Kassai Ujság, 1923. január-március (85. évfolyam, 1-75. szám)

1923-03-23 / 68. szám

LXXXV. évfolyam, 68. szám, P FELELŐS SZERKESZTŐI KÖVES IT.IAS _ i itfedábínial: KoficfrK««, FS-aica M. (Mnr.m 'r axinktexal Bemben.) Teletuuta i 185. • Mcgjeíeaik aapoata. • ooooooa Előfizette! dijak helyben te­leíken ! Egy egtet fen *18 korosa, tetters 108 korosa, scfQredters 54 k~~ry «AJ kőnapra M korosa. — Egy«* uls tea 1 korosa. Egy zsidónak nézett fiatalember Pesten lelőtte a támadóját A ruszin ellenzéki pártok kongresszusa rendőri fedezettel Az új zólyomi nagyzsupán nyilatkozik az aktuális kérdésekről Az entente felosztotta maga között Törökországot Részletek Wilson memoárjaiból. — Hogyan gondolták az entente államok felosztani maguk közt Törökországot? — Titkos szerződé­sek. — Anglia és Franciaország, mint a legjobban érdekelt felek. Olaszországot ki akarták játszani. Berlin, március 22. (Kiküldött munkatársunktól). Az egész világ tele van csodálkozással Törökország iránt. Az első állam, amely a legyőzöttek közül talpraugrott és karddal kezében kive­­rekedte magának, hogy mint egyenrangú féllel tárgyaljanak. Sőt hihetetlen nagy ügyességgel kihasználta azokat az ellenté­teket, amelyek ma a nagyantánt berkeiben dúlnak és azt a segítséget, amelyet a kom­munista Oroszország a nacionalista Tö­rökországnak nyújtott pusztán azért, mert kimondhatatlanul gyűlöli a szovjet kormány a kapitalista és militarista Nyugatot. Ezzel az ügyes diplomáciai manővíirozásával, melyet megfelelő módon alá tudott támasz­tani francia pénzen jól felszerelt hadsereg­gel, amely harcrakészségét a görögök elle­ni küzdelemben fényesen megmutatta. Hiába berzenkedett és okvetlenkedett tehát a nagyantánt a lausannei konferen­cián, hiába fenyegetődzött ultimátumok­kal, most a végén mégis kénytelen újból leülni és tárgyalni Törökországgal, hacsak nem akar egy kétes kimenetelű háború koc­kázataiba belebonyolódni. Pedig az ántánt másként hitte és remélte. Szentül meg volt győződve arról, hogy Tö­rökország már teljesen képtelen minden ellenállásra, sőt képtelen még csak élni is, ezért egyszerűen felosztották maguk kö­zött a szövetségesek. Végre is kívánatos zsákmány Törökország. Érdemes érette világháborúba bonyolódni. S hogy a világ­háború kitört, ebben nem kis része van éppen a haldokló Törökországnak, Orosz­ország Konstantinápolyt akarta. Német­ország Bagdadig szeretett volna nyomul­ni. Görögország török szigeteket áhított. Bulgária az Aeges-tengerre vetette a sze­mét. Szerbia ugyanide kijáratot­ akart ma­gának biztosítani. És ezeken kívül Angliá­nak, Itáliának és Franciaországnak voltak külön óhajaik és aspirációik Törökországra vonatkozólag. S a világháborúban a ku­lisszák mögött a titkos intrikák végelátha­tatlan szálait szövögették a hatalmak egy­mással egymás ellen, hogy az osztozkodás­kor annál jobban­­ kijátszhassák egymást. Az első titkos szerződést 1915-ben kö­tötték Anglia, Franciaország és Oroszor­szág. Ezen szerződés szerint Törökország kapta volna Konstantinápolyt, míg Anglia a török birodalom egyéb részeiből elégít­hette ki „éhségét“ kárpótlás címen. Fran­ciaország ekkor még szerény volt, igen ke­véssel megelégedett. De Anglia ezt a keveset sem akarta Fran­ciaországnak átadni, miért is tárgyalásokba kezdett Husséval, az