Kassai Ujság, 1921. április-június (83. évfolyam, 74-145. szám)

1921-05-08 / 103. szám

9 5. okf*l NAPI PROBLÉMÁK (A nő gyermeklelke.) Irjír KELLER IMRE. I. Legutóbbi elmélkedésem során ama ki­jelentést tettem, hogy a nő legjobban meg­őrizte lelkében a gyermekkor határait, a­melytől legtöbb nő egész élete során sem tud megszabadulni. Érzem, hogy eme állításomat annál inkább igazolni tartozom, mert eme kijelentésemhez ama következtetést fűztem, hogy a nő átlagos műveletlenségének és a férfihoz viszonyított kulturális hátramaradottságának éppen az az oka, hogy a nő egész élete folyamán meg­őrzi gyermekded lelkűldtét. Vagyis, ami — az én szempontomból — ezzel teljesen egyér­telmű: a n­ő azért nem tud a kulturális élet terén, sem a tudományos és művészeti, sem a vallás és politika terén a férfival versenyre kelni, mert a nő egész élete folyamán nem tudja magát a kultúra kifejlődését feltétlenül akadályozó és gátló testiség uralma alól felszabadítani. Hogy ezen bizonyításomat mennél alapo­sabban el tudjam végezni. Lenhossék Mihály által közölt adatok alapján először egybe­vetem a férfi és a nő testi berendezését, amelynek során ki fog tűnni, hogy a nő testét tekintve, sokkal közelebb áll a gyer­mekhez, mint a férfi. Így mindjárt a férfi és a nő fizikumában megnyilatkozó különbség egybevetésénél azt vesszük észre, hogy a férfi magasabb, erő­teljesebb, szélesebb válla, csontrendszere, izmai kifejlettebbek és ennélfogva jóval nagyobb erőkifejtésre képes, mint a nő Ezzel szemben a nőben az izomzat gyengébb és minthogy a bőr alatt levő zsírréteg nála általában fejlettebb és egyenletesebb. idomai kerekdedebbek és lágyabbak Ezért a nő nem képes ugyanazt a testi munkát elvégezni, mint a férfi. Még a parasztasszony, még a munkásasszony sem, akik pedig a férfitől teljesen függetlenül, tehát igazán emancipálva, igen nehéz munkát végeznek és tartják fenn önmagukat ezen munkájuk segítségével. A nőnek testi munkája kis körre szabott, éppen úgy, mint a gyermeké. A gyermek és a nő legtöbbször ugyanarra a munkára fogható. Ez a munka nem igen terjedhet túl a ház­tartási munkákon. Egyedül ez felel meg tel­jesen izomerejének. Amit ezen túl végez, az már erejét felülhaladja, kimeríti, ezért az ilyen nő hamar megcsúnyul, megöregszik és el­­senyved. Éppen úgy, mint az a gyermek, akit kelleténél hamarább fognak munkába, az ilyen „koravén“ lesz. Idesorozhatjuk a „csoda­gyermekeket“ is, akiknek kilencven százaléka idő előtt elpusztul. Kimerül és az első komoly betegség megöli. De ha életben marad is, egyszerre megáll fejlődésében, megöregszik, letörik és belebukik a nagy semmibe. Érdekes alapot nyújt az összehasonlításra a fiú és a leány arca is. A fiú fejletlenségében, gyermek­éveiben egészen leányos arcú. A régi időben, amikor a nőket még nem enged­ték színpadra, ilyen leányos arcú fiúcskák adták a női szerepeket. És itt erősen felhívom a gondolkodók figyelmét arra a letagadathatat­­lan körülményre, hogy a fejletlen népeknél, a civilizálatlan és kulturálatlan népeknél a férfi és a nő arca alig különbözik egymástól A szamojédeknél a férfi és nő arca annyira egyező, hogy még a leggyakorlottabb szem sem tud másként ráismerni, ki a férfi, ki a nő, csak a ruháról. Már Diodorus is emlí­tette, hogy a szittyáknál a férfiak és a nők sokkal inkább hasonlítottak egymáshoz, mint a görög férfiak és a nők. Ha nem