Kárpáti Igaz Szó, 2000. október-december (81. évfolyam, 141-188. szám)
2000-12-19 / 182. szám
6, Kárpáti Igaz Szó Az idő a könyvek ellen dolgozik Fiatal olvasók mekkája A felmérések, a tapasztalatok azt mutatják, hogy az olvasás iránti igény és szeretet fiatal korban alakul ki. Ha valaki diákként nem kedveli a könyveket, akkor a továbbiakban sem szívesen veszi majd a kezébe azokat. Fő célunk az, hogy a fiatalok belekóstoljanak az olvasás örömeibe, minél többen és minél korábban megismerjék a könyvek csodálatos világát — mondja Galina Ignacevics, a Kárpátaljai Megyei Ifjúsági Könyvtár osztályvezetője. — Jelenleg a 14—21 évesek látogatják könyvtárunkat, de szeretnénk, ha a jövőben ez a korhatár valamelyest kitágulna, mondjuk akár 28 éves korig. Annál is inkább, mert nem titkolt szándékunk, hogy egyfajta ifjúsági művelődési központ is legyünk: több zenés irodalmi-szórakoztató estet, matinét, író-olvasó találkozót bonyolítsunk le. Az ilyen jellegű rendezvények természetesen mostanában is gyakoriak náluk. Októberben Szergej Jeszenyin-estet tartottak a 2. sz. középiskola tanulóinak részvételével. Szavalatok hangzottak el, a diákok rajzokat készítettek a nagy költő verseihez. Egyébként ennek az iskolának a Zsoffcsák Zoltán vezette Havasi gyopár énekkara gyakran lép fel a könyvtárban a különféle esteken. Novemberben Alekszandr Biok születésének 120. évfordulójáról emlékeztek meg, s erre a 4. sz. középiskola, valamint az Ungvári Csajkovszkij Zeneiskola diákjait hívták meg, akik nagyszabású műsort adtak. Az ifjúsági könyvtár a Pidhirna utcán található, a belváros egy olyan pontján, ahol nagy a sürgés-forgás, útba esik más iskolák — például az említettek mellett az 1., 4. és 6. sz. iskolák — tanulóinak is. A tanulók alma materükből hazafelé tartva be-betérnek ide. A tanév során naponta hatvan-nyolcvan fiatal keresi fel a könyvtárat. A nyári vakáció alatt valamivel kevesebben vannak. De akkor sem panganak üresen a termeik. Valentina Csika igazgató »csapata« zömmel olyan könyvtárosokból áll, akik jelentős tapasztalattal rendelkeznek és legjobb tudásuk szerint végzik munkájukat. Ignacevics osztályvezető és kolléganője, Jackovics Marianna, az olvasóterem vezetője például már több mint másfél évtizede dolgozik itt. —■ Úgy vélem, olvasótermünkben kellemes meleg és jó megvilágítás, igazán otthonos körülmények várják látogatóinkat — mondja Jackovics Marianna. — Ami a magyar fiatalokat illeti, fontos szempont az is, hogy — ha nem is nagy számban — rendelkezésükre állnak magyar kiadványok. A polcokról néhány ilyen könyvet vesz le. Bartók Béla »A zene könyve« c. művét, Puskin cikkeinek és tanulmányainak gyűjteményét magyar fordításban, Proust »Az eltűnt idő nyomában« c. regényét és más könyveket. A könyvtár keretében szabadidő-klubok is működnek. Ilyen az Orientir, amelyik a fiatalság szakmai tájékoztatásának kérdéseivel foglalkozik, a Pogljad rendszerint filozófiai témákat tűz napirendre az összejövetelein. Meghívnak ilyenkor tanárokat, jogászokat is, akik a helyes és kulturált viselkedésről, a törvények ismeretéről és betartásáról tartanak érdekes előadásokat., Sokat tesz az esztétikai nevelés ügyében a könyvtár művészeti szakosztálya. Vezetője, Tetyjana Pavliscse egyebek között elmondta: megyei viszonylatban egyedülálló