Kárpáti Igaz Szó, 2002. július-szeptember (83. évfolyam, 93-140. szám)

2002-07-30 / 108. szám

Megható pillanatok..., meleg öle­lések, kemény kézszorítások. És ter­mészetesen könnyek a szemekben. Nemcsak a hölgyekében, hanem az öregurakéban is... Az ungvári ma­gyar iskola első kibocsátásának öreg­diákjai jöttek össze a negyvenöt éves találkozójukra. Az 1957-ben balla­gott 40 diákból 28-an jelentek meg a névsorolvasáson. A két osztályfő­nök, sajnos, nem lehetett ott volt ta­nítványaival. Ivaskovics Mihály már nincs az élők sorában, a Nyíregyhá­zán élő Kristofori József pedig haj­lott korára való tekintettel nem tu­dott eljönni. Eljöttek viszont a régi tanárok, Szemrád Emil, az Ungvári Nemzeti Egyetem nyugalmazott do­cense, Kurilló Olga, Jarema Magdol­na, Szimocskó János és mások. Legutóbb öt éve tartottak hasonló találkozót az Ung-parti öregdiákok, akik ősz halántékkal, nagyapai, nagy­mamái, sőt, dédapái »titulussal« és szekérderék unokával a hátuk mö­gött, de lélekben ma is fiatalon em­lékeztek vissza a régi időkre, ame­lyek bizony nem voltak könnyűek. Hiszen magyar tankönyvek egyálta­lán nem voltak, a tanárok oroszból fordították le a tananyagot, és a diá­kok a jegyzeteikből készültek az órákra. A számtalan nehézség elle­nére az első ungvári magyar kibo­csátás két osztályából sokan ismert személyiségek lettek, a többség fel­sőfokú szakképzést szerzett. Például Schneidgen György ismert ungvári építész, Fülöp Sándor, az Olimpiai Tartalékok Ungvári Szakosított Lab­darúgó Iskolájának edzője, vagy a jelenleg Németországban élő Drágo­­sy Ottilia és mások, orvosok, taná­rok, közgazdászok. Az élet különböző helyekre sodor­ta a hajdani diáktársakat. Negyvenöt év után nagy részüket mégis sikerült összetoborozni. Nagy érdeme van ebben Méhes Károlynak, Homoky Györgynek, Fényi Juditnak, Rónay Máriának, Varjasi Valériának, Ivas­kovics Máriának, Hruszkó Jolánnak és Galajda Andrásnak, akik orosz­lánrészt vállaltak a találkozó szerve­zésében. Sorsok, életek... Erről beszélget­tek az öregdiá­kok, miközben felidézték a diák­éveket, amelye­ket a Petőfi (ak­kor Masaryk)­té­­ri Mária Házban kezdtek, majd különböző hely­színeken, épüle­tekben folytat­tak. Éjszakába nyúltak a beszél­getések, előke­rültek a fényké­pek a családról, gyerekekről, unokákról. Az Atlant étte­remben megtar­tott találkozó vé­gén azzal váltak el a volt Urig-parti öregdiákok, hogy öt év múlva újra összejönnek. Bízzunk abban, hogy a névsorolvasáskor nem lesz hiányzó. (fedák) Lélekben még fiatalon Diáktalálkozó — 45 év után Anyanyelvi tábor szórványbeli gyerekeknek A kiszáradt filctollból tarka szár­nyú pillangó, az üres bonbonos do­bozból gipszfigurák tárlója, tojáshéj­ból mozaikképek, az egyszer haszná­latos papírtányérok szolgáltatta ala­pon száraz virágból és termésből ké­szült faliképek... Némi fantáziával, kreativitással és egy kis tanári segít­séggel pompás dolgokat készítettek azok a táborozó gyerekek, akik im­már nyolcadik alkalommal vesznek részt az anyanyelvi Irka-táborban. Beregszászban, a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola kollégiumának ud­varán egy csapat gyerek kézenfogva áll. Énekelnek és magyar népi játékokat ját­szanak. Csak a hosszas odafigyelés után üti meg a fülünket, hogy néhol szlávos akcentussal ejtenek egyes szavakat. Ők, szám szerint 48-an, Kőrösmezőről, Tisza­­bogdányból, Gyertyánligetről, Bükéről, Szolyváról és Nagybaktáról érkeztek. A szórványmagyarság kisiskolásai az Irka c. gyermeklap aktív kis