is akarunk messzemenő követ­keztetéseket fűzni ehhez az érdekes jelenség­hez, annyit azért még­sem szabad elhallgat­nunk, hogy ez az egyezés a férfi és a nő arcvonásai között valószínűleg arra vezethető vissza, hogy az ősembereknél, a kulturálatlan népeknél a férfi továbbra is megmaradt gyei­­ségében, azért őrizte meg állandóan nagy hasonlatosságát a nőhöz. Innét a civilizáció­ban való elmaradásuk. De még ennél is feltűnőbb egyezőség a fejletlen fió és leány között: a hangjuk. A nő hangja ugyanis magasabb, lágyabb, ami gégéjének egészben való fejletlenségével, de különösen hangszálainak rövidségével függ össze. A férfi hangszálai 15 mm­, a nőé 10 mm. hosszúak. A nemi fejlődés idejéig a fiú- és leánygyermek hangja alig különbözik egy­mástól ; ekkor — a tizennegyedik és tizen­ötödik év körül — durvul meg rövid idő alatt a fiú hangja, kapcsolatban a gége erő­sebb fejlődésével, míg a nő hangja továbbra is megtartja gyermekies színét. Egyik legfeltűnőbb különbség a férfi és a nő között, egyúttal igen egyező vonás a nő és gyermek között: a szőrözet hiánya az arcon s sokkal gyengébb fejlődése a törzsökön és a végtagokon a női nemben. S itt nagyon szeretnék vitába szállni Szász Zoltánnal, aki egyenesen azt állította, hogy az arcon a szőrötet hiánya a kultúrának a jele. Éppen ennek­ ellenkezője áll. A bajusz és a szakáll a férfiasságnak, a komolyságnak, a bölcseség­­nek jele. Tessék elolvasni Homerosz, mekkora gonddal írja le Zeusz szakállát. Vagy t essék megnézni Pheidies Zeusz-szobrát, mily művészi harmóniában olvadnak össze a bajusznak és szakállnak szálai. A keresztény felfogás sze­rint az Isten a legtökéletesebb lény, aki mindenható és mindentudó. 5 a keresztény felfogás ezt a mindentudó Istent szépen gon­dozott (kulturált) bajusszal és szakállal ábrá­zolja. Ilyen Krisztus is minden festményen és szobron. A bölcsek hatalmas fehér szakállal bukkanak ki képzeletünk mélységéből. Maga Szász Zoltán is érez valami bizonytalanságot ebben a felfogásában, ezért ellentmond ön­magának. „A szerelem“ című munkájában ugyanis azt írja, hogy az igazi donzsuánt a következő testi tulajdonságok jellemeznek :­­,férfias testalkat, erős szakáll- és bajusznövés, mély hang . . Később azt írja: „szerintem a dús arcszőrözetű férfiak inkább válhatnak donzsuánokká, mint a gyér szakáll- és bajusz­­növésnek.“ Még jobban maga ellen beszél utóbb, amikor eme kijelentést teszi „ .. elég gyakori eset, hogy rut, csenevész, de dús szakállú férfiú . . ilyen nagy sikereket ér el a nők körében.“ A dolog tényleg úgy áll, hogy a férfiak abban az időben akarják igen nagyon meg­hamisítani korukat, a mikor mér elpuhultak és koruk kultúrájának legmagasabb fokára kerülve, onnét lassan visszacsúsznak. E meg­­hamisítás kétféle módon történhetik, vagy bajuszuknak, szakálluknak levételével gyer­­mekiesebbek és nőiesebbek akarnak lenni, vagy fehér paróka feltételével ifjú és szép öregeknek akarnak látszani. Ezen időkben meg van a férfiaknak engedve, hogy fessék magukat, púdert használjanak, különféle pipere­cikkekkel éljenek stb. S bizonyára mindnyá­jan ismerünk olyan férfiakat, akik ama vá­gyukban, hogy a nőkhöz minél jobban hason­lítsanak, arra is vetemedtek, hogy karcsusá­­ságuk biztosítására fűzőt használtak S ezek az emberek sohasem kerültek azoknak sorából, akiket zseniálisaknak nevezett az utókor. Sőt a zsenialitás határozottan