hanglemezgyűjteményük van. A három és fél ezres kollekcióban igen régi hangfelvételeket tartalmazó lemezek is akadnak. Csajkovszkij, Prokofjev, Bortnyanszkij és más neves zeneszerzők műveit lehet itt meghallgatni, sőt—jóformán szimbolikus fizetség fejében — a hanglemezek ki is kölcsönözhetők. Egy másik polcon diafilmek sorakoznak, amelyek hazai és külföldi neves képzőművészek alkotásait örökítik meg. Az egyik diafilm az Ermitázs híres Rubens-gyűjteményének anyagát mutatja be... Végezetül azért meg kell említenünk egy nyugtalanító problémát is. Mióta pár éve a könyvtár kénytelen volt a Káptalan utcai egykori helyéről ebbe az új otthonába átköltözni, a körülményeik bizonyos szempontból erősen romlottak. Arról van szó, hogy a régi épület falai nedvesek, így a mintegy 56 ezres könyvállomány nincs biztonságban. Megpróbálták már a falakat bevonni furnérborítással és egyéb intézkedéseket is tettek, de fáradozásuk nem járt eredménnyel. Félő, hogy ha ez így megy tovább, értékes könyvek (vagy legalábbis azok egy része) megpenészednek, tönkremennek. Mindenesetre az idő a könyvek ellen dolgozik... Barát Mihály A könyvtár alkalmazottainak egy csoportja Olvasólámpa Kossuth Lajoshoz írt levelek a végekről A beregszászi megyei levéltárnak az 1848—49-es magyar forradalommal és szabadságharccal kapcsolatos iratanyagát mutatja be Csatáry György »Szabadságharc a végeken« címmel megjelent munkája. A korra vonatkozó levéltári tárlók leírásán túl a könyv a témához kapcsolódó értékes és érdekes dokumentumokat is közöl, azzal a nem titkolt céllal, hogy megkönynyítse a múlt kutatóinak munkáját, útmutatót nyújtson a 48- as iratok lelőhelyeihez. Egy külön jegyzékben találhatók a szabadságharcosok forradalom utáni sorsát érintő anyagok. A lajstrom értékét növeli, hogy hasonló jegyzék a témakörről még nem készült, »köszönhetően« annak is, hogy a beregszászi levéltárban erősen korlátozták a kutatásokat. A kiadvány külön részben foglalkozik a Kossuth-kultuszszal. Itt közli azokat a leveleket, amelyeket vidékünkről Kossuth Lajosnak, a turini remetének címeztek hivatalok, egyletek, 48-as katonák vagy azok hozzátartozói. A levelek a Kossuth iránti ragaszkodást és a bukás következményeként megélt élményeket elevenítik fel. A könyvből azt is megtudjuk, hogy 108 évvel ezelőtt Mezőváriból a helyi lakosok egy sürgönyt küldtek Kossuth Lajosnak, melyben az állt, hogy a helyi képviselőtestület egyöntetű döntése alapján díszpolgárrá választották. A dokumentumok az Országos Levéltár Kossuth-gyűjteményéből származnak. (fedák) Sokkal nagyobb tudásmenynyiség befogadására képes tíztizenkét év alatt az emberi agy, mint amennyit egy érettségiző diák magáénak mondhat. Óvatos becslések szerint háromszor-négyszer, bátrabb elképzelések szerint akár tízszer-tizenötször tetemesebb, szélesebb, mélyebb ismeretrendszert lehetne ennyi idő alatt elsajátítani —jobb tanulási és tanítási módszerekkel. A drámapedagógiát a hazai oktatásban voltaképpen az órák utáni szakköri foglalkozások jelentik. A többéves szakmai és szakköri gyakorlattal rendelkező pedagógusok zöme állítja, hogy a gyermekszínjátszás oktató-nevelő hatása óriási. Ezek a szakköri foglalkozások közösségi életre nevelnek, fegyelmeznek, viselkedési kultúrát alakítanak ki és nyelvművelő hatásuk felmérhetetlen. Az