arabok koronázatlan királyával, akinek Arábia királyságát ígér­ték oda Anglia protektorátusa alatt, ha az antant oldalán a törökök ellen küzd. Anglia úgy akart közvetve és közvetlenül az egész török birodalomhoz jutni Francia­­ország kinullázásával. Ez természetesen felkeltette a franciák féltékenységét, akik most Anglia háta mö­gött Oroszországgal tárgyaltak a török bi­rodalom felosztásáról és létrejött az úgy­nevezett Szaszonov—Paleologue-szerző­­dés, amelyben Oroszország óriási területet kapott Franciaországtól, körülbelül 60.000 négyszög mértföldnyit, Perzsiától a Fekete­tengerig. Ez a terület roppant gazdag réz, ezüst és sóbányákban. Erzerum, Trapezunt és több más fontos kikötő szintén Orosz­országnak jutott volna. A franciák a dél­nyugati hatalmas területet akarták a Föld­közi-tengerig. A titkos szerződéseknek az a meglepő tit­kuk van, hogy azonnal megtudja az, aki el­len irányul. Anglia sem késett soká, hanem jelentkezett a koncért, kijelentve, hogy nem engedi magát kijátszani, ha neki nem adnak Törökországból, akkor azonnal kibékül és megegyezik Németországgal. Franciaország erre bevonta Angliát szövetségébe, de ki­zárta Oroszországot, így jött létre egy újabb titkos szerződés, most már Anglia és Franciaország közt. Nem részletezzük ezt a szerződést, tény, hogy mind a két nagy­hatalom alaposan ivott előre a medve bőré­re. szíriai partoktól Akkáig mindenütt a francia trikolór lengett volna diadalmasan, míg Akka, Haifa, Mezopotámia és Bagdad angol fönhatóság alá került volna. Időközben azonban bajok lettek e titkos szerződés körül. Nemcsak Oroszország kö­­vetelődzött, hanem Olaszországnak is ki­nyílt a szeme. Anglia és Franciaország vég­re belátta, hogy a győzelem érdekében kénytelen evvel a két szövetségestárssal is számolni, ezért 1917. április 6-án Lloyd George elnöklete alatt újabb tárgyalásokba bocsátkozott egymással a négy hatalom és Törökországot közmegelégedésre és közértelemmel egymás között felosztották véglegesen. A megegyezést írásba foglalták és Anglia, Franciaország, Itália alá is írták. Egyedül Oroszország nem. Ott ugyanis időközben egy kis baj történt. Kitört a for­radalom. A cárt elkergették és a forradalmi kormány egyszerűen megtagadta az alá­írást avval a kijelentéssel, hogy egy élő ál­lam feltrancsírozásához nem adhatja bele­egyezését. Ez a körülmény később igen sok kelle­metlenségnek lett a forrása. Az antant a háborút megnyerte és Törökország szét­osztása is szőnyegre került a békekonfe­renciákon. Olaszország azt követelte, hogy a paktum értelmében megkapja Smyrnát és egyéb török területeket. De Anglia és Fran­ciaország egyáltalán nem akarttk oda­adni ezt az igen fontos, értékes török vá­rost, Franciaország szerette volna magá­nak megkaparintani. Olaszország követelé­sét a két állam avval utasította vissza, hogy a paktum nem ér egy hajítófát sem, mert Oroszország nem írta alá. 1918. januárjában jött Amerikából Wilson tizennégy pontjával, önrendelkezési jogról és más egyéb szép jelszavakkal. Wilson elveinek érvényt akart szerezni, de a szö­vetségesek hagyták őt beszélni, míg ők ma­guk cselekedtek. Wilson jelenléte Angliát, Franciaországot és Itáliát közelebb hozta egymáshoz és Wilson háta mögött szépen felosztották maguk között Törökországot. Csakhogy gazda nélkül