, persze, hogy — mint egyesek mondják — Ukrajna egységét féltik, s lelkiismeretük nem engedi meg, hogy Kárpátalja önkormányzati státusáért harcoljanak. Nos, a lelkiismereten nem kell, nem szabad erőszakot tenni. Van más megoldás is. Az egyetlen becsületes eljárás ebben az esetben az, ha lemon­danak mandátumukról. S akkor a kép­viselőség már nem kötelezi őket arra, hogy olyan ügyet támogassanak, mellyel nem értenek egyet. De hogy hogy nem, ezt egyikük sem siet megtenni... Baksa Lujza

Next