Kárpáti Igaz Szó, 2010. január-március (6. évfolyam, 1-47. szám)

2010-01-09 / 1-2. szám

2010. január 9., szombat Hágón, határon innen KÁRPÁTI IGAZ SZÓ 3 Úttörők voltunk a segítségnyújtásban Húsz évvel ezelőtt, 1989. december 15-én vette kezdetét Romániában, Temesváron az ellenforradalom. Huszadik évfordulóját ünnepeljük tehát az eseménynek a napokban. Azt hiszem, említésre méltó dolgot tettünk akkor néhány barátommal, merthogy bátran nevezhetem őket annak. 1989. december 18-19-én, a forradalom kitörése után három nappal a Beregszászi Finommechanikai Üzem KMKSZ- alapszervezetének elnöke, Kovács Zoltán (aki sajnos már nincs köztünk) és én, mint az alapszervezet titkára összedugtuk a fejünket, hogyan lehetne segíteni a romániai magyarságnak. Arra a döntésre jutottunk, hogy megpróbálunk gyűjtést szervezni, és az adományokat személyesen visszük el Szatmárnémetibe. Az akciót december 19-én hirdettük meg, amihez nagyon pozitívan álltak hozzá az emberek. Két momentumra majd a mai napig emlékszem. Az emberek általában élelmiszert, ruhákat hoztak, volt, aki pénzt adott, amiből lisztet, cukrot, olajat stb. vásároltunk. De volt egy idős, nyugdíjasölgy, aki belépett, és azt mondta: „...aranyoskáim, hoztam három befőttet, arra kérlek benneteket, adjátok át romániai testvéreinknek”. A másik, amit megemlítenék: a járás akkori első embere Veress Gábor volt. Az ő felesége szintén felkeresett bennünket, és azt mondta, a család nevében tekintélyes összeggel kívánja segíteni a rászorulókat. Vagyis Beregszász legszegényebb és leggazdagabb polgárát egyaránt megérintette a felhívásunk. Hat nap után két autónyi segélyszállítmány jött össze, ám akkor meg az volt a probléma, honnan szerezzünk sofőröket, akik elvinnék a szállítmányt Romániába. Hála Istennek nem sokáig voltunk gondban. Akik az első szóra jöttek: Simon József guti buszsofőr, másikuk pedig Szabó István, a Beregszászi Autópark egyik KamAZ-sofőrje volt. Már ezzel is megvoltunk, csakhogy, mint kiderült, nem vághattunk neki az útnak orvosok nélkül. Aránylag ez is könnyen ment: dr. Balogh József és dr. Majorossy György azonnal felajánlotta azt, hogy szívesen velünk tartanak. Az indulásunk előtti napon mindenki legnagyobb meglepetésére Ungvárról érkezett egy újságíró, akit addig csak névről ismertünk. Kőszeghy Elemérről van szó, aki azt kérdezte: velünk tarthatna-e. Már hogy a csudába ne, mondtuk. Ő is kis csapatunk tagja lett annak ellenére, hogy akkori főnöke megtiltotta neki. így indultunk útnak 1989. december 26-án reggel öt órakor, karácsony másnapján. Nevetlennél léptük át a határt, buszunk elején magyar zászlóval. Kíséretet kaptunk a románoktól, egészen Szatmárnémetiig kísértek bennünket egy-egy fegyveres kiskatonával. Megmondom őszintén, úgy láttam, ők jobban féltek, mint mi. Nem is tudom, mi lett volna, ha ne adj Isten megtámadnak bennünket. .. Szatmárnémetibe érve vettük csak észre, és talán akkor vettük igazán komolyan a dolgokat, amikor azt láttuk, hogy a padlásokról, az erkélyekről gépfegyverek csövei merednek ránk, és meszszebbről mintha fegyverropogás hallatszott volna... De ez sem szegte segítségnyújtási kedvünket. Megérkeztünk, ahol nagyon szívesen, forró teával, és kávéval fogadtak bennünket. Az embereknek könny csillogott a szemükben, az az igazság, hogy mi is meghatódtunk. Emlékbe egy lyukas román zászlót kaptunk tőlük. Utólag visszaemlékezve azt mondhatom, nagyon szép dolgot csináltunk mi akkor. Két héttel később, 1990. január 10-én, aminek holnap lesz 20 esztendeje, még egyszer mentünk, ez alkalommal Kolozsvárra vittük a segélyt. Akkor már rengeteg jelentkező akadt. De a legemlékezetesebb mégis az első utunk, hiszen mi heten voltunk az úttörők a segítségnyújtásban. Kromák András Beregszász Emlékkép a múltból !Szombati színes ffACSORA A KÍNZÓKAMRA SZOMSZÉDSÁGÁBAN Mit tenne a kedves olvasó, ha meghívnák az ungvári várba egy reneszánsz vacsorára és előtte a kínzókamrába invitálnák? Gondolom ugyanazt, amit én. A kíváncsiságtól vezérelve előbb benézne abba a helyiségbe, ahol 400 évvel ezelőtt boszorkányokat és tolvajokat törtek kerékbe, ültettek vasszögekkel kivert tüzes székbe stb. , majd a pincébe lépve, amelynek Kőterem volt az eredeti neve és Bercsényi Miklós, valamint második felesége, Csáky Krisztina monumentális festménye alatt megállva visszaröppenne időben egy olyan korba, amely Ungvár történelmének egyik legfényesebb időszaka volt. Mert, hogy itt minden a Drugethek és a Bercsényiek hajdani fényes udvartartását próbálja időben visszahozni: a bútorok, a belső berendezés, a halk muzsika és a személyzet. A kínzókamra egyébként azért érdekes, mondja Fegyir Sándor, az Ungvári Nemzeti Egyetem turisztikai tanszékének vezetője, mert a történelmi Magyarország