Kárpáti Igaz Szó, 2010. január-március (6. évfolyam, 1-47. szám)

2010-03-04 / 33-34. szám

2010. március 4., csütörtök Csütörtök/T­ERMÉSZETFELETTI KÁRPÁTI IGAZ SZÓ 13. (V.) Paranormális detektívek Noha a bűnüldözés eszköztára az utóbbi évtizedekben egyre kifi­nomultabb és eredményesebb lett, továbbra is számos gaztett marad felderítetlenül éveken keresztül. Nem meglepő, ha a rendőrség - különösen a hatalmas médiavissz­hangot kiváltó, közfelháborodást okozó ügyekben­­ a „legszokatla­nabb” segítséget is elfogadja és felhasználja a nyomozás során. A legtöbb ország rendfenntartó szer­ve még a mentális képességekkel bíró személyek, látnokok segítsé­gét is igénybe veszi. Az amerikai szövetségi nyomozóiroda, az FBI állítólag alkalmazotti státuszban is foglalkoztat „bűnügyi médiumo­kat”, és a britek is számontartják a hasznos segítséget nyújtó látno­kokat, sőt a Scotland Yard nem is titkolja, hogy gyakran paranor­mális nyomozókkal működik együtt. A XX. század legeredménye­sebb médiumdetektívei közé tarto­zó holland Gérard Croiset már hat­éves korában, 1915-ben használta pszichikus adottságait, felnőtt­ként pedig céltudatosan fejlesztet­te jövőbelátási képességét és megérzéseit. Az „utrechti mágus” néven is emlegetett parafenomént 1945-ben a neves parapszicholó­giai professzor, Williem Tenhaeff vette pártfogásba, és javaslatára Gérard az igazságszolgáltatás ja­vára fordította látnoki tehetségét. Rövidesen hivatalosan is a holland rendőrség állományába került, ahol három évtized alatt több száz gyilkos és eltűnt személy felkuta­tásában nyújtott segítséget. Egyes kollégáival ellentétben még a helyszínre sem kellett elutaznia ahhoz, hogy megfelelő informáci­ókat szerezzen, kizárólag egy-egy fényképet vagy tárgyi bizonyíté­kot kért ahhoz, hogy pontos leírást adhasson az adott bűntény hely­színéről, az elkövetés módjáról és körülményeiről, valamint a tettes személyiségéről. Két gyermeke is „örökölte” különleges adottsága­it. Lánya, Nannie Veerman-Croiset az orvostudomány szolgálatába állította paranormális tehetségét, és napjainkban is speciális mód­szerekkel kezeli az egyébként gyó­gyíthatatlan betegségekben szen­vedő pácienseket, míg legidősebb fia, ifjabb Gérard Croiset szintén a bűnüldözésben hasznosítja men­tális képességeit. Nagy-Britannia legnépszerűbb médiumdetektíve, az 1932-ben szü­letett Nella Jones egy ellopott fest­ménnyel kapcsolatban végzett paranormális nyomozással került az érdeklődés középpontjába. A XVII. századi holland festőművész, Johannes Vermeer 1974-ben eltűnt felbecsülhetetlen értékű alkotásá­nak, a Gitáron játszó hölgynek a megtalálásában játszott nagy sze­repet. Nella azt állította, hogy a hír­adóban bemutatott festmény lát­tán erős víziója támadt az ellopott kép hollétéről, melyről azonnal ér­tesítette a rendőrséget. A nyomo­zást vezető felügyelő azonban ud­variasan elutasította a különös lá­tomás hírével telefonáló hölgyet, de a biztonság kedvéért néhány