Kassai Ujság, 1922. április-június (84. évfolyam, 75-146. szám)

1922-06-24 / 142. szám

2. Oldal. Egy kosicei ház története Valutakülönbség miatt per folyik a ház körül. (Saját tudósitónktól.) A kosicei Kovács­ utca és Kálvin-tér sarkán levő szép házat még a háborúban Wannek Gyula és neje közismert kassai polgárok vették meg és 1917. évben a régi, hatalmas házra uj emelet került a máso­dik emelet révén s igy a ház impozáns módon tekinthetett le a Kovács­ utca szerény külsejű házaira. Az építkezés költségeire Waniekék kölcsönt vettek fel egy kassai banktól, amely 80.000 korona jelzálogkölcsönt az Egyesült bu­dapesti fővárosi takarékpénztár utján folyósí­tott. 1918. áprilisában a kassai bank a 80.000 ko­ronás jelzálogkövetelését a pesti Takarék­­pénztárra engedményezte. Közben megváltoztak a régi államhatárok, Csehszlovákiában megtörtént 1919. március első napjaiban a pénzlebélyegzés. A kassai banknak mintegy 1.000.000 korona folyószámla követelése volt a pesti pénzintézettel szemben s vitás volt, hogy milyen pénznemben lássa vi­szont a kassai bank jó magyar-osztrák koroná­ban keletkezett követelését a pesti pénzinté­zettel szemben. A kassai banknak pénzre volt szüksége, hiszen egy millió­­ korona követelés erejéig volt érdekelve csak ezen egyetlen egy pesti bankkal szemben. Úgy segített tehát ma­gán, hogy még a vörös uralom alatt tárgya­lásba bocsátkozott a pesti pénzintézettel, hogy engedményezze reá vissza a Wannek- féle 80 ezer koronás jelzálogkövetelést. A megállapodás létre is jött: 1929 máju­sában a visszaengedményezés megtör­tént és telekkönyvileg is keresztül lett Kosicén vezetve. Wajnek Gyula ki akarta egyenlíteni jelzálog­tartozását, melyről csak azt tudta, hogy az Egyesült budapesti fővárosi takarékpénztárra lett cédáivá. Visszaengedményezésről mit sem tudott, mert erről őt nem értesítette a kassai bank. A 80.000 koronát egy szlovenszkói telj­hatalmú miniszteri rendelet értelmében a Ma­­gyar-Cseh Iparbanknál akarta letenni, mivel a pesti pénzintézet azt el nem fogadta, de a Ma­­gyar-Cseh Iparbank, melyet a teljhatalmú mi­nisztérium jelölt e célra ki, ugyancsak nem bi­zonyult hajlandónak a pénzt elfogadni. Így történt, hogy Kosicén a törvényszéknél helyez­ték a 80.000 magyar koronát bírói letétbe a ko­­sicei ítélőtábla határozata folytán. Vannek ugyanis azon a jogi állásponton állott, hogy az 507. számú­ kormányrendelet szerint Csehszlo­vákiába külföldről a pénzlebélyegzés után csehszl. koronára szólóan semmiféle követelést nem lehet áthozni, már­pedig a visszaenged­ményezés a pénzlebélyegzés után történt, tehát nyilván e rendelet kijátszása végett, hogy ily­­képpen a magyar korona helyett cseh koronát lásson a kassai bank viszont. A kopicei törvényszék előtt azután Wajnek Gyula pert indított a kassai bank ellen, hogy a 80.000 korona jelzálogos tartozása magyar koronában legyen kifizethető és a bíróság kö­telezte a kassai bankot arra, hogy magyar ko­ronában való fizetést fogadjon el. A törvényszék elutasította a keresetet. Az ítélőtábla előtti felebbezési tárgyalás so­rán mindkét fél felvonultatta összes érveit. Beigazolást nyert a tanúkihallgatás során, hogy a bank, amikor a pesti pénzintézet visszaen­­gedményezte reá a 80.000 korona Wannek-féle követelést, egyúttal cca 1 millió korona köve­telését az Egyesült budapesti fővárosi