Kárpáti Igaz Szó, 2003. április-június (84. évfolyam, 49-95. szám)
2003-05-08 / 68-69. szám
2003. május 8., csütörtök Gyökerek TÁRCA • • Az Özvegy Két képet szeretnék fölvillantani tárcám hőséről, az Özvegyről, akit én itt feltételesen Helgának nevezek (jó ritka név). * * * Az első kép napjainkból való. Nos, Helga átszellemült arccal ül az elnökségben, valahányszor csak elhunyt férjét ünnepük. Jó alkalmak erre a születési és a halálozási évfordulók, de vannak más természetű, munka jellegű rendezvények is, ahol az elköltözött hagyatékát elemzik. Merthogy az illető művészember volt. Most nem tisztázzuk, a Múzsák mely kertjét művelte, ez most nem fontos. A lényeg az, hogy az utóbbi időben jelentősen föllendült személyének presztízse, műveinek ázsiója. Ez azonban csak részben magyarázható életművének értékeivel. Szerepet játszik ebben az is, hogy az előző politikai rendszerben elnyomták. Felszólalásaiban — mert őt is mindig mikrofonhoz szólítják — az Özvegy ezt különösen hangsúlyozza: »Kérem, sohasem kapta meg az őt megillető megbecsülést!« * * * A másik kép két évtizeddel ezelőtti. Helga magas fórumok küszöbét koptatja. Jól tudja, az épp hatalmon levő rendszerben a Hivatalnak messzire elér a keze, hát egyre szorgalmazza, hassanak már valahogy a férjére, hogy hagyjon fel az italozással, törődjék többet a családjával, tisztességesebben gondoskodjék róluk anyagilag, mert amit most hazaad, száraz kenyérre is kevés.És ahogy bánik velük! A sok gorombaság! No és a nőügyei! Egyre csak árad Helga szájából a panasz, s a végén már nem is tudja, azért-e, hogy férjét jobb belátásra bírják, vagy egyszerűen ártani akar neki. Igen. Most már inkább az utóbbi törekvés vezérli. Mert a férje válni akar tőle, s az egyik szerelmét elvenni feleségül. Hát gyűlöli, gyűlöli...! A Magas Hivatalban pedig csak hümmögnek. Ugyan, mit kezdjenek a férjjel? Nem foghatnak rá botot, nem verhetik meg. Idáig is háttérbe szorították, mert nekik is sok bajuk van vele. Szembehelyezkedik az intézkedéseikkel, nyilvánosan kigúnyolja az intencióikat. Nos, esetleg valamiképp még kurtább pórázra fogják, ha nem hajlandó megváltozni. Ezt meg is ígérik Helgának, ő pedig köszönetet mond. * * * De most... üdvözölt arccal ül az elnökségi asztalnál. Mikor szót kap, nemcsak az elköltözött tehetségét méltatja, nemes erkölcsi tulajdonságairól is emelkedetten beszél. És drámai hangon ecseteli utolsó napjait: »Kérem, mikor elragadta tőlem a súlyos betegség...« Közben pedig arra gondol: de jó, hogy a férjét akkor elvitte az ördög. Már ki volt tűzve a válóperük, s ha csak néhány héttel tovább él, feleségül veszi azt a Másikat, és most amaz ülne ennél az asztalnál, ő volna a nagy becsben tartott özvegy. Balla László A »Szent István-legenda« elbeszélése szerint István király, miután apja, Géza nagyfejedelem örökébe lépve Magyarország uralkodója lett, Rómába küldte egyik főpapját, Asztrik apátot, hogy az koronát kérjen a pápától a kereszténnyé váló ország ura számára. Az egyházi méltóság el is indult az Örök Város felé, ám megelőzte őt a lengyel fejedelem követe, aki ugyancsak királyi koronát kért a nyugati kereszténység fejétől. S már el is készült az uralkodói fejék, amikor az Asztrik apát megérkezése előtti éjszakán, álmában, angyal jelent meg az egyházfő előtt, s közölte vele: másnap egy ismeretlen nép követsége érkezik hozzá, koronát