Kárpáti Igaz Szó, 2008. április-június (4. évfolyam, 51-100. szám)

2008-05-15 / 75-76. szám

KÁRPÁTI 14. IGAZ SZÓ A VILÁG REJTÉLYEI - A REJTELMEK VILÁGA 2008. május 15., csütörtök AZ ENFIELDI POLTERGEIST, AVAGY A KOPOGÓ SZELLEM Hogy mi is valójában a polter­geist? Az elnevezés két német szó­ból ered: a „polter” a népnyelvben zajt, a „geist” pedig szellemet je­lent. Magyar megfelelője: kopogó szellem. A parapszichológia az el­múlt száz év során új mozaikszót vezetett be az angol nyelvbe: az RSPK-t. A rövidítés ismétlődő, spontán pszichokinézisre utal. Eme rejtélyes paranormális tevékeny­ség során bútorok mozdulnak meg - lásd Uri Geller egyik legutóbbi televíziós kísérletét -, hideg lég­áramlatok keletkeznek, ismeretlen eredetű hangok hallatszanak, tár­gyak tűnnek el, majd kerülnek elő, valamint emberek emelkednek aka­ratukon kívül a levegőbe. A poltergeist-aktivitás jól ismert kí­sérőjelenségei a kellemetlen sza­gok, a hangos reccsenések és a ti­tokzatos csattanások. Az RSPK összes lejegyzett ese­te közül a leglátványosabb tizen­egy hónapon át, 1977 augusztu­sától 1978 júliusáig tartott. Ez alatt az idő alatt London egyik legésza­kibb külvárosában, Enfieldben egy bérházban élő asszony és két gyermeke csaknem minden regiszt­rált RSPR-tevékenységet átélt. A család augusztus és március kö­zött közel 1500 spontán pszicho­­kinetikus esetet jelentett. A furcsa­ságok e megdöbbentő áradata előtt mindenki tanácstalanul állt. Az enfieldi jelenségeket pszicho­lógusok, szociális gondozók, rendőrök, logopédusok, fotóripor­terek, valamint parakutatók vizs­gálták, de soha senki nem talált a történtekre kielégítő magyarázatot. Az enfieldi poltergeist 1977. au­gusztus 31 -én, este fél tízkor jelent­kezett először. Mrs. Harper, a negyvenes éveit taposó elvált há­ziasszony az emeleti hálószobá­ban vetette be az ágyakat, a két gyerek pedig éppen lefekvéshez készülődött. Egyszer csak a tizen­egy éves Janet megjegyezte, hogy valami csoszogásra emlékeztető hangot hall. Nem sokkal ezután Mrs. Harper elképedve látta, hogy a nehéz, fiókos, komód mintegy fél métert csúszik arrébb a padlón. A rémült nő többször is megpróbálta visszatolni a helyére, de a komód nem engedelmeskedett. Végig hangos kopogás hallatszott, mely a falakból jött és az egész szobát betöltötte. A félelemtől reszkető Mrs. Harper csemetéivel együtt szomszédjánál keresett menedéket. Miközben az egyik ismerősük és a fia alaposan átkutatta Harperék lakását, a kopogás megismétlő­dött. A két férfi gyorsan körülné­zett az előkertben és a hátsó ud­varban is, de senkit sem találtak. Tizenegy óra körül végül kihívták a rendőrséget. Az egyik rendőr je­lenlétében a nappaliban egy szék ugyanúgy csúszni kezdett a pad­lón, mint korábban a komód a há­lószobában. Az őrmester később aláírásával igazolta, hogy a jelen­ség valóban megtörtént. Másnap a homokozóban heve­rő játéktéglák és üveggolyók kezd­tek el repkedni a ház körül. Miután a földre estek, néhányat össze­szedtek közülük, amelyek igen nagy meglepetésre szokatlanul forróak voltak. Ez a „bombázás” még három egymás utáni napon megismétlődött. Szeptember 4-ére mind Harperék, mind