együttjátszás öröme, a baráti, családias légkör a félszeg, közepes tanulónak is szárnyakat adhat, mert a színpadon, vagy a közösségen belül megmutathatja magát, milyen szépen szaval, énekel stb. Ezek után a tanulásban is jobban igyekszik bizonyítani. De miben is rejlik a drámapedagógia lényege? Kell-e hozzá pedagógiai szakismeret? Lehet-e, szabad-e bármelyik iskolában, bármelyik tanulócsoportban alkalmazni, vagy csak válogatott gyerekekkel érdemes és eredményes? Nos, a közelmúltban, a szakköri foglalkozások kapcsán néhány tanintézetben a szakköri vezetőknek feltéve a fenti kérdéseket, a következőket vontam le a kapott válaszokból. Az iskolai színjátszókörök aktivizálják a gyerekeket, a tanulók érzik és élvezik az azok nyújtotta szabadságot, beleélik magukat egy-egy hős életébe és új értékrendeket alakítanak ki magukban. A színjátszó csoportokba eleve igyekeznek minden gyereket bevonni, majd folyamatosan kiválogatják az igazán tehetséges tanulókat. A színészi tehetséggel kevésbé megáldottakra pedig kisebb szerepeket osztanak. Soha nem szabad a gyereket megbántani azzal, hogy rosszul szaval, nem helyesen mondja a szöveget. A szakkörvezető dolga, hogy irányítsa, korrigálja a hibákat, megbeszélje a tanulókkal, miként lenne jobb, érdekesebb. Többször részt veszek a gyermekszínjátszók évente megtartott találkozóin, ahol az iskolákban működő drámapedagógiai szakkörök tagjai kapnak lehetőséget a bemutatkozásra. Egy ilyen alkalommal Vidnyánszky Éva tanárnő, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház gyermekstúdiójának vezetője elmondta, hogyan választja ki a darabokat a gyerekeknek, miként zajlanak a próbák, mekkora élmény a tanulóknak a színpadi szereplés, a játék. Mert véleménye szerint a színjátszás öröme életre szóló élmény minden gyereknek. Nos, ha valaki, Vidnyánszki tanárnő igazán rendelkezik azzal a bizonyos, e téren nélkülözhetetlen pedagógiai ismeretanyaggal. Az általa színpadra állított darabok a diákok életkorának megfelelőek. Pozitívum az is, hogy a próbákat a színházban tartják, vagyis példaként ott vannak a hivatásos, befutott színészek. Ugyanakkor szomorú, de tény: elvinni egy osztályt színházba, ma nem könnyű dolog. Vidnyánszky tanárnő azt is elmondta, hogy mielőtt hozzákezdene a próbákhoz, előbb megbeszéli a gyerekekkel, ki melyik szerepet játszaná szívesen, meghallgatja véleményüket, ötleteiket. — A drámapedagógia alkalmazása az oktatómunkában valahol belső igény is. Aki részt vett már egy ilyen csoportos foglalkozáson, két élmény biztosan megmarad benne — mondja Bodnárné Turóczi Tünde, a Zápszornyi Általános Iskola magyar nyelv és irodalomtanára, a drámapedagógiai szakkör vezetője. — Egyrészt, mert mind a gyereknek, mind a tanárnak jó, hogy élvezik a közös játékot. A másik pedig az, hogy bizonyos dolgokat jobban megtanul a gyerek — példaként csak a szép és helyes beszédet, vagy a viselkedési formákat említeném, de számtalan van. Ez az iskolában is fontos, de még fontosabb az, hogy ezeket a képességeit aztán az életben is alkalmazni tudja. Fedák Anita A játék nevelő szerepe Drámapedagógia az oktatásban A drámapedagógiát illetően két felfogás él a köztudatban. Az egyik szerint a drámapedagógia lényege a dráma. Eszerint a hatás titka a következő: a kamaszok az önálló életkezdés kínjaival birkóznak, el