Kárpáti Igaz Szó, 1997. október-december (78. évfolyam, 147-194. szám)

1997-10-02 / 147. szám

4. Kárpáti Igaz Szó Röviden­ társadalom Választási esélyek Ha most tartanák a választásokat, az urnák elé járuló szavazók 48,2 százaléka a baloldali politikai erőkre adná a voksát, derül ki az »Eurázsia« elnevezésű regionális kutatóközpont felméréséből, mely során az ország nyolc megyéjében 730 embert kérdeztek meg. A központ szak­értői azonban nem csupán a baloldali pártok magas nép­szerűségét tartják meglepetésnek, hanem a szélsőjobbol­dali, félkatonai UNA-UNSZO 12,4 százalékos második helyét is, lényegesen megelőzve ezzel a Ruh Népi Moz­galmat, amelyet—legalábbis a felmérés szerint — jelen­leg csupán a választók 5,5 százaléka támogat. Negyedik helyen áll a népszerűségi listán a hatalom pártjaként em­legetett Népi Demokrata Párt, míg más tömörülések ma még meg sem közelítik a parlamentbe való bejutáshoz szükséges 4 százalékos küszöböt. A megkérdezettek 27,4 százaléka viszont egyetlen párt­ra sem akar szavazni, s úgy vélekednek, hogy valószínű­leg a választásban sem fognak részt venni. A kérdőíve­ket kitöltők 32 százaléka ellenben bármely pártra hajlan­dó szavazni, ha azt megfizetik. Ez utóbbiak közül egye­sek beérnék akár 20 hrivnyával, míg mások 400 dollárnál alább senkinek nem hajlandók odaadni a szavazatukat. S még egy fölöttébb beszédes tény: a megkérdezettek kö­zel 70 százaléka reméli azt, hogy az új választást köve­tően jobbra fordul a sorsa. Mindez pedig azt jelzi, hogy a választáson való részvétellel nem lesznek problémák, hi­szen az emberek egyre inkább tudatosítják magukban, hogy a pozitív változásokhoz nekik a szavazataikkal kell hozzájárulni. Keresik egymást a pártok Az új, vegyes rendszerű választási törvény elfogadásá­val jelentős mozgás indult meg a pártok háza táján. Meg­szaporodtak a pártok vezetőinek nyilatkozatai sajtókon­ferenciái, hiszen valamennyien arra törekednek, hogy mi­nél jobban felhívják mágiára a leendő választóik figyel­mét. Akadnak eközben azonban vaskos meglepetések is. Ezek közé sorolta a sajtó például Volodimir Hrinyov­­nak, a Régióközi Reformblokk és Vitalij Zsuravszkijnak, a Keresztény Demokrata Párt elnökének közös kijevi saj­tókonferenciáját. A két pártelnök ugyan tagadta azt, hogy pártjaik tömörülést alkotva indulnak majd a választáso­kon, ám azt beismerték, hogy törekvéseik és ideológiájuk teljesen megegyezik egymással, ám egyelőre csak abban állapodtak meg, hogy semmiképpen nem fogják majd keresztezni egymás útját. A közös platform létrehozásá­ról azért is korai még beszélni, szögezte le Zsuravszkij, mivel ők még csak most láttak hozzá egy alapos felmé­réshez a különböző pártok választási esélyeit illetően. (Befejezés) — Váltsunk témát. Néhány hónapja Ön Ukrajna Legfel­ső Tanácsának képviselője. Miért éppen Kárpátalján szállt ringbe a mandátumért? — Többször jártam Kárpátal­ján. Itt üdültem és bírósági tár­gyalásokon vettem részt, s­ meg­kopott a vidék szépsége. Őszin­tén meglepett, amikor tudomást szereztem arról, hogy A tavasz tizenhét pillanata című film »sváj­ci« epizódjait a szolyvai járásban vették fel. De leginkább az itt élők kultúrája volt az, ami megkopott. Már a szovjet időkben is, amikor mindent uniformizáltak, Kelet- és Közép-Ukrajnától eltérően ennek a régiónak megvoltak a maga sa­játosságai... — Az Ön megválasztását a 171. sz. ilosvai választókerület­ben a hatalmon