levelezőivel tölte­nek egy hetet a Vérke-parti városban. — A beregszászi tábornyitást kint, a helyszíneken egyhetes előtáborozás előzi meg — tájékoztat P. Punykó Mária, a tá­bor vezetője. Az idén, a korábbi évekhez hasonlóan számos színes programot állí­tottunk össze a gyerekeknek kézműves fog­lalkozásokból, városnéző kirándulásból, bábszínházi előadásokból és természete­sen anyanyelvi és szókincsfejlesztő játé­kokból. A beregszászi Bundás-házaspár­­nak köszönhetően táncház is várja a gyere­keket és esténként a közkedvelt diszkó. A táborvezető mutatja azokat a képe­ket, amelyek az Ilka-tábor elindításától, vagyis 1991-től folyamatosan készültek. — Ez a két apró kislány, aki a képről mosolyog — mutatja P. Punykó Mária , ma már főiskolai hallgató Beregszá­szon. Elmondásuk szerint, ezek a tábo­rozások is közrejátszottak abban, hogy a továbbtanulás mellett döntöttek. Az idén ismét három egykori Irka-táborozó adta be jelentkezését a KMTF-re, ami reményt ad a folytonosságra. A magyar identitástudat kialakításá­nak jegyében zajló táborban nagy a nyüzsgés, vidáman telnek a napok. A táborvezető mellett Gergely Éva, a Be­regszászi 8. Sz. Középiskola tanára és Kovács Erika, a Rarajnaúj­falui Általá­nos Iskola igazgatóhelyettese vállalta a tábor nevelői munkáját. Ebédre indulnak az irkás táborlakók, fel­csendül a diákhimnuszuk. A fegyelmezet­ten, párosan felsorakozó gyerekek arcát für­készem közben... Bájos, vidám, mosoly­gós arcocskák. Sugárzik róluk, hogy reme­kül érzik itt magukat, valódi táborias han­gulatban vonulnak át az étkezdébe. Köz­ben magyarul társalognak és olyan jó látni, hogy milyen sok a cserfes gyerek, és né­melyik milyen tisztán ejti a szavakat. Fedák Anita Vidám ének- és játékszó töltötte be a tábor környékét. Fotó: Tóth László Kultúra 2002. július 30., kedd A Tanítóra emlékezik a hálás utókor A Holubinei Középiskola falán a napokban emléktáblát helyeztek el. Ez arról tanúskodik, hogy a falube­liek hálával és szeretettel őrzik tele­pülésük szülötte, Mihaj­lo Molnár egykori iskolaigazgató emlékét. Va­lóban kiváló ember volt. Több mint negyven évet töltött a pedagógiai pá­lyán, ebből három évtizeden át irá­nyította az iskola munkáját. Az ok­tatásban a legújabb módszereket al­kalmazta, maga is újító volt. Érde­mei elismeréseként megkapta az Uk­rajna érdemes tanítója címet. Ismert­té tette a nevét megyeszerte néprajz- és folklórkutatóként és népművelő­ként is. Az általa vezetett Holubinsz­­ka Korona agitkultbrigádot a műfaj egyik legjobb képviselőjeként tartot­ták számon nemcsak megyei, hanem országos viszonylatban is. Mihajlo Molnár forgatókönyve nyomán ké­szítették el azt a nagysikerű filmet, amely a szolyvai járási lakodalmas szokásokat mutatja be. A neves Ta­nító már nincs az élők sorában, de tanítványai folytatják munkáját, az általa elvetett mag termékeny talaj­ba hullott. (radvánci) A főszerkesztő az indulásról Együtt: az együttgondolkodás fóruma A Magyar Írószövetség Kárpátaljai írócsoportja fo­lyóiratot indított Együtt cím­mel. Nagy Zoltán Mihály írót, a folyóirat főszerkesztőjét azzal a céllal kerestem fel papi otthonában, hogy ossza meg olvasóinkkal az új kiadvány létesítésével kapcsolatos gon­dolatait. — Fontosnak tartanám el­mondani, hogy a folyóirat meg­indításának már voltak bizonyos előzményei, méghozzá igen jelentősek. Nagyjából harmad évszázaddal korábban az elődje egy gépiratos egyetemi szam­­izdat kiadvány volt, ugyanilyen címmel, S. Benedek András szerkesztésében. Ha viszont még