Kassai Szemle, 1892 (8. évfolyam, 2-90. szám)
1892-04-08 / 42. szám
Till. évfolyam. Szerkesztőség és kiadóhivatal Kassa föutca 58. sz. a. hova a lapot érdeklő küldemények czimzendbk. Előszeléfil dij : Kassán hithoz-hordással Egy évre........ 6 frt — kr. Félévre ......... 3 „ — „ Negyedévre ••• 1 „ 50 „ Vidékre postai küldéssel: Egy évre........ 6 frt — kr. Félévre ......... 3 „ — „ Negyedévre ••• 1 ,, 50 „ — Egyes szám 5 kr« — Kéziratok vissza nem adatnak. Kassa, péntek 1892. évi április 8 Ki4Si ]SZ sLE Politikai, társadalmi, kerekElmi , ipari Érdekeket képviselő lap. ----*---Megjelenik minden szerdán, pénteken és vasárnap. 42. szám tiirrietéwek : egy pettt sor ................ 5 kr nyilttérben...................... 32 „ Többszöri közlésnél engedmény Felvétel a kiadóhivatalban föntcza 58. sz. Továbbá a következő ügynökségek : tippelik A. Bécs, Schalek Henrik Bécs, Haasenstein & Vogler Bécs, Eckstein Bemét fürdöntcza 4. Budapest, Goldberger A. V. Váczi utcza IX. sz., Jannns Gyula Budapest; Hamburgban: Daube G. L. & Comp., Steiner Adolf. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. TÁfICZA, Csevegés a párbajról. Alig múlik el nap, hogy az ember a hírlapokban párbajokról ne olvasna. Annyira megy már a dolog, hogy szinte egészen közönyösen vesszük , s legfölebb akkor érdeklődünk iránta melegebben, ha a párbajnak diskrét és pikáns okai, vagy előzményei lesznek elég meggondolatlanul, a legnagyobb részletességgel szellőztetve. Néha-néha, midőn a halálos kimenetelű párbajnak egy-egy jelesebb férfiú esik áldozatául, jajgat a sajtó korunk és társadalmunk e betegsége fölött, holott máskor épen a párbaj körülményeinek lovagias színben való vonzó feltüntetése által teszi a párbajt sokak előtt kívánatossá. Aki azonban egy kissé komolyan gondolkodik és szeret a dolgok mélyére tekinteni, az csakhamar kénytelen belátni, hogy társadalmi életünk testén rágódó eme rákfene a lehető legnagyobb ellenmondásban van a korunk által annyira hangoztatni szokott haladás, szeretet, testvériség, türelem stb. eszméivel; s kénytelen a legnagyobb mértékben elcsudálkozni a fölött, hogy miért nem akadt eddig még sehol sem törvényhozó testület és büntető hatóság, mely a párbajozókra a lehető legszigoruabb büntetést szabná és rajtuk kérlelhetlenül végre is hajtaná. Mert hisz’ az, aki párbajt ajánl vagy elfogad, készakarva saját és ellenfelének testi épségét és életét veszélyezteti, mire pedig a senki által józanul el nem tagadható természeti törvénynél fogva senkinek joga nem lehet. Pártszervezkedés a „nemzetin.“ Budapest, ápr. 6. Apponyi Albert pártja szervezését megkezdte és meg fogja látni, hogy nem megy vele semmire; hogy rendkívüli körülmények közbejövetele nélkül, jövőre Kassán is megbukik a nemzeti párt, bármint legyen szervezve. Jelen győzelme is csak véletlen volt, s a meglepetés, vagy mint a német mondja „überrumpeln“ jellegét hordta magán. De hát tekintsünk el Kassától s konczedáljuk, hogy ez a győzelem nem a véletlené volt, hanem hogy Kassán van nemzeti párt. Az országban azonban nincs, mert nem lehet. Mert a nemzeti párt még az intelligens közönség előtt is nagyon homályos valami, a köznép előtt még merőben érthetetlen, hát érthetetlen programmal hóditani nem lehet. Vaczillálni, hullámzani, kedvezőbb széljárással pár kerületet nyerni, kedvezőtlen széljárással pár kerületet veszteni igen igen is lehet, de olyasmit szervezni ami nincs, azt nem lehet. Olyan érzelem pedig, amilyent egy érthetlen politika egy nemzetben fölkelthetne, nincs. Mert ez a szó, hogy „nemzeti,“ még nem elég az üdvösségre. Hogy pedig ez a nemzeti czimerkedés milyen madrigál, kimutatja az a több nyelven szerkesztett programm és kiáltvány, mellyel a nemzeti párt a választások alatt ékeskedett. Mert hát miféle nemzeti párt? Magyar nemzeti párt, amely a magyar nemzeti eszmét akarja diadalra emelni? És vajjon lelkesedik ezért az eszméért a más ajkú nemzetiség? Na márpedig, ha az nem lelkesedik, kiváncsiak vagyunk rá, hogy melyik lelkesedik, tudva lévén, hogy a magyarság zöme szélsőbali. Ami pedig a „magyar nemzeti pártiság“-ot illeti, hogy van az, hogy ennek az eszmének egyrészt Kassa vidékén a tótok közt, másrészt Pozsony vidékén a németek közt remél propagandát gyüjthetni és e két várost főhadiszállásként jelzi magának. Mert ha úgy értelmezzük a dolgot, hogy a tótokat és németeket magyarokká igyekszik nemzetiesiteni, hát az igen hízelgő lenne a magyarokra nézve, de kötve hisszük, hogy ilyen nótával tótot avagy németet fogni lehessen s igy kell, hogy ezek a más ajkúak, ezt a „nemzeti“ kifejezést magukra kisértsék, s azon hiszemben éljenek, hogy Apponyi előtt a tót éppen olyan kedvelt nemzettest mint a német, a német mint a magyar, a magyar mint az oláh stb. s hogy mégis igaza volt Jókainak, mikor az Apponyi pártját „nemzetiségi“ pártnak nevezte. Nos hát, hogy ez a nemzetiségi párt Magyarországban nagy hódításokat tehessen, azt kötve hisszük. A magyarságnak nem kell, ez már tény, a többi nemzetiségnek pedig miért kellene? Ha azok vezért akarnak választani, hát az nem kozmopolita „nemzeti“ czímmel fog elébük állni, hanem olyannal, amely specziálisan karolja föl egyegy nemzetiségűek eszméjét. Ha pedig ő, ezeknél a nemzetiségeknél a magyar nemzeti eszmével akar hatni?... De hát ennél több esze van, mert ő minden nemzetiség előtt olyan „nemzeti párti“ nyelven beszél, amilyent a hallgatóság vall magáénak. Hát ilyen kozmopolita „nemzetiségi“ programmal hódítana? A Kossuth Lajos programmja kissé „nemzetibb“, azért nem vergődött volna a szélsőbal százra soha, ha a fúzió által megszűnt balközép elégedetlenei hozzá nem csatlakoznak, s az orosz török háború, meg a boszniai okkupáczió izgalmas napjai be nem ütnek. De Apponyi még ily behatásokra se számíthat, mert ezek a behatások nem az ő pártjának, hanem a szélsőbalnak válnának előnyére. És mondjuk, a nemzet előtt sokkal népszerűbb szélsőbal i se vergődött volna százra soha, az említettük események nélkül, pedig az Apponyi pártja úgy szervezve mint a szélsőbal szervezve volt, nem lesz soha. Persze, hogy ezt most nekünk sem Apponyi nem hiszi, sem a kassaiak nem hiszik, noha ezen állításunk teljes logikán alapul, mert az olyan bizonytalan program, mint az Apponyi és pártjáé, nem fog lelkesíteni. Igenis Apponyi, ahol személyesen megjelen, mint ahogy megjelent Kassán, ám rendkívüli szónoki hatalmával csinál hatást, de már Pozsonyban nem győzött, Temesváron nem győzött, Miskolczon nem győzött, Kolozsváron nem győzött, pedig itt is mindenütt megjelenvén, ha a közönség csak némileg rokonszenvezne is elveinek kavarodásával, hát bizonnyal nagyobb eredményt tudott volna fölmutatni, holott még ennyit se mutat, ha a szabadelvű párt annyi hibát nem követ el, mint amennyit elkövetett. A szabadelvü pártnak Szapáryhoz még szoknia kell, a választások pedig a nélkül ejtettek Sajátságos eljárás, hogy mig a középkor nevezett sötétsége fölött nem győzünk eleget gúnyolódni és élezelni, addig épen az azon korból eredő legsötétebb rész szokást, a párbajt dédelgetjük és kultiváljuk. Czivilizált államban pedig ilyesmit eltűrni a legnagyobb barbárság. A párbajozás ellenkezik nemcsak a józan ésszel, de a kegyelettel és az ember legmagasztosabb kötelességeivel is. Lehet e jó fiú az, ki a párbaj elfogadásával koczkára tévén testi épségét vagy életét, készakarva kilátásba helyezi életéért és javáért oly sokat aggódó jó szüleinek szomorúságát és keserű gyászát ? Lehet-e ha férj és családapa az, ki a párbaj elfogadásával megfeleledkezve az oltár előtt tett azon esküjéről, hogy nejét „soha semmi viszontagságában el nem hagyja, életének veszélyeztetésével koczkára teszi jó hitestársának és családjának egész jövőjét és boldogságát ? Ismertem egy hölgyet, ki egy derék ifjúnak vonzalmát viszonozta s már el is volt vele jegyezve. Az egybekelés előtt a vőlegény valami jelentéktelen szóváltás miatt párbajra keveredett egy „állítólagos“ jó barátjával. (Állítólagosnak nevezem, mert egy igazi jó barátról csak nem lehet föltenni, hogy vőlegény barátjának életét, vagy testi épségét koczkára tegye, de még azt sem, hogy vele holmi