Kárpáti Igaz Szó, 2014. november (10. évfolyam, 160-175. szám)
2014-11-01 / 160. szám
2. KÁRPÁTI IGAZ SZÓ Aktuális • Álláspont 2014. november 8, szombat a Éhkoppra ítélve? uvecu-Még meg sem emésztettük az október elején életbe lépett rendeletet, mellyel harmadára csökkentették a vezetékes gáz állami ártámogatását. Míg eddig négyzetméterenként 11, ezután csupán 7 köbmétert dotál az állam, az ezen felül elfogyasztott menynyiséget az állampolgár egyedül lesz kénytelen fizetni. Hogy a szociálisan leginkább rászorulókat ezzel még nehezebb helyzetbe hozzák, sőt ellehetetlenítik, az valahogy elkerüli az illetékesek figyelmét. Azzal sem számolnak, hogy nyilvánvalóan egyre kevesebben egyenlítik majd ki számláikat, mások eladósodnak, s mindez további társadalmi feszültséget eredményez. S máris itt az újabb meglepetés. A Miniszteri Kabinet úgy akarja ösztönözni, élénkíteni (?) a gazdasági életet, hogy megszünteti az alapvető élelmiszerek árának szabályozását. A regnáló kormány eredménytelennek ítélte a több mint tíz éve működő rendszert és úgy döntött, szabadjára engedi az árakat, mondván, a piaci konkurencia úgysem hagyja elszabadulni azokat. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a liszt, a kenyér, a makaróni, a kásák, a cukor, a marha-, a disznó-, a csirkehús, a kolbászféleségek, a tej és a tejtermékek, az olaj, a tojás, a burgonya és a só, melyet a kereskedők eddig 15 százalékos felárral kínálhattak eladásra, ezentúl olyan árcímkével lesznek ellátva, amilyennel csak nem szégyellik. Ha életbe lép a rendelet, az elmúlt időszakban egyébként is rendkívül megdrágult élelmiszerek ára az egekbe szökhet, s ezzel a minimálbérből tengődőket, a sokgyermekes családokat, a nyugdíjasokat, és az átlagbérből élőket is éhkoppra ítélik. Egy felmérés szerint az elmúlt fél évben már így is jelentősen visszaesett több alapvető élelmiszer fogyasztása: a húsé 37, a tej és tejtermékeké 35, a tojásé 38, a halé 81 százalékkal. Az a legcinikusabb, hogy a kormány a gazdasági élet fellendítéséhez szükséges reformra fogja az ilyen és ehhez hasonló intézkedéseket. Holott valódi reformok és a korrupció megszüntetése helyett ezzel csupán annyit tesz, hogy átpakolja az állam terheit a lakosság vállára. Átalakított mikrobusz Csempészésre átalakított ukrán mikrobuszt foglaltak le a pénzügyőrök a záhonyi határállomáson, közölte Dávid Zoltán százados, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei vám- és pénzügyőri igazgatóságának rendészeti osztályvezetője, sajtóreferense az MTI-vel. Tájékoztatása szerint az utasokkal teli mikrobusz ellenőrzésekor a pénzügyőröknek feltűnt, hogy a jármű tetővastagsága nagyobb a kelleténél. A kárpit eltávolítása után láthatóvá vált, hogy a tetőrészt megduplázták, majd a sofőr táskájából előkerült egy speciális kapcsoló is, amellyel - az ülések alatt található kábelekhez csatlakoztatva - automatikusan nyitni lehet a tetőlemezt. A rejtekhelyen 56 karton, 560 doboz, 450 ezer forint értékű ukrán zárjegyű cigaretta volt. A pénzügyőrök a dohányárut és a csempészésre átalakított mikrobuszt lefoglalták. Autófeltörések Az utóbbi napokban több személygépkocsi tulajdonosa tett feljelentést a rendőrségen, mert feltörték az autóját Egy 41 éves ungvári lakos csak nemrég szabadult a börtönből. A normális életbe való beilleszkedéshez azonban nem volt kedve, s mivel pénzre volt szüksége, munka helyett lopással próbálkozott. Alkulccsal kinyitotta a parkolóban álló Fiat csomagtartóját, ahonnan elemeit több mint kétezer hrivnya értékű műszaki cikket. A zsákmányt azonban nem volt ideje pénzzé tenni, mert a rendőrök lefülelték. Egy ungbaranyai lakosnak a készpénze tűnt el személyautója kesztyűtartójából. A jármű az egyik bolhapiac parkolójában állt. A tettes fényes nappal feltörte az ajtózárat és elvitt 9200 hrivnyát. A tolvajt