Kassai Ujság, 1922. április-június (84. évfolyam, 75-146. szám)
1922-06-24 / 142. szám
2. Oldal. Egy kosicei ház története Valutakülönbség miatt per folyik a ház körül. (Saját tudósitónktól.) A kosicei Kovács utca és Kálvin-tér sarkán levő szép házat még a háborúban Wannek Gyula és neje közismert kassai polgárok vették meg és 1917. évben a régi, hatalmas házra uj emelet került a második emelet révén s igy a ház impozáns módon tekinthetett le a Kovács utca szerény külsejű házaira. Az építkezés költségeire Waniekék kölcsönt vettek fel egy kassai banktól, amely 80.000 korona jelzálogkölcsönt az Egyesült budapesti fővárosi takarékpénztár utján folyósított. 1918. áprilisában a kassai bank a 80.000 koronás jelzálogkövetelését a pesti Takarékpénztárra engedményezte. Közben megváltoztak a régi államhatárok, Csehszlovákiában megtörtént 1919. március első napjaiban a pénzlebélyegzés. A kassai banknak mintegy 1.000.000 korona folyószámla követelése volt a pesti pénzintézettel szemben s vitás volt, hogy milyen pénznemben lássa viszont a kassai bank jó magyar-osztrák koronában keletkezett követelését a pesti pénzintézettel szemben. A kassai banknak pénzre volt szüksége, hiszen egy millió korona követelés erejéig volt érdekelve csak ezen egyetlen egy pesti bankkal szemben. Úgy segített tehát magán, hogy még a vörös uralom alatt tárgyalásba bocsátkozott a pesti pénzintézettel, hogy engedményezze reá vissza a Wannek- féle 80 ezer koronás jelzálogkövetelést. A megállapodás létre is jött: 1929 májusában a visszaengedményezés megtörtént és telekkönyvileg is keresztül lett Kosicén vezetve. Wajnek Gyula ki akarta egyenlíteni jelzálogtartozását, melyről csak azt tudta, hogy az Egyesült budapesti fővárosi takarékpénztárra lett cédáivá. Visszaengedményezésről mit sem tudott, mert erről őt nem értesítette a kassai bank. A 80.000 koronát egy szlovenszkói teljhatalmú miniszteri rendelet értelmében a Magyar-Cseh Iparbanknál akarta letenni, mivel a pesti pénzintézet azt el nem fogadta, de a Magyar-Cseh Iparbank, melyet a teljhatalmú minisztérium jelölt e célra ki, ugyancsak nem bizonyult hajlandónak a pénzt elfogadni. Így történt, hogy Kosicén a törvényszéknél helyezték a 80.000 magyar koronát bírói letétbe a kosicei ítélőtábla határozata folytán. Vannek ugyanis azon a jogi állásponton állott, hogy az 507. számú kormányrendelet szerint Csehszlovákiába külföldről a pénzlebélyegzés után csehszl. koronára szólóan semmiféle követelést nem lehet áthozni, márpedig a visszaengedményezés a pénzlebélyegzés után történt, tehát nyilván e rendelet kijátszása végett, hogy ilyképpen a magyar korona helyett cseh koronát lásson a kassai bank viszont. A kopicei törvényszék előtt azután Wajnek Gyula pert indított a kassai bank ellen, hogy a 80.000 korona jelzálogos tartozása magyar koronában legyen kifizethető és a bíróság kötelezte a kassai bankot arra, hogy magyar koronában való fizetést fogadjon el. A törvényszék elutasította a keresetet. Az ítélőtábla előtti felebbezési tárgyalás során mindkét fél felvonultatta összes érveit. Beigazolást nyert a tanúkihallgatás során, hogy a bank, amikor a pesti pénzintézet visszaengedményezte reá a 80.000 korona Wannek-féle követelést, egyúttal cca 1 millió korona követelését az Egyesült budapesti