kap­csolatban van bizonyos hanyagsággal, lam­­possággal, rendetlenséggel a külső megjele­nésben, mert minden erejöket és idejöket a lelki életnek minél intenzívebb belsőségére fordítják. ez V­agy­is a nagytehetségű­, nagyon kulturált, emberiség civilizációjának élén haladó embernek átfogó tehetsége van, a részletek alig érdeklik, m­íg a kisebb tehetségű férfit, az átlagférfit a részletek érdeklik, épen úgy, mint a nőt és gyermeket attól a férfitől. Aki órákig elül­ a tükör előtt s végtelen nagy gonddal köti a nyakkendőjét, épen olyan kevéssé várhat az emberiség szépet, nagyot, tökéletest, mint attól a nőtől, akit a szabók, varrónők, fodrász- és öltöztetőnők állandóan körülvesznek, hogy a legkisebb résztelekig bájosan és hódítóan felöltözhessnek. Ebben a nő és a gyermek annyira egyezik egymással, hogy a gyermek órákig el tud sírni, mak­­rancoskodni, hogy megkapja azt, ami őt „ csecsé “-vé teszi. De vissza kell térnem a többi testi tulajdonságok összehasonlítására. Újból hang­súlyozom, hogy nem térek ki a nő és férfiú összes tulajdonságainak az egybevetésére, mert ez célomtól nagyon messze vezetne, hanem csak azokra, amelyek meglepően mutálják a nőnek a gyermekek testi fejlett­ségével való egyezőséget és hasonlóságot, így nem szabad elfelejtenem, hogy a nő bélcsatornája is fejletlenebb, mint a férfié. Ezért a nő kevesebbet eszik, mint a férfi. De abban a nő megint megegyezik a gyer­mekkel, hogy sokszor eszik, sőt mindig hajlandó majszolásra, cukor és egyéb nyalánk­ságok élvezgetésére. Egy mezőtúri okos m­­agyar ember egyszer asszonyáról szólva a következő talpraesett megjegyzést tette: „ Az én Jutkám naponként csak egyszer eszik, csakhogy reggeltől estéig" — és nagyon igaza volt. Még legnagyobb fájdalmában is, amikor a férfi mindenről teljesen megfeledkezve elmerül kétségbeesésében, a nő képes a leg­jobb étvággyal enni, sőt eszik is. Fenmaradt régi írások igazolják, hogy a halotti torok legélénkebb evői a nők voltak, kivéve azt az asszonyt, aki saját gyermekét siratta. Az evés­ben is teljesen egyezik a nő a gyermekkel. A legfájdalmasabban zokogó gyermeket meg lehet nyugtatni, ha enni adnak neki. A kultúrá­nak már magas fokán álló, kivételes nő az, aki nagy gyászában és fájdalmában az ételt visszautasítja. A legtöbb azonban kap utána és megnyugszik tőle. Ez is csak azt igazolja, hogy a nő az önfentartás, a táplálkozás ösztönének is jobban alá van vetve, mint férfi Ebben is nagy a nő hasonlatossága a gyermekével. A nő idegrendszere ingerlékenyebb férfiénál. Ebben szinte teljesen egyezik a a gyermekkel. A nő gyors elpirulása vagy elhaloványodása, minden indokolás nélkül való átugrása az elvből a kínba, az örömből a szomorúságba, a nevetésből a sírásba, az engedékenységből a durcásságba, mindezen jelenségek az idegrendszer teljes kiépítetlen­­ségére vezethetők vissza. Amihez a nő és a gyermek fog, az idulatosság bélyegét viseli magán, elannyira, hogy nyugalmas érzelmekről a nők legtöbbjénél éppen olyan kevéssé lehet beszélni, mint a gyermekeknél. Innét az az általánosan ismert és tudott dolog, hogy a nők lelki élete a legnagyobb szélsőségekben mozog. De mindezekről később fogok beszélni, ha a nő lelkét veszem bonckésem alá. A nő éppen úgy, mint a gyermek szereti a mozgást. A nő még akkor sem kedveli a nyugalmat, ha ül, azért szívesen használja a hintaszéket. De legjobban