Kárpáti Igaz Szó, 2003. július-szeptember (84. évfolyam, 96-147. szám)
2003-08-02 / 113-114. szám
2003. augusztus 2., szombat Gyökerek ! Szombati tárca: Az otthon melege (Miért ne lehetne egyszer egy koldusról is tárcát írni? Ugyanolyan ember, mint mi vagyunk, csak épp hogy szerencsétlen a sorsa.) Az öregasszony gyűlölte a városnak azt a helyét, ahol naponta kéregetett. Gyűlölte, mert megaláztatásának színhelye volt. Keserves helyzetét még mindig megaláztatásnak érezte, pedig már évek óta állt itt, a kezét kérőn előre nyújtva. Hát mély ellenszenv élt benne a hely iránt is. Pedig, mikor rászánta magát a koldulásra — teljesen támasz nélkül maradt, a szíve is kínozta, sok pénz kellett az orvosságra —, hát csodálkozott, hogy ezt a jó helyet még nem foglalta le előtte egyetlen sorstársa sem. A forgalmas szűk kis utcácskának, úgynevezett passzázsnak az a része, ahol a két oldalsó épület összeér felette. Szóval fedett hely, ahol nem esik rá az eső, a széltől is többé-kevésbé védett, csak ha épp ebbe az irányba fúj, csupán akkor jut be ide is. És mennyi ember jár erre! Közülük csak kikerül az a néhány adakozó. És mégis... Mégis mennyire utálatos hely! Álldogált itt napok hosszat a falnak támaszkodva, ősszeltélen fagyoskodva, s azon ábrándozva, milyen jó volna, ha most szegényes otthoni kuckójának melegében tölthetné óráit, a jobb időkből megmaradt rádiót hallgatva. Meg visszaidézte a régi szép napokat is, mikor még fiatal volt és épkézláb ember, és meg tudta magának keresni a mindennapit (az egyik lába már rég felmondta a szolgálatot, most mankón döcögött). Pedig akkoriban sokat zúgolódott: nehéz munka, piszkos munka — segédmunkás volt építkezéseken, habarcsot, téglát hordott —, most azonban vonzónak találta egykori foglalkozását, és visszakívánkozott a napról napra emelkedő vörös téglafalak közé. Csakhogy mostanára csak ez maradt neki: a kéregetés. Viszolyogva indult minden nap a standjára, arra az undok helyre a passzázs elején. Hanem mikor az egyik reggel kiérkezik, mit lát? Egy férfiember áll ott, ahol ő szokott. Nem is túlságosan öreg még, rokkantnak sem látszik; lehet, hogy azok közül való, akik a napi robot helyett ezt a nem épp díszes elfoglaltságot választják. Sapkáját maga elé tartva kéregét. »Menjen innen, ez az én helyem!« — szól rá az idegenre, de az csak rámordul: »Mi az? Kibérelte?« — és nem mozdul. Csak azért is odaáll ő is. Két koldus egymás mellett. Ennek azután az az eredménye, hogy az arra járók inkább az egyiknek sem adnak. Az idegen rá is förmed az öregasszonyra: »Eltakarodjék innen, amíg szépen mondom!« Pedig nem is mondja szépen. Vállon ragadja, lök rajta egyet, meg mit csináljon? Még megveri ez a goromba fráter... Hát szépen fogja magát, odébbáll. A szomszéd utcában keres magának helyet, ott kéri az alamizsnát. ... Most volt csak keserves a koldulás. Kitéve esőnek, szélnek, s a rossz időben arra járó emberek dehogy is vennék elő a pénztárcájukat! Siratta régi jó kis helyét. A betolakodónak pedig eszében sem volt máshová menni. Az öregasszony minden reggel benézett a passzázsba, de azt változatlanul ott látta. Hanem az egyik napon... Nem hitt a szemének! Üres volt a régi standja. Ki tudná azt megmondani, hogy a bitorló hová lett? Más városba költözött? Jobb helyet talált? De hátha csak késik... Az öregasszony először félve állt oda a régi helyére, hátha mégis megjelenik a másik, de az nem jött, sem akkor, sem a következő napokon. Ő ismét itt kéregetett ezen a jó kis helyen. De rokonszenves a sok régről ismert arrajáró! S a csúnya rücskös szürke házfal is, amelynek támaszkodni szokott, mintha az is megszépült volna. Az öregasszony