Kárpáti Igaz Szó, 1997. október-december (78. évfolyam, 147-194. szám)
1997-10-02 / 147. szám
4. Kárpáti Igaz Szó Röviden társadalom Választási esélyek Ha most tartanák a választásokat, az urnák elé járuló szavazók 48,2 százaléka a baloldali politikai erőkre adná a voksát, derül ki az »Eurázsia« elnevezésű regionális kutatóközpont felméréséből, mely során az ország nyolc megyéjében 730 embert kérdeztek meg. A központ szakértői azonban nem csupán a baloldali pártok magas népszerűségét tartják meglepetésnek, hanem a szélsőjobboldali, félkatonai UNA-UNSZO 12,4 százalékos második helyét is, lényegesen megelőzve ezzel a Ruh Népi Mozgalmat, amelyet—legalábbis a felmérés szerint — jelenleg csupán a választók 5,5 százaléka támogat. Negyedik helyen áll a népszerűségi listán a hatalom pártjaként emlegetett Népi Demokrata Párt, míg más tömörülések ma még meg sem közelítik a parlamentbe való bejutáshoz szükséges 4 százalékos küszöböt. A megkérdezettek 27,4 százaléka viszont egyetlen pártra sem akar szavazni, s úgy vélekednek, hogy valószínűleg a választásban sem fognak részt venni. A kérdőíveket kitöltők 32 százaléka ellenben bármely pártra hajlandó szavazni, ha azt megfizetik. Ez utóbbiak közül egyesek beérnék akár 20 hrivnyával, míg mások 400 dollárnál alább senkinek nem hajlandók odaadni a szavazatukat. S még egy fölöttébb beszédes tény: a megkérdezettek közel 70 százaléka reméli azt, hogy az új választást követően jobbra fordul a sorsa. Mindez pedig azt jelzi, hogy a választáson való részvétellel nem lesznek problémák, hiszen az emberek egyre inkább tudatosítják magukban, hogy a pozitív változásokhoz nekik a szavazataikkal kell hozzájárulni. Keresik egymást a pártok Az új, vegyes rendszerű választási törvény elfogadásával jelentős mozgás indult meg a pártok háza táján. Megszaporodtak a pártok vezetőinek nyilatkozatai sajtókonferenciái, hiszen valamennyien arra törekednek, hogy minél jobban felhívják mágiára a leendő választóik figyelmét. Akadnak eközben azonban vaskos meglepetések is. Ezek közé sorolta a sajtó például Volodimir Hrinyovnak, a Régióközi Reformblokk és Vitalij Zsuravszkijnak, a Keresztény Demokrata Párt elnökének közös kijevi sajtókonferenciáját. A két pártelnök ugyan tagadta azt, hogy pártjaik tömörülést alkotva indulnak majd a választásokon, ám azt beismerték, hogy törekvéseik és ideológiájuk teljesen megegyezik egymással, ám egyelőre csak abban állapodtak meg, hogy semmiképpen nem fogják majd keresztezni egymás útját. A közös platform létrehozásáról azért is korai még beszélni, szögezte le Zsuravszkij, mivel ők még csak most láttak hozzá egy alapos felméréshez a különböző pártok választási esélyeit illetően. (Befejezés) — Váltsunk témát. Néhány hónapja Ön Ukrajna Legfelső Tanácsának képviselője. Miért éppen Kárpátalján szállt ringbe a mandátumért? — Többször jártam Kárpátalján. Itt üdültem és bírósági tárgyalásokon vettem részt, s megkopott a vidék szépsége. Őszintén meglepett, amikor tudomást szereztem arról, hogy A tavasz tizenhét pillanata című film »svájci« epizódjait a szolyvai járásban vették fel. De leginkább az itt élők kultúrája volt az, ami megkopott. Már a szovjet időkben is, amikor mindent uniformizáltak, Kelet- és Közép-Ukrajnától eltérően ennek a régiónak megvoltak a maga sajátosságai... — Az Ön megválasztását a 171. sz. ilosvai választókerületben