Állami főreáliskola, Kassa, 1863

­ Az 1863/1dik tanév szeptember hó három utolsó napjain előre bocsátott felvételek és beiratások után október első napján tartott ünnepélyes veni sanctével kezdetett meg és szakadatlanul az év végéig folytattatott. Junius elsején Rozsay Emil helyettes tanár az eperjesi kath. kir. gymnasiumhoz rendes tanárnak áthelyeztetvén, az általa ez ideig kezelt tantárgyak az intézet többi tanárai közt osztattak fel oly formán, hogy az oktatás semminemű hiányt vagy csorbulást nem szenvedett. Az intézet rendes tantárgyain kívül az idén is alkalom nyuttatott az ifjúságnak rendkívüli oktatásban, úgy­mint a francia és latin nyelvben, ének- és testgyakorlatban, valamint a vegytani műtételekben s alakmintázásban, részesülni; de miután a latin nyelvre és az alakmintázásra csak igen kevesen jelentkeztek, az e tárgyakbani oktatás ezúttal elmaradt; hasonló okból kellett a második félévben az éneklésbeni oktatással is felhagyni. A tanoda szellemi és erkölcsi fejlődése megnyugtató, sőt örvendetes lendületet nyert, noha fájdalommal kell érinteni, hogy egy IV-dik osztálybeli tanulót némely kihágások miatt felsőbb jóváhagyás mellett a helybeli középtanodákból ki kellett rekeszteni. Azon tapasztalásból kiindulva, miként a legjobb tehetségű és szorgalmú ifjak gyakorta azon okból, hogy szüleik vagy gondnokaik a tanítással járó költségeket fedezni nem képesek, tanulmányaikkal végképen felhagyni, vagy azok folytatása mellett ínséggel küzdeni kénytelenittetnek, egyik tanári értekezletben indítvány létetett, mi­szerint az oly szegénysorsú ifjak támogatása tekintetéből felette üdvös, sőt szükséges lenne egy oly pénzalap létre­hozása , melyből a jómagaviseletü, de szegénysorsu ifjak valláskülömbség nélkül, részint könyvekkel és egyéb tanszerekkel, részint más szükségesekkel elláttatnának és gyámolitatnának. Az inditvány a nm. m­. kir. helytartó­­tanácshoz felterjesztetvén, felsőbb helyen elvileg elfogadtatott és a keletkező egylet alapszabályai felterjesztése bekívántatott. Ez megtörténvén, azon megnyugtatással nézhetünk a jövőnek elébe, hogy az intézet a szegénysorsú tanoncoknak nyújtandó gyámolítás által, oly iparos szülőknek is nyújtand idővel alkalmat gyermekeik iskolázta­tására , kik különben mostoha körülményeknél fogva, az iskolai szerek beszerzési költségeitől irtózván, fiaikat kellő előkészület nélkül mesterségre fogni kénytelenítetnek. Örömmel kell e helyen felemlíteni, hogy az indítvány az ifjúság tudomására jutván, megtakarított filléreiből máris 35 irtot rakott össze e nemes célra, mi az ifjúság erkölcsi érzetéről szép és dicséretes tanúságot tesz. Ápril 18-dik , 19-dik és 20-dik napjain szerencsés volt az intézet Morovics Márton jogtudor, k. tanácsos és tankerületi kir. főigazgató urat ő nagyságát körében tisztelhetni. A mikor is ő nagysága hosszas betegségéből való felüdülése után az intézet minden egyes osztályában tartott előadásokra megjelenvén, valamint a tanárok működése, úgy a tanoncok előmeneteléről is kellő meggyőződést szerett magának. Az első félév február 29-én fejeztetett be,­­ a szokott félévi szünnapok március 6-ig terjesztettek ki. A második félévi vizsgálatok július 14-től 28-ig terjedő hétköznapokon tartottak külön minden egyes osztályban. Mind az első ügy a második félévi vallástani közvizsgálatok alkalmával főtiszt. Jergencz Ferenc kanonok, címzetes apát és püspöki biztos ur az intézetetet személyes jelenlétével megtisztelni kegyeskedett. — Julius 29-dik és 30-dik napjai a jelentkezett magántanulók megvizsgálására, valamint a nem kötelezett tantárgyakbeli vizsgálatokra ren­deltettek. A tanév július 31-kén szokott isteni tisztelettel is az érdemsorozatok kiosztásával fejeztetett be.

Next