takarék­­pénztártól magyar koronajáradék kötvények­ben kapta vissza, amelyeket a csehszlovák kormány nosztrifikált. Ezzel akarta igazolni a bank, hogy követelését csehszlovák valutában egyenlítette ki a pesti pénzintézet. Az ítélőtábla arra a jogi álláspontra h­elyez­­kedett, — ami különben Szlovenszkón sok ezer jelzálogos hitelezőt és adóst egyformán érde­kel — hogy a jelen esetben régi, még a lebé­lyegzés előtt keletkezett követelésről előtt keletkezett. A 86/1919. számú kormányrendelet szerint pe­dig a lebélyegzés előtt keletkezett követelések bélyegzett csehszl. bankjegyekben fizetendők vissza. Amikor a kassai bank a követelést a pesti pénzintézetre engedményezte, akkor a követelés valutájában változás nem állott be és igy a visszaengedményezés által ugyancsak csehszlovák valuta maradt az egész követelés. Különben is Waniekék a tartozás összegét ma­gyar valutában már csak akkor tették bírói le­tétbe, amikor már a visszaengedményezés is megtörtént. A tábla ezért helybenhagyta a törvény­szék ítéletét és így Waniekék másodfo­kon is pervesztesek lettek. A pereskedésnek az lett a szomorú következ­ménye, hogy a szép kétemeletes Kovács­ utcai bérházat Waniekék eladták és tartozásukat a banknak most cseh koronában fizethetik ki, van szó, amely még az új államalakulat M­agyar orvosok sérelme Hatósági orvosi bizonyítványt követelnek az iskolákban. (Saját tudósítónktól) (Itt a cenzúra 4 sort tör­ölt) Tudvalevő, hogy eddig az iskolákban az osz­tályfőnökök a beteg diákok ál­tal mim uszított órák igazolására részben a szülők által kiálltott bizonyítványt fogadták e­l, hosszabb betegeske­­dés esetén pedig orvosi bizonyítványt is kiér­tek. Most egyes iskolákban 16 óra mulaisízltása esetén orvosi­ bizonyí­tványt kérneik s nem elég, hogy azt a kezelő or­vos állí­totta ki, hanem ragaszkodtak ahhoz, hogy hatósági orvos adjon bizonyítványt az elmulasztott tanórák igazolására. Az iskolák vezetősége arra hivatkozik, hogy ere nézve külön rendelet van kiadlva, amelynek alapján kénytelenek ilyképpen eljárni. Mi erről egyáltalában nem tudunk, de a szülők panaszá­­bó­l kitűnik, hogy itt egy rendkívül méltányot alan és anyagilag is súlyosan ható esetről van szó. Ha a diák beteg ,a szüllőik há­zi orvosukkal­ kezel­tetik, akiknek bizonyítványát az iskolák egyál­talában nem hajladók elfogadni. Nem­ elegendő tehát a szülőknek a mai nehéz viszonyok közt a drága orvosi viziteket megfizetni, hanem gyer­meküket kénytelenek még elküldeni valamelyik kosicei hatósági orvosihoz, akik azután 40 ko­rona ellenében ki is álltják a bizonyítványt, amelyre egy legutóbb kiadott kormányrendelet értelm­ében Szlovenszkón 5 korona okmánybé­lyeget kell ragasztani, míg Csehországban ugyanarra a bizonyítványra csak 2 koronát. A kosioie magyar orvosokra nézve ezen* állla­­tóliag orvosi utasításon nyugvó intézkedés sért a h­­­rtes és egyúttal küllőn­ös megvilágításba helyezi az orvosi megbízhatóságot azon bizonyítványo­kat illetően, amelyeket a magyar orvosok a diákoknak adnak iki. Viaigy talánt arra volt jó az efajta intézkedés, hogy a hatósági orvosok jö­vedelmét l­lyképen gyarapítsák, mert egyéb in­dok erre nézve a különös és érthetetlen­­ intézke­­désre — igazán nem található. (Itt a cenzúra 8 sort törölt.) A politikai foglyok éhségsztrájkjának oka Hét fogoly állapota válságos lett. (Saját