csinálták a szám­adásokat. Törökországot a végveszedelem felébresztette, hihetetlen és csodálatraméltó akaratot váltott ki belőle és győzött... A további események már szemünk előtt folytak le. A titkos diplomácia tehát ku­darcot vallott és Törökország állami és nemzeti életének egy újabb fordulópontja­ Párisi élet; a Ruhr-megszállás napjaiban ■ ■ [UNK] [UNK] Magyarbarátság a politikában és a képzőművészetek terén . Páris, 1923 március. Aki Páris Lidikét ismeri, hamar tisztában van vele, hogy Páris sem az ma, mint a háború előtt volt. Sértetten a régi fényes és bájos ke­ret, d­e nagyon megváltozott e keretnek a tar­talma. Páris az öröm, a boldogság, a jókedv, a csín és ízlés metropolisa volt. Ma lakói komo­rak, szomorúak, ile­tve vannak panasszal, gyű­lölik az emberiség egyik fel­ét, mentalitásuk szinte teljesen megváltozott. Ha régebben Pá­risi embert megkérdeztünk: „Comment allez vous?“, a válasz mindig az volt: „Jderci, trés bien“, ma azonban elkezdenek panaszkodni, hogy nagy a drágaság, nem mennek az üzletek, elviselhetetlenek az adók. Az utcákon a tömeg képe sötét, az öltözkö­dés egyszerűbb, távoliról sincs a régi elegancia. A férfiak fejéb­ől teljesen eltűnt a cilinderkal­ap, pedig régebben a párisi „homme habillé“-t nem lehetett elképzelni a magas, fényes föveg mél­tó­. Feltűnőbb még a nők ruházatának egy­szerűségre való törekvése, az élénkebb színek teljes hiánya nappal és csaknem minden tizedik nőn gyászfátyolt lehet látni. Állítólag a németek mérges gázainak utóhatását még ma is sokan érzik és elpusztultnak. Régebben a „mondaine“ nő is előszeretettel festette magát, vagy leg­alább is pirosított­a ajkait, ma azonban ezt ko­moly nőnél nem lehet látni. Hihetetlenül fog hangzani, de megállapítható, hogy ma Budapes­ten feltűnőbben és több keresettséggel öltöz­ködnek a nők, mint Parisban. Poincaré Franciaország legnépszerűbb embere. Worth, a rue de la Paix hires női szabója el­­pamaszolta, lehát adóban hogy jövedelmének ötven száza­kell lefizetnie és azután hozzá­tette, hogy hát mit is jelent az nekünk, hogy mi győztünk, amikor egyedi­eg nagyobb ter­het viselünk, mint a németek. — Száz milliárdot előlegeztünk a németek által fizetendő reparációkb­a, 1.500.000 embert elvesztettünk a harctéren, ezek özvegyeit, ár­váit sem hagyhattuk e­l. A száz mil­iliárdból a né­metek alig fizettek nekünk három-négy m­illiár­­dot, de óriási befektetéseket eszközölnek vas­ijaikba, nagy indusztriális vállalatokba, hogy így jól megalapozzák gazdasági jövőjüket. Ha mi nem erőszakoljuk ki tőlük most kiméretlenül a jóvátételi összegeket, akkor mi hamarosan áfájuk kerülünk gazdaságijáig. Ez reánk nézve a halált jelentené! Az egész nemzet tehát egy emberként Poin­caré mögött jár most, amikor bevonultak Ruhi­vildiéikb­e, hogy a jóvátételi összegeket a biztosítsák. Clémenceaunak szemrehányást tesznek, hogy m­iért kötötte meg oly gyorsan a fegyverszünetet 1918-ban és miért engedett Lloyd George befolyásának. Berlinig kellett volna menni és ott kierőszakolni a teljes jóvá­tételt. Glémemb­eau, aki itt a háború befejezésekor még „Pére de la Victorie“-nak neveztek és­ szobrot emeltek neki Vendée-ben, szülőföldjén, népszerűtlenné vált, úgy hogy az öreg úr ki­fakadt: — Legjobb lett volna a háború végén Szajnáiba ugornom, akkor