Kárpáti Igaz Szó, 2018. október (14. évfolyam, 144-157. szám)
2018-10-04 / 143-144. szám
Aktuális • Álláspont 2018. október 4., csütörtök 2. KÁRPÁTI IGAZ SZÓ JX Trükkös támogatás A fűtési szezon mindig kellemetlen meglepetéseket tartogat. Az már biztos, hogy eget verő tarifaemejíésre számíthat a lakosság idén télen. A tömegközle-kedési eszközökön most ez is a slágertéma: vajon hogy fogjuk kifizetni a hatalmas számlákat, kitől vonták meg már nyáron az állami támogatást, milyen alapon hagyták meg a szom- szédnak, és ki számíthat J októbertől elutasításra? ! Az újabb szigorítások révén hoppon maradó em- berek sokszor majdnem f ölre mennek egy-egy tíz- perces utazás során, hogy І bizonyítsák igazukat, vagy Ї azt, hogy márpedig nekik nagyobb szükségük van a szubvencióra, mint beszél- getőpartnerüknek. Tény, hogy a májusban " bevezetett szigorított feltételek miatt máris jelentő- Щ sen csökkent azok aránya, és akik számíthatnak rá, hogy az állam kifizeti helyettük a kommunális díjak egy részét. A kormány azzal motiválta legutóbbi korlátozásait, hogy így akarja kiszűrni azokat, akik eltitkolják valós jövedelmüket és a csalókat. Mert hogy mióta bevezették az egységes nyilvántartási rendszert, állítólag 20 ezer olyan kérelmezőt találtak, akik egyszerre két régióban is igényeltek és kaptak szubvenciót. Ami igencsak fura, tekintve, hogy mindenki a lakhelye szerint illetékes szociális osztályon igényelheti csak a támogatást. Májustól „megbüntették" azokat, akiknek 5 évnél fiatalabb személygépkocsijuk és 120 négyzetméternél nagyobb lakásuk vagy 2001 négyzetméternél nagyobb házuk van. Ezen „bűnöknél" fogva minden ötödik támogatott elveszítette az állami jóindulatát. A költségvetés javára szolgáló újabbnál újabb szigorítgatások révén, ürügyként most éppen az emelkedő béreket hozzák fel. Idén a tavalyihoz képest már 50 százalékkal kevesebben kaphattak szubvenciót, s az erre fordított összeg nyolc hónap alatt 3 milliárd 239 millióról 761 millióra zsugorodott. Na már most, ha megdrágul a gáz, az ismét kompenzációra szoruló tömegeket generál. і Tartok tőle, hamarosan újabb kacifántos ürügy- ügyei fogják elutasítani az embereket. Mondjuk, nemzetiségi alapon fog ják osztogatni a szubvenciót? A kisebbségek méltánytalan megkü-lönböztetése most úgyis aktuális, szinte már divat. Takarékoskodni kell a rászorulókon, az egyértelmű, hisz jövőre választások lesznek. Már megvan a helye annak a lakosságon megspórolt néhány miliárdocskának. Megkezdte szokásos őszi segélyakcióját az Ökumenikus Segélyszervezet Ez azt jelenti, hogy a sokgyermekes családok, idősek, illetve egyedül élő rászorulók a tél beköszönte előtt megkapják a támogatást Mint azt Gerevich János, az ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ vezetője elmondta, most tüzelővel, élelmiszer- és higiénés csomaggal, valamint egészségügyi eszközökkel segítenek a rászorulóknak. - Most több család kap biobrikettet, melyben egyedülálló anyuka nevel három, vagy több gyermeket. Nemrégen indult a Biztos kezdetház programunk, ennek keretében az említett anyukák és gyermekeik kapnak segítséget a védőnőtől. A beregszászi Juhász Erzsébet három fiúgyermekét neveli egyedül. A legidősebb gyerkőc már iskolás, a