lévők és az el­lenzék egyaránt támogatta. Hogyan sikerült együttműkö­désre bírnia az ellenségeket, ezt a két kibékíthetetlen tábort? — Én nem nevezném őket el­lenségeknek azért, mert külön­böző nézeteket vallanak. S hogy miként tudtam megnyerni a vál­lalkozókat éppúgy, mint a hatal­mon lévőket? Politikusi, profesz­­szionális és jogászi tapasztala­taimnak köszönhetően. A vállal­kozói struktúrák vezetőivel azért találom meg a közös nyelvet, mert a kollégájuk vagyok, isme­rem a problémáikat. A hatalmi struktúrákkal politikusként, a köztársasági elnök tanácsadója­ként tudok kapcsolatot teremte­ni. Ha csak üzletember lennék, akkor minden valószínűség sze­rint csak a vállalkozói szférához állnék közel. Ha csak politikus és elnöki tanácsadó, akkor a ha­talmi szervekhez. De mivel mindkettő vagyok, mindkét kör­ben otthon érzem magam. Per­sze, nem könnyű ezt elérni, de hát azért élünk, hogy erőnket egyesítve eredményeket érjünk el. Az elvszerűség szép dolog, én mégis úgy vélem: a politikus tehetsége abban nyilvánul meg, hogy kiállva saját elvei mellett, alkotóan egyesítse azokat mások elveivel, feltéve persze, hogy ne­mes célokat tűz maga elé. Az em­berek, jelen esetben a kárpátal­jaiak jóléte szerintem ilyen cél, s ennek eléréséért érdemes együtt­működni. — Azt beszélik, Ön nem vé­letlenül jelöltette magát ebben a választókerületben. A sikert a hatalmi szervek, melyeknek befolyása itt igen erős, előre garantálták... — Én mondtam Önnek, hogy a kárpátaljaiak büszke, becsvá­gyó és okos emberek, s aligha tűrnék el, hogy mások döntse­nek helyettük? Ígérhetett-e így bárki is a helyi vezetők közül biztos győzelmet? 1997-et írunk, és egy nehéz­ségekkel és gondokkal terhes tár­sadalomban élünk. Aki ezt fi­gyelmen kívül hagyja, az becsap­ja saját magát. Ezért amikor úgy döntöttem, hogy jelöltetem ma­gam a parlamentbe, felkészültem arra, hogy sokat kell dolgoznom. Tapasztalataim már voltak e té­ren, hiszen 1994-ben Kijev 1. sz­ artyomovszki választókerületé­ben az első és a második válasz­tási turnusban is győztem, még­sem kerültem be a Legfelső Ta­nácsba, mert néhány száz szava­zat hiányzott ahhoz, hogy az a bizonyos százalék meglegyen. Épp ezért 1997-ben képviselője­löltként a 171. sz. ilosvai válasz­tókerületnek mind a 74 települé­sén jártam, 102 hivatalos talál­kozót tartottam. Gondolom, hogy a választók kérdéseire adott őszinte válaszaim, az, ahogyan a problémákat és azok felszámo­lásának útjait látom, elnyerte tet­szésüket. Lehet, hogy könnyeb­ben megszereztem volna szava­zataikat, ha — ahogyan ez most divat — bírálom a hatalmi szer­veket, mert képtelenek javítani a helyzeten. Csakhogy nem szoká­som beszennyezni senkit, s főleg nem alaptalanul vádaskodni. Nem teszem ezt már csak azért sem, mert ismerem a hiányossá­gok okait, a bajok gyökerét s úgy vélem, ezeket kell megszün­tetni. Méghozzá országos, s nem megyei vagy járási viszonylat­ban. A kritika önmagában nem elég. És egy ember különben sem képes orvosolni a társadalmi ba­jokat. Egyesíteni kell erőinket a legfontosabb cél: az emberek jó­létének biztosítása érdekében. S ehhez a politikai erők együttmű­ködésére, a józan ész diadalára, a szülőföld, az ország sorsáért érzett felelősségre van szükség. Egyre inkább meggyőződök ar­ról, hogy a következő választá­sokon azok a jelöltek fognak nyerni, akik saját érdekeik hát­térbe szorításával kompromisz­­szumra és mások megértésére ké­szen