Kassai Szemle, 1887 (3. évfolyam, 103. szám)
1887-12-25 / 103. szám
111. évfolyam. Kassa, vasárnap 1887. évi deczember 25. 103. szám. Előfizetési dij: Egy évre........ 5 frt — kr. félévre .......... 2 „ 50 „ Negyedévre ••• 1 „ 25 ., helyen házhoz-hordással, vidékre postai küldéssel. — Egyes szám B kr. — szinte lértek egy petit sor .............. 4 kr. nyilttérben ..................... 12 „ Többszöri közlésnél engedmény. Felvétel a kiadóhivatalban főutcza 54. sz. Megjelenik minden csötörtökön és vasárnap. Szerkesztőség 08 kiadóhivatalbaHNa főutcza 54. sz. a. hova a lap szellemi és anyagi részét érdeklő küldemények czir.izendök. Kéziratok vissza nem adatnak. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. A megváltó születése napján. A keresztény világ nagy ünnepet ünnepel: a megváltó születésnapját. E kegyelet, a hit és a remény egypontjának , a karácsonynak sugárverései is vannak, melynek szétáradó fénye minden nemzet, minden ország fölött világít. Az egyes, csak paránya az egésznek , egy nemzet, csak része az emberiségnek és ha a világegyetemnek megváltóra volt szüksége, tűnő és támadó nemzetek, haladó és hanyatló népek, szintén várják vagy ünnepük a saját megváltójukat. Az, aki az emberiséget képes vala bűneitől, nyomasztó helyzetéből, erkölcsi tespedéséből kiemelni , az a megváltó, a nagy mindenség megváltója. Áldott legyen, hogy született, áldott legyen, hogy meghalt értünk is ; imádva borulunk le oltára előtt s lelkünk mélyéből dicsőítjük nevét. De mikor szivünk hálára fakadó érzelmeivel felemelkedik az elmerengő emlékezet szárnyán a csillagok régióiba, a végtelenség nagybirodalmába ; mikor az ajk fohászra nyílik annak nagysága előtt aki értünk született, hogy érettünk is megfeszitessék : ne jussanak-e eszünkbe önkénytelenül azok is, akik csak érettünk születtek, csak érettünk haltak meg s csak érettünk szenvedjenek ! Mert a magyar nemzetnek is voltak megváltói ! Ki tehet róla, ha minden támadó Messiásunkat megkövezték, megtámadták a farizeusok és az írástudatlanok : ha elárulták s eladták a dudások , ha megfeszítették a Pilátusok ! Ki tehet róla, ha sohasem az az igazság, ami a jog s a jog is kénytelen a durva erő előtt meghátrálni ? Ki tehet róla, ha Hunyadi László, Zrínyi Péter, Wesselényi, Rákóczy és Kossuth sorsa is ugyanaz ! Ki tehet róla, ha egy eszmén, egy végzet átkanyakszik ? Ki tehet róla, hogy ott ahol megváltó támad, utána nő a „feszítsd meg“-et ordítok serege ? S ki tehet róla, hogy e megváltók csak az igazság fegyverét villogtathatják, amely csak akkor győz, amidőn a nyers erő már megfeszíté az eszmék bajnokát. Ki tehet arról, hogy joga van annak, akinek ereje van? Ki tehet minderről ? Fussuk át nemzetünk történelmének lapjait s megtaláljuk a kérdésre a feleletet. Megtaláljuk ott a sötét lapok gyászos regéit: családi gyűlölségekről, az érdekhajhászat szította pártviszályokról, a lovagiasság gyöngeségéről s a gyöngeség lovagiatlanságáról, a haza sorsát fitymáló közönyről, az egyenetlenkedésről, a tétlen tespedésről, az összetartásról s a tettre készségről akkor, amikor tenni nem lehet. Oh nagyon szomorú regék ezek ! Szomorúak azért mert megczáfolhatlan valóságot tartalmaznak s mert nagyon nagyon sokat jelentenek. Az emberiség megváltójának születése ünnepén emlékezzünk meg a magyar nemzet megváltóiról is. S mig örömrepesve zengi ajkunk „Dicsőség menyben az Istennek !