Kassai Munkás, 1908. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1908-01-04 / 1. szám
111. szám. mára, míg a joc nélküliek ették a sótalan és keserű kenyeret. Küzdelmünk azért folyt vehemenciával és elszántsággal, hogy mndenki, aki ebben az országban él és annak fentartásához munkájával hozzájárul, az őt megillető emberi jogokhoz jusson. Politikai küzdelmünk célja nem az volt, hogy tárgyaltassék a jognélküliek törvénye, hanem azt akartuk és ma is azt akarjuk, hogy az agóniában szenvedő, erkölcseiben és munkaképességében megrokkant, ideológiákkal táplálkozó, osztályérdekeket szolgáló parlamentet felváltsa friss erő, dolgozni tudó, ambícióval és energiával rendelkező, az egész nép boldogulását előmozdítani akaró képviselők hada. Osztálypalament helyett népparlamentet akarunk. Ezért folyt hossal, közel másfél évtizeden keresztül az agitáció. Üres ciklekkel, megtéveszteni akaró törvényjavaslattal nem elégszünk meg. És ha egyedül leszünk a küzdelemben, amint hogy ismerve a magyarországi viszonyokat, előre megjósslhatjuk, hogy egyedül leszünk, mégis viaskodni fogunk azokkal a rövidlátókkal, akik a fogazatlan osztályparlamentnek új, meghosszabított életet akarnak adni. Egyedül heszünk, ami éppenséggel nem baj, de mindenesetre jelemző a viszonyokra, mert még a nemzetiségi párt is fogalálni rá módot, hogy a kormánynyal paklit kössön és kisebb-nagyobb koncessiókért le fog mondani arról a kultstörténeti feladatról, melyre oly sokszor büszkén hivatkozt. Tudatosan tértünk e cikk keretében a nemzetiségi pár magatartására, mert nagyon hisszük, de azért nem hivájuk, hogy még rájuk fogjuk olvasni. A kormány nyilatkozata tehát csak egy irányban kielégítő. Abban, hgy végre az elkerülhetetlenre elhatározta magát. Készítteti a koporsóját annak a parlamentnek, amely évtizedekein keresztül lehetővé tette számukra, hogy lefelé a gőgös trtokost, felfelé pedig a legutálatosabb szolgaságot, lakasodást tanúsítsák. Mert a néppel szemben kurucok és izafiak voltak ők, ellenben a kamarillával szeben gyárk és labancok. És ebből a szerepkörből alig volt politikus aki mentesítette magát. Még Barabás úr is, aki gyakran végig bőgte az országot, beállott nagy szállítónak és szóró módon felkínálta Ausztriának Magyarország érdekeit. A másik irázban azonban már gyanakodóan állunk meg. Abban, hogy a kormány ezt az aljas, az ország kárára elkövetett terepkört, új helyzet megteremtésével lehetetlenné kívánná tenni, már nem bízunk. Ellenkezőleg, tudjuk, hogy neki kedves, sőt — szerinte — a legalkotmányosabb a leghazafiasabb cselekedet. Hiszen ez a mi bajunk, hogy amióta alkotmányos forma van Magyarországon, a ták a népet, vagy bonckodás volt, eszel ma is fennáll, gitő nyilatkozatává ahol elhagytuk. A párt eszméit, sok egyenlő és titkosságot és műveltséggünk. Hirdetni kezet, mert vele tudj azokat a törekvő párt küzd. adig az volt a hazafias tett, ha nyúzta eladták annak érdekeit, viszont látek ellenkezőjét cselekedni. Ez a hely- Éppen ezért a kormány ki nem elészemben folytatni kell a munkát, ott sitálni, hirdetni kell a szociáldemokrata ivőt kell még szerezni az általános választójognak, hogy népjólétet, szabadit megteremtő parlamentet létesíth ésa becsületes választójog szükségessék legkönnyebben megvalósítani mindeket, amelyekért a szociáldemokrata erősebb idegbajban szenvedett. Azt mondják, hogy saját főképp szerelmi csalódása idézte elő. A szegény tanárnőnek idegbaja annyira fejlődött, hogy többször őrülési rohamokat kapott, amiért a mentők múlt év december 25-én a közkórházba szállították, ahol