fővárosi takarékpénztártól magyar koronajáradék kötvényekben kapta vissza, amelyeket a csehszlovák kormány nosztrifikált. Ezzel akarta igazolni a bank, hogy követelését csehszlovák valutában egyenlítette ki a pesti pénzintézet. Az ítélőtábla arra a jogi álláspontra helyezkedett, — ami különben Szlovenszkón sok ezer jelzálogos hitelezőt és adóst egyformán érdekel — hogy a jelen esetben régi, még a lebélyegzés előtt keletkezett követelésről előtt keletkezett. A 86/1919. számú kormányrendelet szerint pedig a lebélyegzés előtt keletkezett követelések bélyegzett csehszl. bankjegyekben fizetendők vissza. Amikor a kassai bank a követelést a pesti pénzintézetre engedményezte, akkor a követelés valutájában változás nem állott be és igy a visszaengedményezés által ugyancsak csehszlovák valuta maradt az egész követelés. Különben is Waniekék a tartozás összegét magyar valutában már csak akkor tették bírói letétbe, amikor már a visszaengedményezés is megtörtént. A tábla ezért helybenhagyta a törvényszék ítéletét és így Waniekék másodfokon is pervesztesek lettek. A pereskedésnek az lett a szomorú következménye, hogy a szép kétemeletes Kovács utcai bérházat Waniekék eladták és tartozásukat a banknak most cseh koronában fizethetik ki, van szó, amely még az új államalakulat Magyar orvosok sérelme Hatósági orvosi bizonyítványt követelnek az iskolákban. (Saját tudósítónktól) (Itt a cenzúra 4 sort törölt) Tudvalevő, hogy eddig az iskolákban az osztályfőnökök a beteg diákok által mim uszított órák igazolására részben a szülők által kiálltott bizonyítványt fogadták el, hosszabb betegeskedés esetén pedig orvosi bizonyítványt is kiértek. Most egyes iskolákban 16 óra mulaisízltása esetén orvosi bizonyítványt kérneik s nem elég, hogy azt a kezelő orvos állította ki, hanem ragaszkodtak ahhoz, hogy hatósági orvos adjon bizonyítványt az elmulasztott tanórák igazolására. Az iskolák vezetősége arra hivatkozik, hogy ere nézve külön rendelet van kiadlva, amelynek alapján kénytelenek ilyképpen eljárni. Mi erről egyáltalában nem tudunk, de a szülők panaszából kitűnik, hogy itt egy rendkívül méltányot alan és anyagilag is súlyosan ható esetről van szó. Ha a diák beteg ,a szüllőik házi orvosukkal kezeltetik, akiknek bizonyítványát az iskolák egyáltalában nem hajladók elfogadni. Nem elegendő tehát a szülőknek a mai nehéz viszonyok közt a drága orvosi viziteket megfizetni, hanem gyermeküket kénytelenek még elküldeni valamelyik kosicei hatósági orvosihoz, akik azután 40 korona ellenében ki is álltják a bizonyítványt, amelyre egy legutóbb kiadott kormányrendelet értelmében Szlovenszkón 5 korona okmánybélyeget kell ragasztani, míg Csehországban ugyanarra a bizonyítványra csak 2 koronát. A kosioie magyar orvosokra nézve ezen* álllatóliag orvosi utasításon nyugvó intézkedés sért a hrtes és egyúttal küllőnös megvilágításba helyezi az orvosi megbízhatóságot azon bizonyítványokat illetően, amelyeket a magyar orvosok a diákoknak adnak iki. Viaigy talánt arra volt jó az efajta intézkedés, hogy a hatósági orvosok jövedelmét llyképen gyarapítsák, mert egyéb indok erre nézve a különös és érthetetlen intézkedésre — igazán nem található. (Itt a cenzúra 8 sort törölt.) A politikai foglyok éhségsztrájkjának oka Hét fogoly állapota válságos lett. (Saját