kérve fejedelmük számára, majd felszólította, hogy adja át e követségnek az elkészült uralkodói jelvényt. II. Szilveszter pápa így is cselekedett, Istvánnak küldve el a koronát. De mi mindennek kellett megtörténnie ahhoz, hogy királyi diadém kerüljön a magyar uralkodó fejére! A honfoglalás során a nép vezetői — felosztva az új haza földjét — .: • ¡Ti ■ . ! • L І j , ---- I 1 . kijelölték a hét magyar, s a két csatlakozott, majd később beolvadt kabar törzs szállásterületét. Népmeséink »hetedhét országon túl«, »hetedhét országra szóló« kifejezéseiben máig is él a hét szállásterület, a hét ország (eredeti alakjában: uruszág) emléke. Azután mindegyikük elindult az állammá válás útján, ám a fejedelmi törzs, a magyar törzs előállama vált a legfejlettebbé, a legerősebbé, s lett hivatva arra, hogy egységes királysággá kovácsolja össze az »urszágokat«. Géza nagyfejedelem ugyanis bölcsen ismerte fel: a Német-Római, illetve a Bizánci Császárság közé ékelődött magyarság csak egy egységes, keresztény királyság keretein ; 11 і і . - ’ 11 •> . і, l \; *.; і і ;. <1111 l»4 IM IU ЦІ ІІІ И 1 1 И belül maradhat fenn. Politikai érdekből maga is megkeresztelkedett, a keresztségben — akárcsak fia, Vajk — az István nevet véve fel. Bár eközben a pogánysággal sem szakított, s ha ezt felrótták neki, csak annyit mondott: elég gazdag ő ahhoz, hogy két istennek is áldozzon... Ugyanakkor talán uralkodása (kb. 970—997) alatt állították ki a veszprémvölgyi apácakolostor alapítólevelét, templomot emeltetett fejedelmi székhelyén, a hajdani frank erőd helyén megszülető Esztergomban, s ő alapította meg a pannonhalmai bencés apátságot. Nyugatról hívott lovagokkal megerősített csapatai pedig ellenőrzésük alá vonták az utak csomópontjait, a folyók gázlóit, ’ ’ •’' 1 1 ’1 і 4/. і:; і і t '■ 1 1 І U S 4 11 # і * 3 f ^ — a réveket, a bányákat — vagyis az ország stratégiai pontjait, s hozzáfogott a törzsi államok beolvasztásához. Az utóbbi időben felvetették, hogy első Stephanus rex (István király) feliratú pénzeinket is ő verette. A nyugati források legalábbis királyként írnak róla, bár e méltóság legfontosabb jelképével, a koronával még nem rendelkezett. De kitől is kaphatott a korabeli Európában koronát egy frissen megszerveződött állam uralkodója? A kialakult szokásjognak megfelelően csak a német—római, illetve a bizánci császártól, valamint a pápától kérhette azt. A két uralkodó nyitott, az egyházfő pedig felül zárt abroncskoronát küldhetett a kérelmezőnek. Ez, ha a császárok valamelyikétől vette át a királyi diadémot, azt jelentette, hogy elismerte azok jelképes vagy nagyon is valóságos főségét, magyarán: azok vazallusa lett. Így született meg a Német-Római Birodalom függő államaként a Cseh Királyság. A pápától kapott uralkodói fejék viszont jelezte: birtokosa más világi hatalomtól független király. A Géza által lerakott alapok szilárdságát, István (egyelőre még csak nagyfejedelem) Magyarországának az erejét mutatja, hogy egyik császárság védnökségét sem igényelve, a pápától kérve a koronát, egyenjogú államként akart beilleszkedni az európai országok rendszerébe. Ám Istvánnak előbb még meg kellett erősítenie nagyfejedelmi trónját. Mert igaz, hogy apja, összehíva az ország főembereit, megeskette őket fia trónutódlási jogának elfogadására. Ám alig hunyta le szemét az esztergomi palotában, rokona, Koppány, a