Kárpáti Igaz Szó, 2016. február (12. évfolyam, 15-30. szám)
2016-02-02 / 15. szám
2. KÁRPÁTI IGAZ SZÓ Aktuális • Álláspont ,* * hxn \A külhoniság előnye tu*^r ! Szokás úgy tekinteni a і külhoni (más kifejezéssel a Trianonban lecsatolt terrületeken élő) magyarokra, mint akik az élet szinte valamennyi területén hátrányt szenvednek mind a magyarországi magyarokhoz, mind a többségi nemzethez tartozókhoz képest. Ez esetenként I megalapozott, de állítom, і előfordulhatnak olyan élethelyzetek, amikor az■egyén számára kimon- I dottan előnnyé válik ez az I áldatlannak tűnő állapot. I Na de miről is lenne szó? і Lapunkban is ismertettük annak a felmérésnek az eredményét, melyet a Magyar Akadémia Kisebb-ségkutató Intézete végzett a külhoni magyar fiatalok körében. Ebből sok egyéb I mellett kiderült, az ifjabbik I nemzedékhez tartozók fele I már rendelkezik magyar I állampolgársággal. Megtudtuk azt is, a 15-29 éves korosztály közel 55 százaléka gondolkodik azon, hogy végleg elköltözzön a szülőföldjéről. A legtöbben Magyarországot választanák, ám, ha a többi célországot , - Németországot, Nagy-Britanniát, az USA-t stb. - választók számát összeadják, s akkor bizony Magyarország is hátrébb csúszik a listán. I Magyarország előkelői ■ helyezése érzelmi, nyelvi és Г , egyéb okok miatt indokolt. A jólétet felcsillantó orszáagok választása ugyanúgy, і ! És ez utóbbi eset az, amikor egy külhoni magyar fiatal, ha a Nyugatra ván indorlás mellett dönt, bizony I helyzetelőnyben van ma-magyarországi sorstársaival is szemben. Neki ugyanis, ellentétben az utóbbiakkal, s nem kell szembesülnie a і hirtelen teherként nyakába zúduló kisebbségi léttel. , Nem lepődik meg például attól, hogy egy ismeretlen, de legalábbis kevésbé is- ■ mert kulturális közegbe kerül, hogy a körülötte I élő többséggel nem magyarul, hanem egy idegen і nyelven kell kommunikál- s nia.Ráadásul-ha birtokában van akár középszinten is a korábban körülötte I élő többségi nemzet nyelvének - az újat sokkal könnyebb elsajátítania is. Tegyem hozzá, még \ I az is a javát szolgálhatja, \ elősegítheti a gyorsabb I beilleszkedést, hogy a korrábbi- általa egyfajta viszszahúzó koloncnak tartott j örökül kapott helyett ez І egy tudatosan választott í kisebbségi lét. \ Ja, s míg el nem felej- I tem, a kisebbségi lét - a fentebb vázolt okok miatt - előnyt jelent az ugyancsak Nyugaton szerencsét próbáló többségi fiatalok-kal szemben is. Konklúzió? Nos, sok levonható, de egy bizonyosan: a sors néha büntettessel is meg tud szeretni bennünket... . Tűz az Ukrajna áruházban Tegnap a kora reggeli órákban lángok csaptak fel a megyeszékhely közkedvelt, a szovjet érában épült áruházában. A tűzoltóságot - a katasztrófa-elhárítási szolgálat tájékoztatója szerint - 7 óra 20 perckor riasztották. Az első jelentésben az állt, hogy a földszint mintegy 400 négyzetméternyi területén tombolt a tűz. A mentéshez 12 rohamkocsit és 70 lánglovagot vezényeltek. Az oltást nehezítette, hogy a legközelebbi tűzcsaphoz nem tudtak hozzáférni, így a vízpótlást a Zakarpattya Szálló udvaráról kellett biztosítani. Az épületben olyan gyorsan terjedtek a lángok, hogy kisvártatva már a raktárhelyiségek, a második szint és a tetőtér is lángba borult. Az észlelést követő két órán belül az erőfeszítések ellenére a tűz az egész épületre kiterjedt. Az anyagi kár hatalmas, az árukészlet teljesen megsemmisült. A tűz oka egyelőre ismeretlen. B. Cs. «iW .