fognak munkálkodni az alapvető feladatok megoldásán. — Számos képviselőtársá­tól eltérően Ön gyakran talál­kozik választóival, pénzügyi segítséget nyújt választókerü­letének. Ily módon már a kö­vetkező választási győzelmet akarja megalapozni? — Igyekszem úgy ellátni kép­viselői teendőimet, hogy igazol­jam a választók bizalmát. Nép­­képviselőként nemcsak abban lá­tom a feladatomat, hogy a törvény­­alkotásban való részvétellel hoz­zájáruljak az ország, a régió problémáinak megoldásához, ha­nem, hogy személyes kapcsola­taimat kihasználva, a vállalkozói struktúrák pénzügyi-befektetési injekcióival segítséget nyújtsak választókerületem lakosainak. S teszem ezt nem azért, mert köze­legnek a választások, hanem mert népképviselőként ez a köteles­ségem. Nem szeretném, ha vá­lasztóim csalódnának bennem, mert ez a korábban kivívott te­kintélyemet is csorbítaná, s kö­zös ügyünknek is ártana. Bírni akarom továbbra is a választók bizalmát. S ha a képviselőségre méltónak tartanak a következő választásokon is, akkor... Nos, majd meglátjuk. — Ön már eddig is sokat tett választókerületéért. Mi az, amiben még segíteni tud­na az itt élőknek? — Sok minden van, amiben lehet és kell is segíteni ennek a régiónak. Nemcsak a 171. sz. választókerület településeinek, hanem egész Kárpátaljának. Ér­tem ez alatt mindenekelőtt vidé­künk (ugye, mondhatom így?) gazdas­ági jövőjét. Illetékes szol­gálataink már dolgoznak ezen, s a közeljövőben az olvasókat már nemcsak elképzeléseinkről tu­dom tájékoztatni, hanem a konk­rét tervekről. Ezek a tervek meg fognak valósulni, mert megvan a kellő tapasztalatunk, s a szüksé­ges pénzügyi-anyagi bázissal is rendelkezünk. A tervek valóra váltásának egyik fontos feltéte­le: együttműködni és megérteni egymást Kárpátalja valamennyi egészséges erejével. — Szeretném, ha néhány szóban vázolná, milyen konk­rét segítséget nyújtott a kép­viselővé választása óta eltelt néhány hónap alatt választó­­kerületének. — 85 iskola és 56 óvoda ta­tarozását finanszíroztam, 13 költségvetési intézménybe ve­zetik be a gázt az általam adott pénzen. Csöveket vásárolunk, hogy 29 településre eljusson a gáz, pénzt utaltam ki a Buzsora labdarúgó csapatnak, templo­mok építésére stb. — Milyen a kapcsolata az ilosvai és a munkácsi járás ve­zetőivel? Együtt tud velük dolgozni? — Mielőtt erre a kérdésre vá­laszolnék, hadd jegyezzem meg: bármilyen rangú vezetővel meg tudom találni a közös nyelvet. Megvan hozzá a tapasztalatom, hogy a legmagasabb beosztású ál­lami vezetőktől a falusi tanácsel­nökökig szót értsek bárkivel. Ami az ilosvai és a munkácsi járás ve­zetőit illeti: kapcsolatunk minde­nekelőtt munkajellegű, de akár barátinak is mondható. S ez jó, mert segít a problémák megoldá­sában. Elmondhatom, hogy azok módját illetően teljes az egyetér­tés közöttünk. Most az egyik leg­sürgősebb feladat, hogy beruhá­zásokat eszközöljünk az ilosvai járásban, a munkácsiban pedig megoldjuk a felsőkerepeci víztá­rolóval kapcsolatos problémákat. Folyik a lobbizás a fővárosi ha­talmi struktúrákban a régió érde­keiben stb. Nem akarok ideális képet festeni sem a helyi vezetők­ről, sem magamról. Nekik is, ne­kem is vannak hibáink, nem va­gyunk szentek. Ezeket azonban ki lehet küszöbölni, a közös ügy érdekében össze kell fogni. — Hrihorij Szurkisz gyak­ran elkíséri Önt Kárpátaljá­ra. Tudom, hogy nemcsak üz­lettársak, jó barátok is. Min alapul ez a barátság, s