Kárpáti Igaz Szó, 2001. október-december (82. évfolyam, 143-190. szám)

2001-10-25 / 155. szám

2001. október 25., csütörtökH­azai élet Vendégünk volt a magas egyházi méltóság Kárpátalján tett látogatása során zsúfolt programja volt Volodimirnak, az Ukrán Pra­voszláv Egyház fejének. Kijev és egész Ukrajna metropolitája érkezésének napján megszen­telte az ungvári Mindenszen­tek temploma harangjait, meg­tekintette az épülő pravoszláv székesegyházat. Kísérője e helyszíneken Dimitrij Szidor atya volt. Ezt követően a ma­gas egyházi m­éltóságot, vala­mint Agapit és Ioann püspökö­ket fogadták a megyei állami közigazgatásban és a megyei tanácsban. Hennagyij Moszkal, a me­gyei állami közigazgatás elnö­ke a metropolitához fordulva jó egészséget és további sike­reket kívánt neki a lelkipász­tori tevékenységben. Kifejtet­te, hogy az állam és az egyhá­zak, illetve a különböző fele­kezetek közötti viszony har­monizálására nagy hatással volt korunk kiemelkedő ese­ménye — Krisztus születése 2000. évfordulójának a mél­tatása. Örömre ad okot, hogy a jubileum ismételten bizonyí­totta: a papság és a hívők több­sége egyre jobban elkötelezi magát az örök keresztény ideálok, a felebaráti szeretet, a békesség és a megértés mel­lett jól van ez így, hiszen mind­annyian hívő keresztények va­gyunk, közös összefogással kell munkálkodnunk álla­munk, szűkebb pátriánk új ar­culatának kialakításán. Válaszbeszédében Volodi­­mir metropolita köszönetet mondott a megye vezetőinek, személyesen Hennagyij Moszkalnak a meleg fogadta­tásért, majd átnyújtotta neki az Ukrán Pravoszláv Egyház Vo­­lodimir Nagyfejedelem-rend­­jele II. fokozatát és saját köny­vét, mely az ukrán pravoszláv egyházat mutatja be. Henna­gyij Moszkal egy kárpátaljai tájat ábrázoló festményt aján­dékozott a metropolitának. Másnap a magas egyházi méltóság szent liturgiát celeb­rált a huszti járási Szent Mik­lós kolostorban, ahol szentté avatták Alekszij (Kabaljuk) kárpátaljai pravoszláv atyát. Az ottani ünnepségek kereté­ben Volodimir metropolita át­nyújtotta Ivan Rizaknak, a me­gyei állami közigazgatás első elnökhelyettesének a Volodi­mir Nagyfejedelem-rendjel III. fokozatát. Részt vettek a nagyszabású ünnepségen az Ukrajna megyéiből érkezett pravoszláv püspökök és más egyházi méltóságok. Úgy­szintén Huszton, a városi te­metőben a metropolita meg­szentelte a Krisztus születésé­nek 2000. évfordulójára épí­tett kápolnát. A ceremónián jelen voltak a római katolikus és görög katolikus egyház papjai is. Lelkipásztori körútjának zá­róeseményeként Volodimir metropolita találkozott a Mun­kácsi—Ungvári Pravoszláv Püspökség vezetőivel. (k. m.) Kettős megemlékezés Két jeles dátumot, Liszt Fe­renc születése 190. és az 1956-os magyar forradalom 45. évfordulóját méltatták az ungváriak a Petőfi téri művé­szeti iskolában megtartott rendezvényen. A lánglelkű muzsikust An­tonenko Miklós egyetemi elő­adó, a művészeti iskola tanára idézte meg. A forradalom eseményeire Gortvay Erzsébet irodalom­­történész, a Magyar Értelmi­ségiek Kárpátaljai Közösségé­nek társelnöke, Fodó Sándor, a Kárpátaljai Magyar Kultu­rális Szövetség tiszteletbeli elnöke és Dupka György, a MÉKK elnöke emlékezett. A kettős ünnepségen részt vett Mecseki Zoltán, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkon­zulátusának konzulja. Az előadások után hang­versenyre került sor. H.S. A hangversenyen fellépett a Dayka Gábor