a hatalmon lévők és az ellenzék egyaránt támogatta. Hogyan sikerült együttműködésre bírnia az ellenségeket, ezt a két kibékíthetetlen tábort? — Én nem nevezném őket ellenségeknek azért, mert különböző nézeteket vallanak. S hogy miként tudtam megnyerni a vállalkozókat éppúgy, mint a hatalmon lévőket? Politikusi, profeszszionális és jogászi tapasztalataimnak köszönhetően. A vállalkozói struktúrák vezetőivel azért találom meg a közös nyelvet, mert a kollégájuk vagyok, ismerem a problémáikat. A hatalmi struktúrákkal politikusként, a köztársasági elnök tanácsadójaként tudok kapcsolatot teremteni. Ha csak üzletember lennék, akkor minden valószínűség szerint csak a vállalkozói szférához állnék közel. Ha csak politikus és elnöki tanácsadó, akkor a hatalmi szervekhez. De mivel mindkettő vagyok, mindkét körben otthon érzem magam. Persze, nem könnyű ezt elérni, de hát azért élünk, hogy erőnket egyesítve eredményeket érjünk el. Az elvszerűség szép dolog, én mégis úgy vélem: a politikus tehetsége abban nyilvánul meg, hogy kiállva saját elvei mellett, alkotóan egyesítse azokat mások elveivel, feltéve persze, hogy nemes célokat tűz maga elé. Az emberek, jelen esetben a kárpátaljaiak jóléte szerintem ilyen cél, s ennek eléréséért érdemes együttműködni. — Azt beszélik, Ön nem véletlenül jelöltette magát ebben a választókerületben. A sikert a hatalmi szervek, melyeknek befolyása itt igen erős, előre garantálták... — Én mondtam Önnek, hogy a kárpátaljaiak büszke, becsvágyó és okos emberek, s aligha tűrnék el, hogy mások döntsenek helyettük? Ígérhetett-e így bárki is a helyi vezetők közül biztos győzelmet? 1997-et írunk, és egy nehézségekkel és gondokkal terhes társadalomban élünk. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, az becsapja saját magát. Ezért amikor úgy döntöttem, hogy jelöltetem magam a parlamentbe, felkészültem arra, hogy sokat kell dolgoznom. Tapasztalataim már voltak e téren, hiszen 1994-ben Kijev 1. sz artyomovszki választókerületében az első és a második választási turnusban is győztem, mégsem kerültem be a Legfelső Tanácsba, mert néhány száz szavazat hiányzott ahhoz, hogy az a bizonyos százalék meglegyen. Épp ezért 1997-ben képviselőjelöltként a 171. sz. ilosvai választókerületnek mind a 74 településén jártam, 102 hivatalos találkozót tartottam. Gondolom, hogy a választók kérdéseire adott őszinte válaszaim, az, ahogyan a problémákat és azok felszámolásának útjait látom, elnyerte tetszésüket. Lehet, hogy könnyebben megszereztem volna szavazataikat, ha — ahogyan ez most divat — bírálom a hatalmi szerveket, mert képtelenek javítani a helyzeten. Csakhogy nem szokásom beszennyezni senkit, s főleg nem alaptalanul vádaskodni. Nem teszem ezt már csak azért sem, mert ismerem a hiányosságok okait, a bajok gyökerét s úgy vélem, ezeket kell megszüntetni. Méghozzá országos, s nem megyei vagy járási viszonylatban. A kritika önmagában nem elég. És egy ember különben sem képes orvosolni a társadalmi bajokat. Egyesíteni kell erőinket a legfontosabb cél: az emberek jólétének biztosítása érdekében. S ehhez a politikai erők együttműködésére, a józan ész diadalára, a szülőföld, az ország sorsáért érzett felelősségre van szükség. Egyre inkább meggyőződök arról, hogy a következő választásokon azok a jelöltek fognak nyerni, akik saját érdekeik háttérbe szorításával kompromiszszumra