igaz-e, hogy Szurkisz úr a következő választásokon szintén me­gyénkben jelölteti magát a parlamentbe? — Hrihorij Szurkiszhoz több évtizedes barátság fűz, s persze, üzleti kapcsolatban is vagyunk. Közel állunk egymáshoz, mert egyformán viszonyulunk az élet­hez, ugyanúgy látjuk hazánk problémái megoldásának mód­jait és egyformán hiszünk az uk­rán nép jobb jövőjében. Ezenkí­­vül közös »szerelmünk« a labda­rúgás. Ilyen fanatikus labdarúgó­rajongót, mint Hrihorij Szurkisz, legfeljebb Kárpátalján lehet még találni. Ami a kérdés második ré­szét illeti, hogy jelöltetni kíván­ja-e magát, azt inkább tőle kelle­ne megkérdezni. A magam ré­széről annyit mondhatok: na­gyon örülnék neki. S biztos va­­gyok abban, hogy a választók nem csalódnának benne. — Kárpátalja, mely egykor híres volt sporttehetségeiről, ma alig hallat magáról e téren. Ön szerint mi ennek az oka?­­— Mindenekelőtt a gazdasági helyzet. A sportra ma nemcsak Kárpátalján, Kijevben sem fordí­tanak kellő figyelmet. Bizonyára Ön is tud arról, hogy a válogatott csapatok gyakran nem tudnak elu­tazni a nemzetközi versenyekre, mert nincs pénz. Úgyhogy nem lehet azt mondani, hogy csak Kár­pátalján esett vissza a sport. Ha fellendül a gazdaság, a sport is újjáéled. Hadd szóljak külön is a labdarúgásról. Az ungvári Ver­­hovinának új vezetősége van: a klubelnök Eduard Matvijcsuk, a csapat vezetője Ivan Sangin, a főedző Vojtkó István. Vélemé­nyem szerint ezek a kiváló szak­emberek képesek arra, hogy jó csapatot alakítsanak ki és javítsák a klub anyagi helyzetét. Úgy tu­dom, az utóbbiban a város és a megye vezetői is segítenek nekik, így hát kívánom, hogy a Verho­­vina jól szerepeljen a bajnokság­ban és a kárpátaljaiak büszkék le­hessenek klubjukra. Baksa Lujza :­ II üzletember, jogász és politikus Beszélgetés Viktor Medvedcsukkal, Ukrajna Legfelső Tanácsának képviselőjével Közelkép 1997. október 2., csütörtök Földijeink külhonban nem minden ukrán maffiózó Valóságos legendák, kiszínezett történetek — melyek hol igazak, hol költöttek — járnak szájról szájra az em­berek között arról, miként lépik át itt is, ott is kétes egzisztenciájú egyének az ukrán államhatárt. Ilyen tör­téneteket naponta hallhat az ember, de ha jól kinyitja a szemét, maga is tapasztalhat hasonlókat. A minap autóbusszal utaz­tam hazafelé Magyarország­ról. A zsúfolt határátkelőn a több órás várakozás közben a Tisza-híd lezárt sávján nyugati autócsodák, elsöté­tített ablakú dzsippek húztak el megállás nélkül. Ezeknek mindent szabad, legyintett az egyik útitársam, kimutatva az ablakon. Majd elmondta, hogy szemtanúja volt egy jelenetnek. Az uk­rán oldalon kiléptetést vég­ző fiatal vámtiszt sorra járta a begördülő gépkocsikat. Annak rendje és módja sze­rint bekukkantott a csomag­tartókba, átvizsgálta az utas­tereket. Egy éjfekete, elsöté­tített utasterű nyugati gépko­csihoz érve rutinszerűen szólt, hogy szánjanak ki az utasok, nyissák ki a csomag­tartót. Ekkor a kocsiban ülők egyike résnyire leeresztette az egyik ablakot. Ember nem látszott, de egy hang jól ért­hetően azt mondta: »Mi van, fiúka? A te házad még nem égett?