Kassai Munkás, 1907. július-december (1. évfolyam, 18-43. szám)

1907-07-06 / 18. szám

---------------------------------------- ■■ ■■ --------------------------- ' -............• •' • - - - ■ ■ ■ 4. oldal. KASSAI MUNKÁS 18. szám. Cégesről. No és hogy a munkáshiányról éppen azok folytatna tárgyalást, akik a gyalázatos munkabér viszonyokkal teszik lehetetlenné a munkásság megmaradását, az már nem bosszantó. Az már komikum! Mindez azonban az ankettezők cirkulusait nem zavarja, hisz egy-egy kormányküldöttet minden anketre lehet fogni. A kormánynak szóló teszt elhangzik , a miniszter tudomást vesz róla, a kitüntetés, avagy királyi tanácsosság pedig, ha késik is, el nem múlik. Ennél többet pedig az urak nem akarnak. A kivándorlás. Évenként háromszázezer ember hagyja el ezt az országot. Falvak pusztulnak ki, tanyák lakatlan maradnak, pusztul, gyérül az egykor népes, kincseket termelő Felvidék. Iparunk nincs. Kereskedelmünk pang. Földmivelőink rettenetes nyomoráról rémregényt lehetne írni. Pusztul, senyved itten minden. Jogokról, közszabadságokról, kulturális színvonalról ékes tanúságot szolgáltatnak a magyar szolgabírák és rendőrkapitányok ezerszámra készülő végzései és ítéletei. Az ország mágnás és papi kézen van. Kulturális és népjóléti közintézményei ennek az országnak csak a börtön és a templom. Ebből a kettőből sok van. No meg kaszárnya is van elég. Íme a kivándorlás okai. Szolgabiró, csuha, csendőr, kaszárnya és végrehajtó veri ki innen a népet. És a nép megy. Szívesen megy ki ebből a beteg, nyomorúságos országból, hol vágni lehet a sötétséget, hol a kultúra még embrió korát éli és ahol a közszabadságok kezelői a magyar szolgabírák . . . Egy elvi álláspont. Mikor mi szociáldemokraták egy, a kormány sarkalatos programmpontja mellett, az általános választási jog érdekében demonstrációt akarunk rendezni, neki áll a tanács elvi álláspontot elfoglalni, hogy azt betilthassa. Furcsa egy kis álláspont, melyet — a kő üsse meg — mindig akkor kell meghozni, amúgy melegiben, amikor a népjogok harcosai a nép igazi akaratának vélnek kifejezést adni. Ez méltókép jellemzi a magyar egyesülési és gyülekezési szabadságot. A tanács betiltotta felvonulásunkat azért, mert elvi szempontból az esteli felvonulások a közcsendet háborítják, ami kifogásnak ugyan elég üres, s mindenképpen rávall a koalíciós „fajmagyar" törvény előtti egyenlőségre. Emlékszünk még, csak nem is olyan régen volt, mikor a darabontverő főispánt, Rakovszkyt, fáklyás cécával ünnepelték. Akkor nem féltették a magisztrátus bölcs urai a közcsendet, nem sietett elvi álláspontot elfoglalni. Mert hát az más, az beletartozik a koalíciós milisőbe, meg aztán jó szolgálatot is tehetett a pecsét lovagoknak. Nem mondjuk, hogy tanulságul szolgál, tudjuk mi és már nem sokára az egész ország teljesen tisztában lesz, hogy minden eszközzel, törvénytiprással, csendőrszuronynyal ha kell, akarják megakadályozni a népjogok kivívását. Ezt az elvi álláspontot azonban leszögezzük. A hazafias jelszavakon nyargalászó urak ezzel célt érni nem fognak. Az általános választójog kivívásáért semmiféle eszköztől sem riadunk vissza és küzdeni fogunk fokozottabban, tüntetni is, még ha a moha fedte agyú tanácsos urak az elvi álláspontok légióját fogják felsorakoztatni, csendőrlegényeikkel együtt, hogy a pár koronával díjazott szerkesztő elé áll a kiadó és azt mondja: — Kérek egy szociális cikket! A szerkesztő mit csináljon. Leül és ír. Egyszer a kiadónak eszébe jut, hogy a „lap“ érdekében jó volna írni — mondjuk — a munkások betegsegélyezéséről és felszólítja a szerkesztőt a cikk megírására, aki nem mondhat ellent akár fizikai, akár matematikai, akár jogbölcseletről volna szó. De még akkor is teljesítenie kell a kapott parancsot, ha a repülőgép legújabb szerkezetét kellene ismertetnie a nyájas olvasóval. Hiszen a kiadó ki fizeti a szerkesztő urat. És ez sokat jelent. Ennek tudatában a „ Felsőmagyar ország “ szerkesztője a hét egyik napján hozzá látott a munkás betegsegélyezésről cikkezni. Irt. Azt írta, hogy: „A betegsegélyző pénztár igazgatósága helyes kezdeményezéssel megváltoztatta a kötött orvosi rendszert, stb.“ Nem igaz kedves laptárs. Az igazgatóság a kérdéssel nem foglalkozott. Nem is foglalkozhatott, mert még nincs itt az új törvény végrehajtási rendelete. Azután az sem igaz kedvesem, hogy a családtagokra mérsékelt betegpénztári díjat vetettek ki. Mert a törvény világosan előírja, hogy a családtagok ingyen gyógykezelésben részesülnek. Lássa, kedves laptárs, nem való arról írni, amihez nem értünk. Az arabus is csak akkor beszél arabusul, ha tud. A jól értesültséghez pedig az kell, hogy előbb nézzük meg alaposan miről van szó és csak azután írjunk. Ha kedves laptárs gondolja, hogy így sebaj, mi nem bánjuk. Csak azért figyelmeztettük, hogy ne tévesszük össze a „Felvidéki Újsággal.“ Figyelmeztetés! Az új munkásbiztosító törvény július hó elsején életbe lépett. Miután a kereskedelmi minisztérium semmiféle előkészületeket el nem végzett s ezideg még csak végrehajtó rendeletet sem bocsájtott ki. Nagy tájékozatlanság és zűrzavar uralkodik az összes pénztárakban , a törvény tényleges életbeléptetésére semmi sem történt. Ez a tájékozatlanság és zűrzavar igen alkalmas arra, hogy a munkásságnak kárt okozzon. Ezért e helyütt figyelmeztetjük a munkásságot a következőkre: 1. Július hó elsejével az összes munkások baleset ellenére biztosítva vannak, tekintet nélkül arra, hogy betegsegély esetére más pénztár tagja: — valamennyien a kerületükhöz tartozó kerületi pénztártól követelhetik baleset esetén segélyüket. Ez a segély azonban csak az első tíz hét után jár, mert ezen tiz hét alatt a rendes betegsegély jár baleset esetén is. 2. Július elseje óta a munkások csak a betegsegélyző járulék felét tartoznak fizetni s nem mint eddig, kétharmad részét Ahol tehát a munkáltatók továbbra is az eddigi összeget akarnák levonni, ott ezt ne tűrjék meg a munkások. Az okuláré. Vannak emberek, akik hisznek. Sokszor megtörténik, hogy a laikusok olyan emberből csinálnak nagyot, okosat, bölcset, aki mindennek a megfordítottja. Nem kell hozzá más, csak egy-két jó cégér. Az ilyen cégérnek pedig az a feladata, hogy kipuhatolja az HÍREK. A jól értesült forrás. Polgári lapok, saját bemondásuk szerint jó, sőt legjobban értesült forrás szerint szerkesztődnek. Hiszi a pici, de mi nem. Mi azt tudjuk.