ї: ' ■' - ~■■ ----- : i áiiftffijffigdjaíjs. Az épület teljesen kiégett Zinkó Barnabás felvétele Mezőgecse: két országos böllérkirály (Befejezés) - Népi első ízben vagyunk itt, eddig mindig igyekeztünk valami újdonságot hozni, most ezzel a savanykás levessel rukkoltunk elő, a visszajelzések pozitívak, a zsűrinek és a turistáknak is ízlett a levesünk. Sajnos nem mehetünk el szó nélkül a körülmények mellett. A bokáig érő sár jelentősen rontja az érdeklődők komfortérzetét. A szervezők ugyan igyekeztek szalmával és vízelvezető árkokkal javítani a körülményeken, de ez, ahogy korábban, most sem sikerült. Persze akadt, aki ebben is meglátta az üzleti lehetőséget, a bejáratnál valaki kukászsákot árusít. Az lenne az ideális, ha lebetonoznák azt a részt, ahol az emberek közlekednek - nyilatkozta Szentirmay Tamás, a lakiteleki önkormányzat kommunikációs referense. Hasonlóan vélekedett egy általunk megkérdezett kijevi utazásszervező is, aki azért érkezett Mezőgecsébe, hogy felderítse a terepet. - Ettől a sártól olyanok lettünk, mint a malacok. A körülmények kaotikusak és átláthatatlan a sátrak elrendezése, a mellékhelyiségről nem is beszélve, a fából tákolt pottyantós komoly kételyeket ébreszt bennem. Finomak a kolbászok, a bográcsgulyás és a babgulyás is, viszont a körülmények miatt óriási csalódás számomra az esemény, így biztos, hogy nem fogunk ide turistákat szervezni - fogalmazott Tarasz. Az ízletes falatok, valamint a disznótoron szinte kötelező pálinka elfogyasztása mellett zenés-táncos műsorok is szórakoztatták a fesztiválra ellátogatókat. A piacinál jóval magasabbak voltak az árak, egy kiló kolbászért 140-180, egy kiló hurkáért pedig 70-80 hrivnyát is elkértek. Nem zavarta a magas ár a Nagyszőlősről érkezett fiatal párt. Zoltán, a páros férfi tagja elárulta, már sok jót hallottak a fesztiválról, ezért döntöttek úgy, hogy idén kilátogatnak. Pozitív élményekkel gazdagodtak, nagyon ízletesek voltak az ételek, főleg a mangalicából készült kolbász és a gyümölcspálinka. Ez egy kicsit a körülményeket is feledtette. A gasztronómiai megmérettetésen tizenhárom csapat vett részt, a versenyzők produktumát szakértő zsűri értékelte. A Nagydobronyi, a Kárpátaljai Kultúra Klubja, a Skvarka és a Plenkás csapat különdíjban részesült. A Batári Betyárok kisüstije nyerte el a legjobb fogópálinka címet. A legfinomabb toros specialitásokat a Csebi Pogányok készítették. A Pid Dubom csapat szerezte meg a legkiválóbb hentesmunkáért járó díjat. A legízletesebb házikolbászt a csetfalvaiak töltötték. A legjobb forralt bort, illetve toros húsételt Lakitelek csapata szolgálta fel. A Mezőgecsei Bellérkirály címet pedig Szalóka- Nagyhalász közös csapata érdemelte ki. Bíró Sándor, Szalóka polgármestere lapunknak elmondta, idén testvértelepülésükkel közösen indultak, talán ez hozta meg nekik a sikert. - Mi már az első alkalommal is itt voltunk, az elmúlt három évben nem jöttünk, de most a magyarországi Nagyhalász községgel közösen indítottunk csapatot. Jövőre várhatóan az erdélyi Sarmaság is csatlakozik hozzánk. Ahány ház annyi szokás - szoktuk mondani, most is éss jövőre is ezt megpróbáltuk, illetve próbáljuk majd egybe gyúrni, mert e három magyar tájegység ízei jól harmonizálnak - állította a polgármester. Szabó Sándor A SZ E K/ І FELVÉTE1 :El Állatvédők Sárdagasztók Hír-Tár Rekreációs tréning Gyermekzsibongás töltötte