kitűnik a mozgás­­szeretete a táncolási kedvben, amely az as­­­szonyoknál minden korban és még a leg­később korukban is tapasztalható. A férfi már régen nem táncol abban a korban, amikor az asszony még mindig kapható egy­­egy táncra. Érdekes és az orvosok mind igazolni tud­ják, hogy közös és nemi betegségeken kívül vannak olyan betegségek, amelyek inkább a férfit és olyanok, melyek inkább a nőt támadják meg. Ez utóbbiak sorába tartoznak azok, amelyek a gyermekbetegségekkel roko­nok. Szóval, a nők hajlamosabbak a gyermek­­betegségekre, mint a férfiak. Lenhossék szerint ezek a betegségek: a skarlát, az övsömör, (herpes­zestér,) a szájpenész, stb. Ez volna talán a legnagyobb bizonyíték a nőnek nagy rokonsága mellett a gyermekkel. Nem hagyhatom még figyelmen kívül a férfi és női agynak összehasonlítását, amely­ből tételemet a legbiztosabban hiszem alá­támaszthatni. Az bizonyos ugyanis, hogy a női agyvelő középsúlya jóval csekélyebb, mint a férfié, Versek* Irta: SZÓLLÓS GYULA Enyelgés, Lyra Sok milliónyi boldog óm, Űz, kerget, hajszol ábrándozva, Ha álmodom Aj emlékek egy pillanatja, A múltat máris visszaadja. Ha álmodom Még mindég mennyi bűbáj rajtad, Aj ajkam azomja hozza ajkad,­­ Ha álmodom S ha rám köszönt a szűzi hajnal, Elsírom hossza, bús sóhajjal, Csak álmodom, csak álmodom. Finita Gyújtsd fel a szivem, Szemeddel, Hogy tüzes lángot fogjon S minden ér, Mely bennem él, Piros vérré váljon. Minden csepp vérből, Bus dal fakad, S a dalban forr a lelkem. Bár hangom hozzád el is ér, Ott elvesz, siri csendben Szivemben ha elhal, Az utolsó ütem, Mindent rútnak látok, Mit szépnek hittem * Szőllős Gyula fővárosi új­ságíró leg­közelebb megjelenő kötetéből. Ha a dere nem fog , Már kacagni rajtam, A Te első csókod, Meddőn várja ajkam Alkor, igen akkor. Porrá fogok válni,­­ S alvó lelkem mellett. Talán Te, talán Te. Fogsz állni Petőfi. Irta : Gino Persico, olasz konzul. (Féléve alig múlt, hogy Gino Persico Buda­pestre került, mint Itália konzula és ezalatt annyira megszerette a magyarokat, hogy irodal­munk tanulmányozására szentelte javarészét annak a kevés időnek, ami hivatalos dolgainak elintézése után még megmaradt. Különösen Petőfi költészete ragadta meg és abból az alka­­lomból, hogy most jelent meg Budapesten a „János Vitéz" olasz nyelven, — a „Magyar Studio“ több nyelvű „János Vitéz“ kiadásában —­­alapos tanulmányt irt Petőfiről, amelyet a római „Giornale d'Italia" közöl. Alkalmunk van ezt az érdekes tanulmányt most bemutatni a magyar közönségnek) Most jelent meg Budapesten olasz nyelven Petőfi „János Vitéz“-e (L'Eroe Giovanni), a nagy magyar költő egyik remekműve, amely csupa erő és csupa bájosság, a magyar míthosz költői álomlátása. A fordítás Giovanni Cassonne munkája, aki egyik legkitűnőbb Petőfi-ismerő volt Itáliában. De azért még az ő számára is fölöttébb nehéz feladat lehe­tett Petőfi színmagyar nyelvével megbirkózni és egyáltalán Petőfi költeményeinek fordítása szinte vakmerő feladat, még az olyan fordí­tók számára is, mint amilyen Cassone, Norsa, Bolla és Sirola, úgy, hogy Petőfi strófái nem mindig olyan lírai plaszticitásúak és nem olyan erőteljesek a fordításokban, mint az eredetiben. Az olaszok számára egyébként érdekes jelenség, hogy Budapesten most az olasz­magyar irodalmi barátság éledt fel és míg a Corvin Mátyás­ Egyesület élén Berzeviczy Alberttel, a két ország