somogyi nagyúr, magának követelve a hatalmat, felkelést indított István és az új rend ellen. (Folytatása következik) Lajos Mihály Legendák nyomában A magyar korona I. і і • І і:::! • і: ( U і 11 ::: ч t Я Kárpáti Igaz Szó galériája Székely Bertalan E művész sokrétű tehetségének köszönhetően a festészet csaknem minden műfajában maradandót alkotott. Saját korában elsősorban történelmi festészetét becsülték, de alkotói tevékenységének ugyanolyan értékes része a portré-, az életkép- és tájképfestészet, valamint a monumentális falfestészet is. Székely Bertalan (1835—1910) előbb a bécsi Képzőművészeti Akadémián, majd Münchenben tanult. Itt vitte vászonra fiatalkori főművét, az Önarcképet, a magyar festészet egyik remekét. Nagyjából akkoriban készült első nagy történelmi kompozíciója, II. Lajos holttestének megtalálása. Ez és a többi hasonló témájú, hangütésű képe, Az egri nők, Dobozi és hitvese, Zrínyi kirohanása stb. a magyar történelem hagyományait, emlékezetes lapjait idézi fel. E vásznai mellett számos kisebb zsánerképet, aktot és megkapó tájképet is festett (Szeptember végén, Fürdés után). Igen értékesek Petőfi Sándor és Arany János műveihez készült illusztrációi. Életképeinek tónusgazdagságával tűnik ki a Táncosnő. A vörös színek csodálatos harmóniájában vázlatosan, szinte impresszionisztikus oldottsággal festett merengő nőalak levelet tart a kezében. Székely az élet szépségét és szomorúságát olyan megdöbbentő tömörséggel fejezte ki, amilyen módon csak a legnagyobbak szólnak az emberi érzelmekről. Pályájának második szakaszában — 1880-tól — dekoratív faliképek megoldására kapott megbízatásokat. Legjelentősebb monumentális munkái az Opera díszítésére festett puttó-fríz, a pécsi székesegyház oldalhajóinak díszítése, amit Lotz Károllyal együtt végzett, valamint a budavári Mátyás templom falfestményei. Említést érdemel továbbá, hogy Székely Bertalan nemcsak alkotóként írta be a nevét a művészettörténetbe, hanem számottevő pedagógiai tevékenységet is folytatott a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanáraként, majd igazgatójaként. Végezetül térjünk vissza említett fiatalkori remekművéhez, az Önarcképhez. Tekintetéből, egész lényéből, tartásából akaraterő, érzelmi gazdagság, ifjúi önérzet sugárzik. A festői problémákon túl a szellemi és erkölcsi szilárdság kifejezése érdekelte Székely Bertalant akkor is, amikor művészbarátait, kortársait festette. Az ábrázolás emberi melegsége hatja át egész portréfestészetét. Barát Mihály KÁRPÁTI IGAZ SZÓ 11 . Kalendárium A fagyos szentek A gazdálkodó ember, amennyire várja az aranyat érő májusi esőt, úgy tart a hónap fagyosszentjeitől: Pongráctól, Szerváétól és Bonifáctól (május 12., 13., 14.) Merthogy úgy tartják, ezeken a napokon még lefagyhat a szőlő, a gyümölcsfák termése, a korai burgonya, illetve az uborka meg a nemrég kiültetett palánta. A három szent élete között nincsenek összefüggések, csupán annyi, hogy mind a három a negyedik században halt vértanúhalált. Nemcsak a magyar nyelvterületen, az egész Kelet-Közép-Európában és távolabb is mindenütt fagyosszentekként tartják számon a három vértanút. Ezeken a napokon ugyanis még előfordulhat fagy. Őseink úgy tartották, hogy ha Pongrác napján esik az eső, az jót tesz a mezőnek, de árt a szőlőnek. A három fagyosszent napja előtt tilos volt a vetés, az érzékenyebb palántákat