« A vámtiszt szabad­kozva, majdhogynem bocsá­­natkérően hagyta ott a kocsit. Tipikus eset? Költött törté­net? Nos, a külföldi, s első­sorban a szomszédos orszá­gok határ menti megyéiből nyert információk ismereté­ben ezt nem lehet egyértel­műen kijelenteni. Azt ugyanis, hogy az uk­rán alvilág megvetette a lá­bát a határokon túl, ma már senki sem vitatja. Szlovákiá­ban például ezres nagyság­­rendűre becsülik az illegáli­san ott-tartózkodó ukrán ál­lampolgárok számát. Erről, s honfitársaink egyéb viselt dolgairól a közelmúltban számoltak be a közrend ke­let-szlovákiai őrei, akik ung­vári kollégáikkal találkoztak munkamegbeszélés kereté­ben. Elmondták, hogy az utóbbi időben tucatjával szűrtek ki olyan ukrán állam­polgárokat, köztük kárpátal­jaiakat is, akik súlyos bűn­­cselekményeket követtek el. Sok illegálisan ott-tartózko­­dónak a személyi okmányait sem találták rendben. Egyál­talán rejtély, miként léphet­ték át az államhatárt. Az ukrán állampolgárok­ra, talán nem is minden ok nélkül, a szlovákiaiak úgy te­kintenek, mint potenciális maffiózókra, bűnözőkre. Tény az, hogy honfitársaink meglehetősen gyakorta ad­nak alapot az efféle minősí­tésre. Bár a hivatalos véle­ményezés szerint korántsem minden Ukrajnából érkező személy maffiózó. S hogy mégis van gyakorlati alapja a nem éppen hízelgő minő­sítéseknek, azt konkrét pél­dák igazolják. Az év elején a közeli Nagymihály autó­busz-pályaudvarának nyilvá­nos WC-jében egy ukrán ál­lampolgárságú férfi meg­csonkított holttestére buk­kantak. Mint kiderült, az il­lető odaát próbált pénzt ke­resni, megélhetést biztosíta­ni családjának. De a keser­ves munkával szerzett java­kat már nem állt módjában eljuttatni szeretteihez. Hon­fitársai támadták meg az il­lemhelyen, s miután bestiá­lisan meggyilkolták, elrabol­ták értékeit is. A közeli napokban két uk­rán állampolgárt vettek őri­zetbe a szlovák rendőrök. Mindkettőjüket többrendbe­li, szándékos emberölés el­követésének alapos gyanújá­val tartóztatták le. A két fér­fi Homonnán bérelt lakást, s ott követte el többek között az alábbi borzalmakat: a vá­rosban megtámadták, s kira­bolták egyik honfitársukat. Áldozatukkal pisztolylövé­sekkel végeztek. Majd a te­temet egy szőnyegbe csavar­ták, a város külterületén le­locsolták petróleummal és meggyújtották. Még azon a véres napon kicsalták az előbbi áldozat barátnőjét a városon kívülre, s ott meg­gyilkolták. A gyanúsítottakat a szlovák hatóságok már átadtak ukrán kollégáiknak. Nincsenek túlságosan elra­gadtatva földijeink viselt dol­gaitól Szabolcs-Szatmár-Be­­reg megye polgárai sem. Dr. Kovács Sándor, a megyei rendőrfőkapitányság bűnül­dözési osztályának vezetője szerint ugyan messze nem minden határt átlépő ukrán ál­lampolgár bűnöző, de sajnos, ilyenek is szép számmal akad­nak közöttük. A megye terü­letén évente 10—15 ezer bűn­­cselekményt követnek el. Ezeknek csak a töredéke fű­ződik ukrán állampolgárok nevéhez. Tény viszont, hogy a súlyos esetek jelentős há­nyada az ő számlájukra írha­tó. Egy-egy év során 10—15 rendbeli rablótámadás, ember­ölés, pénzbehajtás terheli a lel­kiismeretüket. S miként Szlovákiában, Magyarországon is beszélhe­tünk az ukrán maffia jelenlé­téről. Elsősorban az éjszakai életet uralják, de hasonlóképp jeleskednek a csempészés te­rén is. Bizonyított tény, hogy kozük van, érdekelve vannak a külhoni árnyékgazdaságok­ban. A szomszédos régiók bűn­üldöző szervei megpróbálják egyesíteni erőiket, miként azt az alvilág is teszi, s közös program keretében lépnek fel a határokon átívelő bűnözés ellen. Az utóbbira pedig leg­inkább az a jellemző, hogy az ukrán (valamint az orosz) al­világ hódítja meg a szomszé­dos országokat, s nem onnan áramlik felénk a bűn. Balogh Csaba

Next