tudósítónktól.) Megírta a Kassai Újság, hogy a kosicei törvényszék fogházának politikai foglyai pár nappal ezelőtt éhségsztrájkot kezdtek, amelyet még mindig nem sikerült az ügyészségnek leszerelnie. Mint már ismeretes, a sztrájk oka gyanánt az szolgált, hogy a politikai foglyok legtöbbje 8—10 hónapja ül vizsgálati fogságban, köztük olyanok is, akik nagyobb összegű kauciót ajánlottak fel szabadlábra helyezésük érdekében. A vádtanácsok kedvezőtlen döntése és a kilátástalanul hosszú rabság annyira elkeserítette a politikai foglyokat, hogy éhségsztrájkkal próbálják ügyüknek gyorsabb tempójú elintézését kiforszírozni. Az ügyészség igyekszik az elkeseredett foglyokat megnyugtatni, egyrészt türelemreintéssel, másrészt rendőri készültségek kivezénylésével, de eddig a csillapító szónak nem sok eredménye van. A Kassai Újság munkatársa beszélgetést folytatott a politikai foglyok védőivel, akik Valamennyien osztják azt a nézetet, hogy a törvényszéki anyagtorlódás (Itt a cenzúra 3 sort törölt.) rendkívül nehézkessé teszik a politikai foglyok főtárgyalásának előkészítését. Hozzájárul ehhez még a vádtanács szigora, részben késedelmeskedése is. A vádtanács olyan esetekben is, ahol kétséges a bűncselekmény fennforgása, visszautasítja a szabadlábra helyezés fejében felajánlott kauciót. A védők két ilyen mintaesetről tettek említést: az egyik esetben a vádlott Pásztor István pelsőci lakos, aki a magyar nemzeti hadseregben teljesített szolgálatot és múlt év augusztusában szülei meglátogatására átjött a határon. Pásztort a csendőrség elfogta és a kosicei hadosztálybíróságra kísérte be, ahol hazaárulás vádjával terhelten nyolc hónapig volt vizsgálati fogságban. Két nappal a kitűzött főtárgyalás terminusa előtt megérkezett a minisztérium rendelete, amelynek értelmében Pásztort a polgári bíróságnak adták át ,és most ott folytatták a vizsgálatot. A főtárgyalás elmaradt, nem tűzték a tavaszi esküdtszéki ciklus árgyalási rendjére s így az őszi ciklusban kerül tárgyalásra. Pásztor védője nagyobb összegű kauciót ajánlott fel védence szabadlábra helyezése érdekében, de a vádtanács visszautasítólag döntött. (Itt a cenzúra 10 sort törölt.) 10 hónapja ül vizsgálati fogságban, holott ha a bíróság bűnösnek mondja is ki, büntetése nem lesz nagyobb, mint a már eltöltött vizsgálati fogság ideje. A másik esetben a vádlott, Szabó Jenő kosicei lakos, aki kémkedés gyanúja miatt múlt év júniusában került a hadosztálybíróság fogházába. Ez év április 26-án lett volna a főtárgyalása, április elején az időközben leérkezett miniszteri rendelet alapján ügyét a polgári bírósághoz tették át. Először 3 ezer korona kauciót ajánlott fel, majd három hét előtt 10 ezer koronát, de az utóbbira nézve a mai napig sem döntött a vádtanács. (Itt a cenzúra 10 sort törölt.) A kosked törvényszéken különben még ima is nagy diszkrécióval kezeik az éhségsztrájk ügyét. Kiszivárgott hírek szerint a sztrájk változatlanul tart és két sztrájkoló az éhségtől annyira elgyengült, hogy állapotuk válságos. Az ügyészség állítólag a vasky lázadás vádlottjait visszaszállíttatja a huszti törvényszékihez. Egy óra a csehszlovák—román határszélen Beszélgetés a csempésszel, aki nem szereti a foglalkozását. Halmi, turnus 20. Mikor a vonat befutott Halmiba,a reggeli delejes