“ — fogadjuk meg, hogy azt a szabadságot, jogegyenlőséget, testvériséget, amelyet a magyar nemzet számára, a magyar nemzet megváltói kivívtak ; azt az önállóságot, függetlenséget, alkotmányosságot, melyet vérükkel megpecsételtek ; azt a szellemi haladást, műveltséget s felvilágosodást, amelyre lángeszük oktatása, útbaigazítása képessé tön, megvédjük s tovább fejlesztjük. Az emberiség megváltójának születésnapján ígérjük meg, hogy ott, ahol a magyar társadalomról, a magyar államról van szó, nem ösmerünk semmiféle érdeket; ígérjük meg, hogy a nemzetünk létét fenyegető vész, pillanatában nem lesz közöttünk visszavonás ; ígérjük meg, hogy megadva az Istennek, ami az Isten é s a királynak ami a királyé, hazánk újabb ezredévét biztosítandó, hű apostolai leszünk nemzetünk megváltóinak ép úgy, mint az emberiség megváltójának ! E fogadást beváltva, az ígéretet megtartva, béke leszen e földön az emberek között! Hallelujah ! Úgy legyen ! Brankovics György. TAfICZA, Karácsony. Egy titkos kin emészti szivem, Néven nevezhetetlen éjsötét . . . Nincs arra ir. Szent könyvek szent igéi . El nem mulasztják, s a fakó betűkből is Miként ha láthatatlan szellemárnyak Szállnának s gyötört fülembe Súgnak, susognak egyre, folyton, Csodás kérdéseket, minőkre Nincs válasz , ám visszhangjuk itt marad A szívben, agyban , dúlja gyötri őket, Miért a lét, hol van a vég, a kezdet ? Van-e örök rend? S van-e elmúlás? Vagy minden átmenet csak itten, S a lét csak egy rövidke felvonás Ott abban a monstre tragoediában, A melynek czime : Örökkévalóság ? ! Felelj reá te ódon biblia ! Susogjatok ti holt faágak ! Szólj végtelen fehérlö szemfödél ! Örök fényű hold, csillagok, nagy ég te ! Ti holtak lenn a sírban, piramisok Csendes lakói : porló múmiák . . . Csak csend . . . csak csend. Nincs semmi válasz. Hallgat a holt. A csillagok lobognak, fuj a szél. Tört ág recseg ... de hallga . . hallga ! Távolról mintha szó hallatszanék. A légen által rengve-ringva Csengő harangszó ujjongó danája Száll, száll és mintha tisztán érthetően kiáltaná : „üdv a világnak! Megszületett Krisztus urunk !“ Igen igen, sugár hatott az éjbe — Kicsiny harang, én értem igédet, S megtisztult szívvel, hálatesten Térdemre hullok én is és kiáltom : „Hozsánna néked emberisten ; Szent megváltó hozsánna !“ Kempelen Farkas. A törvényt kereső asszony. Irta: Lévay Sándor. Gödör Mihály uram ép az utolsó rendet vágta le a réten, mikor a távolból az ő kedves élete párját látta közeledni, hátán az ebédes csuporral. Mihály gazda még egyet vágott a gödöllői vásáron vett pompás aczélpengéjű kaszájával, aztán megtörülte egy marok sarjával s leült a vágott rendre, várva az ebédet hozó anyjukat. Más embernek, ha munka után kedves élete párját közeledni látja, arcza kiderül s előre int az érkező felé. Nem úgy Gödör uram. Minél közelebb jött érte párja, annál nagyobbakat sóhajtott. Hejh, de volt is reá nagy oka ! Már egy hét óta, mióta e réten a sarját vágja, paradicsomos burgonyával traktálja Mihály gazdát élte párja. Szegény Gödör, most is attól retteg, hogy ma is az lesz az ebéd, ami tegnap. Hejh, pedig mennyit kérte, hogyan kérte ! De mindhiába volt a szép szó, minden. Nem használt ott se szép kérés, se fenyegetés. Nap, nap után paradicsomos burgonyával traktálta a felesége, pedig már megunta a teste, lelke. Míg így töprenkedett Gödör Mihály gazda, az anyjuk épen a rét közelébe ért. — Adjon isten apjuk ! — szókta meg a gondolkodó Godort az asszony. — Fogadj isten anyjuk — viszonzá az öreg. Hát elhoztad az ebédet ? — El apjukom. — Aztán mit főztél ma nekem ? Hejh, mert olyan jól esnék már egy kis meleg étel. Négy sor rendet vágtam le csak azóta, hogy az öreg Gergő alszik. Innen-onnan. A szöszi miatt. Ezen ily tájban történt. * Melyik évben ? A dolár úr megmondhatná, ha akarná, de nem akarja. Restelli a dolgot szörnyen, már nem a