nem volt vele különösebb baj. Azonban hogy-hogy nem, e hét csütörtökén egy szál ingben és papucsban megszökött. Éppen a leghidegebb idő volt és akik látták, remegtek, hogy megtalál fagyni. Szerencsére a kórházból magával vitt egy meghalt asszonynak felső ruháját, amit az Erzsébet-tér 4. sz. alatti kapuban magára öltött és így elindult a Szegfű utcába Böhm fakereskedőhöz, ahonnan levelet írt az anyjának, hogy keresse fel, mert a gyermekét akarja látni. Az anyja — okosan — a levelet elvitte a mentőkhöz, akik a szegény asszonyt visszavitték. Ez a száraz tény, amely kiabál, lázít az egész kórházi vezetés ellen. Már számtalanszor kifogásoltuk és rámutattunk, hogy az ott uralkodó állapotok szégyene egész Kassának. A berendezés, a felügyelet, a bánásmód mindmind kifogásolható. Egyetlen dologról nem lehet jót írni. Nem a rosszakarat beszél belőlünk, hisz nem vétett nekünk senki, de elképzeljük, amikor ily szerencsétlen emberek iránt ennyi elővigyázattal vannak, akkor milyen figyelemben részesülnek közönséges beteg embertársaink! Az undor és a gyűlölet fogja el az embert, ha arra gondol, hoggy a sors ebbe a ronda kórházba fogja egyszer kényszeríteni. Emberi szempontból meg sem indokolható, miért kell éppen Kassának tűrni ezt a szégyenfoltot ! Azt mondják mindig, nincs pénz. Hát teremtsenek ! A város és az állam milliókat elfecsérel haszontalanságokra, adhat egy pár ezer koronát humánus emberbaráti célokra. Ha kaszárnyára, vagy templomra kértek, a város mindig gavallér volt. Legyen gavallér a beteg emberekkel szemben. Mikor a takarékpénztár lábraállításáról volt szó, amely azóta keserű csalódásokat váltott ki, egyetlen füttyszóra 600,000 koronát szavazott meg. Pedig ennyi éppen elég lenne egy tisztességes, modern kórház építésére, amelyből a szegény Reithmayer Janetta nem fog megszökni . . . Ez az eset intő példa arra nézve, hogy az érdekelt körök siessenek a kórház megteremtésével, de addig is, a belső viszonyok megjavítására törekedjenek. Mert jólehet, ezúttal szerencsés véletlen folytán, különösebb baj nem történt, de hol a garancia, hogy az így fog történni a jövőben is. És jaj lesz akkor ... Az ártatlanul elpusztultakért a hátramaradtak bosszút fognak állani. Mert úgy állunk, hogy a kassai kórházban nincs biztonságban a beteg élete. Pedig gyógyulásért, enyhülésért keresi fel... Reithmayer Janetta jusson eszébe az uraknak és siessenek, mert Tenta és társai „gondozását“, „ápolását“ fogjuk eszükbe juttatni. Legyen vége az ázsiai állapotoknak. Pusztuljon Kassa város szégyenfoltja! KASSAI MUNKÁS Ázsiai állapotok a kórházban. Izgató és felháborító eset történt csütörtökön, e hó 2-án. A vigyázatlanságnak és könnyelműségnek majdnem emberélet esett áldozatul, ami a kórház belső viszonyaira élénk világot vet. Egy zongoratanárnő, Reithmayer Janetta, ki a Kinsky tánciskolájában már 15 év óta zongorázott, erősebb és HÍREK. Egy renegátról. Akiről szó esik, a nagyközönség nem ismeri. Régen távozott el Kassáról. Mikor pedig itthon volt, a sors különösebb szerencsével áldotta meg, kitüntette és rábízta a híres Dreyfus-per aktáinak az őrizetét. Ezt Klein Lipóttól tudom. Ő mondta, hogy a kis Katona Sándor hátán kiálló rész mit jelent. Azóta, ha az utcán járt kell, mindenki nagy tisztelettel fogadta. Volt is miért! Államtitkokat őrzött. Ám változott az idő. Ennek a kis szánalomra méltó Katona Sándornak bátyja van, az éppen nem a legelőnyösebben ismert János, Fischer- Colbrie hátramozdítója. A János is nyomdász, a Sándor is nyomdász. Testvérek az istenadták. Nemcsak úgy, hogy 3. oldal.