tudósítónktól.) Megírta a Kassai Új­ság, hogy a kosicei törvényszék fogházának politikai foglyai pár nappal ezelőtt éhség­­sztrájkot kezdtek, amelyet még mindig nem sikerült az ügyészségnek leszerelnie. Mint már ismeretes, a sztrájk oka gyanánt az szol­gált, hogy a politikai foglyok legtöbbje 8—10 hónapja ül vizsgálati fogságban, köztük olya­nok is, akik nagyobb összegű kauciót ajánlot­tak fel szabadlábra helyezésük érdekében. A vádtanácsok kedvezőtlen döntése és a kilátás­talanul hosszú rabság annyira elkeserítette a politikai foglyokat, hogy éhségsztrájkkal pró­bálják ügyüknek gyorsabb tempójú elintézését kiforszírozni. Az ügyészség igyekszik az elke­seredett foglyokat megnyugtatni, egyrészt tü­­relemreintéssel, másrészt rendőri készültségek kivezénylésével, de eddig a csillapító szónak nem sok eredménye van. A Kassai Újság munkatársa beszélgetést folytatott a politikai foglyok védőivel, akik Valamennyien osztják azt a nézetet, hogy a törvényszéki anyagtorlódás (Itt a cenzúra 3 sort törölt.) rendkívül nehézkessé teszik a politikai foglyok főtárgyalásának előkészítését. Hozzájárul eh­hez m­ég a vádtanács szigora, részben késedel­meskedése is. A vádtanács olyan esetekben is, ahol kétséges a bűncselekmény fennforgása, visszautasítja a szabadlábra helyezés fejében felajánlott kauciót. A védők két ilyen minta­esetről tettek említést: az egyik esetben a vád­lott Pásztor István pelsőci lakos, aki a magyar nemzeti hadseregben teljesített szolgálatot és múlt év augusztusában szülei meglátogatására átjött a határon. Pásztort a csendőrség elfogta és a kosicei hadosztálybíróságra kísérte be, ahol hazaárulás vádjával terhelten nyolc hó­napig volt vizsgálati fogságban. Két nappal a kitűzött főtárgyalás terminusa előtt megérke­zett a minisztérium rendelete, amelynek értel­mében Pásztort a polgári bíróságnak adták át ,és most ott folytatták a vizsgálatot. A főtár­gyalás elmaradt, nem tűzték a tavaszi esküdt­széki ciklus árgyalási rendjére s így az őszi ciklusban kerül tárgyalásra. Pásztor védője nagyobb összegű kauciót ajánlott fel védence szabadlábra helyezése érdekében, de a vádta­nács visszautasítólag döntött. (Itt a cenzúra 10 sort törölt.) 10 hónapja ül vizsgálati fogságban, holott ha a bíróság bűnösnek mondja is ki, büntetése nem lesz nagyobb, mint a már eltöltött vizsgá­lati fogság ideje. A másik esetben a vádlott, Szabó Jenő kosicei lakos, aki kémkedés gya­núja miatt múlt év júniusában került a hadosz­­tálybíróság fogházába. Ez év április 26-án lett volna a főtárgyalása, április elején az időközben leérkezett miniszteri rendelet alapján ügyét a pol­gári bírósághoz tették át. Először 3 ezer korona kauciót ajánlott fel, majd három hét előtt 10 ezer koronát, de az utób­bira nézve a mai napig sem döntött a vádta­nács. (Itt a cenzúra 10 sort törölt.) A kosk­ed törvényszéken különben m­ég ima is nagy diszkrécióval kezeik az éhségsztrájk ügy­ét. Kiszivárgott hírek szerint a sztrájk vál­tozatlanul tart és két sztrájkoló az éh­ségtől annyira elgyengült, hogy álla­potuk válságos. Az ügyészség állítólag a vasky lázadás vádlott­jait visszaszállíttatja a huszti törvényszékihez. Egy óra a csehszlovák—román határszélen Beszélgetés a csempésszel, aki nem szereti a foglalkozását. Halmi, turnus 20. Mikor a­­ vonat befutott Halmiba,­­a reggeli de­lejes szürkeség hirtelen