Kárpáti Igaz Szó, 1993. július-szeptember (74. évfolyam, 74-112. szám)
1993-07-03 / 75. szám
II. Nagydobronyban az idén bőségesen termett az újburgonya. — Máskor nagyon örültünk volna ennek — mondja az egyik, a buszmegállóban krumpliszsákok tetején ülő atyafi —, most viszont úgy érezzük, hogy nincs semmi kézzelfogható haszon belőle. Csak a gondunk szaporodott meg. No még ilyet! — Nem hisz nekem? — emeli fel a hangját a nyugdíjaskorú bácsi. — Hát olyasmiről hallott-e már, hogy a dobronyiak a piac helyett a pincéjükbe hordják le a kivájt újkrumplit. Mert most sokan azt teszik. Magam is beláttam, nem könnyű eligazodni krumpliügyben. 10—15 nappal ezelőtt még lehetett venni potom 350 kuponért, most legalább 600—700 karbovanecet kér érte a termelő. — Június közepéig mindenképpen fel kell szedni a krumplit ahhoz, hogy idejében földbe kerüljön a fűszerpaprika palántája — magyarázza Benedek Boriska nénénk. — Mert ha tovább húzzuk az időt, abból már csak kényszerérett pirospaprika lesz, amely köztudottan gyengébb minőségű. Innen volt aztán néhány héttel ezelőtt a nagy sietség. Szóval az itteniek a tömeges válással és az áru piacradobásával egyedül idézték elő a piacon a túlkínálatot. Már amíg észbe nem kaptak — Máskülönben is furcsa ez az idei esztendő — csóválja a fejét Őrhidi János. — Feje tetejére állt minden. Ugye, mint mondottuk, nemrég már 300 kuponjával is alig kelt el a krumpli, a szezon elején meg még 1500-ért is ment. Ötszörös a különbség. De számunkra nem is ez a lényeg. A kert első termésének (tehát az újburgonyának) az árából máskor sikerült a jövő évi fóliát, fűtőanyagot megvenni és még valami nagyobb dologra is futotta. Most meg azt sem tudja az ember, hogy hányadán áll. Lett-e belőle valami jövedelem vagy még a befektetés sem térült meg? Mert ha összehasonlítjuk a krumpli árát a különböző bolti termékeknek az árával, akkor úgy tűnik, nem érdemes már ezzel a növénnyel foglalkozni. A benzin árát nincs mit nézni, de az már elgondolkodtató, hogy máskor 1 kg új krumpli árából (a kezdeti időszakban) 2-2,5 liter tejfölt is megvehettünk vagy egy kiló húst, most meg fordított az arány. — Talán más zöldség idén a sláger? — puhatolózom. — A szamóca bizonnyal az volt — állítja a már idézett Benedek Boriska. — Magam láttam a munkácsi piacon, hogy a városi népek ládaszámra vették ezer kuponjával kilóját. Talán még a korai káposztának is megvolt az ára. De mit szóljunk ahhoz, amikor egy nagy csomó hagymát 70 kuponért kínál az ember, mégsem veszik. Talán még az uborkával érdemes az idén foglalkozni. Többen is említették, hogy érezhetően visszaesett a fizetőképes kereslet, az árusítóhelyek környékén megszaporodtak a kéregetők. Mint az elején említettük, a burgonyából idén elért hozamokra nem lehet panasz, pedig a máskor március első hetében földbe kerülő gumókat idén csak április közepén sikerült kiültetni. A késői kikelet miatt a hajtásokat nem bántották a fagyok, a melegre mostanáig nem lehetett panaszunk. Szóval a nagydobronyi háztájiban idén 50-60 kamionnyi burgonya termett. — Az új idők szele lassan csak betör hozzánk is — vélekedik Őrhidi László farmergazda. — Mert mi mással magyarázhatnánk, hogy az idén megváltozott a felvásárlás-értékesítés korábbi struktúrája. Máskor zömében az állami felvásárlási szervezetek meg a gazdák juttatták el a vásárlókhoz a krumplit. Idén viszont már Ternopolból, Kijevből, Lembergből tucatszámra érkeztek hűtőkocsikkal a magánvállalkozók. Akik tetemes részt vállaltak a felvásárlásból (az összmennyiségnek legalább a 35 %-át ők, a készpénzzel fizető maszekok vitték el). S igazán nem voltak kicsinyesek: a piaci ár 70 százalékát megadták helyben a portékánkért. Többnyire szemérmesen hallgatunk róla, mindazonáltal egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a kishatárátlépőkkel hozzánk érkező szabolcsiak, nyírségiek a műszaki cikkek mellett szívesen megvásárolják az itt termett, garantáltan vegyszermentes zöldpaprikát, paradicsomot, újburgonyát és fűzszerpaprikát. Mert nekik így mindenképpen olcsóbb. Hogy a forint ezen a tájon elfogadott fizetőeszközzé vált, az abból is látszik, hogy immár nemcsak az üzemanyag árát mondják ebben a pénzegységben, s