Középiskola énekkara is. Fotó: Markovics Mátyás F­­­esztivál ecsett A határon túli magyarok pé­csi fesztiváljának résztvevői emléktáblát avattak a határ menti régiók hagyományőr­zőinek tizedik találkozója em­lékére a Pannon Magyar Ház­ban. A Dunántúl legnagyobb vá­rosának főterén Nagy Eszter, a Magyar Külügyminiszté­rium főtanácsosa köszöntötte a kárpátaljai, szlovéniai, bur­genlandi, vajdasági, erdélyi és horvátországi magyarságot képviselő kilenc határon túli együttes tagjait. A fesztivál fővédnöke, Mar­­tonyi János külügyminiszter üdvözletét tolmácsolta a jelen­­lévőknek és hangsúlyozta: a határon túli magyarok kultu­rális értékeink őrzésével és közvetítésével Magyarország külpolitikai érdekeit is kép­viselik A szülőföldjük népviseleté­be öltözött táncosok és zene­karok Pécs főutcáján végigvo­nulva érkeztek a Pannon Ma­gyar Házhoz, ahol felavatták a jubileumi fesztivál emlék­tábláját. A tervek szerint az in­tézményben az egész Kárpát­medence magyar népviseleteit bemutató kiállítás nyílik. F.A. ! Legyen a Kárpáti Igaz Szó előfizetője! . . Lapunk immár több mint nyolc évtizede tájékoztatja a kárpátaljai magyarságot a megyében, az országban és a világban megtörtént fontos eseményekről. Ha Ön tájékozott akar lenni, ne szalassza el megrendelni lapunkat! N­e feledjék, ha előfizetőink lesznek, Kárpátalja legjelentősebb magyar nyelvű közéleti lapja, a Kárpáti Igaz Szó hetente háromszor eljut Önökhöz. A­z előfizetés díja egy hónapra: 3 hrivnya 95 kopijka, három hónapra: 11 hrivnya 85 kopijka. A megrendeléseket minden postahivatalban elfogadják. N­e feledjék, A KÁRPÁTI IGAZ SZÓ a hiteles közéleti lap! K­ár lenne nélküle! Megjelentek a »poros« levelek Ha nem is pánikhangulat, de aggódás jellemzi a világ hozzáállását a lépfene-járvány amerikai terjedéséhez. Ez a fajta hadviselés, amit egy láthatatlan, ám annál veszélyesebb ellenséggel szemben folytat a világ, a véd­­telenség és kiszolgáltatottság érzetét kelti az emberben. Azt gondolhatnánk, hogy a veszély messze van tőlünk, elválasztanak tőle az óceánok. Csakhogy a pánikkeltés, a felelőtlen viccelődés vagy egyéb alantas szándékok megnyilvánulására sajnos már Kárpátalján is van példa. Mint azt lapunknak nyilatkozva Szerhij Karpecsenko, a megyei katasztrófaelhárítási és polgári védelmi fő­osztály helyettes vezetője elmondta, az utóbbi napokban megszaporodtak az olyan postai küldemények, melyek­ben névtelenségbe burkolózó feladók porszerű anyagot küldözgetnek. A levelek, küldemények tartalmát min­den esetben elküldik a KÖJÁL laboratóriumába elem­zésre, de eddig porcukron, mosóporon vagy liszten kívül egyebet nem találtak. Értesüléseink szerint a napokban a Técsői Járási Belügyi Osztály vezetője és a járási közigazgatás elnöke is kapott ilyen postai küldeményt. A borítékokban azonban az egészségre ártalmatlan közönséges búzaliszt volt. A jelenség, amely ellen nem igazán tud fellépni a hatóság, már a fővárost is megfertőzte. A hírügynök­ségek tudósításai szerint Anatolij Zlenko, ukrán kül­ügyminiszter is kapott egy olyan levelet, melynek borí­tékában ismeretlen összetételű por volt. A borítékot a porral együtt átadták a katasztrófavédelem szakembe­reinek. Az anyag elemzésével még nem végeztek. A katasztrófaelhárítási és polgári védelmi miniszté­riumban minden bejelentést regisztrálnak és komolyan vesznek, mondta Szerhij Karpecsenko. Csak az elmúlt 24 óra alatt, azaz