és mások megértésére készen fognak munkálkodni az alapvető feladatok megoldásán. — Számos képviselőtársától eltérően Ön gyakran találkozik választóival, pénzügyi segítséget nyújt választókerületének. Ily módon már a következő választási győzelmet akarja megalapozni? — Igyekszem úgy ellátni képviselői teendőimet, hogy igazoljam a választók bizalmát. Népképviselőként nemcsak abban látom a feladatomat, hogy a törvényalkotásban való részvétellel hozzájáruljak az ország, a régió problémáinak megoldásához, hanem, hogy személyes kapcsolataimat kihasználva, a vállalkozói struktúrák pénzügyi-befektetési injekcióival segítséget nyújtsak választókerületem lakosainak. S teszem ezt nem azért, mert közelegnek a választások, hanem mert népképviselőként ez a kötelességem. Nem szeretném, ha választóim csalódnának bennem, mert ez a korábban kivívott tekintélyemet is csorbítaná, s közös ügyünknek is ártana. Bírni akarom továbbra is a választók bizalmát. S ha a képviselőségre méltónak tartanak a következő választásokon is, akkor... Nos, majd meglátjuk. — Ön már eddig is sokat tett választókerületéért. Mi az, amiben még segíteni tudna az itt élőknek? — Sok minden van, amiben lehet és kell is segíteni ennek a régiónak. Nemcsak a 171. sz. választókerület településeinek, hanem egész Kárpátaljának. Értem ez alatt mindenekelőtt vidékünk (ugye, mondhatom így?) gazdasági jövőjét. Illetékes szolgálataink már dolgoznak ezen, s a közeljövőben az olvasókat már nemcsak elképzeléseinkről tudom tájékoztatni, hanem a konkrét tervekről. Ezek a tervek meg fognak valósulni, mert megvan a kellő tapasztalatunk, s a szükséges pénzügyi-anyagi bázissal is rendelkezünk. A tervek valóra váltásának egyik fontos feltétele: együttműködni és megérteni egymást Kárpátalja valamennyi egészséges erejével. — Szeretném, ha néhány szóban vázolná, milyen konkrét segítséget nyújtott a képviselővé választása óta eltelt néhány hónap alatt választókerületének. — 85 iskola és 56 óvoda tatarozását finanszíroztam, 13 költségvetési intézménybe vezetik be a gázt az általam adott pénzen. Csöveket vásárolunk, hogy 29 településre eljusson a gáz, pénzt utaltam ki a Buzsora labdarúgó csapatnak, templomok építésére stb. — Milyen a kapcsolata az ilosvai és a munkácsi járás vezetőivel? Együtt tud velük dolgozni? — Mielőtt erre a kérdésre válaszolnék, hadd jegyezzem meg: bármilyen rangú vezetővel meg tudom találni a közös nyelvet. Megvan hozzá a tapasztalatom, hogy a legmagasabb beosztású állami vezetőktől a falusi tanácselnökökig szót értsek bárkivel. Ami az ilosvai és a munkácsi járás vezetőit illeti: kapcsolatunk mindenekelőtt munkajellegű, de akár barátinak is mondható. S ez jó, mert segít a problémák megoldásában. Elmondhatom, hogy azok módját illetően teljes az egyetértés közöttünk. Most az egyik legsürgősebb feladat, hogy beruházásokat eszközöljünk az ilosvai járásban, a munkácsiban pedig megoldjuk a felsőkerepeci víztárolóval kapcsolatos problémákat. Folyik a lobbizás a fővárosi hatalmi struktúrákban a régió érdekeiben stb. Nem akarok ideális képet festeni sem a helyi vezetőkről, sem magamról. Nekik is, nekem is vannak hibáink, nem vagyunk szentek. Ezeket azonban ki lehet küszöbölni, a közös ügy érdekében össze kell fogni. — Hrihorij Szurkisz gyakran elkíséri Önt Kárpátaljára. Tudom, hogy nemcsak üzlettársak, jó barátok is. Min