jobban visszaforgatjuk az idő kerekét, azt látjuk, hogy La­tor László költő beregszászi gimnazistaként szintén egy azo­nos című kiadványt szerkesz­tett... — Talán közelítsünk egy kissé jobban a mához, a most szárny­ra kelő folyóirathoz. Konkrétan mi ösztönözte önöket a meg­indítására? — Valaminek a hiánya, az a bizonyosság, hogy valamit pó­tolni kell, itt és most, Kárpát­alján, a harmadik évezred ele­jén. Amikor ez év februárjában körlevelet intéztem néhány pá­lyatársamhoz, választ szerettem volna kapni arra, hogy ők mennyiben éreznek ugyanígy, mennyiben érzik égető hiányát egy irodalmi folyóiratnak. Ben­nem már régóta megérlelődött a gondolat, hogy egyértelműen szükség lenne rá, hiszen a Ha­todik Síp meghalt — már el­nézést a fogalmazásért —, a Pánsíp »elment« az Internetre, kirekesztve a hozzáférhetőséget a szélesebb olvasóközönség ré­széről, egyszóval egyfajta igényt tapasztaltam a kárpátaljai ma­gyarság körében egy ilyen kiad­vány iránt. Nos, visszakanyarod­va a körlevélhez, zömmel po­zitív, felkaroló, a folyó­irat megindítását támo­gató válaszok érkeztek rá. Az elsők között reagált levelemre Dupka György, a MÉKK elnöke, és biz­tosított arról, hogy a Kár­páti Magyar Krónika ön­álló kiadványaként meg­jelenteti a folyóiratot. Úgyszintén támogatói a kiadványnak az Illyés Gyula Közalapítvány, az Intermix Kiadó és a Cre­do Alapítvány. Tehát hangsúlyoznám: a meg­határozó a hiánypótlás szándéka volt. Jómagam a józan paraszti eszem­mel úgy gondoltam, fon­tos, hogy az itteni ma­gyarság számára hozzá­férhetővé tegyük írásain­kat, helyben született szellemi termékeinket. Annál is inkább, mert az említett problémákon túlmenő­en, az anyaországi irodalmi és művészeti kiadványok ára meg­haladja az emberek anyagi lehetőségeit. — Mindennek tudatában is elég merész vállalkozásnak tű­nik manapság egy irodalmi fo­lyóirat indítása, nem utolsó­sorban a kárpátaljai magyar tollforgatók csekély létszáma miatt... — Bevallom, tartottunk tőle, hogy nem fogjuk tudni meg­tölteni a folyóiratot színvonalas anyagokkal. Hála Istennek, for­dítva történt. A hozzánk eljut­tatott írások egy része helyhiány miatt kiszorult az első számból. Ezek persze majd olvashatók lesznek a folyóirat második szá­mában, amely már nyomdakész állapotban van. — Egy kis előretekintés: tervek, elképzelések... — Fokozni szeretnénk a nyi­tottságot, törekszünk a változa­tosságra, arra, hogy minél szé­lesebb olvasóközönség érdek­Tóth László felvétele­ződését váltsa ki a folyóiratunk. Itt említeném meg, hogy har­madik számunkban például kö­zölni szeretnénk Ivan Csendes egyik művét és Petro Szkunc verseit, az író, illetve a költő ke­rek születési évfordulója je­gyében. Ami pedig tágabb kite­kintéssel, elméleti síkon a hit­vallásunkat, a folytatás felelős­ségét illeti, engedtessék meg, hogy a már egyszer papírra ve­tett (a folyóirat első számában megjelent) soraimat idézzem: »Megadni egymásnak a tiszta lappal és szándékkal való to­vábblépés esélyét, ehhez kínál alkalmat az újrainduló Együtt, amelynek leendő arculata a kis­háza iránti hűséget bárhol, min­den időben pironkodás nélkül megvallani kész írástudók ka­raktervonásaiból kell hogy ki­rajzolódjon«. Még hozzáten­ném, hogy fóruma kívánunk lenni az együttgondolkodásnak, a vitákat is beleértve, amennyi­ben azok épülésünket, szellemi felemelkedésünket, megmara­dásunkat szolgálják. Barát Mihály Nagy Zoltán Mihály főszerkesztő: »Megadni egymásnak a tiszta lappal és szándékkal való továbblépés esélyét...«

Next