a Panthéonba vittek a volna! A francia illetékesek hangoztatják, hogy nem politikai céllal­ szállták meg a Ruhr-vidéket, hanem tisztán az anyagi jóvátétel biztosítására. Financiális kényszer vitte őket erre. Nem lep­lezik különben az angolok iránti ellenszenvü- Pentek, 1923. március 23 Száz csszl. korona Zürichben 16.05 (emelkedett) Száz magyar korona Zürichben 0.8 (esett) Száz német márka Zürichben 0.026 (emelkedett) Száz magyar korona Prágában 0.68 (esett) Száz német márka Prágában 0.16.62­2 (ugyanaz, mint tegnap) Egy dollár Prágában 33.95 (ugyanaz, mint tegnap) Egy összl. kor. Budapesten 119—123 (emelkedett) Egy essz­. korona Berlinben 619.— (esett) TERMÉNYPIAC: Egy q búza a prágai terménytőzsdén 170—175 Egy q búza a budapesti terménytőzsdén 18.000 Egy q búza a budapesti terménytőzsdén 18.000 két sem, különösen azóta, amióta Bouar Law megtagadta a Ruhr-vidék megszállásához való csatlakozást. — Nincs is szükségünk rájuk — mondják—, majd megcsináljuk magunk jobban, hisz a há­borúban­­ sem­ vettük sok hasznukat. Két fran­cia ezred közé kellett mindig sorolni egy an­gol ezredet, ha azt akartuk, hogy tényleg előre­­menjenek, különben mindig baj volt. Az igazi, ősi ellenség az angol. Hogyan beszélnek a magyarokról? Magyarokkal­ szemben általános rokonszenvet tapasztaltam. Sajnálják az osztrák-magyar mon­archia megszűntét. Úgy­­ a franciáknak, mint az angoloknak, az osztrák-magyar monarchia ab­ban a percben, m­ikor­­ Németországtól elszakadt, nagy értéket jelentett volna, magas kultúrájá­val, évszázados tradícióival nagyobb erkölcsi garanciát nyújtott volna Középeurópa békéjé­nek biztosítására, mint a csak büszke utódálla­mok. Egy francia diplomata mondotta nekem: — A tó Denhékjét is megkötöttük volna Ausz­­tria-M­agyar­országgal, ha az ügyetlen Czermin azt nem mondja, hogy Clémenceau hazudott a su­xitusi tevével kapcsolatosan. Ez a „tigrist“ annyira dühbehozta, hogy nem akart többé tár­gyalni, Nemes Marcel gyűjt. A képzősművészetek terén jelentősebb művet nem termelt ki a háborús világ. Egy nagy kör­kép van az Invalidusok palotája mellett: „Le panorama de la guerre“, amely a háborúban 'Szerepelt katonai és politikai egyéniségeket vo­nultatja fel nemzeti csoportokban. Carriere Bel­­teuse műve. Szépen összekapcsolódnak rajta a franciák, angolok, olaszok, amerikaiak, oroszok, románok és szerbek csoportjai. Sok ízléssel van megoldva és egyes részletei monumentáli­san hatnak. Az amerikaiak megvették ezt a pa­norámát és már nem sokáig látható Parisban. A modern nagy képtárakban, mint a Musée du Luxembourg és Petit Palais, alig van egy-egy új mű. A Louvre részben át van rendezve. A műkereskedők legtöbbjénél­, Georges Petit, Du­rand Rud­ stb. ugyanazoknak a művészeknek munkán láthatók, mint ezelőtt tíz éve: Renoir, Claude,Money, Pissaro, Sisley stb. A legmo­dernebb műkereskedők a mode­rn Boeth­-ben sorakoznak. Itt megvan a specialistája Matisse­­naik, Picassonak, Van Dongen-nek.' Egyik műkeresked­ésiben 'találkoztam Nemes Marcel­ ünkkiel. Mi­nt egy nagy potent atomot üd­­vözíiik őt itt mindenütt. A műk­eres­kedések leg­­elrejtettebb­ zugai feltárulnak előtte. És ő gyűjt folyton, fáradhatatlanul, szenvedélyesen és bol­dogan hallottam tőle, hogy nekünk gyűjt, a ha­zájának, nagy álmokat szőve.

Next