Kárpáti Igaz Szó, 2003. október-december (84. évfolyam, 148-195. szám)

2003-10-02 / 148. szám

2003. október 2., csütörtök Hazai élet Új­abb nemzetközi határátkelő a láthatáron A hét végén Kárpátalja és a szomszédos, lengyelországi Kárpáti Vajdaság vezetőinek részvételével jószomszédsági napot tartottak, amely folytatása volt a tavaly a nagybereznai járási Lubnyán első ízben megrendezett találkozónak. Bár a Lubnya melletti határátkelőn reggel még hűvös volt az idő, alacsonyan szálló esőfelhők ijesztgették a találkozóra igyekvő kárpátaljai résztvevőket, mégis amikor a jelképes ukrán—lengyel határon áthaladtak autóbuszaik és elértek a Wstrzyki Gór­­néban felállított ünnepi emelvényhez, már a nap is kikandikált, mintegy üdvözölve az érkezőket. Az elsőként felszólaló Jan Kurp, a Kárpáti Vajdaság elnöke köszöntő beszédében a kárpátaljaiakat üdvö­zölve kihangsúlyozta, hogy a lengyel— ukrán együttműködésnek van jövője, az Európai Unió támogatja a határokon átívelő együttműködést, s érdemes min­dent megtenni annak érdekében, hogy a jószomszédi kapcsolatok minden szinten eredményesen fejlődjenek. Ivan Rizak, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás elnöke válasz­beszédében ugyancsak azt emelte ki, hogy érdemes összehangolni erőfe­szítéseinket, tartalommal megtölteni a Kárpátok Eurorégió vezetői, szakértői által kidolgozott, 2003—2011 -re szóló határ menti együttműködési programot. Szeretnénk, ha Lengyelország az előkelő harmadik helyről előbbre lépne a külkereskedelmi kapcsolatok terén, a 13 ukrán—lengyel közös vállalathoz újabbak csatlakoznának, és olyan beruházásokra kerülne sor, olyan vállalatok születnének, mint amilyen a napokban nyílik meg Ungváron a Bordosi park tőszomszédságában, ahol a Groclin Kárpáti 14,7 millió dol­láros befektetéssel sok új munkahelyet teremt. Leszek Deptuta, a Kárpáti Vajdaság vezetője ugyancsak a regionális együttműködés további bővítésének fontosságát hangsúlyozta, miközben kiemelte, hogy a lengyel—ukrán kap­csolat, az üzletemberek közötti együtt­működés szorosan illeszkedik a kialakulóban lévő összeurópai kap­csolatrendszerbe. Nuszer Ernő, a megyei tanács elnökhelyettese rámutatott, hogy a találkozók tovább gazdagítják nemcsak kulturális, szellemi értékeinket, hanem a gazdasági kapcsolatrendszert is erősítik. Mivel a két szomszédos határ menti megye a Kárpátok Eurorégióhoz tartozik, így adott a lehetőség a két régió, a két ország közötti gazdasági, kulturális, kereskedelmi kapcsolatok további bővítéséhez. A hivatalos rész befejezése után a kárpátaljai résztvevők közül többen is megjegyezték: szívesen vették volna, amennyiben valamennyi kárpátaljai járás, város, megyei alárendeltségű város küldöttségeinek vezetői, tagjai találkozhattak volna a Kárpáti Vaj­daság illetékes vezetőivel, mert a mostaninál is több, alaposabb és első kézből származó információhoz jut­hattak volna. Azt pedig mindenki egyértelműen üdvözölte, hogy a lengyel fél a Lubnya—Wolosate térségben nemzetközi határátkelő megnyitását szorgalmazza. A jószomszédsági nap keretében lengyel és ukrán műkedvelő együttesek adtak tartalmas műsort. Fazekas Elemér Gajdos István az államfő egyik tanácsadója (Befejezés) — Óriási megtiszteltetés számomra ez a kinevezés — kommentálta lapunknak a döntést Gajdos István —, s egyben államfői elismerése annak, hogy aktívan részt veszek a törvény­­alkotó folyamatban, különös tekintettel azokra a jogszabályokra, amelyek közvetve vagy közvetlenül befo­lyásolják az Ukrajnában élő nem­zetiségi