sem ültették ki, mert még lefagyhattak. A fagyosszentek után május 18-a a legjobb uborkavető nap. Dédapáink korában a tököt is ezután vetették. A három »ác«-ot a pisis Zsófi követte, mert ezen a napon a hiedelem szerint mindig esett az eső. Mint mondottuk, az évszázados paraszti hiedelem szerint sűrűn előfordul, hogy ezek a szentek »leszüretelnek« a névnapjukon, pusztító fagyot hozva a virágzó gabonára, szőlőre, gyümölcsfákra. A néphit tudományos alapja az, hogy vidékünkön május első két hetében igen gyakran előfordul — utolsó hetében ritkábban —, hogy a nyárias idő ellenére hajnalonként kemény fagy áll be, amely a zsenge hajtásokat, kipattanó rügyeket megtizedeli. A statisztika szerint azonban a májusi fagyot kiváltó időjárás nem alkalmazkodik a naptárhoz. Pedig általában véve ezeken a napokon nem gyakoribb a fagy, mint mondjuk 7-én vagy 15-én. Föl kell tegyük hát a kérdést: nincs-e a Pongrác és társai okozta szorongásnak egyéb oka? Más szóval miért épp e három napot hűti le ez a három, egyébként jelentéktelen és homályos sorsú szent? A hagyomány szerint Pancratius és Bonifatius ókeresztény vértanú volt. Szervácius pedig a Rajna-vidéki püspök. (Ne feledjük, a Rajna-mellék híres borvidék!) Beszélő nevük jelentése nem ad támpontot, szűkszavú legendájuk sem igazít el. Ünnepnapjuk dátuma és az a tény, hogy kitalált személyek (az egyház is törölte őket a naptárból), viszont segítségünkre van. A »kísérteties« Lemúria ünnepet a rómaiak május 9., 11. és 13-án tartották. Az ünnepségsorozat, mely a közbeeső napokat is beárnyékolta, a holtak ártó szellemének kiengesztelését szolgálta. Mivel a Lemúriát amúgy is a termés iránti aggodalom tette komorrá, nem lehetetlen, hogy a három jelképes szent alakjában a hagyomány szívóssága folytán a lemúrok kísértettek. E hónap egyik fontos jelképnövénye a dalban, versben megénekelt pünkösdi rózsa. A porcelánedények e régóta kedvelt díszítőelemének eredetije a mérsékelt égöv déli sávjában mindenütt vadon tenyészik. Az antik világ gyógynövényként ismerte és babonás erőt tulajdonított neki. Latin neve, a paeonia, görög eredetű. Paiónia pedig nemcsak a világ neve, belőle képezték a »kórház, orvosi, gyógyító és gyógyászat« szavakat is. Róla kapta nevét a homéroszi istenek orvosa, Paleón, aki e virággal Hádészt, az alvilág urát gyógyította ki Héraklésztől kapott sebéből. A peónia magvaiból felfűzött füzért az ókorban a csecsemő nyakába akasztották, abban a hitben, hogy megkönnyíti a fogzást. A kerti pünkösdi rózsa gyökerével is szolgált az ókorban, amit — mint a rizénás gyógynövényekét általában — titkos szertartások szerint gyűjtöttek. Tegyük hozzá gyorsan, hogy ma is elismert gyógynövény. Szirmaiból görcsoldó szert nyernek. Régi magyar neve, a bazsarózsa, délszláv eredetű. Mai nevét a németből kölcsönözték, s a pogány Róma májusi rózsaünnepének reneszánszkori felélesztésekor született. Rómában a tavasz legnagyobb ünnepe ugyanis a rózsa virágzásával esett egybe. Ez a hagyomány a Földközi-tenger mentén soha nem veszett ki, ezért a pogány múlttal megbékélt egyház a pünkösdbe olvasztotta be. Délen néhol a pünkösdöt ma is a »rózsák húsvétjának« nevezik. Mint ez az elnevezés is mutatja, a pünkösdi rózsa eredetileg nem peóniafajtát jelölt, hanem általában azt a rózsát, amit pünkösd napján kötöttek csokorba. 4^_________________________________Kovács Elemér: