Kassai Szemle, 1892 (8. évfolyam, 2-90. szám)

1892-04-08 / 42. szám

Till. évfolyam. Szerkesztőség és kiadóhivatal Kassa föutc­a 58. sz. a. hova a lapot érdeklő küldemé­nyek czimzendbk. Előszeléfil dij : Kassán hithoz-hordással Egy évre........ 6 frt — kr. Félévre ......... 3 „ — „ Negyedévre ••• 1 „ 50 „ Vidékre postai küldéssel: Egy évre........ 6 frt — kr. Félévre ......... 3 „ — „ Negyedévre ••• 1 ,, 50 „ — Egyes szám 5 kr« — Kéziratok vissza nem adat­nak. Kassa, péntek 1892. évi április 8 Ki4S­­i­ ]SZ sLE Politikai, tár­sadalm­i, kerekElmi , ipari Érdekeket képviselő lap. ----*---­Megjelenik minden szerdán, pénteken és vasárnap. 42. szám tiirrietéwek : egy pettt sor ................ 5 kr nyilttérben...................... 3­2 „ Többszöri közlésnél engedmény Felvétel a kiadóhivatalban fö­­ntcza 58. sz. Továbbá a következő ügynök­ségek : tippelik A. Bécs, Schalek Henrik Bécs, Haasenstein & Vogler Bécs, Eckstein Bemét fürdö­ntcza 4. Budapest, Goldberger A. V. Váczi utcza IX. sz., Jannns Gyula Buda­pest; Hamburgban: Daube G. L. & Comp., Steiner Adolf. Csak bérmentes levelek fogad­tatnak el. TÁfICZA, Csevegés a párbajról. Alig múlik el nap, hogy az ember a hírlapokban párbajokról ne olvasna. Annyira megy már a dolog, hogy szinte egészen közönyösen vesszük , s legfölebb akkor érdeklődünk iránta melegebben, ha a párbajnak diskrét és pikáns okai, vagy előzményei lesznek elég meggondolatlanul, a legnagyobb részletességgel szel­lőztetve. Néha-néha, midőn a halálos kimenetelű párbajnak egy-egy jelesebb férfiú esik áldozatául, jajgat a sajtó korunk és társadalmunk e betegsége fölött, holott máskor épen a párbaj körülményeinek lovagias szín­ben való vonzó feltüntetése által teszi a párbajt sokak előtt kívánatossá. Aki azonban egy kissé komolyan gondolkodik és szeret a dolgok mélyére tekinteni, az csakhamar kény­telen belátni, hogy társadalmi életünk testén rágódó eme rákfene a lehető legnagyobb ellenmondásban van a korunk által annyira hangoztatni szokott haladás, szeretet, testvériség, türelem stb. eszméivel; s kény­telen a legnagyobb mértékben elcsudálkozni a fölött, hogy miért nem akadt eddig még sehol sem törvény­hozó testület és büntető hatóság, mely a párbajo­­zókra a lehető legszigoruabb büntetést szabná és raj­tuk kérlelhetlenül végre is hajtaná. Mert hisz’ az, aki párbajt ajánl vagy elfogad, készakarva saját és ellenfelének testi épségét és éle­tét veszélyezteti, mire pedig a senki által józanul el nem tagadható természeti törvénynél fogva senkinek joga nem lehet. Pártszervezkedés a „nemzetin.“ Budapest, ápr. 6. Apponyi Albert pártja szervezését megkezdte és meg fogja látni, hogy nem megy vele semmire; hogy rendkívüli körülmények közbejövetele nél­kül, jövőre Kassán is megbukik a nemzeti párt, bármint legyen szervezve. Jelen győzelme is csak véletlen volt, s a meglepetés, vagy mint a né­met mondja „überrumpeln“ jellegét hordta magán. De hát tekintsünk el Kassától s konczedáljuk, hogy ez a győzelem nem a véletlené volt, ha­nem hogy Kassán van nemzeti párt. Az ország­ban azonban nincs, mert nem lehet. Mert a nem­zeti párt még az intelligens közönség előtt is nagyon homályos valami, a köznép előtt még me­rőben érthetetlen, hát érthetetlen programmal hó­­ditani nem lehet. Vaczillálni, hullámzani, kedve­zőbb széljárással pár kerületet nyerni, kedvezőt­len széljárással pár kerületet veszteni igen igen is lehet, de olyasmit szervezni a­mi nincs, azt nem lehet. Olyan érzelem pedig, a­milyent egy érthetlen politika egy nemzetben fölkelthetne, nincs. Mert ez a szó, hogy „nemzeti,“ még nem elég az üdvösségre. Hogy pedig ez a nemzeti czimerkedés milyen madrigál, kimutatja az a több nyelven szerkesztett programm és kiáltvány, mel­lyel a nemzeti párt a választások alatt ékes­kedett. Mert hát miféle nemzeti párt? Magyar nem­zeti párt, amely a magyar nemzeti eszmét akarja diadalra emelni? És vajjon lelkesedik ezért az eszméért a más ajkú nemzetiség? Na márpedig, ha az nem lelkesedik, kiváncsiak vagyunk rá, hogy melyik lelkesedik, tudva lévén, hogy a magyarság zöme szélsőbali. A­mi pedig a „magyar nemzeti pár­­tiság“-ot illeti, hogy van az, hogy ennek az eszmének egyrészt Kassa vidékén a tótok közt, másrészt Pozsony vidékén a németek közt remél propagandát gyüjthetni és e két várost főhadiszál­lásként jelzi magának. Mert ha úgy értelmezzük a dolgot, hogy a tótokat és németeket magya­rokká igyekszik nemzetiesiteni, hát az igen hí­zelgő lenne a magyarokra nézve, de kötve h­is­­­szük, hogy ilyen nótával tótot avagy németet fogni lehessen s igy kell, hogy ezek a más aj­kúak, ezt a „nemzeti“ kifejezést magukra kis­értsék, s azon hiszemben éljenek, hogy Apponyi előtt a tót éppen olyan kedvelt nemzettest mint a német, a német mint a magyar, a magyar mint az oláh stb. s hogy mégis igaza volt Jókainak, mikor az Apponyi pártját „nemzetiségi“ párt­nak nevezte. Nos hát, hogy ez a nemzetiségi párt Ma­gyarországban nagy hódításokat tehessen, azt kötve hisszük. A magyarságnak nem kell, ez már tény, a többi nemzetiségnek pedig miért kellene? Ha azok vezért akarnak választani, hát az nem koz­mopolita „nemzeti“ czímmel fog elébük állni, ha­nem olyannal, amely specziálisan karolja föl egy­­egy nemzetiségűek eszméjét. Ha pedig ő, ezeknél a nemzetiségeknél a magyar nemzeti eszmével akar hatni?... De hát ennél több esze van, mert ő minden nemzetiség előtt olyan „nemzeti párti“ nyelven beszél, amilyent a hallgatóság vall ma­gáénak. Hát ilyen kozmopolita „nemzetiségi“ pro­grammal hódítana? A Kossuth Lajos pro­­grammja kissé „nemzetibb“, azért nem vergődött volna a szélsőbal százra soha, ha a fúzió által megszűnt balközép elégedetlenei hozzá nem csat­lakoznak, s az orosz török háború, meg a bosz­­­­niai okkupáczió izgalmas napjai be nem ütnek. De Apponyi még ily behatásokra se számíthat, mert ezek a behatások nem az ő pártjának, ha­nem a szélsőbalnak válnának előnyére. És mond­juk, a nemzet előtt sokkal népszerűbb szélsőbal i se vergődött volna százra soha, az említettük események nélkül, pedig az Apponyi pártja úgy szervezve mint a szélsőbal szervezve volt, nem lesz soha. Persze, hogy ezt most nekünk sem Apponyi nem hiszi, sem a kassaiak nem hiszik, noha ezen állításunk teljes logikán alapul, mert az olyan bizonytalan program, mint az Apponyi és pártjáé, nem fog lelkesíteni. Igenis Apponyi, ahol szemé­lyesen megjelen, mint ahogy megjelent Kassán, ám rendkívüli szónoki hatalmával csinál hatást, de már Pozsonyban nem győzött, Temesváron nem győzött, Miskolczon nem győzött, Kolozs­váron nem győzött, pedig itt is mindenütt meg­jelenvén, ha a közönség csak némileg rokonszen­vezne is elveinek kavarodásával, hát bizon­nyal nagyobb eredményt tudott volna fölmutatni, ho­lott még ennyit se mutat, ha a szabadelvű párt annyi hibát nem követ el, mint amennyit elkö­vetett. A szabadelvü pártnak Szapáryhoz még szok­nia kell, a választások pedig a nélkül ejtettek Sajátságos eljárás, hogy mig a középkor nevezett sötétsége fölött nem győzünk eleget gúnyolódni és él­­ezelni, addig épen az azon korból eredő legsötétebb rész szokást, a párbajt dédelgetjük és kultiváljuk. Czi­­vilizált államban pedig ilyesmit eltűrni a legnagyobb barbárság. A párbajozás ellenkezik nemcsak a józan éss­zel, de a kegyelettel és az ember legmagasztosabb köte­lességeivel is. Lehet e jó fiú az, ki a párbaj elfogadásával koczkára tévén testi épségét vagy életét, készakarva kilátásba helyezi életéért és javáért oly sokat aggódó jó szüleinek szomorúságát és keserű gyászát ? Lehet-e ha férj és családapa az, ki a párbaj el­fogadásával megfeleledkezve az oltár előtt tett azon esküjéről, hogy nejét „soha semmi viszontagságában el nem hagyja, életének veszélyeztetésével koczkára teszi jó hitestársának és családjának egész jövőjét és boldogságát ? Ismertem egy hölgyet, ki egy derék ifjúnak von­zalmát viszonozta s már el is volt vele jegyezve. Az egybekelés előtt a vőlegény valami jelentéktelen szó­váltás miatt párbajra keveredett egy „állítólagos“ jó barátjával. (Állítólagosnak nevezem, mert egy igazi jó barátról csak nem lehet föltenni, hogy vőlegény barátjának életét, vagy testi épségét koczkára tegye, de még azt sem, hogy vele holmi kávéházi