munkatársát kiküldte a megjelölt helyszínre. A rendőrök sértetlenül megtalálták a képet. Az eset meg­döbbentette a detektíveket, és a bejelentőt egészen a nyomozás le­zárásáig gyanúsítottként kezelték. Felmentését követően azonban országos ismertségre tett szert, és neki köszönhetően fogták el a yorkshire-i hasfelmetsző néven el­­híresült, Peter Sutcliffe-t is. Amerika leghíresebb paranor­mális nyomozója, Allison DuBois, a Médium című filmsorozat címsze­replőjeként ismert médium, aki nem kitalált személy. Allison hatéves korában, elhunyt nagyapjával tör­ténő találkozását követően fedez­te fel pszichikus képességeit. Ti­zenegy évesen el akarták rabolni, és csak különös képességének köszönhetően menekült meg. Ez az eset egész életét megváltoztatta. Ettől kezdve mindig odafigyelt a „holtaktól érkező” utasításokra. Nyomozásairól több könyvet is írt, melyek a sorozat alapjául szolgál­tak. A rendőrség ugyanakkor ta­gadja, hogy valaha is együttmű­ködött volna a fiatalasszonnyal. A leghíresebb magyar pszi-de­­tektív, Kele János egyedülálló kar­riert futott be a magyarországi rendőrség történetében. A két vi­lágháború között „léleklátóként” ismert parafenomén az 1930-as években a Budapesti Rendőr-fő­kapitányság életvédelmi osztályán hivatásos tisztviselőként eltűnési ügyekben és lelki tanácsadóként segítette a nyomozásokat, és rend­kívüli adottságaival nem csupán a szakma elismerését vívta ki, hanem a korabeli közvéleményt is elkáp­ráztatta. Allison DuBois: az ő történeteiből készült a Médium című sorozat A FEKETE SZEMŰ EMBEREK INVÁZIÓJA Sok embernek van sötét szeme. Ez önmagában még nem jelent semmit. Előfordul, hogy valakinek annyira sötétbarna vagy sötétkék a szeme, hogy egy bizonyos szög­ből nézve egészen feketének tűnik. Ám akikről most szó lesz, teljesen más értelemben sötét szeműek. Állítólag nemcsak az íriszük feke­te, hanem az egész szemük. Akik találkoztak már ilyen emberekkel, úgy érezték, jobb, ha messzire el­kerülik őket. A szem feketeségé­nek észrevétele lehet pontatlan megfigyelés eredménye is, de a leg­szembetűnőbb ezen személyek szokatlan, furcsa viselkedése. Chris és férje a michigani I-75-ös úton utazott. Majd hirtelen úgy döntöttek, megállnak egy rövid pi­henőre. Amikor Chris kijött a női mosdóból, szembejött vele egy vé­kony, sötéthajú nő. Az asszonyt fé­lelem kerítette hatalmába, amikor ránézett, mert nem voltak pupillái, feketeség borította az egész szemét. A tekintete üres volt, mintha sem­miféle érzelem nem lenne benne, inkább hűvösnek és ridegnek tűnt, mesélte később Chris, aki szinte futva menekült a nő közeléből. Az az érzés kerítette hatalmába, hogy nem is emberrel találkozott. Inkább egy felsőbbrendű ragadozó lény­nyel, mely zsákmányra vár. Ugyanilyen jelzőkkel illették azok is e furcsa embereket, akik már találkoztak velük. Ám mi van akkor, ha csak egy eltúlzott pszichológiai reakcióról van szó, amely válasz egy olyan szokatlan kinézetre, ami egyébként normális? Tee 