keresik. A munkácsi járási Beregszentmiklóson egy huszti lakos Mercedesét szemelte ki az egyelőre ismeretlen bűnöző. A tulajdonos az ottani benzinkút parkolójában hagyta a gépkocsit, melyből az elkövető 1600 eurót zsákmányolt. HÍR-TÁR Katonákra EMLÉKEZTEK Az Ungvári Magyar Tannyelvű Drugeth Gimnázium diákjai halottak napja előtt ezúttal is kitakarították a II. világháborúban elesett magyar katonák sírkertjét. Az intézményben tanulók 2004 óta évente kétszer, tavasszal és ilyentájt látogatnak ki a sírhelyekhez, hogy megtisztítsák azokat az avartól és a gaztól. Tegnap miután elvégezték a terület rendbetételét a kilencedikesek, egy-egy magyar nemzeti szalaggal átkötött virágot helyeztek a fejfákra, majd gyertyát gyújtottak az elhunytak emlékére. Keresztszentelés Tiszaújlakon Új keresztet szenteltek a tiszaújlaki temetőben - Baloga MEGY, A „JEGES” URALOM MARAD Volodimir Csubirkót 83 szavazattal választották meg elnöknek Volodimir Csubirko személyében új elnököt választott a Kárpátaljai Megyei Tanács. Ivan Baloga azután mondott le, hogy parlamenti mandátumot szerzett a múlt vasárnapi előrehozott választásokon. Szintén leköszönt posztjáról Brenzovics László. A képviselőtestület első elnökhelyettese szintén Kijevben folytatja munkáját. A KMKSZ elnöke a megyei tanács tegnapi ülésén már meg sem jelent, a hivatalos indoklás szerint kiküldetésben volt. Távollétében is elfogadták lemondását. Az ő utódlásáról tegnap nem született döntés. Vidékünk önkormányzatának képviselői első ízben találkozhattak Becskor Andreával, a Fidesz listáján európai parlamenti mandátumhoz jutott kárpátaljai képviselővel. Amikor Ivan Baloga szót adott neki, úgy mutatta be, mint az első ukrán EU-képviselőt, s hozzátette, reményei szerint hamarosan többen is lesznek. Aki valamilyen nagyobb horderejű bejelentésre számított az EU-képviselőtől, annak csalódnia kellett. Bocskor Andrea - aki először magyarul köszöntötte a jelenlévőket - ukrán nyelven felolvasott beszédében csupán közhelyszerű frázisokat mondott, hangsúlyozva a lezajlott választások fontosságát, az európai út kijelölését, a további kooperáció reményét. Elmondta, ő is megszavazta az Ukrajna és az Európai Unió között létrejött társulási egyezményt, s megígérte, mindent megtesz a vízumkötelezettség eltörléséért, ám dátumot vagy más konkrét lépést nem említett. A képviselőknek lehetőségük lett volna kérdéseket is feltenni neki, de senki sem kívánt élni vele. A tanácsülésen a képviselők ismételten azzal a kéréssel fordultak a Miniszteri Kabinethez, hogy biztosítson anyagi keretet a terrorelhárítási hadművelet során elhunyt kárpátaljai katonák családjainak lakásvásárlásra. Eddig 26 földmük halt meg a Kelet-Ukrajnában zajló háborúban. Bejelentették egy új képviselői csoport megalakulását. A Kárpátaljáért elnevezésű csoportba a korábbi régiósok egy része tömörült, köztük Olekszandr Ledida és Igor Szviscso. A legnagyobb érdeklődés azonban a testület új elnökének megválasztását kísérte. A legnépesebb frakció, a Jedinij Centr (JC) saját soraiból Volodimir Csubirkót jelölte. Andrij Szerbajlo önjelöltként jelezte indulását a posztért, de kicsivel később visszalépett, mert mint mondta, most úgy sincs reális esélye nyerni, így az egyedül induló Csubirkót titkos szavazás során 83 igennel választották meg Ivan Baloga utódjául. Az új vezető 38 éves, pénzügyi és jogi végzettséggel rendelkezik, vállalkozói tevékenységet folytat. Tagja a munkaadók országos szövetségének, mindemellett egy ukrán-cseh jótékonysági alapítványnak az igazgatója. Sokak szerint azért a nagy sietség, mert Balogáék a Népfront jó szereplése után a megyei erőviszonyok átalakulásától tartanak, s Csubirko megválasztásával kívánják átmenteni befolyásukat a megyei önkormányzatban. Számukra intő jel, hogy a hozzájuk mindenben lojális kormányzó, Vaszil