most már egészen mást érzett a passzázsnak ez iránt a darabkája iránt, amelyet eddig megaláztatásának helyeként gyűlölt. Most úgy tűnt föl neki, hogy — miként kis lakás kuckója — ez is az otthon melegét árasztja. _________________________________Balta László: A török küldöttség előtt kitárult a fényes trónterem kétszárnyú ajtaja, s a keleti előkelőségek a királyi trón elé vonultak, melyen méltóságteljesen ült a hatalma csúcsa felé közeledő Hunyadi Mátyás, Magyarország uralkodója. Majd tolmácsolták több főrangú török nagyúr kérését, mely első hallásra elképesztőnek tűnt: segítse Mátyás hatalomra a jogos örökségétől megfosztott szultánfit, Dzsem herceget — a magyar király másodunokatestvérét... Évtizedekkel korábban egy Erdélybe betörő török lovascsapat — rabszolgának szánt foglyokat, zsákmányt szedve — rabul ejtett egy rendkívül szép nemes kisasszonyt, akit vittek is nyomban Drinápolyba, a szultán akkori európai fővárosába, az uralkodó háremébe. II. Murádnak meg is akadt a szeme a lányon, első háremhölgyévé tette a bájos rabot, aki világra hozta II. Mo . ; i..'í ': ' ...і.й s- і і hamedet, a török trón örökösét. Ez a nő nem volt más, mint Morzsinai Erzsébet édestestvére, Hunyadi János nagynénje. A törökverő hadvezér tehát első unokatestvére volt a Hódító melléknevet kapott szultánnak. Mindkettőjük életében döntő szerepet játszottak a XV. század 40—50-es évei. A jalomicai győzelem után Hunyadi úgy érezte, itt az idő egy nagy törökellenes hadjárat megindítására. Megnyerte tervének a fiatal királyt, a lengyel Jagelló-házból származó I. Ulászlót, s 1443 őszén a magyar hadak mellett lengyel és moldvai csapatok, illetve a trónját, országát elvesztett, ám még mindig elég gazdag szerb fejedelem, Brankovics György által fogadott katonák, valamint a Nyugatról jött keresztesek megindultak az Oszmán Birodalom határa felé. Átkeltek az Al-Dunán, majd eljutottak a kelet-szerbiai Nisig, ahol Hunyadi egyetlen nap leforgása alatt szétvert három, egyesülni akaró török sereget, egy újabb győztes csata után elfoglalta Szófiát, s elindult a Balkán-hegység hágói felé, hogy átkelve rajtuk, meg se álljon Drinápolyig. Ám Murád szultán csapatai eltorlaszolták a hágókat, a tél megérkeztével egyre nehezebbé vált az európai csapatok élelmezése, így azok visszafordultak a hágók aljából. Sikerült viszont elérniük, hogy szinte egész Szerbia felszabadult az oszmán uralom alól. A következő esztendőben a bulgáriai Várnáig nyomultak előre a magyar—lengyel hadak, ám itt súlyos vereséget szenvedtek a szultáni sereg ellenében. Négy év múltán pedig a trónörökösből uralkodóvá lett II. Mohamed győzte le nehéz küzdelemben, Rigómezőnél, Hunyadi seregét. Ezután Bizánc felé fordult a szultán figyelme, s 1453-ban, hosszú hónapokig tartó ostrommal, el is foglalta a hősiesen védekező várost. Majd három esztendővel később egész haderejével megindult Magyarország felé, hogy ledöntve a kereszténység védőbástyáját, lehetőleg meg sem álljon, míg Rómába nem ér. Nem csoda, hogy a pápa keresztes háborút hirdetett... Közben II. Mohamed 1456. július 4-én ostrom alá vette a magyar végvárrendszer kulcsát, Nándorfehérvárt, melyet Hunyadi sógora, Szilágyi Mihály védett, s tartott meg, míg a város alá nem ért a felmentő sereg. Igaz, előbb a magyar flottillának le kellett győznie a török hajóhadat, mely mindaddig megakadályozta, hogy az északi parton gyülekező keresztény csapatok átkelhessenek a déli parton álló erősségbe. Ám a folyami ütközet után Hunyadi hadai átkeltek a folyón, bár a Nándorfehérvár falai ellen indított, döntőnek szánt török roham során II. Mohamed serege átmenetileg elfoglalta a várost, s a