megszűnt, és ké­klőn fe­kete fellegekből patakzott az eső. Szép volt ez az idős zivatar, — mert azt a benyomást kel­tette, hogy szokásosan és az öreg embereik rá­tarti szívósságaiva­l napestig hullni fog — d­e bi­­kaerővel taglóztott te mindent és visszaparan­­cstolta a ten­nitakar­ását. Kör­ülnézte­m Halmi állomásán és kerestem a mindenkori határállomások sajátosságait. Mon­danom sem­ kell, hogy nem találtam. Öt sínpár slimiu/l egymáshoz, néhány szerelvény ásítva nyújtózkodik és semmi élett. Egy-két köpönyeg­be burkolózott granicsár lézeng a vagonok mel­lett. Álmos vasutasok húzódnak a fal tövébe. Ha nem látnám a nemzet színeire festett osz­lopot, mely büszkén csúcsosodik az égig, nem himnném, hogy határállomáson vagyok. Az én első nagy kakasom írta: FORGÁCH KÁROLY. Már ifjúságomban gyakran hallottam baráta­imtól a fajdkakas dürgését utánozni. Egészen el tudtam magam előtt képzelni ezt a felséges madarat, de a valóságban fájdalom, soha sem volt eddig alkalmam egy eleven kakast látni. Sokat olvastam és hallottam felőle és sógor­nőm látva nagy érdeklődésemet, már többször meghívott engemet az ő vadászterületére fajd­­kakasvadászatra, de mindig jött közbe valami, ami megakadályozott ez érdekes vadászaton való részvételben. Ez idén azonban sógornőm és sógorom határozottan kijelentették, hogy ha nem megyünk, vége közöttünk minden barát­ságnak. Erre már nem volt mit tenni, mint felkere­kedni s tényleg elutaztunk Bellára, a bájos kis vadászházba, ahol anyósom, sógornőm és só­gorom által fogadtattunk. Ott én, a szeretteim által elméletileg és gyakorlatilag a fajdkakas beugrására erősen előkészíttettem. Milyen volt azonban az oktatás eredménye, azt később fogjuk megtudni. A hosszú odautazástól fáradtan, semmi ked­vünk sem volt ahhoz, hogy már éjféltájban a kellemes, puha ágyból fölkeljünk. Aludtuk to­­v­ h az igazak álmát. Egyszerre azonban nagy A 'kma keletkezett és a sógorom fajdka­­**ató a kinyitott ajtón át. 'v fölébresztette ambíciómat! ^ ''k fajdkakasra! Mivel pe­^ papírból készült ka­­almafáról lőttem már én blatton eleget, elgondoltam, hogy mi­csoda gyerekjáték lehet az, egy harminc lépés­re belopott fajdkakast elejteni. Gondolni és tenni azonban, — az nagy do­log... !" Már este 9 órakor lefeküdtünk. Alig jelentke­zett azonban a jótékony álom: megszólalt a kettő óra, az ő egyáltalában nem dallamos hangján. Föl tehát gyorsan és vígan a puha párnákról, — éjfélre jár az idő! Elindultunk a sógorommal és egy vadőrrel lámpafény mellett. Én a legnagyobb lelki nyu­galommal, mert én nem ismerek vadászh­ázat! Két óra elteltével a dürgés színhelyén vol­tunk, pihentünk és én figyelve, egyszerre csak a távolból egy patak susogásához hasonlót hallottam, mely észleletemet a sógoromnak megsúgtam. „Ej, ostobaság! Kezdő létedre a fajdkakas kattogását­­ te nem lehetsz képes ész­revenni.