alapul ez a barátság, s igaz-e, hogy Szurkisz úr a következő választásokon szintén megyénkben jelölteti magát a parlamentbe? — Hrihorij Szurkiszhoz több évtizedes barátság fűz, s persze, üzleti kapcsolatban is vagyunk. Közel állunk egymáshoz, mert egyformán viszonyulunk az élethez, ugyanúgy látjuk hazánk problémái megoldásának módjait és egyformán hiszünk az ukrán nép jobb jövőjében. Ezenkívül közös »szerelmünk« a labdarúgás. Ilyen fanatikus labdarúgórajongót, mint Hrihorij Szurkisz, legfeljebb Kárpátalján lehet még találni. Ami a kérdés második részét illeti, hogy jelöltetni kívánja-e magát, azt inkább tőle kellene megkérdezni. A magam részéről annyit mondhatok: nagyon örülnék neki. S biztos vagyok abban, hogy a választók nem csalódnának benne. — Kárpátalja, mely egykor híres volt sporttehetségeiről, ma alig hallat magáról e téren. Ön szerint mi ennek az oka?— Mindenekelőtt a gazdasági helyzet. A sportra ma nemcsak Kárpátalján, Kijevben sem fordítanak kellő figyelmet. Bizonyára Ön is tud arról, hogy a válogatott csapatok gyakran nem tudnak elutazni a nemzetközi versenyekre, mert nincs pénz. Úgyhogy nem lehet azt mondani, hogy csak Kárpátalján esett vissza a sport. Ha fellendül a gazdaság, a sport is újjáéled. Hadd szóljak külön is a labdarúgásról. Az ungvári Verhovinának új vezetősége van: a klubelnök Eduard Matvijcsuk, a csapat vezetője Ivan Sangin, a főedző Vojtkó István. Véleményem szerint ezek a kiváló szakemberek képesek arra, hogy jó csapatot alakítsanak ki és javítsák a klub anyagi helyzetét. Úgy tudom, az utóbbiban a város és a megye vezetői is segítenek nekik, így hát kívánom, hogy a Verhovina jól szerepeljen a bajnokságban és a kárpátaljaiak büszkék lehessenek klubjukra. Baksa Lujza : II üzletember, jogász és politikus Beszélgetés Viktor Medvedcsukkal, Ukrajna Legfelső Tanácsának képviselőjével Közelkép 1997. október 2., csütörtök Földijeink külhonban nem minden ukrán maffiózó Valóságos legendák, kiszínezett történetek — melyek hol igazak, hol költöttek — járnak szájról szájra az emberek között arról, miként lépik át itt is, ott is kétes egzisztenciájú egyének az ukrán államhatárt. Ilyen történeteket naponta hallhat az ember, de ha jól kinyitja a szemét, maga is tapasztalhat hasonlókat. A minap autóbusszal utaztam hazafelé Magyarországról. A zsúfolt határátkelőn a több órás várakozás közben a Tisza-híd lezárt sávján nyugati autócsodák, elsötétített ablakú dzsippek húztak el megállás nélkül. Ezeknek mindent szabad, legyintett az egyik útitársam, kimutatva az ablakon. Majd elmondta, hogy szemtanúja volt egy jelenetnek. Az ukrán oldalon kiléptetést végző fiatal vámtiszt sorra járta a begördülő gépkocsikat. Annak rendje és módja szerint bekukkantott a csomagtartókba, átvizsgálta az utastereket. Egy éjfekete, elsötétített utasterű nyugati gépkocsihoz érve rutinszerűen szólt, hogy szánjanak ki az utasok, nyissák ki a csomagtartót. Ekkor a kocsiban ülők egyike résnyire leeresztette az egyik ablakot. Ember nem látszott, de egy hang jól érthetően azt mondta: »Mi van, fiúka? A te házad még nem égett?