be a Balázséri Béthel Központot. Ezúttal a Sámuel Alapítvány családi rekreációs tréninget szervezett. Az összejövetel fő célja a szülők tapasztalatcseréje volt. A programot Taracközi Ferenc lelkipásztor nyitotta meg. Isten igéjét Kacsó Géza bátyúi lelkipásztor hirdette. Közös kuratóriumi ülésre is sor került, melyen a családokat érintő mindennapi problémákat vitatták meg. Az alkalom a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének támogatásával valósult meg. VERCENT IS SEGÍTI a Székely Bál Harmadik alkalommal rendezik meg a Székely Bált Budapesten. Idén rendhagyó módon a jótékonysági est három székelyföldi kedvezményezettje mellé egy kárpátaljai közösséget is választottak, mondta el Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke az MTI-nek. Ennek az az oka, fejtette ki, mert az Ukrajnát sújtó gazdasági válság és a fegyveres konfliktusok miatt most az itt élőknek van a legnagyobb szüksége az anyaország kinyújtott kezére. A választás a Derceni Református Egyházközségre esett. Egyre több a FERTŐZÖTT Január 22. és 29. között 9623 személy fordult orvoshoz különféle heveny felső légúti megbetegedéssel, s így tízezer lakosra 76,6 eset jut. Ez 126 százalékkal haladja meg a járványküszöböt. A legtöbb gyengélkedőt az Ungvári, a Nagyszőlősi, a Nagybereznai, a Szolyvai járásban és Ungváron jegyzik, s 61,6 százalékuk 5-14 éves gyerek. A 93 víruselemzés 20,4 százaléka bizonyult pozitívnak. Hat mintában mutatták ki az influenza A típusát, hétben rhinovirust, kettőben parainfluenzát, négyben adenovírust találtak. A megbetegedések terjedésének elkerülése végett a megye 879 oktatási intézményében - 300 óvodában és 579 iskolában - karantént rendeltek el, tájékoztat a megyei Köjál járványügyi osztályának helyettes vezetője. Cigi a luxusautóban A Csap-Záhony határátkelőn szeretett volna Magyarországra jutni egy kettős állampolgárságú férfi. Miután nem jelentett be elvámolnivaló árut, a magyar pénzügyőrök teljesen átvizsgálták a magyar rendszámú Lexus személyautót. A hátsó üléseket rögzítő csavarokon látszott, hogy azok korábban mozgatva voltak. Az ülések leszerelése után kiderült, a mögötte lévő teret rejtekhelyként használták, és mintegy 350 doboz, különféle márkájú cigarettát rejtettek oda. A vezető tudott az elrejtett cigarettáról, azonban azt nem ismerte el, hogy az övé lenne, illetve, hogy ő rejtette volna el az autóban. A pénzügyőrök az előkerült cigarettát, valamint a szállítására használt luxusautót lefoglalták, és a jármű vezetőjére mintegy 550 ezer forint vámigazgatási bírságot szabtak ki. Megfújta a KAMERÁT A megyeszékhely belvárosában lévő üzlet tulajdonosa a reggeli nyitáskor döbbenten konstatálta, hogy eltűnt a biztonsági kamera. A rendőrök kiderítették, hogy az 1300 t hrivnya értékű készüléket régi ismerősük, a lopásért és rablásért többször büntetett 28 éves M. követte el. A férfit őrizetbe vették, ám addigra eladta a kamerát, a pénzt pedig ■elszórakozta. Az illetőre újabb több évi börtön vár. Illegális VODKAGYÁRAT TALÁLTAK Különféle szeszesitalokat hamisítottak abban az ungvári épületben, melyre az állami fiskális szolgálat nyomozói csaptak le. Az egyik garázsszövetkezet területén lévő ingatlanban mintegy 800 palack, szállításra előkészített Psenyicsnaja márkára keresztelt pancsolmányt, közel félezer liter tömény alkoholt, 2620 címkét, 1438 darab zárjegyet találtak. Hír-Tár 2016. február 2., kedd