középső óvodás, a legkisebb kétéves. Erzsébet korábban pékségben dolgozott, most még gyesen van. Nagyon hálás vagyok a téli tüzelőért, óriási segítség ez nekünk, ugyanis egy autó fa több ezer hrivnyába kerül, amit biztosan nem tudnék megvásárolni. Nagyszerűnek tartom a Biztos kezdetház programot, a gyerekek nagyon jól érzik ott magukat, sokat játszanak, és finom ételeket, pelenkát és élelmiszercsomagokat is kapunk, ami szintén nagy segítség. Barancsik Zsuzsanna hat gyermeket nevel a párjával, ami bizony nem egyszerű dolog a mai szűkös világban. Ők szintén 500 kilogramm biobrikettet kaptak. A legnagyobb kiadás a téli tüzelő megvásárlása, ezért vagyunk nagyon hálásak a támogatásért. Karácsony előtt élelmiszercsomagot is hoz az ökumenikus segélyszervezet, a gyerekeket játékokkal és tanszerekkel lepik meg. Erdei György és a felesége négy kislányt nevel, ők tartós élelmiszercsomagot kaptak. - Reményt ad, hogy vannak még jó emberek, akik gondolnak a rászorulókra, odafigyelnek, kinek mire van szüksége - mondta a családfő. 2018-ban eddig több mint 2600 élelmiszercsomagot, valamint több mint 100 tonna biobrikettet osztott ki az Ökumenikus Segélyszervezet Kárpátalján. Szeptember közepén 20 napos pénzadománygyűjtő kampányt indítottak, hogy minél több rászorulónak tudjanak segíteni. A kezdeményezést továbbra is a 1353-as adományvonalon, hívásonként 250 forinttal lehet támogatni. Hegedűs Csilla Meleget adó segítség e már nem fog fázni a télen A SZERZŐ FELVÉTELE A mesék világa egy olyan hely, melyben nem számít, honnan jöttél, mit akarsz a jövőtől, mik a terveid és céljaid, hol látod magad öt év múlva. A mesék éjjeli búvóhelyként szolgálnak minden gyermek számára. A jó legyőzi a rosszat, és végül minden szereplő megkapja méltó jutalmát, illetve büntetését. A népmese napját első ízben 2005. szeptember 30-án méltatták. A magyar népmese napja alkalmából a Pro Cultura Subcarpathica Civil Szervezet harmadik alkalommal szervezett mesemondó versenyt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A vetélkedőre nagyon sok gyerek nevezett be, a legfiatalabb öt-, míg a legidősebb tizennyolc éves volt. A megnyitón Orosz Ildikó, a főiskola rektora köszöntőjében kifejtette, a magyar nép számára a népmese többet jelent, mint másoknak, ugyanis az egész életfilozófiánk, ősi vallásunk benne van. A mi meséink a mi életünkről, a mi gondolkodásunkról szólnak, mindarról, amit őseink magukkal hoztak nagyon messziről. Ez már a mienk, és ezt meg kell tanulni, el kell mondani egymásnak, másoknak, és mindazoknak, akik utánunk jönnek. Ezért született, meg a meseünnep, és ezért van a magyar népmesének napja, ami egyúttal az egyik legnagyobb mesegyűjtőnk és mesemondónk, Benedek Elek születésnapja - mondta Orosz Ildikó. Beke Mihály, a Beregszászi Konzulátus első beosztott konzulja bevallotta, már kamasz volt, de még mindig szívesen olvasott mesét. A diplomata kifejtette, a mai gyerekek ezzel szemben inkább már csak az interneten „lógnak”, pedig észre sem veszik, és ők is a mesék világában élnek, hiszen egy akciófilm, vagy egy videojáték is mese. Mindenütt a jó győz, mint a mesében, a hős sok próbát kiáll, a gonosz pedig meglakol. - Nagy öröm számunkra, hogy ilyen sok