48 éves és apartmanház­tulajdonos Portlandben, Oregon államban. Húsz éves pályafutása alatt rengeteg emberrel találkozott, ám volt egy eset, amelyet soha nem tud elfelejteni. Egy nap fiatal fiú állt az apartman ajtajában. A 17— 18 év körüli fiú szobát keresett és riadtnak tűnt. Az öltözködésében nem volt semmi szokatlan, annál inkább a szemében. A férfit kiver­te a hideg veríték, remegni kezdett. Képtelen volt a szemébe nézni, úgy érezte, mindjárt meghal. Koromfe­kete szeme volt. A tulajdonos gyorsan elküldte a fiút, és szinte megkönnyebbült, amikor becsukó­dott mögötte az ajtó. Missy sohasem fogja elfelejteni érdekes találkozását, ami akkor esett meg vele, amikor egy hideg, őszi napon Starbucksban lepar­kolt egy bár előtt, hogy megigyon egy forró kávét. Amikor fizetni ké­szült és elővette a pénztárcáját, megfordult, mert úgy érezte, vala­ki figyeli őt. Egy férfi állt mögötte. Szeme a feketénél is feketébb volt, és valami sötét titokzatosság vet­te körül, mintha csak maga a go­nosz lenne. Ahogy ránézett, azt érezte, nem emberi lélek lakozik abban a testben. Sokan úgy vélik, eltúlzott beszá­molókról van szó, és bizonyára van rájuk racionális magyarázat: erősen kitágult pupilla, mely telje­sen elfedi az íriszt; némely gyógy­szer szedése, agysérülés, szem­­cseppek használatának mellékha­tása. Akik viszont találkoztak ezek­kel az emberekkel, kitartanak állítá­suk mellett: nem földi lények vol­tak. A Nap ma 6 óra 05 perckor kél és 17 óra 42 perckor nyugszik. Köszöntjük SZILÁRD nevű kedves olvasóinkat! Magyar nyelvújítási al­l­­­kotás a Konstantin magyarosítására. Egyéb névnapok: Aladár, Bors, Borsika, Kadosa, Konstantin, Konstantin. ■ na, Riza, Rozina, Szofron, Szofrónia, Teréz, Terézia, Ulrik. I-------------------------------------------------------------------------------------------1 Március 11., csütörtök 16.00 Indigo 17.00 Labdarúgó BL 16.55 Dok.film 18.45 Euronews 19.00 Nézőpont 19.55 A védelem joga 20.20 Folytatása következik 21.00 Hírek 21.55 Labdarúgó Eb 00.15 Interaktív terv (SSI 16.10 Ne szüless szépnek 17.25 Vérbeli orvosok 18.25 Csak a szerelem 19.30 Tv-hírszolgálat 20.10 A látnok. Melodráma 22.15 Kaspirovszkij műsora 23.15 Szex és California 01.20 Zeneszó a szomszéd szobából. Vígjátékraa 14.55 Megérteni. Megbocsátani 16.10 Nyomozók 17.20 Szomszédok 18.15 Bírósági ügyek 19.00 Carmelita 20.00 Hírek 20.30 A jegygyűrű 21.30 A hacapetovkai ferőnő 23.45 Dok.filmek 15.15 Gyilkos erő 17.35 A széttört lámpák utcája 18.45 Hírek 19.55 Gyilkos erő 22.05 Törvényesen 00.15 Öt ismeretlen. Film 01.10 Gyilkosok társadalma. Film mupa MTV Magyar nyelvű adások főszerkesztősége (Közép-európai idő szerint) 08.00- 08.10 Hírek 11.00- 11.10 Hírek (ism.) Rádióadás 15.30-16.00. Forrás (Fogható a 103.0 FM hullámhosszon Ungváron és Munkácson) mi 05.20 Hajnali gondolatok 05.50 Ma Reggel 09.00 Üdítő 09.55 Nappali 12.01 Híradó 12.30 Kárpát Expressz 13.00 Szomszédok 13.35 Együtt 14.35 Ez történt