területén mindössze két helyen, az ungvári és az egri várban volt e célból fenntartott helyiség. A kínzóeszközök mellett viaszfigurák is találhatók, amelyek a hóhér, a lator és az egyik gnóm börtönszolga alakját idézik meg. A kamrák egyikében maketten követhetjük végig a középkori Ungvár épületegységeit, túsrajzokon pedig a sanyargatás azon módszereit, amelyeket több száz évvel ezelőtt alkalmaztak. A hátborzongató látvány után irány egy másik világ. Grófi rezidencia, a korhű fényében... És hogy kinek a fejéből pattant ki ez a nem mindennapi ötlet? Természetesen egy hölgyéből... Margarita Moscsak ungvári üzletasszonynak jutott eszébe a gondolat, hogy a történelmi hangulatot nem csupán tárgyak segítségével idézi meg, hanem a kor gasztronómiáját is a vendégek elé varázsolja. Az ungvári vár pincehelyiségeire esett a választása. Tonna számra hordatta ki onnan a felgyülemlett szemetet és törmeléket. Másfél millió hrivnyát fektetett bele, hogy az immár vendéglátóipari egységnek kialakított helyiségek visszakapják autentikusságukat: akör alakú hatalmas kőasztal már adott volt, viszont a díszes faragású, vörös bársonnyal bevont magas székeket, a csodás falikárpitokat már a történelmi könyvekből átmásolva rekonstruálták. Az eredeti vázákat, szobrokat és más kellékeket, például a bejáratnál álló páncélt a vár exponátumaiból kölcsönözték. A terem 20-30 fő fogadására alkalmas, ami azt jelenti, hogy a Bercsényiek és a Drugethek bizony nagyvilági életet éltek, lakomákat és estélyeket rendeztek. Egyébként Bercsényi Miklós első felesége Drugeth Krisztina volt, majd annak halála után vette el a művészetpártoló Csáky Krisztinát, hogy aztán Rodostóban harmadszorra Kőszeghy Zsuzsannát vegye nőül. Margarita Moscsak arra is figyelt, hogy a vendéglátóegység menüjében olyan ételek szerepeljenek, amelyek a Bercsényiek asztalára kerültek. A különböző pecsenyék közül jelen sorok írója csak azt említheti meg, amelyet meg is kóstolt. A gyümölcsös kacsapecsenye és a töltött rácponty igazi magyaros étel, és fantasztikusan finom. De aki egzotikumra vágyik, és valami extra kívánsága lenne, az sem csalódik. A spenóttal töltött és sajtban sült kalmárt ajánljuk, melynek fogyasztása után még az ínyencek is megnyalják a tíz ujjukat. És a desszertek! A társaságunkban lévő hölgyek egyike veszi a bátorságot, hogy kitalálja, mit rejthet a kedvenc mosolya. Miután a pincér elárulja, hogy a finomság összetevői fagyi, tejszínhab, szárított déligyümölcs csokival leöntve, rendelünk egy nagy adagot. A pazar lakomát végig korhű zene dallamai kísérték és feledve a kínzókamrában látottakat, a kezdeti riasztó pillanatokat, egy szép estével lettünk gazdagabbak. Aki hasonló élményekre vágyik, keresse fel Ungvár eme egzotikumát, és ha szerencséje van, talán még a vár szellemével, a titokzatos Fehér Hölggyel is találkozhat. De az már legyen egy másik cikk témája... Fedők Anita Börtönszolga viaszfigura A szerző felvétele Kinek vagy MINEK ADNA CITROMDÍJAT? Az év vége, az új év eleje a kitüntetések, a díjazások ideje is. Ilyenkor ismerik el azok tevékenységét, akik kiemelkedtek környezetükből. Mi rendhagyó módon arra voltunk kíváncsiak, kivel vagy mivel voltak a legelégedetlenebbek tavaly, kinek adnának citromdíjat. Koós Katalin pedagógus (Técső): - A kormánynak, amit úgy vélem, nem szükséges megindokolnom. Kiemelten az oktatási miniszternek azokért a magyarságot érintő negatív intézkedésekért, melyekkel hátrányos helyzetbe hozták fiataljainkat. Hunyadi Károly vállalkozó (Tiszaújlak): — Nálam utcahosszal nyert a miniszterelnök asszony. Profi módon baltázta el a kezében összpontosuló dolgokat. Szerintem, ráférne egy hosszabb pihenő az Északi-sarkon, ahol hideg fejjel jobban át tudná gondolni eddigi ballépéseit. dr. Ljáh Erzsébet orvos (Ungvár): - Azoknak akasztanék a nyakába egy nagy citromot, akik ellehetetlenítették egészségügyi rendszerünket. Mára nemcsak a szférában dolgozókat veszik semmibe - lásd fizetéselmaradás -, hanem a betegeket is, akik képtelenek megvenni az irreálisan drága gyógyszereket. A sertésinfluenza körül keltett mesterséges pánik kiötlői ugyancsak megérik a pénzüket. Ember Balázs polgármester (Kisdobrony): - Elsősorban a nagypolitikának. Másodsorban, szűkebb pátriánknál maradva annak, aki a kárpátaljai magyarság jelentős részét magára hagyta azzal, hogy nem döntötte el, kit is támogasson az előttünk álló választásokon. Még csak tippet sem adott. Korolenko Ilona zenekarvezető (Ungvár): - A kommunális szolgáltatásnak ajánlanám fel a citromdíjat. Azon belül is a szemétszállításnak és a házkezelőségeknek. Előbbi díját fél évre előre kifizetem, ám ennek környezetemben semmi látszata. Utóbbi pedig minél többet kér, annál kevesebbet szolgáltat. M. T.