“ Megadva magamat sorsomnak, türelemmel vártam, az én sógorom azonban egyszerre csak fölpattan, mintha egy Tarantella csípte volna meg és lázas sietséggel megkezdődik a beug­rás. Én töröm magamat sűrűségen és sötétsé­gen át. Mindjobban világosodik. Ámbár kíván­csian várom a történendőket, de nyugodt va­gyok és vadászi lázról szó sincs. A dürgés mind közelebb hallatszik ugyan, de én még mindig nem látok semmiféle kakast. Végre egy jegenyén sikerült a ritka madarat kifürkésznem, mire vége is lett az eddigi nyu­godtságnak. Már nem is hallom a sógorom intő szavát, lázas sietséggel érem a legközelebbi fát, célzok és bumm, — recseg-ropog és a ka­kas a 70 lépésről vígan elszáguld ... Tulajdon­képpen repülésnek is nevezhetnénk, mivel azonban a­ fejem fölött 10 lépésre zúg tovább, ismét dördül, természetesen ismét mellé és ő eltűnt a soha viszont nem látásra. A sógorom kezeit tördelve vár és hiszem, hogy magában szitkozódva is, mivel vonásai­ból, amelyekkel­­ fogadott, semmi örvendetes nem volt kiolvasható. Bosszúsan és szomorúan mentünk hazafelé. Otthon nagy szánakozás, de egyben nagy uj­­jon­gás is, mivel a sógornőmnek sikerült egyet elejteni és azt hozta is. A következő napon én a vadőrrel, a felesé­gem pedig az erdésszel mentünk ki. Nem lát­tam­ és nem­ hallottam semmit, bosszúsan térek haza. De mit kell látnom,­­ a feleségem körül­­ujjösig engem az ő első kakasával. Gratulálok, jó képet vágok, de belül rágódik a rút, sárga irigység. Bosszúsan fekszem le és fájdalmai­mat a párnákba temetem. Most már mindennel torkig voltam. Tervek kovácsoltattak, parancsok osztattak ki és ki­mondatott: ha törik, ha szakad is, de Károly­­nak kakashoz kell jutni! Pont éjfélkor indulás. Ez alkalommal az erdész, egy vadőr és a fe­leségem, aki az ő angyali jóságában ezt az éj­jelt is föláldozta, hogy nekem szerencsét hoz­zon. Ma élet vagy halál! Vége a kényelmes cserkészésnek, mert mindig meredekebben ve­zet a mi utunk sziklákon, fatörzseken át. Mes­­­sziről, hajnali 2 óra tájban megszólalnak a gyá­rak gőzkürtjei. Valahol tűz van. Kellemetlen érzést szülnek a rövid vészjelek a távoli békés hegyekben. Végre elérjük a csúcsot, még homály van, a kakas dürrög. A feleségem a vadőrrel egy nagy, öreg bükkfa alatt marad, az erdész en­gem kézen vezet, mi kezdjük a kakast belopni. Mind hallhatóbbak lesznek a szép hangok ... Már látom is! Az erdész, aki tud eddigi tény­kedéseimről, szoborként állva, fegyveremet magánál tartja, úgy, hogy én tehetetlen vol­tam. Végre hosszas várakozás után, amely előt­tem végtelennek tűnt föl, hallom: látja, kérem? Tessék lőni, amint világosabb lesz. Válaszom: Látom, lövésemben biztos vagyok. A párbe­széd természetesen súgva történt. Célzok, durran! és minden programmszerűen éppen úgy mint tegnapelőtt, — a kakas elszá­­guld. Én szitkozódom, az erdész illedelmesen a rosszul hordozó fegyvert okozza. Csa­knem sír­tam.­­Szomorúan ittért­em vissza a feleségemhez, elbeszélve balisiik­eremet és megfogadtam, hogy soha többé fegyvert­ a kezembe nem* m­­eszek. Kicsomagoltuk ennivalóinkat és szomorúan ül­tünk egy tetörzsön*. Egyszerre csak hangos zúgással, a völgyből felfelé húzódva, lecsap arra az öreg blikkre, amely állatit ültünk, — egy kakas. Kattog!! Az erdész int, hogy lőjek, én azonban bosszúsan félreteszem a fegyvert. Az ő meddő pillantásai azonban felélénkítenek, hanyatt fekszem, a szö­­veg durran­­ és a kakas majdnem az orromra zuhanl­. Ujjongó vadász üd­vözíett hangzik minden­ ol­dalról és én i­rie­gindulival vettem át ,a zöld ágat. Otthon, nagy öröm, de egynéhányszor bizto­sítottak arról, hogy ilyen disznó szerencséről! Még nem is halottak, am­t­s magam is kénytelen voltam­ beismerni. Két kakassal mentünk egyszerre a praeferiá­­torhoz. Nagy v­adászhálával gondolok még mindig a szép iBeMára és annak kedves lakóiba.

Next