a szomszédok kezdték elveszíteni a türelmüket. Már nemcsak a rendőrséget riasz­tották, hanem a környékbeli lel­készt is felkeresték és kapcsolatba léptek egy közelben lakó hölggyel, akit médiumként ismertek. Min­dennek azonban semmi eredmé­nye nem lett. A furcsaságok még tíz hónapon keresztül folytatódtak. Több ízben sikerült magnóra venni egy mély, nyers, durva hangot, amit az egy­re többször transzszerű állapotba kerülő Janet Harper adott ki magá­ból. Közölte, hogy William Hay­­locknak hívják, és a Durats Park­ban, egy nem is olyan távoli utcá­ban lakik. A hangot bej­átszo­tták a helyi rádióállomás egyik késő esti műsorában és hamarosan jelentke­zett is egy fiatalember, aki azt állí­totta, hogy ő William Haylock uno­kaöccse és a hang valóban a nagybácsikájáé. A gond csak az volt, hogy az öregúr, akit egyéb­ként felettébb rosszindulatú fráter­ként ismertek, már évekkel azelőtt meghalt! Az enfieldi jelenségek kétségte­lenül annyira erőteljesek voltak és hosszú ideig tartottak, hogy az eset már csak ezért is figyelemre méltó. Hasonló furcsaságokat azonban máskor, máshol, mások is tapasztaltak már. A titokzatos han­gok, koppanások gyakori előjelei a poltergeist-aktivitásnak. KISZO-feldolgozás Emberek emelkedtek a levegőbe Akit üldöztek a villámok Az egyik brit katonatiszt, neve­zetesen Joseph Summerfold 1918 februárjában éppen derekasan harcolt a flanders-i csatában, ami­kor belecsapott a villám, melynek következtében deréktól lefelé meg­bénult. Ezután nyugállományba helyezték és Vancouverben tele­pedett le. A bénultsága azonban csupán időlegesnek bizonyult, mert rövid idő múltán ismét talpra állt. Teltek-múltak az évek, maj­d 1924 egyik verőfényes nyári napján ép­pen a birtoka mellett csordogáló kis patakban horgászott, amikor újabb villámcsapás érte, amely megbénította felsőtestének jobb oldalát. 1926-ra sikerült viszony­lag felépülnie a második villámcsa­pásból is. Rendszeres sétákat tett kedvenc parkjában és az egyik ilyen kiruccanás alkalmával érte a harmadik, végzetes eset. Sum­­merfeld végleg betegágyba kény­szerült, s mivel nyaktól lefelé telje­sen lebénult, 1928-ban hosszú szenvedések után meghalt. A történet pikantériája még csak ezután következett. 1934 egyik viharos téli éjszaká­ján heves villámok cikáztak Van­couver egén, amikor egyikük kivált a sorból és lecsapott a köztemető­ben. A temetőőr másnap apró da­rabokra hullva találta a sírkövet, amely felfogta a villámcsapást. Vajon ki feküdt alatta? Természe­tesen a jó öreg Joseph Sum­merfeld. AZ EMBEREVÉS VÉLETLENJE Edgar Allan Poe 1837-ben jelen­tette meg befejezetlen, ám mégis nagy sikerű kalandregényét, az­­Arthur Gordon Pym beszámoló­ját”. A mű középpontjában négy tengerész áll, akik hajótörést szen­vednek a nyílt tengeren, de egy kis mentőcsónakban sikerül meg­menekülniük. A napok csak tel­nek, de segítség nem érkezik. Az éhség pedig egyre inkább úrrá lesz rajtuk. Végül úgy döntenek, hogy sorsot húznak és akinek a legrövidebb szalmaszál jut, azt a másik három megöli és megeszi. Richard Parker, egy fiatal matróz lett az áldozat. Lefogták és agyon­szúrták. A könyv megjelenése után több