hogy a helyi mesteremberek is ezzel a tarifával dolgoznak; sajnos, tűzifához, palackos gázhoz is többnyire a kulcsvalutáért lehet csak jutni. Egy másik tendencia is érvényesül. Bár a nagydobronyi feketepiacon ottjártunkkor is bőséges kínálat állt rendelkezésre — kamionnyi frottírtörülköző, locsolócső és porcelán étkészlet mellett különböző márkájú videomagnókat kínáltak megvételre — a helybeliek állítása szerint a bátyus turizmusnak immár nincs ОІЦ nagy jelentősége, mint mondjuk kéthárom esztendővel ezelőtt. Jelentősen növekedett az immár fél hektárra kibővült háztáji súlya. Mindinkább az a nézet kerül előtérbe, hogy itt ennek a földnek kell biztosítania a család megélhetését. A mindennapi betevőt, meg az árunak szánt felesleget egyaránt. " Túlélési stratégia... Létezik-e egyáltalán ilyesmi? — A legegyszerűbb az, hogy több értéket termeljünk, mint amennyit felélünk — válaszolta a kérdésemre az egyik nagydobronyi. Kovács Elemér KUPONÉRT MEG FORINTÉRT IS ÚJKRUMPLI- ÉS UBORKASZEZON Nos és a magyarországi vásárlók? A nagydobronyi pillanatfelvételeket Kovács Elemér és Markovics Mátyás készítette. KÁRPÁTI НЖ. szó 1993. JÚLIUS 3., SZOMBAT Г KIT KÉPVISEL A KÉPVISELŐ? (Befejezés.) A VÁLASZTÓK AKARATA NEM SZÁMÍT Ivan Here, a Kárpátaljai Faipari Termelési Egyesülés egykori vezérigazgatója, aki most Ukrajna külgazdasági minisztere, március végén hazalátogatott és a következőket nyilatkozta: »Soha nem elleneztem, hogy Kárpátalján szabad gazdasági övezet legyen. Ami ellen felléptem és fel fogok lépni, az az autonómia.« (Szribna Zemlja, április 6-i szám.) Ivan Hercet a 173. számú perecsenyi választókerületben választották képviselőnek Ukrajna Legfelsőbb Tanácsába. Három járás tartozott a körzethez: a nagybereznai, a perecsenyi és az ungvári. Az 1991. december 1-jei referendumon a nagybereznai járásban az urnákhoz járult választópolgárok 86,3 százaléka szavazott arra, hogy Kárpátalja megkapja a különleges önkormányzati státust. A perecsenyi járásban ez az arány 84,2, az ungváriban 89,7 százalék volt. Kit képvisel hát Ivan Here, amikor az autonómia ellen lép fel, ami csak azért szerepelt különleges önkormányzati státusként a szavazólapokon, mert Leonyid Kravcsuk kárpátaljai korteskörútján ezt az enyhébb megfogalmazást elfogadhatóbbnak tartotta Ukrajna más vidékeinek lakosai számára? A szabad gazdasági övezetet viszont a 173. számú választókerület képviselője — mint mondja — támogatja. De hogyan? Idézek újból az említett interjúból: »Vajon beszélhetünk-e komolyan a szabad gazdasági övezet eszméjének realizálásáról addig, amíg Ukrajnában nincs belső konvertálás? Az első lépésnek éppenhogy pénzügyi rendszerünk talpra állításának kell lennie, aztán majd gondolni lehet az övezetre is.« A parlament és a kormány e téren — és minden más tekintetben — tapasztalható tehetetlenségéből ítélve egyhamar nem várható pénzügyi helyzetünk megszilárdulása. Mi ennek ellenére várjunk, ne vegyük kézbe saját sorsunk irányítását? Még annyira sem, hogy a szabad gazdasági övezet kínálta lehetőségeket kihasználva megpróbáljunk javítani helyzetünkön? Ugyan miért ne? Netán a szabad gazdasági övezet megadása is azzal a veszéllyel fenyeget, hogy Kárpátalja elszakad Ukrajnától? Nem híve Kárpátalja különleges önkormányzati státusának Viktor Begy sem, akit a 176. számú técsői választókerületijén választottak Ukrajna népképviselőjévé. Itt a szavazásban részt vettek 61,8 százaléka válaszolt igen -nel a feltett kérdésre. SEPA KONTRA BEREGSZÁSZI JÁRÁS A választók és képviselőjük véleménye közötti különbség az utóbbi időben a legjobban a beregszászi járásban borzolta fel a kedélyeket. Az egész azzal kezdődött, hogy a Beregi Hírlap március 24-i számában megjelent Vaszil Sepa »Ne topogjunk a vékony jégen!...