« A vámtiszt szabadkozva, majdhogynem bocsánatkérően hagyta ott a kocsit. Tipikus eset? Költött történet? Nos, a külföldi, s elsősorban a szomszédos országok határ menti megyéiből nyert információk ismeretében ezt nem lehet egyértelműen kijelenteni. Azt ugyanis, hogy az ukrán alvilág megvetette a lábát a határokon túl, ma már senki sem vitatja. Szlovákiában például ezres nagyságrendűre becsülik az illegálisan ott-tartózkodó ukrán állampolgárok számát. Erről, s honfitársaink egyéb viselt dolgairól a közelmúltban számoltak be a közrend kelet-szlovákiai őrei, akik ungvári kollégáikkal találkoztak munkamegbeszélés keretében. Elmondták, hogy az utóbbi időben tucatjával szűrtek ki olyan ukrán állampolgárokat, köztük kárpátaljaiakat is, akik súlyos bűncselekményeket követtek el. Sok illegálisan ott-tartózkodónak a személyi okmányait sem találták rendben. Egyáltalán rejtély, miként léphették át az államhatárt. Az ukrán állampolgárokra, talán nem is minden ok nélkül, a szlovákiaiak úgy tekintenek, mint potenciális maffiózókra, bűnözőkre. Tény az, hogy honfitársaink meglehetősen gyakorta adnak alapot az efféle minősítésre. Bár a hivatalos véleményezés szerint korántsem minden Ukrajnából érkező személy maffiózó. S hogy mégis van gyakorlati alapja a nem éppen hízelgő minősítéseknek, azt konkrét példák igazolják. Az év elején a közeli Nagymihály autóbusz-pályaudvarának nyilvános WC-jében egy ukrán állampolgárságú férfi megcsonkított holttestére bukkantak. Mint kiderült, az illető odaát próbált pénzt keresni, megélhetést biztosítani családjának. De a keserves munkával szerzett javakat már nem állt módjában eljuttatni szeretteihez. Honfitársai támadták meg az illemhelyen, s miután bestiálisan meggyilkolták, elrabolták értékeit is. A közeli napokban két ukrán állampolgárt vettek őrizetbe a szlovák rendőrök. Mindkettőjüket többrendbeli, szándékos emberölés elkövetésének alapos gyanújával tartóztatták le. A két férfi Homonnán bérelt lakást, s ott követte el többek között az alábbi borzalmakat: a városban megtámadták, s kirabolták egyik honfitársukat. Áldozatukkal pisztolylövésekkel végeztek. Majd a tetemet egy szőnyegbe csavarták, a város külterületén lelocsolták petróleummal és meggyújtották. Még azon a véres napon kicsalták az előbbi áldozat barátnőjét a városon kívülre, s ott meggyilkolták. A gyanúsítottakat a szlovák hatóságok már átadtak ukrán kollégáiknak. Nincsenek túlságosan elragadtatva földijeink viselt dolgaitól Szabolcs-Szatmár-Bereg megye polgárai sem. Dr. Kovács Sándor, a megyei rendőrfőkapitányság bűnüldözési osztályának vezetője szerint ugyan messze nem minden határt átlépő ukrán állampolgár bűnöző, de sajnos, ilyenek is szép számmal akadnak közöttük. A megye területén évente 10—15 ezer bűncselekményt követnek el. Ezeknek csak a töredéke fűződik ukrán állampolgárok nevéhez. Tény viszont, hogy a súlyos esetek jelentős hányada az ő számlájukra írható. Egy-egy év során 10—15 rendbeli rablótámadás, emberölés, pénzbehajtás terheli a lelkiismeretüket. S miként Szlovákiában, Magyarországon is beszélhetünk az ukrán maffia jelenlétéről. Elsősorban az éjszakai életet uralják, de hasonlóképp jeleskednek a csempészés terén is. Bizonyított tény, hogy kozük van, érdekelve vannak a külhoni árnyékgazdaságokban. A szomszédos régiók bűnüldöző szervei megpróbálják egyesíteni erőiket, miként azt az alvilág is teszi, s közös program keretében lépnek fel a határokon átívelő bűnözés ellen. Az utóbbira pedig leginkább az a jellemző, hogy az ukrán (valamint az orosz) alvilág hódítja meg a szomszédos országokat, s nem onnan áramlik felénk a bűn. Balogh Csaba