fellegvárba szorítva be a védőket. A magyar ellentámadás július 22-ének hajnalára kiűzte a városból az oszmán sereget. Délután a keresztesek megtámadták az ázsiai lovasok táborát, ám a török csapatok hamarosan bekerítették őket. Közben viszont csaknem fedezet nélkül hagyták az ágyúállásokat.. Felismerve a kínálkozó lehetőséget, Hunyadi azonnal rohamot vezényelt az ütegek ellen, elfoglalta a lövegeket, majd a szultán tábora felé fordította az ágyúk csövét, s kiadta a tűzparancsot. Elesett az európai török csapatok, valamint a janicsárok parancsnoka, maga II. Mohamed is megsebesült az ütegek körüli harcok során, a török sereg pedig — poggyászos szekereit és ostromgépeit is hátrahagyva — visszavonult. Hunyadi már az ellentámadást tervezte, amikor a csata után kitört pestisjárvány leverte a lábáról, s pontot tett földi életére. »Meghalt a világ legnagyobb hadvezére« — mondta a szultán is, hírül véve nagy ellenfele elhunytét. A rokoni küzdelem viszont tovább folytatódott Mátyás király és II. Mohamed, illetve Mátyás és Bajazid szultán életében. : I ■ i ; • і; 11 Lajos Mihály • і (Folytatása következik) Legendák nyomában Unokatestvérek voltak I. A KÁRPÁTI IGAZ SZÓ galériája Francisco de Zurbarán Velázqueztől eltérően, akit nemrég mutattunk be olvasóinknak e rovatunk hasábjain, és akinek a műveit még életében megismerték és értékelni kezdték Európa-szerte, Francisco de Zurbaránt (1598—1664) hazáján, Spanyolországon kívül alig ismerték, alkotásai mindmáig ritkán lelhetők fel a híres és kevésbé híres múzeumokban. Márpedig Zurbarán kora realista festészetének jelentős képviselője volt. Főleg Sevillában és Madridban alkotott — a fővárosban IV. Fülöp király udvari festőjeként. Művészetének egyik meghatározó vonása, hogy fény-árnyék ellentétekre épített, vallásos témájú kompozíciókban örökítette meg a spanyol nép sajátosan déli típusait. Vásznait kevés színnel, főleg fekete-fehérrel és a szürke különböző tónusaival festette. E látszólagos visszafogottság és puritanizmus dacára megdöbbentően kifejezőek a művei. Életéről elég keveset tud az utókor. Annyit kétségtelenül elárulnak a fennmaradt feljegyzések, hogy egy kicsi faluban, Fuente del Cantosban látta meg a napvilágot, Sevillában végezte tanulmányait, itt is indult pályája, itt dolgozott példamutató szorgalommal, nagyrészt egyházak és szerzetesrendek számára. Témakörét és ábrázolásmódját is ez a körülmény határozta meg. Vallásos jelenetek, szerzetesek különös legendái, aszkétikus arcú papok láthatók művein. Képeit általában szigorú kompozíciók, erőteljes formák jellemzik. Erőssége az élethű és részletekbe menő, pontos természetábrázolás. Fontosabb művei közé tartoznak a sevillai székesegyház nagy oltárának festménye, az úgyszintén sevillai S. Bonaventura kollégium részére festett négy jelenet, továbbá az Aquinói Szent Tamás dicsőítése és a Szent Ferenc c. képe. Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban A szeplőtelen szűz, Szent András és A Szent Család című festményeit őrzik. A remekművek közül ez utóbbit ajánlanánk olvasóink figyelmébe. Ez a festmény Zurbarán pályája korai szakaszából való, s vitán felül e periódus kiemelkedő alkotása. A szakértők szerint a festmény a maga intim bájával és érzelmi gazdagságával Murillo hatására enged következtetni. Ez egyébként Zurbarán más alkotásain is észrevehető. A kép a múlt század elején került egy párizsi gyűjteményből a szépművészeti múzeum tulajdonába. Barát Mihály KÁRPÁTI IGAZ SZÓ 11 Kalendárium Kisasszony hava Korábban a hónapok nevét a sorszámuk szerint nevezték meg. Mivel a rómaiaknál a mai augusztus hónap az esztendő hatodik hónapja volt, egyszerűen