akarnak szakadni a családi fészektől. Az otthoni értékrendek elfogadása számukra a kiskorúságot jelenti, ezért a kortárscsoportokhoz fordulnak, heves szócsatákat vívnak, s aztán beilleszkednek abba a csoportba, ami a színjátszókört tömöríti. És ettől kezdve számukra a csoport értékrendje lesz a tízparancsolat, a külvilág pedig szinte nem is létezik. Ezért nem tudják szüleikkel, tanáraikkal megbeszélni a problémáikat, ezért »ciki« nekik feltárulkozni a régi rangsort jelképező idősebbek előtt. Pedig nem ártana, ha nemcsak egymás között beszélnék meg gondjaikat, hanem időnként tapasztaltabbakhoz is fordulnának. Mivel ezt közvetlenül nem tudják megtenni, segítségükre siethet a színjátszás, a drámapedagógia. Kultúra 2000. december 19., kedd Ezt olvastuk Vörösmarty Mihály »magyar Isten élménye« A kétszáz éve született költőfejedelem világnézetét, filozófiáját egy sajátos szempontból világítja meg és vizsgálja az a tanulmány, amely 1948- ból való Sík Sándortól. Az Új Ember c. katolikus hetilap egyik cikke e tanulmányra támaszkodva ad képet az istenkereső Vörösmartyról. Az írásból többek között kiderül, hogy a költő egész életén át őrizte azt a gyermekkori Isten-élményt, amelyet édesanyjától kapott. Sík Sándor szerint ehhez az élményhezhozzátartozik a konkrétság, a realizmus, az emberi élettartalom..., nem Berzsenyiként a zenit és a nádir tájain, nem Kölcseyként valami éteri álomvilágban, hanem a porhonban, a lábtiporta földben keresi ideálját...« A kor szelleme, a poézis modern fordulatának közelsége megéreztette a költővel, hogy a konvencionális Istenkép sem úgy áll az ember előtt, ahogyan addig »téma« volt, persze, továbbra is nagy és örök téma az értelem és a szív számára. Vörösmarty lelkületét vizsgálni felettébb nehéz dolog. Ő a magyar irodalom legnagyobb rejtőzője, tudunk egyet s mást az igazi Vörösmartyról, de a nagy titok máig sincs mindenestől megfejtve. A titok egyik része kétségtelenül maga a költő Isten-élménye, hite. A jeles elemzők között Babits Mihály azt írta, hogy »úgy tetszik nekem, hogy Vörösmarty alapélménye a végtelenség. Nála minden dolog a végtelent rejtegeti.« A szerzeteseknél tanult Vörösmarty helyenként mintha ösztönösen (vagy tudatosan?) idézné az írást, amely a »létentúli létre« utal, s hiszi és tudja: az élet számtalan bujdosásában a lélek naponta megfogalmazza e rejtett remény lényegét: mint próféta hallja az isteni hangot. Vörösmarty a legbensőségesebb tettek embere volt. Az édesanyjától kapott Isten-élményről vall a Délsziget c. versében a »lobogó fantázia elgondolta természet vallás«, erről vallanak a keresztény őskinyilatkoztatás motívumai is. Ebből a szintézisből alakul ki aztán a Zalán futásában a naivul kedves és gyermekien közvetlen érintkezése a mosolygó és jóságos Istennel. A meglehetősen bonyolult filozófiai kérdés összegezéseként talán annyi szögezhető le, hogy a fiatal költő ősélménye — Isten és a világ kapcsolata — a végtelenben kereste a maga életterét. Később, férfikorában egészséges realista életösztönnel visszafordul a földi valósághoz, azt öleli át a transzcendens élmény teljes odaadásával. Nem néz már vágyai távolába, abba vegyül, ami a közelben van, s ez a keresztény cselekvés hivatása: »Mi dolgunk a világon? Küzdeni. És tápot adni lelki vágyainknak.« (radvánc)