szürkeség hirtelen megszűnt, és kéklőn fekete fellegekből patakzott az eső. Szép volt ez az idős zivatar, — mert azt a benyomást keltette, hogy szokásosan és az öreg embereik rátarti szívósságaival napestig hullni fog — de bikaerővel taglóztott te mindent és visszaparancstolta a tennitakarását. Körülnéztem Halmi állomásán és kerestem a mindenkori határállomások sajátosságait. Mondanom sem kell, hogy nem találtam. Öt sínpár slimiu/l egymáshoz, néhány szerelvény ásítva nyújtózkodik és semmi élett. Egy-két köpönyegbe burkolózott granicsár lézeng a vagonok mellett. Álmos vasutasok húzódnak a fal tövébe. Ha nem látnám a nemzet színeire festett oszlopot, mely büszkén csúcsosodik az égig, nem himnném, hogy határállomáson vagyok. Az én első nagy kakasom írta: FORGÁCH KÁROLY. Már ifjúságomban gyakran hallottam barátaimtól a fajdkakas dürgését utánozni. Egészen el tudtam magam előtt képzelni ezt a felséges madarat, de a valóságban fájdalom, soha sem volt eddig alkalmam egy eleven kakast látni. Sokat olvastam és hallottam felőle és sógornőm látva nagy érdeklődésemet, már többször meghívott engemet az ő vadászterületére fajdkakasvadászatra, de mindig jött közbe valami, ami megakadályozott ez érdekes vadászaton való részvételben. Ez idén azonban sógornőm és sógorom határozottan kijelentették, hogy ha nem megyünk, vége közöttünk minden barátságnak. Erre már nem volt mit tenni, mint felkerekedni s tényleg elutaztunk Bellára, a bájos kis vadászházba, ahol anyósom, sógornőm és sógorom által fogadtattunk. Ott én, a szeretteim által elméletileg és gyakorlatilag a fajdkakas beugrására erősen előkészíttettem. Milyen volt azonban az oktatás eredménye, azt később fogjuk megtudni. A hosszú odautazástól fáradtan, semmi kedvünk sem volt ahhoz, hogy már éjféltájban a kellemes, puha ágyból fölkeljünk. Aludtuk tov h az igazak álmát. Egyszerre azonban nagy A 'kma keletkezett és a sógorom fajdka**ató a kinyitott ajtón át. 'v fölébresztette ambíciómat! ^ ''k fajdkakasra! Mivel pe^ papírból készült kaalmafáról lőttem már én blatton eleget, elgondoltam, hogy micsoda gyerekjáték lehet az, egy harminc lépésre belopott fajdkakast elejteni. Gondolni és tenni azonban, — az nagy dolog... !" Már este 9 órakor lefeküdtünk. Alig jelentkezett azonban a jótékony álom: megszólalt a kettő óra, az ő egyáltalában nem dallamos hangján. Föl tehát gyorsan és vígan a puha párnákról, — éjfélre jár az idő! Elindultunk a sógorommal és egy vadőrrel lámpafény mellett. Én a legnagyobb lelki nyugalommal, mert én nem ismerek vadászházat! Két óra elteltével a dürgés színhelyén voltunk, pihentünk és én figyelve, egyszerre csak a távolból egy patak susogásához hasonlót hallottam, mely észleletemet a sógoromnak megsúgtam. „Ej, ostobaság! Kezdő létedre a fajdkakas kattogását te nem lehetsz képes észrevenni.