szerda reggelig 13 portartalmú küldeményről szereztek tudomást. Az Ukrán Posta megpróbálja megvédeni a saját alkalmazottait, meg­előzni a bajt. Ungváron a főpostán is védőöltözéket kaptak azok a dolgozók, akik a postai küldemények osztályozásán dolgoznak. A külföldről érkező leveleket, küldeményeket röntgenvizsgálatnak vetik alá és bakte­­riológiailag is megvizsgálják, de a biztonság kedvéért azokat az alkalmazottakat, akik érintkezésbe kerülnek az első pillantásra ismeretlen anyagokkal, orvosi megfi­gyelés alá helyezik. A küldeményekben azonban egye­lőre sehol nem bukkantak fertőző baktériumokra. Vicce­lődés ide, tréfálkozás oda, a dolog nagyon komoly. Borzasztóan felelőtlen játékot űz, aki ilyen «poros­ leveleket, csomagokat küldözget. Értesüléseink szerint azok, akik ilyen formán élik ki beteges hajlamaikat, kő- і moly büntetőszankciókra számíthatnak. Bármint is legyen, tény, hogy minket is meglegyintett a háború szele. ______ _ Balogh Csaba | Alakul az osztrák kapcsolat A természeti kincsekben gazdag técsői járásban például im­aszámra vásárolják fel a gombát az olaszok és az oszt­rákok. Az utóbbiak azonban­emcsak ilyen céllal keresték­­ a járást, hanem tárgyaláso­kat folytattak 15 különböző vállalat vezetőjével is. A meg­beszélések során kiderül, hogy több erdőgazdaságnak, részvénytársaságnak és mező­­gazdasági, illetve készletezé­si egyesülésnek is jó esélye van arra, hogy termékeik ha­marosan Ausztriában is az üz­letek polcaira kerüljenek. A­.Sz. Migránsok után kutatnak A belügyi szervek közel 30 ezer munkatársa vesz részt nap mint nap a szeptember 28- án kezdődött Migráns akció­ban. A különleges intézkedé­sek arra irányulnak, hogy csökkenjen az illegális beván­dorlók áradata, kiderítsék az államhatár törvénytelen átlé­pését segítő személyek kilétét és felelősségre vonják őket. Olekszandr Szavcsenko, a milícia adminisztrációs szolgá­lata főigazgatóságának vezető­je sajtókonferenciáján rámuta­tott, hogy öt személy ellen in­dult bűnvádi eljárás, akik kül­földiek nagy csoportokban való határátkelését szervezték meg. Köztük nemcsak ukránok van­nak, hanem oroszok, sőt közép­európai országok állampolgárai A vezérőrnagy szavai szerint a jogvédő szervek dolgozóit aggodalommal tölti el az a tény, hogy a határ menti, községek lakosai szállást adnak a menekülteknek. Olekszandr Szavcsenko megjegyezte: meg lehet érteni, hogy az emberek­nek pénzre van szükségük, ám nem ajánlja a pénzszerzés tör­vényellenes módját. A belügyminisztérium ada­tai szerint a Migráns akció so­rán 718 ezer helyet vizsgáltak át, ahol előfordulhatnak kül­földi állampolgárok, ezen be­lül 200 ezer magánházat is át­kutattak. Eközben 9,4 ezer jogsértést dokumentáltak, 193 bűncselekményt tártak fel. A 3,5 ezer megtalált illegális migráns között az afgán a leg­több , 923 fő. Hamis volt az útlevél Két lengyel és egy ukrán állampolgárt vettek őrizetbe a Tisza határátkelőn az ukrán határőrök. A nemzetbizton­sági szolgálattól kapott infor­máció szerint a 29 éves ukrán állampolgár, bizonyos Olena B. hamis útlevéllel próbálta átlépni az államhatárt. Az út­levél eredetileg egy lengyel állampolgár okmánya volt, melyből kiemelték a tulaj­donos fotóját és a helyére az ukrán hölgy fényképe került. Alapos a gyanú, hogy az őri­zetbe vett két lengyel állam­polgárságú férfinak is köze van a dologhoz. Az ügyben mindhárom személy ellen el­járást indítottak.

Next