« című írása. Ez válasz volt arra a képviselői interpellációra, mely a járási tanács január 28-i ülésszakán hangzott el és azt kérte számon a képviselőtől, hogy »mit tett a magyar autonómia kérdésében, mivel a választási kampány során magára vállalta ezt a kérdést, s ennek köszönhető, hogy az Ukrajnai Parlament képviselője«. Vaszil Sepa már a cikk elején cáfolta, hogy ilyen ígéretet tett volna. Bár, mint írja, a magyar autonómia kérdése felmerült a választókkal megtartott találkozókon, ám ő mindig azt válaszolta: »ez alkotmányügyi kérdés, a régi alkotmányban az nincs pontosan körülírva, új alkotmány pedig még nincs, így tehát a nemzetiségi kapcsolatok kérdéseinek bizonyos részeit építő jellegű törvényalkotás útján kell megoldani, nem pedig konfrontáció révén. A konfrontáció, gondolom, senkinek nem hiányzik, a magyar nemzetiségi körzet létrehozásával a beregszásziaknak sem ez a céljuk. Törekvésükkel lehet egyetérteni, vagy nem, de akaratukat mindenképpen tiszteletben kell tartani. És mindenekelőtt annak a képviselőnek, aki tőlük kapta a mandátumot a parlamentbe. A választók névsorában szerepelt 61 081 személy közül 53 442 (81,5 százalék) részt vett a szavazásban 1991. december 1-jén és közülük 43 482 (84,4 százalék) szavazott a magyar nemzetiségi körzetre. A járási tanács jóváhagyta, a megyei tanács elismerte a referendum eredményét. Ezek után mi más lehetett a következő lépés, mint az, hogy kidolgozzák a körzet törvénytervezetét, lévén, hogy akárcsak a különleges önkormányzati adminisztratív területről, úgy erről sincs törvény Ukrajnában. Hogy milyen ez a tervezet , annak taglalásába most ne menjünk bele. Lehet, hogy komoly hiányosságai vannak, talán túlságosan egyoldalúan állít be dolgokat, de olyan minősítést, amilyet e munkáért a beregszásziak képviselőjüktől kaptak, aligha érdemeltek. Az említett cikkben Vaszil Sepa ugyanis így jellemzi törvényalkotó kezdeményezésüket: »...véleményem szerint ebbe az ügybe belevitték a nyomásgyakorlás kellemetlen elemét. Nem várták meg, amíg a Legfelsőbb Tanácsban megvitatják e kérdést: közvélemény-kutatást tartottak, követelték az ukrán parlamenttől az autonóm körzetet, beterjesztették még ennek sajátos ... alkotmányát is.« Mondhatnám: arra ugyan várhattak volna a beregszásziak, hogy a Legfelsőbb Tanács napirendre tűzze a kérdést, hiszen lám, a szabad gazdasági övezetről szóló törvénytervezet megvitatásával sem siet. Hiába, Isten malmai lassan őrölnek — csakhogy ez nem vigasz azoknak, akik ma szeretnének cselekedni. Vaszil Sepának abban igaza van, hogy a magyar nemzetiségi körzet fogadtatása Kárpátalján sem egyértelmű, a beregszászi járás határain túl élő magyarok közül sem mindenki támogatja ennek eszméjét. Ám a beregszászi járás lakosságának joga van dönteni saját sorsáról. S ha a jövőjét egy nemzetiségi körzetben látja a leginkább biztosítottnak, ám legyen. Ez nem jelenti azt, hogy elkülönül Kárpátalja többi részétől. És ha egyszer a választópolgárok ezt az akaratukat nyilvánították ki, s választói utasításként adták képviselőjüknek, hogy segítse elő a magyar autonóm körzet megalakítását, akkor joggal várják el tőle, hogy ebben a szellemben tevékenykedjen, s ne érje részéről őket olyan övön aluli ütés, mint amilyen a Holosz Ukrajini c. köztársasági lap június 16-i számában megjelent Sepa-cikk volt. Mert a Beregi Hírlapban március 24-én közölt »Ne topogjunk a vékony jégen!...« című írást a képviselő itt is leközölte, így most már Ukrajna-szerte mindenki megtudhatta, hogy a beregszásziak autonóm törekvései konfrontációhoz, ne adj Isten, egy kárpátaljai Karabah kialakulásához vezethetnek... Ha képviselőink így »népszerűsítenek« bennünket, csodálkozhatunk-e azon, hogy Kárpátalja különleges önkormányzati státusának követelését Ukrajna egyes más vidékein a köztársaságból való kiválás szándékával azonosítják, s annak megadását a honatyák igyekeznek mindenképpen megakadályozni?! Őket talán még meg is lehet érteni. De hogyan tudnánk megérteni, hogy mi irányítja azoknak a képviselőknek a kárpátaljaiak akaratával szöges ellentétben álló cselekedeteit, akiket mi delegáltunk a parlamentbe? Lehet, persze, hogy — mint egyesek mondják — Ukrajna egységét féltik, s lelkiismeretük nem engedi meg, hogy Kárpátalja önkormányzati státusáért harcoljanak. Nos, a lelkiismereten nem kell, nem szabad erőszakot tenni. Van más megoldás is. Az egyetlen becsületes eljárás ebben az esetben az, ha lemondanak mandátumukról. S akkor a képviselőség már nem kötelezi őket arra, hogy olyan ügyet támogassanak, mellyel nem értenek egyet. De hogy hogy nem, ezt egyikük sem siet megtenni... Baksa Lujza