Kárpáti Igaz Szó, 2003. július-szeptember (84. évfolyam, 96-147. szám)

2003-08-02 / 113-114. szám

2003. augusztus 2., szombat Gyökerek ! Szombati tárca: Az otthon melege (Miért ne lehetne egyszer egy koldusról is tárcát írni? Ugyanolyan ember, mint mi vagyunk, csak épp hogy sze­rencsétlen a sorsa.) Az öregasszony gyűlölte a városnak azt a helyét, ahol naponta kéregetett. Gyűlölte, mert megaláztatásának szín­helye volt. Keserves helyzetét még mindig megaláztatásnak érezte, pedig már évek óta állt itt, a kezét kérőn előre nyújtva. Hát mély ellenszenv élt benne a hely iránt is. Pedig, mikor rászánta magát a koldulásra — teljesen támasz nélkül maradt, a szíve is kínozta, sok pénz kellett az orvosságra —, hát csodálkozott, hogy ezt a jó helyet még nem foglalta le előtte egyetlen sorstársa sem. A forgalmas szűk kis utcácskának, úgynevezett passzázsnak az a része, ahol a két oldalsó épület összeér felette. Szóval fedett hely, ahol nem esik rá az eső, a széltől is többé-kevésbé védett, csak ha épp ebbe az irányba fúj, csupán akkor jut be ide is. És mennyi ember jár erre! Közülük csak kikerül az a néhány adakozó. És mégis... Mégis mennyire utálatos hely! Álldogált itt napok hosszat a falnak támaszkodva, ősszel­­télen fagyoskodva, s azon ábrándozva, milyen jó volna, ha most szegényes otthoni kuckójának melegében tölthetné óráit, a jobb időkből megmaradt rádiót hallgatva. Meg vissza­idézte a régi szép napokat is, mikor még fiatal volt és épkézláb ember, és meg tudta magának keresni a mindennapit (az egyik lába már rég felmondta a szolgálatot, most mankón döcögött). Pedig akkoriban sokat zúgolódott: nehéz munka, piszkos munka — segédmunkás volt építkezéseken, habar­csot, téglát hordott —, most azonban vonzónak találta egy­kori foglalkozását, és visszakívánkozott a napról napra emelkedő vörös téglafalak közé. Csakhogy mostanára csak ez maradt neki: a kéregetés. Viszolyogva indult minden nap a standjára, arra az undok helyre a passzázs elején. Hanem mikor az egyik reggel kiérkezik, mit lát? Egy férfi­ember áll ott, ahol ő szokott. Nem is túlságosan öreg még, rokkantnak sem látszik; lehet, hogy azok közül való, akik a napi robot helyett ezt a nem épp díszes elfoglaltságot választják. Sapkáját maga elé tartva kéregét. »Menjen innen, ez az én helyem!« — szól rá az idegenre, de az csak rámordul: »Mi az? Kibérelte?« —­ és nem mozdul. Csak azért is odaáll ő is. Két koldus egymás mellett. Ennek azután az az eredménye, hogy az arra járók inkább az egyiknek sem adnak. Az idegen rá is förmed az öregasszony­ra: »Eltakarodjék innen, amíg szépen mondom!« Pedig nem is mondja szépen. Vállon ragadja, lök rajta egyet,­­ meg mit csináljon? Még megveri ez a goromba fráter... Hát szépen fogja magát, odébbáll. A szomszéd utcában keres magának helyet, ott kéri az alamizsnát. ... Most volt csak keserves a koldulás. Kitéve esőnek, szélnek, s a rossz időben arra járó emberek dehogy is vennék elő a pénztárcájukat! Siratta régi jó kis helyét. A betolakodónak pedig eszében sem volt máshová menni. Az öregasszony minden reggel benézett a passzázsba, de azt változatlanul ott látta. Hanem az egyik napon... Nem hitt a szemének! Üres volt a régi standja. Ki tudná azt megmondani, hogy a bitorló hová lett? Más városba költözött? Jobb helyet talált? De hátha csak késik... Az öregasszony először félve állt oda a régi helyére, hátha mégis megjelenik a másik, de az nem jött, sem akkor, sem a következő napokon. Ő ismét itt kéregetett ezen a jó kis helyen. De rokonszenves a sok régről ismert arrajáró! S a csúnya rücskös szürke házfal is, amelynek támaszkodni szokott, mintha az is megszépült volna. Az öregasszony most már egészen