közösségek életét. Példaként említhetem az új kisebbségi törvényt, melyben számos általam megfo­galmazott elvárás is helyt kapott, a kulturális autonómiáról szóló, általam kidolgozott törvénytervezetet, vagy éppen a sztálini lágerekbe elhurcoltak rehabilitálását előirányzó jogszabály­­tervezetet. Számomra a kinevezés azt is alátámasztja, hogy az UMDSZ egyre nagyobb tekintélyt vív ki magának az országos nemzetiségi szervezetek kö­zött. Csak emlékeztetni szeretnék rá, hogy a nyáron megtartott kongresszu­sunkat olyan magas ukrajnai közjogi méltóságok üdvözölték, mint az államfő, a kormányfő, a Legfelső Ta­nács elnöke, az államelnöki hivatal irányítója. A rám váró feladat — in­formálni az államfőt a nemzetiségi kisebbségek elvárásairól, illetve meg­jeleníteni előtte e közösségek érdekeit — nem ismeretlen számomra, hiszen a parlamentben a kisebbségi, migrációs és nemzetiségek közötti kapcsolatok titkáraként most is hasonló ügyekkel foglalkozom. Az új kinevezés azonban természetesen a korábbinál is több és minőségibb munkát követel meg tőlem. A tanácsadó testületnek Gajdos István, illetve Tóth Mihály előző UMDSZ-elnök korábban is tagja volt., A grémiumot eddig az egyik országos zsidó szervezet elnöke, Hja Levitasz irányította. A független Ukrajna törté­netében magyar nemzetiségű személy még nem töltött be ilyen magas tiszt­séget. Jőrey Máté ! Halló, itt a a­­Kárpáti Igaz Szólj Kié a kerítés? Kinek a feladata a két portát elválasztó kerítésnek a megja­vítása? — tette fel a kérdést egy ungvári járási telefonáló. Lapunk megtudta: az általánosan elfogadott hagyományok szerint egy portán a tulajdonos felel az utcafronti, kert végi, illetve a ház mögötti kerítésért. Amennyiben két szomszéd között vita támad e kérdésben, a problémával a községi tanácshoz kell fordulni. A tanács földbizottságának a feladata a kérdés kivizsgálása. Ha a községi tanács nem tudja vagy nem akarja megoldani a problémát, a kérdéssel az illetékes járási földhivatalhoz lehet folyamodni. Végső esetben a járási állami közigazgatás az illetékes, ahová személyesen vagy panaszlevél útján lehet fordulni. T. V. A kiegészítő kárpótlásról A kiegészítő kárpótlás ügyintézésének menete volt a fő témája annak a tanácskozásnak, amelyen részt vett Menczer Gusztáv, a Központi Kárren­dezési Iroda (KKI) vezetője, Mecseki Zoltán, az Ungvári Magyar Főkonzulátus konzulja, valamint Krajnyák Zoltán, a MKKK irodavezetője. — Új kárpótlás nem indult — jelentette ki Menczer Gusztáv. — A II. világháború előtt, alatt vagy után meghalt személyek örökösei az 1997- es kárpótlási törvény alapján 30 ezer forint kárpótlásban részesültek, ennek az összegét egészítette ki a magyar kormány 400 ezer forintra. Ez azt is jelenti, hogy új kárpótlási kérelem benyújtására nincs lehetőség. Ha a kárpótolt időközben elhalálo­zott, magyar nyelven kell hitelt ér­demlően bizonyítani, hogy ki az örö­kös, a kiegészítő kárpótlásra jogosult személy. Olyan eset is előfordult, fogalmazott az irodavezető, hogy halott nevére érkezett meg a kiegészítő határozat. Ebben az esetben azt vissza kell küldeni az irodához a halotti és az örökösödési bizonyítvánnyal, s az örökös ezt követően egy új határozatot kap. Örökösödési bizonyítványt a polgármesteri hivatal is kiadhat, és amennyiben magyar nyelvű, nem szorul hitelesítésre. Ha nem egyeznek az örökös anyakönyvi kivonatának és személyi igazolvá­nyának adatai, új személyi igazolványt kell igényelni. A KKI a ki­egészítő határozattal egy űrlapot is küld az érintetteknek, amelyen