Kárpáti Igaz Szó, 2007. április-június (3. évfolyam, 51-100. szám)
2007-06-30 / 98-100. szám
2007. június 30., szombatÉlet-Jel /Művészet KÁRPÁT IGAZ SZÓ 21. (V.) » A JELMEZZEL EGYÜTT A SZEREPET IS LE KELL VETNI« Az újságíró sorsa - ha a sztárinterjú műfajában akar letenni valamit a szerkesztőségi asztalra - néha igen mostoha tud lenni. A magyarországi sztárvilág ugyan még nem ért Paris Hillton-i magaslatokra, de azért néha a riport végére az újságíró jobban megizzad, mint a beszélgetőpartner. Felkészültem hát én is alaposan, amikor némi egyeztetést követően sikerült összehozni egy találkozót Eperjes Károly színművésszel, hiszen a mai magyar film legtöbbet foglalkoztatott, emblematikus figurája nyugodtan megengedhetne magának néhány sztárallűrt. Csakhogy nem teszi! Sőt, amikor a hosszas autózástól - no meg a magyar-ukrán határátkeléstől - fáradt, sporttáskát cipelő színész azonnal igent mondott az interjúra, még én éreztem magamat kényelmetlenül. - Művész úr! Hogyan határozná meg saját ars poeticáját? - Magánemberként keresztény értékrend szerint élő és cselekvő apa vagyok, aki színészként magyarul, mindenkihez igyekszik szólni. - Apaszerepét tette első helyre, mégis nagyon keveset, szinte semmit sem hallunk a gyermekeiről? - Ez azért van, mert nem szeretnek szerepelni és én tolerálom ilyen irányú kívánságaikat. - Azért tegyünk egy kis kivételt... - Annyit talán elárulhatok a kárpátaljai magyaroknak, hogy nagyfiam az egyik neves magyarországi egyetemen tanít, középső gyermekem már az Úristennél van - a terhesség ideje alatt veszítettük el, kislányom pedig gimnazista. - Milyen a színészgyerekek élete? - Sokszor bizony igen zaklatott, mert az én hivatásom annyira egész embert igényel, hogy minden percnek duplán is örülnöm kell, amit a gyermekeimmel tölthetek. - Hogyan tudja összehangolni a családi életét és hivatását? - Kompromisszumot a bűnnel sosem szabad kötni, de a bűnössel - ha ez nem ütközik emberi vagy isteni törvényekbe - szabad, és gyakran tudni kell megalkudni. Ez az elv segít akkor, ha olyan, a szívemhez egyformán közelálló tényezők között kell megosztanom magamat mint a család és a hivatás. Nehéz az efféle kompromisszumok megkötése, de talán nem lehetetlen, hogy egyszerre legyek jó apa és férj, valamint jó színész. - Mit tart élete legfontosabb mozgatórugójának? - A hitet. Rossz egészséggel, szegényen vagy elnyomottan nehéz lehet az élet, de ha nincs hitünk, ami erőt ad a mához és a holnaphoz. .. Nos, akkor csak vegetálunk, de nem élünk, mert elveszítjük annak a lehetőségét, hogy jó zarándokként hazataláljunk, megleljük magunk és embertársaink békéjét, Jézus békéjét. - A fentiek filmjeiben is megnyilvánulnak, hiszen előszeretettel alakít út- és sorskereső figurákat. Mi vitte a színészi pályára? - A véletlen, mert kamaszkoromban én bizony olimpiai bajnok focista vagy öttusázó szerettem volna lenni, hiszen fiatalságom idején ezek a sportágak »menőnek« számítottak. Életcélként pedig a tanári hivatást tartottam elképzelhetőnek, mivel szüleim is tanáremberek. Sajnos vagy szerencsére nem így történt. Egy sportsérülésnek és Monthág Imrének köszönhetően színész lettem. Akkoriban igazoltam volna a Videotontól a Vasashoz, de sajnos közbeszólt az említett sérülés és egy évig a focipálya helyett amatőr színjátszóiskolába jártam. Ott figyelt fel rám Montágh Imre és javasolta, hogy próbálkozzam meg a színművészetivel. - A foci azért, köztudomásúan, most is élete része... - Alkalmasint, ha ráérek, a Vasas Old boys csapatában ma is szívesen pályára lépek, noha szívvel-lélekkel Fradi-drukker vagyok. Ezenkívül játszom a színészválogatottban is. Legutóbb Sülysáppal játszottunk és támadó középpályásként két gólt is rúgtam. Nekem a foci gyermekkori szerelmem, ami nem tud elmúlni. 