szóváltásba elegyjék, s ilyesmi miatt még meg is haragudjék.) A menyasszony, mihelyt megtudta a párbaj his­tóriát, azonnal vissza­küldötte a jegyesi ajándékot azon határozott hangú üzenettel, hogy ő neki olyan férj nem kell, a­ki kész bármi legyen is az ok, pár­baj utján nejének boldogságát és jövőjét koczkára tenni. S szavának állt, inkább örökké leány maradt­ meg, hogy a megszokás ez értelme dominálha­tott volna, ámde ha Isten éltet, jövőre meglás­suk, hogy daczára minden szervezkedésüknek, Apponyiék ismét hátrafelé fognak menni. Nem kell ott pártot szervezni ahol lelkesedés van hozzá, szervezi az maga magát, ahol pedig lel­kesedés nincs, ott hiába való a fáradtság. Ve­­deremo ! —g— A felvidéki ínség és okai. (A felvidék közgazdasági viszonyainak ismertetése.) (Négy czikk.) III. Hetvenes években és ezt megelőzőleg fontos volt a felvidéken a szeszfőzés is, most azonban terhes adó ennek is útját szegte. Mivé lett a hajdani textil­ipar? Ma már hí­réből sem ismerik. Pedig ez megérdemli, hogy közelebbről is ismerje a világ. Dr. Jekelfalussy József, gondolom, két évvel ezelőtt csak száraz számadatokból kimutatta a hajdani és a jelenlegi viszonyok közötti hátrányos különbséget, s men­­nyit veszített ebben a szegény nép, azt ebből az ismertetéséből csak az látja és bírja megítélni, ki ismeri, mi volt ez az ipar a múltban, volt ez annyira kis-, mint inkább háziipar. Nem A szegény nép maga termelte a lent és igen kis számú helyen a kendert és ez adott neki mun­kát kora tavasztól késő őszig. Vetés, gyomlálás, tépés (kendernél „nyövés“), tisztítás, áztatás, a mag gondozása és tisztítása, a len szántása, tö­rése, tilolása, a fonáshoz való lennek gerebene­­zése, majd a hosszú télen át annak fonása, ta­­vas­szal a szövés és nyáron át pedig a kész vá­szon fehérítése! Íme a szegény népnek volt mel­lette munkája egész évre: ha eladta —,mert a felvidéki szövöttáruknak volt jó h­írnevök és ke­­resletök is jutott pénzhez, ha pedig nem, akkor maga használta fel. Ma ? Ugyan kifizeti az ma­gát ? A gyapotáruk mai olcsósága mellett ezt a munkát, mel­lyel a régi textil­ipar járt, ma nem fizetik meg, tehát lassan apad, majd szünetel, végre elmarad egészen. Ép úgy hanyatlott a darócz és lópokrócznak való posztónak készítése. De lássunk más iparágat is­. A felvidék ács- és kőmivesei a múltban kora tavasztól késő őszig lenn voltak az alföldön, hol Ha a nők közösen elhatároznák, hogy társasá­gukba senkit be nem fogadnak, aki párbajban részt vett, én hiszem, hogy ennek csak jó hatása lenne, s a férfiak, kik készek a hölgyek kedvéért minden ál­dozatot meghozni, ettől sem rettenének vissza; s mi­után igaz az, amit egy nagytudományú főpap nemrég egy nála tisztelgő jótékony nőegylet küldöttségének mondott, hogy „bármely jóirányú társadalmi mozga­lomnak czélja csak akkor érhető el biztosan, ha a nők áldásos közreműködése bele vonatik“, úgy hiszem a nők közmondása mindent diadalra juttató együttes el­járása az általam említett téren is meghozná gyü­mölcsét. Sokan azt állítják, hogy aki a párbajt el nem fogadja, annak többé nincs mások előtt becsülete. De kik előtt ? Akiknek maguknak sincs tiszta fogalmuk a becsület felől. A becsületet senki tőlem el nem ve­heti, ha csak magam önmagamtól el nem rablom. A jó hírnév visszaállítására és a sértések megtorlására pedig a tiszta lelkiismereten kívül száz és száz mód és eszköz van úgy hatósági mint privát után. Különben elég olyan eset fordult már elő, hogy valaki a párbajt visszautasította, mivel vallási vagy bölcsészeti elveivel nem tartotta megegyeztethetőnek. És azért nem lett neki semmi baja, ettől kezdve még becsületesebbnek tartották, mint ennek előtte. Volt bátorsága a bal közvélemén­nyel szembeszállni. Ha már a becsület dolgát épen a sors által akar­ják elintézni és versenygéssel, nem volna-e jobb, ha az lenne győztes, aki szebb és jobb költeményt tud írni, valamiben magát jobban kitünteti, önmagát hősie­sebben megtagadni, minél magasztosabb cselekedetet végrehajtani? a győztes féltől azután a másik kérjen bocsánatot, s ezzel el lenne intézve az egész. Ilyen

Next