mást érzett a passzázsnak ez iránt a darabkája iránt, amelyet eddig megaláztatásának helyeként gyűlölt. Most úgy tűnt föl neki, hogy — miként kis lakás­ kuckója — ez is az otthon melegét árasztja. _________________________________Balta László: A török küldöttség előtt ki­tárult a fényes trónterem két­­szárnyú ajtaja, s a keleti elő­kelőségek a királyi trón elé vonultak, melyen méltóságtel­jesen ült a hatalma csúcsa felé közeledő Hunyadi Mátyás, Magyarország uralkodója. Majd tolmácsolták több főran­gú török nagyúr kérését, mely első hallásra elképesztőnek tűnt: segítse Mátyás hatalomra a jogos örökségétől megfosz­tott szultánfit, Dzsem herceget — a magyar király másod­­unokatestvérét... Évtizedekkel korábban egy Erdélybe betörő török lovas­csapat — rabszolgának szánt foglyokat, zsákmányt szedve — rabul ejtett egy rendkívül szép nemes kisasszonyt, akit vittek is nyomban Drinápoly­­ba, a szultán akkori európai fővárosába, az uralkodó háre­mébe. II. Murádnak meg is akadt a szeme a lányon, első háremhölgyévé tette a bájos rabot, aki világra hozta II. Mo­ . ; i..'í ': ' ...і.й s- і і hamedet, a török trón örökö­sét. Ez a nő nem volt más, mint Morzsinai Erzsébet édes­testvére, Hunyadi János nagy­nénje. A törökverő hadvezér tehát első unokatestvére volt a Hódító melléknevet kapott szultánnak. Mindkettőjük életében dön­tő szerepet játszottak a XV. század 40—50-es évei. A ja­­lomicai győzelem után Hu­nyadi úgy érezte, itt az idő egy nagy törökellenes hadjárat megindítására. Megnyerte ter­vének a fiatal királyt, a lengyel Jagelló-házból származó I. Ulászlót, s 1443 őszén a ma­gyar hadak mellett lengyel és moldvai csapatok, illetve a trónját, országát elvesztett, ám még mindig elég gazdag szerb fejedelem, Brankovics György által fogadott katonák, valamint a Nyugatról jött ke­resztesek megindultak az Osz­mán Birodalom határa felé. Átkeltek az Al-Dunán, majd eljutottak a k­elet-szerbiai Ni­sig, ahol Hunyadi egyetlen nap leforgása alatt szétvert há­rom, egyesülni akaró török se­reget, egy újabb győztes csata után elfoglalta Szófiát, s elin­dult a Balkán-hegység hágói felé, hogy átkelve rajtuk, meg se álljon Drinápolyig. Ám Murád szultán csapatai eltor­laszolták a hágókat, a tél meg­érkeztével egyre nehezebbé vált az európai csapatok élel­mezése, így azok visszafor­dultak a hágók aljából. Sike­rült viszont elérniük, hogy szinte egész Szerbia felszaba­dult az oszmán uralom alól. A következő esztendőben a bulgáriai Várnáig nyomultak előre a magyar—lengyel ha­dak, ám itt súlyos vereséget szenvedtek a szultáni sereg el­lenében. Négy év múltán pe­dig a trónörökösből uralkodó­vá lett II. Mohamed győzte le nehéz küzdelemben, Rigóme­zőnél, Hunyadi seregét. Ez­után Bizánc felé fordult a szul­tán figyelme, s 1453-ban, hosszú hónapokig tartó ost­rommal, el is foglalta a hősi­esen védekező várost. Majd három esztendővel később egész haderejével megindult Magyarország felé, hogy le­döntve a kereszténység védő­bástyáját, lehetőleg meg sem álljon, míg Rómába nem ér. Nem csoda, hogy a pápa ke­resztes háborút hirdetett... Közben II. Mohamed 1456. július 4-én ostrom alá vette­ a magyar végvárrendszer kul­csát, Nándorfehérvárt, melyet Hunyadi sógora, Szilágyi Mi­hály védett, s tartott meg, míg a város alá nem ért a felmentő sereg. Igaz, előbb a magyar flottillának le kellett győznie a török hajóhadat, mely mind­addig megakadályozta, hogy az északi parton gyülekező keresztény csapatok átkelhes­senek a déli parton álló erős­ségbe. Ám a folyami ütközet után Hunyadi hadai átkeltek a folyón, bár a Nándorfehérvár falai ellen indított, döntőnek szánt török roham során II. Mohamed serege átmenetileg elfoglalta a várost, s