53 évesen is minden alkalmat megragadok, hogy labdába rúgjak, ám ma már az életemben a színészet megelőzte a focit. - Színészként melyik alakítására a legbüszkébb? - Összetett a kérdés, és egyszavas választ nem tudok adni. A legfontosabb alakításomnak Széchenyi ábrázolását tartom a Hídemberben, szakmailag leghíresebb az Eldorádó, legnézettebb filmem a Csapdlecsacsi, a szívemhez legközelebb viszont a Bereményi Erzsébet rendezte Tanítványok áll. - Mennyire éli át a szerepeit? - Feltétlen híve vagyok a Sztanyiszlavszkij-módszernek, amely a megformálandó karakter minél mélyebb át- és megélésére helyezi a hangsúlyt. Alkatilag is igyekszem azonosulni a figurával és ezért akár 10-20 kilót is hajlandó vagyok felszedni vagy leadni. Van azonban egy fontos szabály az ilyen módszerrel dolgozó színészek számára. - Nevezetesen? - A vége-csapó után a jelmezzel együtt a szerepet is le kell vetni. Ez nagyon nehéz, de oda kell figyelni arra, hogy odahaza, a családi asztalnál ne Monori az Eldorádóból vagy Széchenyi a Hídemberből üljön, hanem Eperjes Károly. - Gyakran keltett életre öntörvényű, nehezen szerethető jellemeket. Nem fél a »beskatulyázás_ tól«? - Nem, mert nekem színészként egy negatív szereplő bőrébe bújva is a mű egyetemes igazságát kell kiemelnem. A Passióban nemcsak Jézust és Máriát kell eljátszani, hanem Pilátust és Kajafást is, hiszen ezzel példázatot adhatunk arra, hogy ember figyelj, mert, ha úgy viselkedsz, olyan leszel. Szakmailag pedig a negatív szerepek gyakran érdekesebbek, mint a pozitív alakítások, bár megkockáztatom, hogy csak az tud jól eljátszani egy kallódó vagy sötét jellemű figurát, aki megtért, Istenben hívő ember. - Van szerepálma? - Olyan, mint álmom, nincs, de sok szerep van, amit szívesen eljátszanék. Ha születne például egy igazán jó forgatókönyv vagy színpadi mű Szent István életéről, akkor nagyon szeretném eljátszani benne az embert, az államalapítót, a reálpolitikust és a hívő, országát Mária kegyelmébe ajánló királyt. Ezenkívül régóta vajúdik egy film Mindszenty bíboros életéről, amelyikben van egy megkeresésem a mártír főpap alakítására, de sajnos nagyon lassan halad a megvalósulása. Ha egyszer odáig jutunk, hogy megkezdődhet a forgatás, szeretném jól »megfogni« azt a szerepet, bár biztos, hogy nem lesz egyszerű. - Az biztos, hiszen ön majd két méter magas, keménykötésű alkat. Hogyan tudja majd hitelesen alakítani Mindszenty hercegprímást, aki köztudomásúan vézna ember volt? - Nem a külsőségeken kell a hangsúlynak lennie. Mindszenty lehet, hogy alkatilag nem volt óriás, de a szelleme, a lelke, a hite az, amit jól és hitelesen visszaadni embert és színészt próbáló feladat lenne. - Színpadi, vagy inkább filmszínésznek tartja magát? - Hadd feleljek egy kérdéssel. Kit szerethet jobban az ember, a gyermekét vagy a szüleit? Ugye képtelen választ adni, én is így vagyok a színpaddal és a filmmel. Egyformán kedvesek számomra, és remélem, hogy mindkettőt jól szeretem és egyik sem vet ki engem. - Jelenleg melyik színházban játszik? Hol láthatjuk a világot jelentő deszkákon?____________ Elsősorban anyaszínházamban, a pesti Új színházban játszom a Fösvényben, a Vőlegényben és a Szentivánéji álomban. Ezenkívül a Komédium színházban lassan 16 esztendeje játszom Mrozek Sztriptízét, de például Debrecenben a Vidnyánszky Attila rendezte Liberté ’56-ban én alakítom Kádárt, és vannak további megkereséseim is a jövő évadra, bár mind filmes, mind színházi terveink sokban függnek az anyagiaktól. - Nehéz manapság ilyen célokra előteremteni a pénzt? - Nem egyszerű, de azért ma már megmozdult valami a magyarországi mecenatúra háza táján és könnyebb összekalapozni egy tévéjáték, mozifilm, vagy színpadi adaptáció költségeit, mint 8-10 esztendeje. Mindent