fel kell tün­tetni azt a szám­laszámot, ahová a Magyar Államkincs­tár átutalja a pénzösszeget. Amennyi­ben az érintett nem rendelkezik szám­laszámmal, és például egy rokonáét kívánja feltüntetni, akkor fel kell tüntetni a számla tulajdonosának a nevét is. A magyarországi bankokban nyitott számlára forintban, ukrán bankban nyitott számlára dollárban érkezik meg az összeg. Az űrlapot a konzulátus munkatársa előtt kell az érintettnek aláírnia. Amennyiben mozgásképtelen az érintett, aláírhatja otthon is, de annak a személynek adnia kell egy névre szóló megbízólevelet, aki a konzulátusra viszi. A hitelesítést díjmentesen elvégzi az Ungvári Magyar Főkonzulátus, va­lamint annak beregszászi ügyfélfogadó irodája is. (Ungváron minden mun­kanapon 9—12 óra között fogadják az érintetteket.) Amennyiben az érintetthez még nem érkezett meg a kiegészítő határozat, lehetősége van arra, hogy levelet in­­­tézzen a KKI-nek (cím: 1519, Budapest, Postafiók 463). Ebben fel kell tüntetni az érintett adatait. Ha esetleg az 1997-es kárpótlás óta megváltozott a település vagy az utca neve, illetve annak az irányítószáma, akkor az új adatokat kell feltüntetni. Tóth Viktor KÁRPÁT­ IGAZ SZÓ 3 E két szót naponta többször is hallom hároméves kislányom szájából. Másik kedvenc szava a »Nem!« Hiába, beköszöntött az első dackor-szót, felszólításra rendre az ellen- Magyar Tímea kezejét teszi, aka­­ratoskodik. Ha erre viszontakaratossággal válaszolok, a helyzet még jobban kiéleződik. A szakkönyvek szerint ilyenkor a helyes magatartás az értelmes türelem. Elméletileg. Csakhogy ennek gyakorlati kivitelezése sokkal nehezebb, olykor lehetetlennek tűnő feladat egy szülő számára. Néha megdöbbenek, hogyan lett abból a tehetetlen kis csomagból, melyet három éve a kezemben tartottam, ilyen határozott, akaratos emberpalánta. Bár erre­­ azt mondaná, hogy már nem kislány, hogy »én már nagy vagyok, nem tudod?« A bolt rettegéseim fő színtere. Mielőtt lányomat követve belépek — mert­­ száz lépéssel mindig előttem nyargal —, meg kell erősítenem a lelkemet. A kísértés a szívószálas üdítőitalokkal kezdődik. Anélkül nem jöhetünk ki. Szerencsére a hentes- és a pékáru hidegen hagyja, nyugodtan válogathatok. E közben már máshol nézelődik, a csokik és cukorkák, kekszek között. Mire észreveszem, már az ő szerzeményeivel van tele a kosár. »Kislányom! Ezeket nem veszem meg. És ezt sem!« »Miért nem?« — kérdezi és elkerekedett szemmel néz rám. »Mert nem vehetjük meg az egész üzletet, majd holnap is jövünk.« »De én most akarom!« — kiabálja és keze ökölbe szorul, dühödten toporog. A boltosok érdeklődve szemlélik közjátékunkat, gondolom kőszívű, zsugori anyának könyvelnek el. Legszívesebben én is to­­porzékolnék. Aztán erőt veszek magamon és határozottan azt mondom: »Kettőt választhatsz. Rendben?« Nehéz döntés, de aztán kiemeli a talán holnapig is ráérő édességeket és fájdalmas fintorok közepette visszarakja őket a helyükre. Amikor kilépünk a boltból, még büszke is vagyok rá, hogy képes volt lemondani és dönteni. Ámulva figyelem. Öt perce ugrál az ágyon és csúnya szavakat kiabál. Mi lelte? És mitévő legyek? Már minden lehetséges eszközt kipróbáltam. Szépen kértem, könyörögtem, jutalmat ígértem, fenyegettem, a fenekére ütöttem. Hiába. Na, ma sem vergődünk zöld ágra. Aztán egy hirtelen jött ötlettől vezérelve utánozni kezdem. Őrült táncba kezdek, közben az­­ általa használt csúnya szavakat ismétlem. Meglepődik és előbb döbbenten, majd mintha először látna, úgy néz rám. Látom, gondolkodik. »Anyuci, ilyet nem szabad csinálni! így csak a buta gyerekek beszélnek!