kávéházi szóváltásba elegyjék, s ilyesmi miatt még meg is haragudjék.) A menyasszony, mihelyt megtudta a párbaj históriát, azonnal visszaküldötte a jegyesi ajándékot azon határozott hangú üzenettel, hogy ő neki olyan férj nem kell, aki kész bármi legyen is az ok, párbaj utján nejének boldogságát és jövőjét koczkára tenni. S szavának állt, inkább örökké leány maradt meg, hogy a megszokás ez értelme dominálhatott volna, ámde ha Isten éltet, jövőre meglássuk, hogy daczára minden szervezkedésüknek, Apponyiék ismét hátrafelé fognak menni. Nem kell ott pártot szervezni ahol lelkesedés van hozzá, szervezi az maga magát, ahol pedig lelkesedés nincs, ott hiába való a fáradtság. Vederemo ! —g— A felvidéki ínség és okai. (A felvidék közgazdasági viszonyainak ismertetése.) (Négy czikk.) III. Hetvenes években és ezt megelőzőleg fontos volt a felvidéken a szeszfőzés is, most azonban terhes adó ennek is útját szegte. Mivé lett a hajdani textilipar? Ma már híréből sem ismerik. Pedig ez megérdemli, hogy közelebbről is ismerje a világ. Dr. Jekelfalussy József, gondolom, két évvel ezelőtt csak száraz számadatokból kimutatta a hajdani és a jelenlegi viszonyok közötti hátrányos különbséget, s mennyit veszített ebben a szegény nép, azt ebből az ismertetéséből csak az látja és bírja megítélni, ki ismeri, mi volt ez az ipar a múltban, volt ez annyira kis-, mint inkább háziipar. Nem A szegény nép maga termelte a lent és igen kis számú helyen a kendert és ez adott neki munkát kora tavasztól késő őszig. Vetés, gyomlálás, tépés (kendernél „nyövés“), tisztítás, áztatás, a mag gondozása és tisztítása, a len szántása, törése, tilolása, a fonáshoz való lennek gerebenezése, majd a hosszú télen át annak fonása, tavasszal a szövés és nyáron át pedig a kész vászon fehérítése! Íme a szegény népnek volt mellette munkája egész évre: ha eladta —,mert a felvidéki szövöttáruknak volt jó hírnevök és keresletök is jutott pénzhez, ha pedig nem, akkor maga használta fel. Ma ? Ugyan kifizeti az magát ? A gyapotáruk mai olcsósága mellett ezt a munkát, mellyel a régi textilipar járt, ma nem fizetik meg, tehát lassan apad, majd szünetel, végre elmarad egészen. Ép úgy hanyatlott a darócz és lópokrócznak való posztónak készítése. De lássunk más iparágat is. A felvidék ács- és kőmivesei a múltban kora tavasztól késő őszig lenn voltak az alföldön, hol Ha a nők közösen elhatároznák, hogy társaságukba senkit be nem fogadnak, aki párbajban részt vett, én hiszem, hogy ennek csak jó hatása lenne, s a férfiak, kik készek a hölgyek kedvéért minden áldozatot meghozni, ettől sem rettenének vissza; s miután igaz az, amit egy nagytudományú főpap nemrég egy nála tisztelgő jótékony nőegylet küldöttségének mondott, hogy „bármely jóirányú társadalmi mozgalomnak czélja csak akkor érhető el biztosan, ha a nők áldásos közreműködése bele vonatik“, úgy hiszem a nők közmondása mindent diadalra juttató együttes eljárása az általam említett téren is meghozná gyümölcsét. Sokan azt állítják, hogy aki a párbajt el nem fogadja, annak többé nincs mások előtt becsülete. De kik előtt ? Akiknek maguknak sincs tiszta fogalmuk a becsület felől. A becsületet senki tőlem el nem veheti, ha csak magam önmagamtól el nem rablom. A jó hírnév visszaállítására és a sértések megtorlására pedig a tiszta lelkiismereten kívül száz és száz mód és eszköz van úgy hatósági mint privát után. Különben elég olyan eset fordult már elő, hogy valaki a párbajt visszautasította, mivel vallási vagy bölcsészeti elveivel nem tartotta megegyeztethetőnek. És azért nem lett neki semmi baja, ettől kezdve még becsületesebbnek tartották, mint ennek előtte. Volt bátorsága a bal közvéleménnyel szembeszállni. Ha már a becsület dolgát épen a sors által akarják elintézni és versenygéssel, nem volna-e jobb, ha az lenne győztes, aki szebb és jobb költeményt tud írni, valamiben magát jobban kitünteti, önmagát hősiesebben megtagadni, minél magasztosabb cselekedetet végrehajtani? a győztes féltől azután a másik kérjen bocsánatot, s ezzel el lenne intézve az egész. Ilyen