tehetsége van Kárpátaljának - intézte szavait a gyerekek felé Váradi Natália, a GENIUS Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója. - A mesemondás hagyománya egyidős az emberiséggel. Wass Albert szerint egyik legősibb és legértékesebb örökségünk a magyar népmese, mert a népmesében megszólal a magyar Meseország felfedezői A titkok világába kirándultak Hegedűs Csilla felvétele HÍR-TÁR Megrongálták a gázvezetéket Az Ung-vidék több településének mintegy háromezer portáján lakók bosszankodhattak a hétvégén, mert otthonukban szünetelt a gázszolgáltatás. A hivatalos tájékoztató szerint az üzemzavart a térség ellátását biztosító középnyomású vezeték illegális földmunka közben történt megrongálása okozta Ungtölgyesen (Dubrivka). A Zakarpatgaz információja szerint a sérült vezetéket megjavították, a szolgáltatás már zavartalan. KÖNYVBEMUTATÓ Beregszászban Sok érdekességet tudhatnak meg a kárpátaljai magyarság utóbbi három évtizedéről azok, akik október 9-én ellátogatnak a Beregszászi Járási Könyvtárba, ahol Kövér György: Szibérián át az alpolgármesteri székig című kötetét mutatják be. A 15 órakor kezdődő találkozón a szerző vall kalandos életútjáról, fejti ki véleményét „közös dolgainkról”. A rendezvényen részt vesz Lengyel János író, aki a könyv bevezetőjének szánt interjút készítette Kövér Györggyel. Drágult a taxizás Alaposan felsrófolták a taxiszolgáltatás árát Munkácson. Az induló tarifa, amely két kilométernyi utazást jelent, 50 hrivnya. Ezen felül minden következő ezer méter megtétele után hét hrivnyával emelkedik a fuvardíj. Ha a fuvar Ш Ш A'll\7 '.IxMi.Sj Izlvi nép lelke - hangsúlyozta az irodaigazgató, H. Cs. A mesemondó verseny dobogós helyezettjei: 1. kategória (5-7 év) /. helyezett: Kurmay Kincső; II. helyezett: Lőrinc Jázmin; II. helyezett: Trigubec Tamás. 2. kategória (8-9 év) /: Varga Noémi;//: Demeter Hanna; Hr. Bonkaló Beáta. Különdíjas: Balogh Dávid. 3. kategória (10-11 év) Z Sárady Bence; II. Nagy Andrea; III. Ratkó Rebeka. Különdíjas: Illés Farmi 4. kategória (12-15 év) Z Sinkó Mirjam; II. Kuruc Andrea; III. Barath Lóránt. Különdíjas: Tóth Eszter 5. kategória (16-18 év) Z Toldi Cintia; II. Usztics Debóra, III Kis Szabolcs. Hirdetés і E-mail: smok@smok.uzhgorod.ua Ungvár, Üzlet - Munkácsi u. 40., tel.: Korjatovics u. 13., tel.: 340-64 Hivatali cím - Ukrainszkaja u. 41 Huszton;2-36-37, Beregszászor v.230-35,220-99, városon kívülre szól, ez az összeg tíz hrivnyával nő. A Mukachevo.net tájékoztatója szerint az áremelés a szolgáltatók közös döntése volt. Írja velünk a Kárpáti Igaz Szót! Bizonyára az Ön kisebb vagy nagyobb közösségében is történnek események, amelyek, bár mi nem szerzünk tudomást róluk, megérdemelnék, hogy lapunk, a KI SZÓ hasábjain megjelenjenek. Nos, Önnek nincs más dolga, mint néhány mondatban megírni a történéseket, aztán elküldeni posta- vagy e-mail-címünkre. Még teljesebbé teheti a beszámolót, ha fotót is mellékel hozzá. A hír közlése garantált, írja velünk szűkebb pátriánk legidősebb, immár 98 esztendős magyar nyelvű sajtókiadványát! —........................................................................■a..,..і:_________________...............................................v, -í: ■ sí-filía:...