Hubai széke máris mozog. D.Gy. olvasható a Mennybemenetel Görög Katolikus Egyházközség Facebook-oldalán. Az eseményre a Nagyszőlősi járás több településéről érkeztek zarándokok. A hívek közös misén emlékeztek halottaikra. Tisztújítás a diákszövetségnél Elnököt választott a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége. Rigó Istvánt, az Ungvári Nemzeti Egyetem Jogi karának egykori hallgatóját Horváth Attila doktorandusé váltotta. A kárpátaljai magyar hallgatók érdekképviseleti és érdekvédelmi szervezetének új elnöke előreláthatóan egy évig tölti be e tisztséget. Acéla fAlASZTALATSZERZÉS Három napon keresztül tartottak gyakorlatot a megyei katasztrófa-elhárítás egységei, olvasható sajtóközleményükben. A négy etapra felbontott eseményen a mentőszolgálat is képviseltette magát. A híradás szerint szimulált ipari és természeti katasztrófákra reagáltak. Megyénkben 470 objektum bír veszélyes besorolással, ezek közül 7 vegyipari cég, így indokoltak a hasonló jellegű gyakorlatok. MÉRGES GOMBÁT EVETT Kárpátalján idén már tizenhét személy szenvedett gombamérgezést. Tizenhatan az Ungvári járásban, egy személy a Beregszásziban fogyasztott mérgező kalapost. A pórul jártak közepesen súlyos mérgezést szenvedtek, s mint utóbb kiderült, többségük a mezei laskagombával tévesztette össze a kosarába került veszélyes egyedeket. Kattant a BILINCS Korrupció alapos gyanújával őrizetbe vették az egyesített Nagyszőlősi és Ilosvai Járási Hadkiegészítő egyik alkalmazottját, az ügyben már a katonai ügyészség vizsgálódik. A sevlush.info hírportál tájékoztatása szerint az Ukrán Biztonsági Szolgálat emberei Nagyszőlős Kommunális utcájában tartóztatták le a szóban forgó személyt. A csinovnyik 16 250 hrivnyát követelt és kapott egy férfitól, amiért elintézte, hogy katonakönyvhöz jusson és ne kelljen szolgálnia a seregben. A szemtanúk beszámolója szerint a rajtaütést követően megzavarták az SZBU embereit, mivel egy rendszámtábla nélküli gépkocsival majdnem elütötték őket. Mint kiderült, az autót a korrupt hivatalnok rendőrként dolgozó fia vezette, ráadásul részegen. Őt szintén előállították. HÍR-TÁR Kissé „szenilis” üdvözlet A magyar kormány üdvözli, hogy van magyar nemzetiségű képviselője az ukrán parlamentnek, Brenzovics László képviselőként segíteni tudja a kárpátaljai magyar közösség érdekeit, közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel. A Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára által jegyzett közleményben azt írták: az Ukrán Központi Választási Bizottság által feldolgozott adatok alapján biztosnak tűnik Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökének parlamenti mandátuma az újonnan megválasztott ukrán törvényhozásban. Hozzátették: Magyarország támogatja Ukrajna közeledését az Európai Unióhoz, és bízik benne, hogy az új ukrán kormányzat és törvényhozás döntéseivel a demokratikus folyamatok elmélyítését segíti, ami az ukrajnai magyar közösség számára is az európai normákhoz igazított jogok érvényesítését biztosíthatja. Azt már mi fűzzük hozzá, hogy Gajdos István személyében eddig is volt magyar tagja a Legfelső Tanácsnak Sőt, ugyanúgy, mint most Brenzovics, ő is egy ukrán párt listáján jutott mandátumhoz s ahogy akkor neki, most Brenzovicsnak is le kellett mondania magyar párttagságáról. Kétéves honatyai tevékenysége során számos olyan ügyben emelte fel szavát, ami közvetlenül érinti a kárpátaljai magyar közösség mindennapjait, s egy sor törvénytervezet kidolgozásában is szerepet vállalt. Ugyanakkor a hivatalos Budapest őt valamiért nem tekintette magyar képviselőnek, indoklása szerint, mert ukrán párt listáján szerzett mandátumot. Már a kampány során prognosztizáltak, a KMKSZ elnökének esetében kivételt fognak tenni. Bár így találnánk el az 5-ös lottó várható eredményeit... KISZÓ-reflexió