Ma Reggel 16.25 Körzeti híradó 16.45 Teadélután 17.35 McLeod lányai 18.20 A palota ékköve 19.30 Híradó este 20.00 Kassza 21.00 Az Este - Csütörtök 21.30 Átok 22.25 Balaton retró 23.15 Prizma 23.30 Hírek 23.35 Teadélután 00.30 Nappali 02.30 Prizma 06.25 Tények Reggel 07.00 Mokka 09.00 Stahl konyhája 09.10 Babapercek 09.20 Telekvíz 10.30 Teleshop 11.35 Életben maradni. Am. zenés vígjáték 13.20 Kvízió 14.50 Dokik 15.25 Hegylakó 16.25 Bűbájos boszorkák 17.30 Joshi Bharat 18.30 Tények 19.05 MrssMrs 20.15 Aktív 20.50 Jóban Rosszban 21.20 Euro túra Amerikai-cseh vígjáték. Főszerep­lők: Scott Mechlowicz, Jacob Pitts Scott éppen az érettségi bankett előtt szakít a barátnőjével, egy punk­­együttes oszlopos tagja kedvéért. Hő­sünk csalódottságában olyan részegre issza magát, hogy európai levelező­­társát,­­ aki mellesleg egy szőke bom­bázó - és, akit addig fiúnak vélt, csú­nyán megbántja. Scotty ekkor meg­fogadja, hogy a nyári szünetben csak­is egyetlen cél lebeg majd a szeme előtt: felfedezni az ismeretlen és ha­talmas Európát, s eközben megtalálni a megbántódott lányt. 23.00 pokerstar.hu 00.00 Tények Este 00.30 EZO.TV 01.20 GSG 9 - Az elit kommandó 02.10 Segíts magadon! 02.35 Animációs filmek 06.00 Reggeli 10.05 Top Shop 12.00 Híradó 12.10 Játék 13.30 Fél kettő 14.20 Hawaii - A hullámok üzenete. Am. dok.film 16.15 Rubi, az elbűvölő szörnyeteg 17.20 Mónika 18.30 Híradó 19.05 Vacsoracsata 20.05 Fókusz 20.40 Barátok közt 21.20 Esti Showder 23.15 Házon kívül 23.45 Európai idő 00.05 Alias 01.00 Reflektor 01.15 Infománia 16.25 Miért Éppen Magyarország? 17.00 Zorro 17.30 Térkép 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.05 Külvárosi rend­­őrök 20.00 Dunaszőkítés - Anti-tókió 21.00 A­lpár- T-Kis­ZTSY ZV tai 22.45 Híradó 23.00 Közbeszéd 23.20 Váltó 23.25 Drót 00.35 Kikötő 14.10 Duffy-koncert 15.05 Bellamy 16.55 Papírku­tyák 18.30 A dögös és a dög 20.00 Barátaim, szerelmeim 21.35 David McCullough, A szavak festője 22.15 Vérző olaj 00.45 Halálos közellenség 14.20 Elvis Mitchell - interjúk 14.50 Mária, a skótok ki­rálynője 16.55 Ismeretlen ismerősök 18.20 Tejó Isten! 20.00 K­eret Sírfeliratok 20.55 A fájdalom kövei 22.45 Szerelemben, halálban 00.25 Henry Fool 16.00 Mi micsoda 16.30 Játsszunk a Szezám utcában! 17.00 Elmo világa 17.15 Világjáró Grover 17.20 Bert és Ernie kalandjai 17.30 Symfollies 17.35 Eperke és barátai 18.00 Benjámin maci titkos világa 18.25 Animalia 18.50 Mininews 2010. 19.00 Vipo 19.11 Vízcsepp mester 19.35 Redwall 16.00 Ifjabb Cousteau kalandjai 17.00 Szerelmem, Andalúzia! 18.00 ceOCaaphia Az antik világ építészeti remekei 19.00 Őskori ragadozók: A gyilok- channel madár 20.00 Ki hitte volna? 20.30 Katasztrófák nyomában 21.00 Cápaembe­rek: Nőstényre várva 22.00 Tolvaj majmok III. 23.00 Interpol akták *­ 15.30 Olasz bajnokság 16.30 Paks-Fe­­wfi -Men­rencváros 18.45 Futsal-magazin 19.15 Mai­­ helyzet 19.30 Zuhanyhíradó 21.00 Bikarodeó 22.00 Póker 00.00 Zuhanyhíradó

Next