összevetve ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy még nagyon messze állunk attól a színvonaltól, ami a 80-as években volt tapasztalható. Akkor olyan nagy költségvetésű mozifilmek készülhettek, mint a Readl ezredes, a Hanussen vagy a már említett Eldorádó. Csak remélni merem, hogy ezen a téren minél előbb előrelépés lesz tapasztalható, és a mai fiatal színészek is megismerhetik azt az érzést, hogy milyen egy - kis túlzással és középeurópai pénztárcával »megaprodukciónak« tekintett alkotást létrehozni. Matúz István »Szakmailag a negatív szerepek gyakran érdekesebbek, mint a pozitív alakítások...« Jelmez- és díszlettervezők Kárpátalján Szűkebb pátriánk színházművészetének történetében viszonylag háttérbe szorultak azok a kulisszák mögött tevékenykedő szakemberek, kiknek munkája nélkül elképzelhetetlen lenne egy sikeres darab színpadra vitele. Ők a jelmez- és díszlettervezők. Azok a színházi emberek, akik megálmodják a színészek kosztümjeit, megfestik a darab díszleteit stb. A jó díszletektől és a remek jelmezektől sokban függ egy-egy darab sikeres bemutatója. A szcenográfiát napjainkban már a képzőművészet egyik ágaként tartják számon, hiszen a színházi díszleteket a világon mindenütt alkotó képzőművészek, a jelmezeket pedig kreatív jelmeztervezők készítik el a színészeknek. Kevesen tudják, hogy a kárpátaljai festőiskola olyan nagy művészei, mint Koczka András és Manajló Fedor szintén színpadi dekoratőrként kezdték a pályájukat. Erről tanúskodnak azok a ma már múzeumi tárgyként őrzött rajzok és festmények, amelyeken fellelhetők egy-egy színházi darab hátterének, díszleteinek a vázlatai. Koczka András a múlt század 50- es éveiben Csehov Sirály c. drámájához több dekorációt is tervezett. A képzőművész szülőházában található múzeum ezekből a vázlatokból többet is őriz. Shakespeare Szentivánéji álom c. vígjátékához a színpadi kosztümök szabásmintáit is megrajzolta. Külön figyelmet érdemelnek a népi színjátszáshoz készített vázlatai, amelyeken a kárpátaljai etnikumok népviseleteit örökítette meg. Manajló Fedor 1937-től 1945-ig az ungvári magyar-orosz színház dekoratőre volt. Tizenöt darab színpadi és jelmeztervezéséhez kötik a nevét. Csehov, Gogol, Gárdonyi Géza, Ivan Franko és más írók műveihez készített díszleteket, illetve Grimm Piroska és a farkas c. meséjéhez a színpadi hátteret. Koczkához hasonlóan a Kárpátaljai Népi Együttes számára tervezett fellépő ruhák rajzvázlatai szintén a róla elnevezett emlékmúzeumban kerültek elhelyezésre. A megalakulásának 85. évfordulóját méltató kárpátaljai színházművészet történetét elsősorban azokból a grafikákból, vázlatrajzokból ismerjük, amelyeket az akkori díszlet- és jelmeztervezők készítettek. A Kárpátaljai Megyei Honismeretes Múzeumban nemrég kiállított rajzokon, festményeken, fotókon és plakátokon nyomon követhető egyben az is, milyen színműveket tekinthettek meg az ungváriak a múlt században. Például 1966-ban Byron Don Juanját, 1966-ban Vergilius Aeneis c. színművét és 1969-ben Verdi Aidáját. A ’90-es években a Munkácsi Orosz Zenei-Drámai Színházban Lermontov Maszkabálját, Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét, a Nobel-díjas F. G. Lorca Bernarda Alba háza és B. Thomas Charlie nénje c. zenés vígjátékát mutatták be. A beregszászi színház jelmez- és díszlettervezőiről sajnos nem találtunk sem rajzokat, sem fényképes illusztrációkat. Napjainkban Kárpátalján két művészeti szakiskolában sajátítható el a jelmez- és díszlettervezés: a Kárpátaljai Erdélyi Béla Képzőművészeti Főiskolán a dekorátori és formatervezői szakon, illetve az Ungvári Közművelődési Szakiskola rendezői szakán. Utóbbin a színpadi mesterség mellett sminkelést és jelmeztervezést is oktatnak. Fedák Anita A kaméliás hölgy. Díszletterv