Szextilis-nek nevezték. Még a Julius Cézár-féle naptárreform után is ezt a nevet használták. Krisztus előtt 7-ben azonban Augustus császárnak az időközben újra felszaporodott szökőnapok miatt újabb naptárrendezést kellett végrehajtania. Akkor változtatta meg a hónap nevét. Mivel életének legtöbb szerencsés eseménye ebben a hónapban történt, saját felvett nevével jelölte meg. Az augusztus szó az augur, az aviger, azaz madárjós szóból ered, akinek a jóslata szerencsét jelent. Ezért a császár példátlanul szerencsés pályafutására utalva a szenátus a legszerencsésebb, az augusztus jelzővel illette. Magyar neve a legnagyobb Mária-ünnepre, Nagyboldogasszonyra utal. Meteorológiai neve nyárutó, a csillagászok a Szűz havaként említik. Bizonyára lesznek még forró napok augusztusban is, de az egyre bágyadtabban sütő nap — különösen a hónap második felében — már az őszt idézi. Szent István után pedig már a gólyák is útra készülődnek. A hónap első napja Vasas Szent Péter ünnepe. Péter apostol csodálatos szabadulására emlékeztek. Erre utal a nép körében igen elterjedt »vasas« jelző. Sok helyen dologtiltó nap volt, különösen a szőlősgazdáknak. Különben úgy tartották, hogy ha valaki munkát végezne az ültetvényen, akkor lehullanának a szemek a szőlőfürtről. A Ferences-rend legnagyobb ünnepe Porciunkula napja, augusztus 2. Egy kései legenda szerint ezen a napon megjelent Szent Ferencnek Szűz Mária a Subasio-hegyen épített kápolnában. A magyar nyelvterületen az ünnep csak a barokk időben terjedt el, és a néphagyomány különböző néven emlegeti: porciunkula, illetve porcinkula, búcsú, Porcinkulai Szent Ferenc. A Domonkos rend alapítójának, Szent Domonkosnak (XII. század) névünnepe augusztus 4-e. Ezek a szerzetesek a rózsafüzér imádkozásának elterjesztői voltak. Domonkos legendája szerint maga a Szent Szűz tanította meg erre az imára a szentéletű szerzetest. Augusztusban van a legtöbb Mária-ünnep. A hó ötödik napján a Havi vagy a Havas Boldogasszonyt ünnepüik a katolikusok; ekkor szentelték fel a híres római Xanta Maria Maggiore főtemplomot. A »havas« elnevezés egy szép legendához fűződik. Egy gyermektelen házaspár, bízva abban, hogy gyermekük születik, templomot szándékozott építeni. Álmukban megjelent a Szűz és azt mondta: oda építsék a templomot, ahová reggelre hó esik. És a forró nyárban hó borította be a római Eshuilanius-hegyet. A magyarok egyik legszebb ünnepe Nagyboldogasszony napja (augusztus 15-e). Szent István ezen a napon Szűz Mária oltalmába ajánlotta Magyarországot. A nemzeti himnuszként énekelt Boldogasszony, Anyánk minden egyházi ünnepen és sorsfordító napjaink mindegyikén felhangzott és felhangzik. Az egyház Mária mennybemenetelét ünnepli ezen a napon. A magyar nyelvterület számos vidékén ettől a naptól tilos volt az asszonyoknak folyóvízben fürödni, mert aki ezt megszegi, vérzésben hal meg — szól a regula. »Nagyboldogasszonyi fa« összefoglaló néven számos gyógyfüvet szentelnek ezen a napon. Elsősorban ökörfark kórót, csombort, napraforgót, mentát. Ezekből jutott az új ház alapjába, a friss házasok ágyába, a csecsemők bölcsőjébe. Burgenland falvaiban kerti, mezei és erdei virágokból kötnek koszorút, megszentelik, majd a szobában a sublótra teszik, és Vízkeresztig őrzik. A Bertalanok augusztus 24-én ünnepük névnapjukat, Bertalan apostol vértanú napján. A gazdasági életben az őszkezdet ideje: a betakarításé, a szántásé, a vetésé, sőt a szüret kezdete is. Ha Bertalan napja zivataros, akkor télen sok hó lesz, tartja a néphit. Ha esik az eső, akkor jó káposztatermés várható. Általános hagyomány szerint ezen a napon ér véget a kánikula évadja. , Kovács Elemér