Kárpáti Igaz Szó, 1995. július-szeptember (76. évfolyam, 69-107. szám)

1995-09-19 / 102. szám

Korláthelmec nevét a valaha itt élő nagybirtokos Korláth családtól kapta. Helmec szláv eredetű helynév, s tulajdonképpen „kis halmot” jelent. A második világháború idején 890 lelket számláló település volt. A jelenlegi községi tanácselnök 950 ember gondját viseli. A lakosság 45 százaléka magyar nemzetiségű, a többi ukrán és ruszin. A község Ungvártól 12 kilométerre fekszik. Valaha kisvasút szelte át a falut. 1975 óta autóbuszok szállítják a városba igyekvőket. Lakosai egykor őstermelésből éltek, de volt köztük iparos és kereskedő is. Ma munkalehetőségként csak a Hajnal Szovhoz szolgál, de sok más gazdasághoz hasonlóan az is összeomlófélben van. Idén eddig 8 keresztelő, két esküvő és 8 temetés volt. Görög és római katolikus, valamint református temploma is van a településnek. Ma, 3­7 építkezésre, 50 pedig lege­lőnek van szétadva. Kétkezi erővel viszont lehetetlen lenne megművelni a földeket. Traktor egy-kettő, ha megakad a faluban. A szovhozra már nem is számítunk. Ezért van szükség a traktorra — tudom meg Gazda Miklós földmérőtől. Egyelőre két farmergazda van a faluban. A Repko és a Mitricsko család hét és fél hektár földön Sok a tennivaló A megyei tanács 1991. novem­ber 25-i határozata alapján a hel­meci községi tanácsot elválasztot­ták a hlibokei községi tanácstól. A tanácselnöki teendőket ellátó Jurij Panyko most is a városban van. Szeretne egy traktort bérelni a községnek az őszi szántások elvég­zésére.­­ A községi tanács 402 hektár földjéből 235 magángazdálkodás­gazdálkodik. Többen Ungvárra jár­nak más munkalehetőség híján. Csak a nyugdíjasok maradnak otthon. Egyesek Magyarországon vállalnak munkát. Sokakat viszont reménnyel tölt el az a tény, hogy a falu határából kiköltöztették a sok éve ott állomá­sozó katonai alakulatot. Úgy hallani, a postahivatal tulajdonába került épületben sokan munkához jutnak majd. Már most is többen segéd­keznek a helyiségek rendbe hozásánál. Szépen érik a bányai Izabella — mondja Bogáti Géza bácsi. Tervben van a központi víz és a gáz bevezetése is. De hogy a tervek mikor válhat­nak valóra, azt egyelőre nem tudni. A víztorony már elkészült ugyan, de két éve ennél előbbre nem mozdul az ügy. Nincs pénz. A gázcsöveket is csak a település határáig fektették le. Az új felcserközpontnak és tanácsi épületnek is megvan a terve. Ugyanígy a helyi óvoda bővítésének is. A »gyermekkert« — ahogyan régen hívták — az ötvenes évek elejétől működik. Helmec mára kinőtte a négy helyiségből álló épületet, ugyanis sokkal több az óvodás korú gyerek, mint amennyit az be tud fogadni. — Intézményünk 22 férőhelyes, ezért az évente benyújtott kérvényeknek csak a 20 százalékát tudjuk elfogadni — sajnálkozik Némethy Borbála igazgatónő. — Nagyon időszerű lenne a kibővítése, ami az elkövetkezendő négy éven belül meg kell hogy le­gyen. Az ovinak egyébként 1­2 ár földje is van, melyben zöldséget termesz­tenek. Tejet egy helyi gazdától vételeznek, a hús beszerzésében pedig a tanácselnök segít. Ebbe a faluba tanító kéne 1944 után egy ukrán és egy ma­gyar tannyelvű iskola nyílt a község­ben, de a 70-es évek végén a ma­gyar elemi iskolát fokozatosan leépítették és megszüntették. 1990-ben a KMKSZ helyi szer­vezetének kezdeményezésére 11 tanulóval újra beindult az elemi. A közös épületben ma 18 gyerek tanul a magyar, és 28 az ukrán osztályokban. Már félő volt, hogy idén tanár nélkül marad a magyar csoport, ugyanis a több éve Ungvárról kijáró oktató szeptem­ber elsején nem jelent meg. — Nem szívesen jönnek a fiatal diplomások falura tanítóskodni — mondja Anatolij Mastalev igaz­­­gató. — Nincsenek meg a szük­séges anyagi, műszaki feltételek, az autóbuszjegy ára viszont jelen­leg már napi 80 ezer kupon. Szerencsére végül is megoldó­dott a tanítókérdés. Smatkó Mária nyugdíjas tanárnő jár ide Ungvár­ról, hogy okítsa a kis nebulókat. A KMKSZ korláthelmeci szerve­zete egyébként 1989 szeptem­berében alakult. Sepella Mária elnök szerint sokan ezért léptek be a szervezetbe, mert azt hitték, előnyük származhat belőle, de amikor rájöttek, hogy inkább nekik kellene tenni a közügyért, elmara­doztak. Akik maradtak, több teendőt is felvállaltak: a római ka­tolikus templom újjáépítését, két­nyelvű feliratok elkészítését, új óvo­da-iskola építését, hagyomány­­őrzést. Ezekből mára sok minden megvalósult. Hisz a helmeciek, ha kell, össze tudnak fogni. Magyar Tímea Fotó: Markovics Mátyás A kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola halljában pillantottam meg őket először. A III. nemzetközi erkölcs­filozófiai és nevelési konferencia vendégei voltak velem együtt. A különös emberpárt az apró, szelíd tekintetű szöszke nőt és a szálfatermetű, kemény arcú kopasz férfit tulajdonképpen csak szokatlan öltözete különböztette meg a konferencia közel száz hazai és külföldi vendégétől. A nő testét halványlila, a férfiét narancssárga lepel borí­totta. Nyakukban zsinegen lógó kis hímzett tarisznya helyettesítette az aktatáskát A fér­fi — kitűzője szerint Sivarama Swami — ebből vette ki szövegét, amikor az emelvényre lépett Magyar neve is lehetett valamikor, személyazonosságijában nyilván ma is ez áll, mert bár egy pici idegen akcen­tussal, de hibátlan magyarsággal tartotta meg előadását­­ a vallásháborúk jogáról, erkölcséről. Magát pedig így mutatta be: a Krisna-hívők képviselője. Nem Indiából érkezett, csak innen, Kaposvár közvetlen kö­zeléből, Somogyvámosról, ahol a ma­gyarországi Krisna-hívők központja talál­ható. Derengeni kezdettek bennem egy rádióri­port döbbenetes emlékei. Özvegy, magányos édesanya panaszolta, hogy erőszakkal elsza­kították tőle egyetlen támaszát, a fiát. Csak fiatalokat környékeznek meg, módszeresen manipulálják őket. Aki belép közéjük, az gyakorlatilag meghal a társadalom számára. Éheztetés, szellemi alultápláltság, látástól vakulásig tartó robot képei társultak fantá­ziámban az anya kesergéséhez. Amolyan szögesdróttal körülzárt, modern rabszolga­tartó kommunának képzeltem a somogyvá­­mosi Krisna-völgyet. Ezért is ragadtam meg az elsők között a lehetőséget, amelyet a Si­varáma Swami és kísérőnője által szervezett kirándulás kínált a magyarországi Indiai Kul­turális Központba. . Lankás somogyi tájon suhan az érdek­lődőkkel színültig megtelt Ikarusz. Félórá­nyira Kaposvártól fogynak a falvak, és kezdődik Csokonai »rengeteg Somogysága«, ami azért inkább csak műveit parkerdő a Kár­pátokhoz képest. Tükörsima aszfaltúton gu­rulunk le az álmok, azaz Krisna-völgyébe. Mert amit az itt letelepedett hatvan magyar Krisna-hívő férfi és nő már valóságnak lát és látnivalóként mutogat, az egyelőre csak álom. Szóval hogy is mondjam, hogy ne sért­sem meg őket? A prospektus valamivel szebb a valóságnál. Persze ami van, az se semmi, mondhatnám pestiesen. Európa legnagyobb hindu templomának alapja művelődési és imaház, vegetáriánus étterem, ajándékbolt, kézművesműhely, tehénfarm mindez már realitás. És az a megálmodók és kivitelezők , a somogyvámosi krisnások közössége is. Hogy hol laknak ezek a magyar éghajlatnak nem egészen megfelelő módon öltözködő, arcukat gangeszi fehér agyaggal dekoráló, valami bol­dog megszok­ottságot sugárzó fiatalok, azt nem sikerült megtudnunk. Nyi­tottság ide, nyitottság oda, minden az ő életükből sem tartozik a nagy nyil­vánosságra. Majd egy másik alkalom­mal ígéri a kedves, több nyelvet be­szélő idegenvezető. És elmondja, hogy hozzájuk bármikor eljöhet, ameddig tetszik, addig maradhat bárki. Nem kell meghívó, sem ajánlólevél. A belépési nyilatkozat is szóban hangzik el, és vissza is lehet vonni. És előfordul, hogy vissza is vonják? kíváncsiskodunk. — Igen — válaszolja már a vegetáriánus vacsora közben házigazda asztaltársunk, s ki­csit kelletlenül, de bevallja: úgy hetven száza­lékban. De hát kik is ezek a Krisna-hívő furcsa magyar fiatalok, akiket öltözetük miatt az utcán indiaiaknak néznek? Hol érkezett akko­rát véteni velük szemben az európai kultúra, a kereszténység, a nemzeti közösség, a család, hogy ilyen látványos módon hátat fordítanak nekik. S teszik ezt ifjú emberek, gyakran tanári, orvosi, könyvtárosi diplomával a kezükben. Egyszerű volna azt gondolni, hogy elfogta őket a vágy valami iránt, ami pótolhatatlanul kimaradt az életükből. S hogy ki volt Krisztus, nem akadt, aki elmagyarázza nekik, hogy ki volt Krisna, azt viszont igen. A probléma azon­ban bonyolultabb annál, minthogy­ vallásivá egyszerűsítsük Vendéglátóink sem győzik hangsúlyozni: a Krisna-hívés nem csak vallás­i életmód és életforma is. Ennek az élet­formának az alapja az az »örökre szóló törvény«, amely a hinduk ősi szent könyveiben, a védákban található. A védák, noha bölcseletüket a nomád állattenyésztő törzsek műveltségi fokának megfelelően fogalmazták meg, nemcsak jelképes mítoszi elemeket, hanem bizonyos tudományos felis­meréseket is tartalmaznak. A védák olyan tudományos kérdésekkel foglalkoznak például, mint a világ eredete, létrejöttének oka, jövőbeli sorsa. A nagy titok, az Ismeretlen fü­rkészése közben szüle­tett felismerések és feltételezések a védák­ban világképpé álltak össze Ennek közép­pontjában Isvara, az »Úr«, a létfolyamat in­diai felelőse áll. Tevékenységének három fá­zisa: a teremtés, a fenntartás és a pusztító vég, amely egyúttal újraszületés is. Ezt az állandó átalakulást maga Ísvara is példázza. Ő Brahmá, a teremtő; Visnu, a fenntartó; és Síva, a pusztító, de megújító is. A védák leíratlanul szálltak apáról fiúra, az indoárja társadalom szellemi vezetői, a bráhmanok között, míg i e. a VIII. század táján — ekkor honosult meg az írás Indiában — lejegyezték. Ettől kezdve a bráhman-pa­­pok, a védák elvont fogalmait titkos tanokként, bizalmasan magyarázták legfej­lettebb elméjű tanítványaiknak így jött létre a bráhmanizmusnak nevezett vallás, amely­nek egyik felekezetét a Visnu-, a másikat a Síva-hívők alkotják. A Krisna-követők Isvara leglényegesebb megnyilatkozását Visnuban látják aki min­den új korszak kezdetén testet ölt, megje­lenik az emberek között, hogy legyőzze a gonoszságot és helyreállítsa az igazságot. Vis­­nu-isten két legutóbbi megtestesülése Ráma és Krisna volt, akiről a Rámajana, illetve a Mahábhárata szól. Krisnában Visnu azért öltött testet, hogy megerősítse az ősi törvényt, a Karmát A Kar­ma-tan azon a meggyőződésen alapszik hogy az élőlények nemcsak egyszer élnek hanem újabb és újabb formákban öltenek testet. Azt pedig, hogy az újabb születés alkalmával ma­gasabb vagy alacsonyabb rendű létformákba lépnek-e, erkölcsi magatartásuk cselekede­teik szabj­ák meg. A Karma szó ugyanis a tettek következményét a sorsot jelenti. Törvénye egyetemes, még a hindu istenek sem men­tesülnek érvénye alól. Érdemes odafigyelni arra, ahogyan a Kar­ma-tan az emberi sorsok alakulásában az egyéni erkölcsi felelősséget hangsúlyozza. Az isteni törvény szerinte csak megszabja az el­vet de nem szól bele az újraszületési folyamat­ba. Ezt teljes mértékben az emberekre bízza. Az élők világában nincs éles határvonal — vallják a Krisna-hívők — a létfokozatok között. Állatból ember, emberből istenség is lehet Ugyanez érvényes fordítva is. A Karma szerint a legmagasabb életformák sem örökkévalók, legfeljebb az élettartamuk hosszabb, mint az alacsonyabb fokozatban született lényeké. Brahmá, a teremtő sem él örökké. Élettar­tama száz brahmá-év. Ha tudjuk , hogy egy brahmá nap időtartama 8 640 000 000 földi évvel egyenlő, s ilyen háromszázhatvan van egy esztendőben, akkor kiszámíthatjuk med­dig tart egy Brah­má-korszak Tudomásul veszem, hogy jelenleg a Brahmá-időszámítás 1 955 188 095-ik évében élünk, amely két utolsó számjegyében érdekes módon a mienk­kel egyezik. A Krisna-hit azt tartja, hogy Visnu a jelen­legi korszak végén újabb megtestesülésben, kezében karddal, hófehér paripa hátán fog megjelenni a földön, hogy megbüntesse a rosszat, és fölmagasztalja a jót. Ez volna hát az a titokzatos tudás, amely az európai kultúrától megcsömörlött embert üd­vözítheti? Ezt így Krisna-völgyben nem je­lentették ki De Sivaráma Swami előadásának mint ahogy az indiai ízekben gazdag vacsora elköltése közbeni kötetlen eszmecserének középpontjában is az erkölcs állt. Ebből értettem meg, mit keresnek az önmegtartóz­tatást, önfegyelmet, az egyéni igények mi­nimálisra csökkentését komolyan vevő Kris­na-hívők között a mai magyar élet me­nekültjei. A régi rendszer lelkeket bénító évtizedei után az emberben, különösen a fiatalban, ele­mi erővel tört fel a vágy a fellélegzésre, a gerincek kiegyenesítésére. A semmibe vett, a párt, az ügy oltárán feláldozott, lenézett alatt­való szeretne szabad, autonóm lénnyé válni, érezni, hogy ő személyiség és ugyanolyan fon­tos, mint a nagybetűs Társadalom. Csakhogy a politikai és gazdasági rendszerváltással se­hol a világon nem szokott lépést tartani az erkölcsi is. A lelki megtisztulás folyamatát törvényileg szabályozni, irányítani nem lehet. Az erkölcsök alakulására nem az írott szabály — az élő példamutatás lehet hatással. És nézzünk szét magunk körül: milyen erkölcsi példával szolgálnak többségükben az új tár­sadalmi rend hangadói és haszonélvezői? Épp ez, amiből a lelkiismeretük tisztaságára kényes, önmagukkal és környezetükkel szem­ben jogosan igényes fiatalok nem­ kérnek. Amit itt, Somogyvámoson rendkívül kemény fizikai és szellemi erőkifejtéssel megpróbál­nak a vágyálmok szférájából a valóságba át­plántálni, az a szó legnemesebb értelmében vett világmegváltás — kicsiben. Terveik közt szerepel egy biofarm, ingyenkonyha, ter­mészetgyógyászati központ, oktatási in­tézmények létrehozása. Hogy minderre miből futja, és miből lesz majd villanyuk, vezetékes vizük, azt nem sikerült megtudnom. Mint ahogy azt sem, mitől válik az ember itt, Euró­pa közepén, Krisna-hívővé. Sejtem, hogy nem ötletszerűen, önmagától. Hogy sem azt a 150 hektár földet, amelyet megvásároltak és ki­neveztek Krisna-völgynek, sem a nyakukban lógó kis tarisznyákból időnként előkerülő rádiótelefonokat nem kétkezi munkájukból és nem az utcán gyűjtött adományokból vették. Hittestvéri hálózatuk immár az egész Világra kiterjed. Kis, fehér vert falú indiai mintájú templomukban monoton zenei kíséret mellett imaszőnyegen ülve talán tegnapi rocksztár­­jelöltek éneklik, hogy »Hare Krisna, hare Ráma«. Bibliájukként pedig a Bghaga vad-gítá angol kiadását mutogatják. A szanszkrit nyelv rejtelmeibe be nem ava­tott gyanútlan európai azt hiheti, íme a mi Ótestamentumunknál is ősibb forrása az igaz­ságnak. Ki tudja azt közülünk kapásból, hogy a titokzatosan hangzó Bghagavad-gitá nem más, mint az ismert indiai eposz a Maháb­hárata egyik önállósult változata. Vekerdi József, a napjainkban méltatlan körülmények között nyugdíjazott világhírű magyarországi szanszkritológus szerint »A Magasztos éneke«. A nagybetűs Magasztos ugyanis Vis­nu istennek a jelzője. Mint már tudjuk, az ő nyolcadik megtestesülése Krisna, akinek szin­tén van állandó jelzője: Gevinda. Ezt Baktay Ervin 1924-ben »tehénőrző«-nek fordította magyarra. Az indiai ősvallás magyar követői ettől még Krisnát istenként tisztelik ma is, a Bghagavad-gítát pedig erkölcsi kódexüknek tartják A legújabb magyar Világirodalmi lexi­konban ezt olvashatjuk róla: »Vándor ének­mondók előadásában két évezreden át az írás­­tudatlan falusi tömegek legfőbb szellemi táp­láléka volt«. Aki nem nézett utána, az nem tudhatja, hogy magyar fordításban már három változata is létezik A két utóbbi hite­lességét épp Vekerdi József ellenőrizte. Bo­csásson meg nekem Sivarama Swami, de én nem hiszem, hogy ezt a 700 versszakos szankszkrit tankölteményt ők jobban le tud­ják angolról fordítani, mint tette azt Baktay Ervin, Tóth Edit vagy Szerdahelyi István. Elismer­em, hogy finom volt a vegetáriánus vacsora, hogy egészségesebb villa nélkül, a napkeltéhez és napnyugtához igazodva élni, nem borzadok a friss levegőtől és a mezei munkától sem. De beprogramozni magam arra, hogy reggel fél négytől fél nyolcig naponta vallást gyakoroljak, utána a második étkezésig közhasznú tevékenységet folytas­sak és hogy mindig csak azt csinálhassam, amit a közösség, és soha ne legyek egyedül akkor, amikor arra vágyom, én képtelen len­nék. így érezhették kollégáim is, mert a közösség napirendjét vázoló fiatalembernek nekiszegezték a kellemetlen kérdést: — És mi van akkor, ha én reggel hatkor már olyan éhes vagyok, hogy elszédülök? A választ hitetlenkedve hallgattuk: — Egy Krisna-hivővel ilyesmi nem for­dulhat elő. Mi eszköznek tekintjük a testet a lelki lény kialakításához. Mi megtanultuk szabályozni biológiai szükségleteinket. A szexualitást is? — kérdi kajánkod­­va egy férfikolléga. — Csak szerzeteseink számára kötelező a cölibátus, a közösség más nő- és férfitagjai össze is házasodhatnak Én is nős vagyok— hangzott az egyenes válasz és következett a szemrevaló kis szőke feleség bemutatása. Valaki már az autóbuszban, a visszafelé úton, a telepen szerzett színes in­formációkockák összerakása közben szolgált a témához azzal a kiegészítéssel, hogy a szexuális élet a közösségben a házastársak számára is csak utódnemzés céljából engedé­lyezett. Hát azért nem leszünk mi Krisna-hívők pajzánkodott a férfinél fiatalabbja . Csak tudnám, mitől olyan boldogok sóhajtott fel egy ismert filozófusnő. Én azon töprengtem, amit hosszabb fon­tolgatás után a volt magyar szakos tanártól bátorkodtam csak megkérdezni, egy pil­lanatra megtörve az egzotikus illatú, gyer­tyafényes vacsora varázsát: — Milyen nemzethez fognak majd tar­tozni azok a gyerekek, akik Krisna-völgy­ben születnek? És mit fog számukra jelente­ni ez a szó: Haza? ... Aznap este sokáig nem aludtak ki a Csokonai Vitéz Mihályról elnevezett főisko­la kollégiumának fényei. Filozófusok, pedagógusok, magukat felelősnek érző értelmiségiek kerestük a magyarázatot Kris­­na-völgyre. De csak abban tudtunk meg­egyezni, hogy nem ez volt az a jövendő, ame­lyet Csokonai jósolt az első oskolának a So­mogyban, s hogy egy lelketlen világban kellenek az illúziók. Gortvay Erzsébet Vacsora az álmok völgyében

Next