Kárpáti Igaz Szó, 2013. január (9. évfolyam, 1-17. szám)
2013-01-03 / 1. szám
2. KÁRPÁTI IGAZ SZÓ Aktuális • Álláspont 2013. január 3., csütörtök Apró csodákra várva Bár az évek fordulójának igazából vajmi kevés hatása van a változásokra, a lélek ilyenkor a megújhodásra van hangolva, s az ember akarva-akaratlan hiszi sorsa jobbrafordulását. Hátha végre... talán most... - biztatjuk környezetünket, hogy magunkban is erősítsük a reményt. Mivel kecsegtet, mit hozhat 2013 az egyén boldogulása terén? Azt ki-ki maga foglalja lajstromba (az ilyenkor szokásos jókívánságok mellett szurkolok azért, hogy maradéktalanul teljesüljön a lista). A közösségi elvárások már kisebb kockázattal megfogalmazhatók. Üdvös lenne, ha a megújult parlamentben az ököljog helyett az értelem válna uralkodóvá. S azt is teljes joggal elvárhatjuk, hogy a felfrissített és jelentősen megfiatalított kormány tettekkel (s nem ígéretekkel, szólamokkal, eleve véghezvihetetlen tervezetekkel) jeleskedjen. Az egészségügyi, gazdasági, oktatási s megannyi más reform ígérete helyett immár ugyancsak üdvös lenne néhány gyakorlati pozitív változás. Akár az év eseménye is lehet az Ukrajna-EU- csúcs. Az ukrán államfő és az Európai Bizottság elnöke már az időpontot is rögzítette. E szerint az eseményre, melyet fokozott várakozás előz meg, február 25-én kerül sor. Az igazi áttörést az jelentené, ha a találkozón szentesítenék Ukrajna társult tagságát, s végre, ha nem is a nappali foteljében élvezhetnénk a kiváltságokat, de legalább az Európai Unió előszobájában vészelhetnénk át a gazdasági teret. Akkor talán a polgárok is jobb kedvre derülnének, s az EU hallatán nem a követelések és megszorítások jutnának eszébe, hanem a vízummentesség nyújtotta szabadság, a közösséghez tartozásból eredő biztonság. Még talán az is előfordulhat, hogy nem vágyódnának olyan sokan ebből az Európából abba az Európába. Bizony rég eljött az ideje annak, hogy végre velünk is történjen néhány apró csoda. Persze ezekre már a dolog természetéből adódóan sincs semmilyen garancia, ám mi már jól megtanultuk gyakorolni a szerénység erényét Már az igazi akaratot, jó szándékot is csodácskaként élnénk meg. Petőfi: példakép és mérce Aki azt mondja: költő, először talán Petőfi Sándorra gondol. Amióta belépett az irodalomba, szüntelenül jelen van: egyszerre példakép és mérce. Magyarként nem lehet úgy élni, hogy az ember ne ismerje költeményeit, s egy külföldinek a magyar irodalomról mindenekelőtt ő jut az eszébe. Adatait szinte felesleges elmondani, oly ismertek, mint versei. Ki ne tudná, hogy 1822-ről 1823-ra virradó szilveszter éjszakáján született, és mindössze 26 évet élt. Hogy 1848 forradalma elválaszthatatlan a nevétől, és hogy 1849-ben a Segesvár melletti csatában tűnt el. 1847 júliusában Beregszászban is megfordult, az akkori Oroszlán szállodában szállt meg. A városban utcát, nyugdíjasklubot neveztek el róla, szobor emlékeztet rá. Születési évfordulójáról is hagyományosan megemlékeznek az Arany Páva előtt. Idén Dudar Fanni, Magyarország beregszászi külképviseletének konzulja köszöntötte a jelenlévőket. Petőfi Sándor ungvári szobránál - amelyet 1990-ben Göncz Árpád magyar államfő és Leonyid Kravcsuk, az ukrán Legfelső Tanács elnöke jelenlétében avattak fel - is adózott a költő emlékének az utókor. Az ünnepi koszorúzáson többek mellett jelen volt Bácskai József, Magyarország ungvári külképviseletének főkonzulja és Szalipszki Endre konzul, Spenik Sándor, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) városi szervezetének elnöke, az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karának dékánja, dr. Sják Erzsébet városi képviselő, az UMDSZ városi szervezetének ügyvezető alelnöke. A hagyományokhoz híven Badaló magyarsága is emlékezett a forradalom költőjére a községben álló Petőfi-szobornál. Január elseje egy új esztendő kezdete, ami mindnyájunknak valami jót, jobbat, szerencsét ígér, ami reményt ad az embereknek - fogalmazott a diplomata. - Városunkban régi, szép hagyomány, hogy tisztelgünk a költő emléke előtt - vette át a szót Babják Zoltán, Beregszász megbízott első alpolgármestere. - Büszke vagyok arra, hogy a szabadságharc lánglelkű költője tovább él a Bereg-vidéki emberek szívében, mint ahogy arra is, hogy a Vérke-parti település nemzetőrei is ott küzdöttek a szabadságért a forradalom számos csatájában. Kívánom, hogy a 2013-as esztendő jelentsen egy szebb, jobb kezdetet magyar közösségünk számára. Az ünnepi rendezvényen Imre Margit, a Bereg-vidéki Petőfi Sándor Nyugdíjasklub elnöke is méltatta névadójukat. Az iskolások a költő verseivel tisztelegtek emléke előtt. Hegedűs Csilla A forradalom költőjének szobra Beregszászban Szilveszter fényei ... és árnyai (Befejezés) Férjét súlyos füstmérgezéssel szállították kórházba. Munkácson leomlott egy bontás alatt álló lakóház. A törmelék maga alá temette az előtte parkoló személygépkocsit. Személyi sérülés szerencsére nem történt. Az ungvári járási Lehón (Ljahivci) a tűzijáték okozott bajt. Az egyik petárda egy csűrt talált telibe, ahol a szálas takarmányt őrizték. A lángok mintegy fél tonna szénát semmisítettek meg. Az év végén is történtek öngyilkossági kísérletek. Az ilosvai járási Nagyrákócon egy 56 éves férfi végzett magával. Az illető benzinnel locsolta le az öltözékét, majd meggyújtotta magát. A tájékoztató szerint a férfi ittasan követte el borzalmas tettét. Nagyszőlősön egy 27 éves nő a férjével való veszekedést követően próbált meg véget vetni az életének. Az asszony növényvédő szert ivott. Szerencsére idejében sikerült kórházba szállítani. A Perecsenyi járásban Drugetháza (Zaricsevo) közelében történt szerencsés kimenetelű közúti baleset. A túl gyorsan hajtó 29 éves férfi elvesztette uralmát Mitsubishije felett és az útszéli árokba hajtott. Az autó alaposan összetört. A vezető megúszta ép bőrrel. Szilveszterkor a hegyimentőknek is akadt dolguk. Egy kijevi turista került bajba a Hoverla térségében. A fiatal nő egyedül indult sétálni, úgy, hogy erről senkinek nem szólt. Ám közben eltévedt. Szerencsére működött a maroktelefonja, így sikerült segítséget kérnie. A keresésére indult mentőcsapat is visszafordulhatott, a hölgy ugyanis összefutott egy túrázó csoporttal, akik elkísérték a szálláshelyére. KISZ-összeállítás A gépkocsi vezetője csodával határos módon életben maradt tb HÍR-TÁR Kitüntették a KMCSSZ-T A magyar Országo gyűlés épületében tartották a száz éve, 1912-ben alakult Magyar Cserkészszövetség centenáriumi évének megnyitóját. Az MTI beszámolója szerint Kövér László elnök levelében hangsúlyozta, a cserkészszövetség a magyar történelem egyik legnehezebb évszázadában alakult meg ésműködött. Köszönetet mondott a cserkészek helytállásáért, kiemelve, „az elmúlt száz esztendő bizonyí tta totta, számíthat a cserkészekre az ország és számíthat rátok a nemzet”. Ezután bejelentették, hogy a házelnök a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának Arany Országgyűlési Emlékérmet, míg többek mellett a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetségnek (KMCSSZ) Ezüst Országgyűlési Emlékérmet adományozott. Ice Land Munkácson Munkácson tegnap az Avangard-stadion területén megnyílt az Ice Land műjégpálya. A korcsolyapálya reggel 8.30-tól este 21 óráig (k. e. i.) fogadja a látogatókat. Egy turnus 45 percig tart, ára hétközben 20, hétvégén 25 hrivnya. Egyidejűleg akár 150-en is hódolhatnak ennek a szabadidősportnak. A korcsolyabérlés alkalmanként 15 hrivnya. Az iskolások tornaóra keretében, ingyen használhatják a jeget. Torlódás a HATÁRON Az elmúlt napokban a nagy forgalom miatt torlódás alakult ki a Záhony -Csap határállomáson. Az átkelőhelyen 15 órát kellett várakozniuk az átutazóknak. A kialakult dugó a buszok vezetőinek a türelmét tette a leginkább próbára, ők ugyanis csaknem ötórás várakozás után jutottak át a határon. A többi magyar - ukrán határállomáson zavartalan volt a forgalom. Elfogták A BŰNBANDÁT A megyei rendőrkapitányság leleplezte azt a bűnbandát, amely gépkocsik, építkezési lerakatok fosztogatásával foglalkozott. Az illetékesek tudomására jutott, hogy a tolvajok az egyik külvárosi építkezés kifosztására készülnek. A gépkocsiközlekedési felügyelőség és a Berkut-kommandó bevonásával feltartóztatták a banda teherautóját, amelyen az ellopott gerendákat és kábeleket szállították. Kiderült, hogy a tolvajbanda közel tucatnyi tagból áll, hárman közülük büntetett előéletűek. Nem csak Ungváron, hanem Munkácson, Beregszászon, a környékbeli községekben is tevékenykedtek. Csak Ungváron eddig 12 lopást bizonyítottak rájuk. Halálos baleset Halálos baleset történt a Huszti járásban az év első napján. A szerencsétlenségben megsérült a jármű vezetője, míg utasa a kórházba szállítás közben meghalt. Az ügyben vizsgálat indult. HÍRTÁR іь(1 її»)її tű; і • I! іtííl Népszerű a BIOMETRIKUS Ünnepélyes keretek között adták át a húszezredik biometrikus formátumban készült kishatárforgalmi engedélyt Magyarország ungvári külképviseletén, írja a Magyar Távirati Iroda. A ceremónián Bácskai József főkonzul emlékeztetett, a ország öt éve írta alá a kishati tárforgalmi megállapodást. Az ungvári magyar főkonzulátus - az Európai Unióban elsőként - egy éve kezdte el a biometrikus adatokat tartalmazó engedélyek kiadását. Ez idő alatt rekordszámban, 20 ezren kapták azt meg, szemben az egy évvel korábbi 12,8 ezerrel. A húszezrediket Andrejcsik Magdolna ungvári nyugdíjas vette át. OKMÁNY 111 13 u їй