Állami főreáliskola, Kassa, 1877
A kassai régi harangok rövid ösmertetése. Az oly kitűnő középkori műemlékekkel biró Kassa városa már a középkorban fontos szerepet játszott hazánk történetében. Jelentőségét hadászati fontos fekvésének, élénk s messzeágazó kereskedésének, királyi kiváltságainak, kifejlett műiparának, s a polgárok hazafiságának s műveltségének köszöni. Különösen a műipar terén — amint azt jelenleg a felsőmagyarországi múzeumunkban lévő ezédládák okmányai is bizonyítják — itt nagy tevékenység uralkodott. — A kézműiparotok a távol fekvő országok iparosaival, a műipar terén felmerülő találmányok, újítások, felfedezések tekintetében levelezés által, egymással élénk összeköttetésben voltak, s így igen természetesnek találjuk, hogy az akkori hazai műiparunk fejlődése egyenlő lépést tartott a külföld műiparával, s hogy az ezen korból származó műkincseink, mind a styl tisztaságára, mind pedig a praecis kivitelre nézve, vetekedtek a külföldi hasonkori műkészítményekkel. Állításom bebizonyítására felemlítem például az ónodi, szikszói és kassai református egyházak arany serlegeit s pokáljait, így nemkülönben a kassai, bártfai, beszterczebányai, lőcsei templomok középkori kelyheit s egyéb műkincseit, melyek az akkori ötvösség kifejlettségéről fényes tanúbizonyságot tesznek, s a külföldiekkel minden tekintetben kiállják a versenyt. S ez áll a többi műipari czikkre is. A későbbi századok dúló háborúi azonban, ha nem is véget vetettek a hazai műipar ezen fejlődésének, de azt további fejlődésében tetemesen akadályozták, amely viszonyok következtében természetesen műiparunk is hanyatlott. A műipari ágak közt, különösen az érczöntés, nevezetesen a bányavárosokban, továbbá a Szepességen s Kassán is nagy mértékben volt kifejlődve, igy hazánk legnagyobb harangja a beszterczebányai, ezután következnek a kassai és a bártfai Orbán nevű harangok, mely utóbbiak mind az öntés tisztaságára s a díszítmények szépségére, mind pedig a művészies kivitel tekintetében a külföldi érczöntvényekkel vetekednek. Továbbá ha tekintetbe veszszük régi egyházaink díszes s érczből öntött keresztelő medenczéit, melyek közt elég megemlítenem a kassai, bártfai, beszterczebányai s a szepesi templomokban létező ilynemű műtárgyakat, ezek a hazai érczöntés kifejlődéséről csak fényesen tanúskodnak. 1*