kulturális közelebb­­hozásán fáradoznak — amely kultúra már renaissance-korban is virágzott — már ké­szülnek is kibocsátani Petőfi válogatott verseit olasz nyelven. A magyar nemzetnek három nagy költője van: Vörösmarty, Arany és Petőfi. De az első kettő még mindig szinte ismeretlen a világirodalom számára, mert valósággal lefordíthatatlanok. Petőfi — akárcsak Arany János — a nép gyermeke és apja mészáros és korcsmáros volt Nagykőrösön. Magyarországon őt tekintik a magyar faj legjellegzetesebb és legtökélete­sebb kifejezőjének és benne csakugyan meg van a magyar faj minden, látszólag ellent­mondó karaktere; nyugodt, mint Alföldjének termékeny és csöndes lapályai és heves és szilaj, akárcsak a Tisza. Valósággal imádja az Alföldet, melyet többször is megénekelt fenséges szárnyalás« költészetében. A „Csárda romjai”-ban — amely leghíresebb ezek között — szintén ott lobog e nagy költő egész lelke : Az a gö­be felföld, hegy- és völgyeivel Könyv, melynek számtalan lapját forgatni kell, De te, alföldem, hol hegy után hegy nem kél. Olyan vagy, mint a nyílt, a fölbontott levél, Amelyet egyszerre átolvashatok. És Petőfi csakugyan ott szerette volna leélni egész életét a határtalan Alföldön, az ő „pusztáján", amelynek a gólya leghűbb lakója, ott szeretett volna élni és mint a puszták beduinja, elábrándozni a puszták csodaszép tündérlányán, a messze fel-fel­­tünedező délibábon. Ott érezte ő magát csak igazán szabadon, ahol levethette magáról a konvencionalizmusnak minden béklyóját, ahol nem érezte az őszinteség hiányának fojto­­gatását . Amikor Petőfi feltűnt a magyar irodalmi világban, bizony az még meglehetősen szín­telen és meddő volt: afféle szobapoézis, amely mesterkélt nyelven igyekezett meg­szólalni és amelyben semmi sem lüktetett abból a vérből, amelynek az 1848-as időkben olyan nagy szerep jutott: Petőfi volt az, a természetnek ez a csodálatos erejű ifja, aki ide is életet hozott. Olyan volt az ő irodalmi fellépése, mint a hatalmas ferge­ng betörése, amely feltépi a Lajos Fülöp korabeli ócska, szomorú és sötét szalon ablakát és a dohos levegő helyébe besüvölt földszaggal és vihar­terhes levegővel. Petőfi nem formakereső művész volt, mert ő eszmékkel és gondolatokkal termékenyítette meg költeményeit. Ösztönös ihlet bevítette, alkotó művésze lett annak az eredeti és üde költészetnek, amelynek gyökerei a magyar televényből szívták őserejüket, minden idegen hatástól mentesen. Carducci egyik tanulmányában, amely 1872-ben jelent meg a „Nouva Antológia“­­ban, összehasonlítja Petőfi Sándort Goffredo Mamelivel és Körnerrel. De a legigazibb költő Petőfi volt közöttük is — mondja Carducci — Költeményei tele vannak a vad­regényes puszta napsütésével, a magyar paripák futtatásával, a magyar borok lángoló füzével és a magyar nők elragadó szépségével És mennyire átérzi ő a nagy természet derűs fönségét ! És mennyire szereti a bort és a nőt! És mint a bort és a nőt, megénekli a magyarok Istenét is, mert ő a hazafias érzé­seknek is dalnoka, de mindenekfölött a szabadságot imádja és énekli meg, a szabad­ságot, a népek szabadságát. Ebben a tekin­tetben ő is a 48-as idők férfia, mint Mameli. És valóban egész életében és egész iro­dalmi működésében a negyennyolcas eszmék hőse volt Petőfi. Életét, amely olyan rövid és olyan kalandos volt, három szóban lehet összesükíteni : nyomor, szerelem, halál

Next