« — magyarázza komolykodva és én a saját szavaimat hallom vissza. »Nem szabad ennyi cukorkát enned, mert gilisztás leszel, nem szabad verekedni, kiabálni, alvás helyett az ágyon ugrándozni, kiköpni az ételt, mások tányérjában nyúlkálni, pucéran sza­ladgálni! Most nem lehet! Vigyázz,,mert baj lesz! Majd később! Ha megteszed, mérges leszek!« És még sorolhatnám, miket mondunk naponta a gyerekeknek. Olykor, ha beleképzelem magam a helyükbe, el kell ismernem: az élet, a megtanulandó szabályok olyanok lehetnek számukra, mint egy behajtani tilos táblákkal teletűzdelt vidámpark. És a gyerekek nem hagyják magukat, a végletekig ragaszkodnak akaratukhoz. Nekünk, felnőtteknek mégis az a dolgunk, hogy megtanítsuk nekik az életet, amiben lehet győzni. De a győzelemre meg kell tanulniuk várni és tenni valamit azért, hogy álmaik valóra váljanak. Miért szemetes? Naponta tesszük fel a kérdést önmagunknak, egymásnak: miért szemetes a lépcsőház, a buszmegálló, az utca? A sort foly­tathatnánk. Mert az tény, hogy nincs olyan norma- Földes András kis ember, aki ne bosszan­kodnék, vérmérsékletétől függetlenül, ha nap mint nap látja: el­dobott almacsutka, cukorkás papír, banánhéj csúfítja a lép­csőfeljárókat, cigarettacsikkek, eldobott buszjegyek, s egyéb lim­lomok hevernek szanaszét a buszmegállókon és környékükön, szemetesek az utcák, a terek, műanyagflakonok, összetört sö­rösüvegek, üres cigarettásdobozok, műanyagpoharak ék­telenkednek mindenfelé. De tényleg: miért is szemetes a lépcsőház, a buszmegálló, az utca? E kérdésre a legtöbben kapásból válaszolnak. Mert azok a rossz kölykök mindent eldobálnak, nincs szemeteskuka, nem takarítanak... Ami a legfájóbb, hogy ebben a kérdésben szinte mindenkinek igaza van. De csak részben. Hogy miért? Erre a múltkor egy sokat tapasztalt, a közügyek iránt érzékeny, gyakorló nagypapa próbálta megfogalmazni a maga válaszát. Ez pedig nagy vonalakban a következő: Piszkos, szemetes a lépcsőház? Vajon te, mint felnőtt, nem vagy-e felelős ezért? Gondoltál-e arra, hogy amikor a kedvenc unokád, csak úgy játékból, a földre dobja a cukorkás papírt, az almacsutkát, ráadásul a lépcsőházban, a senki-mindenki »fel­ségterületén«, és nem szóltál rá az aranyos gyerekre, utat engedtél a későbbi suhanc, felnőtt szemetelési ösztönének? Mert azt nemcsak a nagyapák és nagymamák, az anyukák és apukák tudják, hanem minden felnőtt: ha kicsi korban nem válik a gyerek egyik legfőbb szokásává a rend, a tisztaság, a fegyelem szeretete, az később csak nehezen vagy egyáltalán nem pótolható. A gyakorló nagyapa megfigyelései alapján arról is meggyő­ződött, hogy a magas hivatali beosztásokat betöltők, még kevésbé a napjaink státusszimbólumán, a csillogó-villogó autócsodákon száguldozó újgazdagok, a szuper divatosan öltözött hölgyek sem mindig állnak a helyzet magaslatán... Van-e megoldás, valamilyen gyógyír e valamennyiünket foglalkoztató problémára? Erre a legnehezebb megadni a teljes értékű választ. De az biztos: ha valamennyien nem figyelünk oda saját cselekedeteinkre, gyermekeink, unokáink visel­kedésére, akkor félő, hogy még sokáig szemetes lesz a lépcsőház, nem segítenek a buszmegállókon elhelyezett kukák, mint ahogy csak a takarítástól nem lesznek kellemesebbek utcáink, tereink. Most akarom A hét ügyeletes szerkesztője: Magyar Tímea Telefonszámaink: (8-312) 66-06-06; 66-09-10 Munkanapokon 9 és 14 óra között várjuk kérdéseiket, észrevételeiket, információikat.

Next