mint negyven év telt el, míg a sors végül is úgy rendezte a dolgokat, hogy a Poe regényében szereplő vérfagyasztó esemény csaknem a legapróbb részletekig megegyező­en játszódjon le a valóságban is. A Lady Mantle nevű teherhajó katasztrófáját csak a legénység négy tagja élte túl, akiknek sike­rült időben elkötniük az egyik men­tőcsónakot. A végtelen tengeren sodródva víz és élelem nélkül ha­mar előtörtek belőlük állati ösztö­neik és sorshúzással döntötték el, hogy ki legyen négyük közül az, aki halálával a többiek túlélését segíti majd. A pórul járt matrózt - minő véletlen! - szintén Richard Parkernek hívták. Társai képtelenek voltak együtt élni szörnyű tettükkel és nem sok­kal hazaérkezésük után feladták magukat a rendőrségen. A három tengerészt 1884-ben végezték ki Londonban. Mártír űrhajósok a Föld körül? Egy német író, Hartwig Haus­dorf Titkos történet című könyvében azt állítja, hogy a vi­lág első űrhajósa, Jurij Ga­garin előtt már legalább tizen­egyen áldozták életüket az űr­utazásért. Hausdorf szerint az oroszok mind a mai napig tagadják, hogy Gagarin előtt már többször is pró­bálkoztak űrrepüléssel. Legalább tizenegy embert áldoztak fel a cé­lért, akiknek a holtteste, valamint két amerikai űrhajós hullája is, mind a mai napig a régi űrhajóik­ban keringenek Földünk körül. Volt olyan űrhaj­ókapszula, amely teljesen elégett, maradványainak darabjai pedig szétszóródtak az űr­ben. Mások eltűntek a távoli koz­moszban, mint például az 1956-ban fellőtt amerikai Prospector M és az orosz Y-0001 nevű űrhajó. A könyv szerzője az esetek után nyomozva egy olasz testvérpár - Achille és Battista Judica- Cordiglia­­ által felvett, meglehe­tősen érdekes beszélgetést is köz­zétett. Az amatőr rádiósok 1960. november 18-án a következő üze­netre lettek figyelmesek: „S.O.S. a Földnek!” 1961. május 16-án pedig egy űrhajósnő azt kiabálta: „Látom a lángokat, nagyon meleg van a kabinban...”, majd megszakadt a vétel. A szovjet űrkutatás trükkjei közé tartozott, hogy több űrhajós kilé­tére csak a nyolcvanas évek vé­gén derült fény, mert korábban le­retusálták őket a csoportképekről. Még ma sem tudni, vajon hány mártír űrhajós fényképét hamisí­tották meg a szovjet propaganda­gépezet manipulátorai. A képen látható szovjet űrhajóscsoportról 1961 májusában, Szocsiban készült a felvétel (balra). Csak 1987-ben derült ki, hogy a kép hamis. Jobbra az eredeti képen: Popovics, Nyeljubov, Tyitov és Bikovszkij űrhajósok állnak, míg előttük Nyikolajev, Gagarin, Koroljov főkonstruktőr és Karpov, az űrhajóskiképzők első parancsnoka ül |" Kedveli a rejtélyes, "| I SOKSZOR | I HÁTBORZONGATÓ | I SZTORIKAT? ! ! Várjuk a történetét!­­ I Tegye még színesebbé | I saját történeteivel ezt az | I oldalt! Ragadjon tollat és írja | I meg fantasztikus, hihetet­­­ len, borzalmas vagy rette- | I net­es élményeit, rémálmait | I és képzeletbeli, átélt talál- | I hozásait, beszélgetéseit föl- | I dőn kívüli lényekkel! | I Írjon nekünk | I és duplán nyerhet! | I A legérdekesebb történe- | I lehet lapunkban is megjelen- | I tétjük és beküldőjét aján- | I dákkal díjazzuk! I mm. mm mm — — mm mm mm mm mm !

Next