“ Megadva magamat sorsomnak, türelemmel vártam, az én sógorom azonban egyszerre csak fölpattan, mintha egy Tarantella csípte volna meg és lázas sietséggel megkezdődik a beugrás. Én töröm magamat sűrűségen és sötétségen át. Mindjobban világosodik. Ámbár kíváncsian várom a történendőket, de nyugodt vagyok és vadászi lázról szó sincs. A dürgés mind közelebb hallatszik ugyan, de én még mindig nem látok semmiféle kakast. Végre egy jegenyén sikerült a ritka madarat kifürkésznem, mire vége is lett az eddigi nyugodtságnak. Már nem is hallom a sógorom intő szavát, lázas sietséggel érem a legközelebbi fát, célzok és bumm, — recseg-ropog és a kakas a 70 lépésről vígan elszáguld ... Tulajdonképpen repülésnek is nevezhetnénk, mivel azonban a fejem fölött 10 lépésre zúg tovább, ismét dördül, természetesen ismét mellé és ő eltűnt a soha viszont nem látásra. A sógorom kezeit tördelve vár és hiszem, hogy magában szitkozódva is, mivel vonásaiból, amelyekkel fogadott, semmi örvendetes nem volt kiolvasható. Bosszúsan és szomorúan mentünk hazafelé. Otthon nagy szánakozás, de egyben nagy ujjongás is, mivel a sógornőmnek sikerült egyet elejteni és azt hozta is. A következő napon én a vadőrrel, a feleségem pedig az erdésszel mentünk ki. Nem láttam és nem hallottam semmit, bosszúsan térek haza. De mit kell látnom, a feleségem körülujjösig engem az ő első kakasával. Gratulálok, jó képet vágok, de belül rágódik a rút, sárga irigység. Bosszúsan fekszem le és fájdalmaimat a párnákba temetem. Most már mindennel torkig voltam. Tervek kovácsoltattak, parancsok osztattak ki és kimondatott: ha törik, ha szakad is, de Károlynak kakashoz kell jutni! Pont éjfélkor indulás. Ez alkalommal az erdész, egy vadőr és a feleségem, aki az ő angyali jóságában ezt az éjjelt is föláldozta, hogy nekem szerencsét hozzon. Ma élet vagy halál! Vége a kényelmes cserkészésnek, mert mindig meredekebben vezet a mi utunk sziklákon, fatörzseken át. Messziről, hajnali 2 óra tájban megszólalnak a gyárak gőzkürtjei. Valahol tűz van. Kellemetlen érzést szülnek a rövid vészjelek a távoli békés hegyekben. Végre elérjük a csúcsot, még homály van, a kakas dürrög. A feleségem a vadőrrel egy nagy, öreg bükkfa alatt marad, az erdész engem kézen vezet, mi kezdjük a kakast belopni. Mind hallhatóbbak lesznek a szép hangok ... Már látom is! Az erdész, aki tud eddigi ténykedéseimről, szoborként állva, fegyveremet magánál tartja, úgy, hogy én tehetetlen voltam. Végre hosszas várakozás után, amely előttem végtelennek tűnt föl, hallom: látja, kérem? Tessék lőni, amint világosabb lesz. Válaszom: Látom, lövésemben biztos vagyok. A párbeszéd természetesen súgva történt. Célzok, durran! és minden programmszerűen éppen úgy mint tegnapelőtt, — a kakas elszáguld. Én szitkozódom, az erdész illedelmesen a rosszul hordozó fegyvert okozza. Csaknem sírtam.Szomorúan ittértem vissza a feleségemhez, elbeszélve balisiikeremet és megfogadtam, hogy soha többé fegyvert a kezembe nem* meszek. Kicsomagoltuk ennivalóinkat és szomorúan ültünk egy tetörzsön*. Egyszerre csak hangos zúgással, a völgyből felfelé húzódva, lecsap arra az öreg blikkre, amely állatit ültünk, — egy kakas. Kattog!! Az erdész int, hogy lőjek, én azonban bosszúsan félreteszem a fegyvert. Az ő meddő pillantásai azonban felélénkítenek, hanyatt fekszem, a szöveg durran és a kakas majdnem az orromra zuhanl. Ujjongó vadász üdvözíett hangzik minden oldalról és én iriegindulival vettem át ,a zöld ágat. Otthon, nagy öröm, de egynéhányszor biztosítottak arról, hogy ilyen disznó szerencséről! Még nem is halottak, amts magam is kénytelen voltam beismerni. Két kakassal mentünk egyszerre a praeferiátorhoz. Nagy vadászhálával gondolok még mindig a szép iBeMára és annak kedves lakóiba.