a felleg­várba szorítva be a védőket. A magyar ellentámadás július 22-ének hajnalára kiűzte a vá­rosból az oszmán sereget. Dél­után a keresztesek megtámad­ták az ázsiai lovasok táborát, ám a török csapatok hamaro­san bekerítették őket. Közben viszont csaknem­ fedezet nél­­­kül hagyták az ágyúállásokat.. Felismerve a kínálkozó lehe­tőséget, Hunyadi azonnal ro­hamot vezényelt az ütegek el­len, elfoglalta a lövegeket, majd a szultán tábora felé for­dította az ágyúk csövét, s ki­adta a tűzparancsot. Elesett az európai török csapatok, vala­mint a janicsárok parancsno­ka, maga II. Mohamed is meg­sebesült az ütegek körüli har­cok során, a török sereg pedig — poggyászos szekereit és ostromgépeit is hátrahagyva — visszavonult. Hunyadi már az ellentáma­dást tervezte, amikor a csata után kitört pestisjárvány lever­te a lábáról, s pontot tett földi életére. »Meghalt a világ leg­nagyobb hadvezére« — mondta a szultán is, hírül véve nagy ellenfele elhunytét. A ro­koni küzdelem viszont tovább folytatódott Mátyás király és II. Mohamed, illetve Mátyás és Bajazid szultán életében. : I ■ i ; • і; 11 Lajos Mihály • і (Folytatása következik) Legendák nyomában Unokatestvérek voltak I. A KÁRPÁTI IGAZ SZÓ galériája Francisco de Zurbarán Velázqueztől eltérően, akit nemrég mutattunk be olvasó­inknak e rovatunk hasábjain, és akinek a műveit még életében megismerték és értékelni kezdték Európa-szerte, Francisco de Zurbaránt (1598—1664) hazáján, Spanyolországon kívül alig ismerték, alkotásai mindmáig ritkán lelhetők fel a híres és kevésbé híres múzeumokban. Márpedig Zurbarán kora realista festészetének jelentős képviselője volt. Főleg Sevillában és Madridban alkotott — a fővárosban IV. Fülöp király udvari festőjeként. Művészetének egyik meghatározó vonása, hogy fény-ár­nyék ellentétekre épített, vallásos témájú kompozíciókban örökítette meg a spanyol nép sajátosan déli típusait. Vásznait kevés színnel, főleg fekete-fehérrel és a szürke különböző tónusaival festette. E látszólagos visszafogottság és purita­nizmus dacára megdöbbentően kifejezőek a művei. Életéről elég keveset tud az utókor. Annyit kétségtelenül elárulnak a fennmaradt feljegyzések, hogy egy kicsi faluban, Fuente del Cantosban látta meg a napvilágot, Sevillában vé­gezte tanulmányait, itt is indult pályája, itt dolgozott példa­mutató szorgalommal, nagyrészt egyházak és szerzetesrendek számára. Témakörét és ábrázolásmódját is ez a körülmény határozta meg. Vallásos jelenetek, szerzetesek különös legendái, asz­­kétikus arcú papok láthatók művein. Képeit általában szigorú kompozíciók, erőteljes formák jellemzik. Erőssége az élethű és részletekbe menő, pontos természetábrázolás. Fontosabb művei közé tartoznak a sevillai székesegyház nagy oltárának festménye, az úgyszintén sevillai S. Bona­­ventura kollégium részére festett négy jelenet, továbbá az Aquinói Szent Tamás dicsőítése és a Szent Ferenc c. képe. Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban A szeplőtelen szűz, Szent András és A Szent Család című festményeit őrzik. A remekművek közül ez utóbbit ajánlanánk olvasóink figyel­mébe. Ez a festmény Zurbarán pályája korai szakaszából való, s vitán felül e periódus kiemelkedő alkotása. A szakértők szerint a festmény a maga intim bájával és érzelmi gazdag­ságával Murillo hatására enged következtetni. Ez egyébként Zurbarán más alkotásain is észrevehető. A kép a múlt század elején került egy párizsi gyűjteményből a szépművészeti múzeum tulajdonába. Barát Mihály KÁRPÁTI IGAZ SZÓ 11 Kalendárium Kisasszony hava Korábban a hónapok nevét a sorszámuk szerint nevezték meg. Mivel a rómaiaknál a mai augusztus hónap az esztendő hatodik hónapja