dolog elejét, mert mi van abban, ha egy gavallér ember hol egyik utczán, hol a másikon, hol mindenütt „feszit" ? Uram isten, szinte jól esik a szemnek, ha az ember így télnek idején egy „fesdi“ alakot pillant meg az utczán, aki daczolva a hideggel, könnyű lack czipellőben, fiatal pepita nadrágban, andalogva kényelmesen lépegeti. Kesztyű is csak a félkezén van, a másikkal bajuszkáját pödörgeti, havannáját koppantgatja. Ritkaság ez ! Lángoló szív, forró vér kell hozzá. A dolár urnak volt is, lenni kellett, mert hiszen még csak náthát sem kapott, ha úgy egy-egy órácskáig elsettenkedett valakinek valamelyik ablakánál. Mert ez volt a szokása, no, meg a legkedvesebb foglalkozása. Nem szép szokás, de nem mindég hálátlan foglalkozás. Ebben dús tapasztalat támogatja Adolár urat. Az igaz, kényelmesebb a látogás, belülkerülve a pattogó kandalló előtt, a ruganyos kanapádén ülni, néha-néha egy ozsonnára egy csésze tleára letartóztattatni, csakhogy mind e jóságnak van Adolár szerint egy kutyaette rész oldala : a mama. A mama, aki előbb mosolyogva édesen, mézesen fogadja a látogatót, hanem aztán kirukkol: — Hallja az úr, mit akar, kit akar ? a leányomat máris hírbe kosta, azt hiszem, tudja kötetességét No ne neked ! Felér-e aztán az ilyen gyöngéd figyelmeztetésbe burkolt parancs egy kézszorítással, egy pár csésze kávéval ? Nem biz’ a' ! De még úgy se éri meg a fáradtságot belülkerülni, ha a mama nem is ilyen szigorú ! Szent isten, milyen kriszt kindlit, újévi stb. ajándékot várnak úgy a leányos mamák, mint a mamás kisasszonyok. Kitől várják ? A ház barátjától. Ezek az okok kényszeritették Adolár urat, hogy csak az ablakig s netovább, de még igy is megjárta. Sokat sétálgatott a főutcza napos oldalán s egyszer egy nagy háznak kicsi ablakában egy szöszke fejecskét pillantott meg. — Hát mit főztem volna mást, mint paradicsomos burgonyát ? Alig mondta ki az utolsó szót az asszony, az Öreg Gödör Mihály előtt elborult a világ. Hát azért dolgozik ő annyit, mint négy más kaszás? Hát azért könyörgött annyit, hogy újra és újra paradicsomos burgonyát egyék? Ez több volt, mint amennyit Gödör Mihály elviselhetett volna. Egyet gondolt, egy nagyott sóhajtott, s aztán amint letette az anyjuk a csuport, úgy amint volt érintetlenül az asszony hátára tálalta az ebédet. A paradicsom végig folyt az uj rokolyán. No Gödör ez egyszer rosszul cselekedtél! Szegény asszony sirva fakadt és úgy, a paradicsomos háttal indult a falu felé s zokogva tördelé: — Megkeserüli ezt még kigyelmed! Majd megmutatja kendnek a jegyző uram, a kihez én törvényt megyek keresni. Jts csakugyan útját egyenesen a falu elé vette. Ült vala pedig akkortájban Fóth község nótáriusz székén nemes és nemzetes Erdélyi István uram, a lit a falu apraja-nagyja még most is csak „Pista bácsidnak szólit, a kihez az egész falu, de különösen a falu vászoncselédei jártak törvényt keresni, mit az öreg akkor, lévén helyre egy gyerek, hűségesen meg is adott minden alattvalójának. Pista bácsi ép a szőlőből hozott csikóbőrös kulacsokat signálta. Lévén az öregnek a fóthi hegyeken egy nevezetes szőlője, a melynek gádorában született a hires „Fóthi dal.“ A mire büszke is az üreg. A dal születése napját minden évben hűségesen megünnepli vígczimborák körében, csengő pohár, kaczaj között. Alig végződött el Pista bácsi a csikós-bőrös akták rendezésével, még jóformán rá sem gyújtott a szűz, csetnekire, amikor a hivatalos szoba ajtaján halkkopogás volt hallható. — Szabad ! — mormogá inkább, mint monda Pista bácsi. Nem szerette a törvénykereső népet. A paragraphusok mellett is, nótárius létére, áldott jó szive volt.