volt, egyszerűen Szextilis-nek nevezték. Még a Julius Cézár-féle naptárreform után is ezt a nevet használták. Krisztus előtt 7-ben azonban Augustus császár­nak az időközben újra felszaporodott szökőnapok miatt újabb naptárrendezést kellett végrehajtania. Akkor változ­tatta meg a hónap nevét. Mivel életének legtöbb szerencsés eseménye ebben a hónapban történt, saját felvett nevével jelölte meg. Az augusztus szó az augur, az avi­ger, azaz madárjós szóból ered, akinek a jóslata szerencsét jelent. Ezért a császár példátlanul szerencsés pályafutására utalva a szenátus a legszerencsésebb, az augusztus jelzővel illette. Magyar neve a legnagyobb Mária-ünnepre, Nagyboldog­asszonyra utal. Meteorológiai neve nyárutó, a csillagászok a Szűz havaként említik. Bizonyára lesznek még forró napok augusztusban is, de az egyre bágyadtabban sütő nap — különösen a hónap második felében — már az őszt idézi. Szent István után pedig már a gólyák is útra készülődnek. A hónap első napja Vasas Szent Péter ünnepe. Péter apostol csodálatos szabadulására emlékeztek. Erre utal a nép körében igen elterjedt »vasas« jelző. Sok helyen do­logtiltó nap volt, különösen a szőlősgazdáknak. Különben úgy tartották, hogy ha valaki munkát végezne az ültetvényen, akkor lehullanának a szemek a szőlőfürtről. A Ferences-rend legnagyobb ünnepe Porciunkula napja, augusztus 2. Egy kései legenda szerint ezen a napon meg­jelent Szent Ferencnek Szűz Mária a Subasio-hegyen épített kápolnában. A magyar nyelvterületen az ünnep csak a barokk időben terjedt el, és a néphagyomány különböző néven emlegeti: porciunkula, illetve porcinkula, búcsú, Porcinkulai Szent Ferenc. A Domonkos rend alapítójának, Szent Domonkosnak (XII. század) névünnepe augusztus 4-e. Ezek a szerzetesek a rózsafüzér imádkozásának elterjesztői voltak. Domonkos legendája szerint maga a Szent Szűz tanította meg erre az imára a szentéletű szerzetest. Augusztusban van a legtöbb Mária-ünnep. A hó ötödik napján a Havi vagy a Havas Boldogasszonyt ünnepüik a katolikusok; ekkor szentelték fel a híres római Xanta Maria Maggiore főtemplomot. A »havas« elnevezés egy szép le­gendához fűződik. Egy gyermektelen házaspár, bízva abban, hogy gyermekük születik, templomot szándékozott építeni. Álmukban megjelent a Szűz és azt mondta: oda építsék a templomot, ahová reggelre hó esik. És a forró nyárban hó borította be a római Eshuilanius-hegyet. A magyarok egyik legszebb ünnepe Nagyboldogasszony napja (augusztus 15-e). Szent István ezen a napon Szűz Mária oltalmába ajánlotta Magyarországot. A nemzeti him­nuszként énekelt Boldogasszony, Anyánk minden egyházi ünnepen és sorsfordító napjaink mindegyikén felhangzott és felhangzik. Az egyház Mária mennybemenetelét ünnepli ezen a napon. A magyar nyelvterület számos vidékén ettől a naptól tilos volt az asszonyoknak folyóvízben fürödni, mert aki ezt megszegi, vérzésben hal meg — szól a regula. »Nagy­­boldogasszonyi fa« összefoglaló néven számos gyógyfüvet szentelnek ezen a napon. Elsősorban ökörfark kórót, csom­bort, napraforgót, mentát. Ezekből jutott az új ház alapjába, a friss házasok ágyába, a csecsemők bölcsőjébe. Burgenland falvaiban kerti, mezei és erdei virágokból kötnek koszorút, megszentelik, majd a szobában a sublótra teszik, és Vízkeresztig őrzik. A Bertalanok augusztus 24-én ünnepük névnapjukat, Ber­talan apostol vértanú napján. A gazdasági életben az ősz­kezdet ideje: a betakarításé, a szántásé, a vetésé, sőt a szüret kezdete is. Ha Bertalan napja zivataros, akkor télen sok hó lesz, tartja a néphit. Ha esik az eső, akkor jó káposztatermés várható. Általános hagyomány szerint ezen a napon ér véget a kánikula évadja. , Kovács Elemé­r

Next