Kassai Ujság, 1924. augusztus (86. évfolyam, 175-200. szám)

1924-08-05 / 178. szám

SzerkesztésÉ*? is kiadóhivatal: Kosicc-Kassa, Fő n. 64.Gld.zlnf. (Nemzeti színházzal szemben) Telefon: 486. ■ o.ooo Me(]elenth naponta, oooooo Felelős szerkesztő: Dr: KÖVES ILLÉS Way gróf agyonverte ápolóját. — A villámcsapás kiirtott egy családot. — Eperjesi bankhivatalnoknő rejtélyes halála. — A gyöngytolvaj bárónő. — Két orgoványi gyilkost halélra ítéltek. — Csömöri orvosok szervezkedése. Véres összeütközés a kommunisták és csendőrök között Magyarország lefegyverzésének ügyében a népszövetségi tanács dönt (Saját tud. táv.) A népszövetség információs osztálya ma hivatalos közleményt adott ki arról, hogy Magyarország katonai ellenőrzésinek kérdését maga a tanács dönti el s a tárgyalásokra sem Magyarországot, sem a többi érdekelt államokat nem hívják meg. Ennek a döntésnek ,az előzményei rendkívül érdekesek. A népszövetségi szerződés szerint ugyanis a tanácsnak joga van meghívni bármely tagját olyan kérdések tárgyalására, amelyek azokat közelről érdeklik, akkor is, ha ezek a tagok nem tagjai egyúttal a tanácsnak is. Mivel pedig Magyarország katonai ellenőrzésének ügye a szomszédos államok különös gondoskodásának tárgya — Románia, Jugoszlávia, Bulgária, Ausztria és Görögország, valamint természetesen maga Magyarország is azt követelték, hogy hívják meg őket a tanácsba, mihelyt a katonai ellenőrzés kérdése kerül szőnyegre. " A tanácsnak ilyen kibővítése ellen a franciák foglaltak állást kiknek nevében de Jouvenal fejezte ki kormánya aggályait. Erre az a felfogás alakult ki, hogy a békeszerződések aláírásával kivétel nélkül minden aláíró hatalom elismerte elvileg, hogy a katonai ellenőrzés kérdése a népszövetség hatáskörébe tartozik, feltéve, hogy a tanács ezt szótöbbséggel elhatározta. Erre következett a tanácsnak most ismertetett határozata, ami a szomszédos államok kormányainak nagy csalódást jelent, Magyarországra nézve azonban kétségtelenül komoly sérelem, mert a tanácskozásokba való bevonását teljes joggal követelhette volna az az állam, a melynek ellenőrzéséről van szó. Bonnefon, a csodadoktor és a halálsugár Julius 27-én tíz végítéletes esztendő történelemmé távolodott és merevedett korszakát hagytuk magunk mögött.. Pszichológusok kutassák, mi az oka, ho így ez az alvilági borzalmak élményeiből egybefűzött 10 év miért tűnik a ma embere előtt oly rövidnek. Mintha csak tegnap lett volna az a végzetes nyáréjszaka, amikor elindult az égről és vértengerbe hanyatlott az emberiség csillaga. Mintha egy lidérces álom rettenete gázolt volna át rajtunk és mi reggelre kelve katzenjammeresen tántorogtunk álombéli vízióink bódulatában. Nagy csapások, vagy nagy örömök után bizsergeti az idegeket ez a derengő, féltudatos álomszerűség, amely elmossa az emlékezést és ködössé hígítja a realitások világát. De a mindennapi élet résen van és öntudatra pofozza, az álmodozót. Jubilálunk, a háború kitörése napjának tizedik évfordulóját üljük és a kortársnak kutya kötelessége mégegyszer átvágnia magát a háborút megelőző diplomáciai jegyzékváltások kásahegyén, nem is beszélve a letűnt véres kor hőseinek memoárjairól és nyilatkozatairól. Az igazi pacifizmus hangja elveszett az ostoba felkérődzésnek és a szentimentális gyertyagyújtásnak ebben az undorító e^yelegében. Az igazi pacifizmust, melynek ismertetőjele, hogy nem a szavak görögtüzében tetszeleg, hanem tettekkel vág ösvényt a gyűlölködés őserdejében, alig lehetett kihallani a jubilálók kórusából. Egy embertípus és egy technikai találmány táplálják ma a pacifizmust. Az embertípust talán az alig ismert nevű francia orvos, Bonnefon nevezetű képviseli a legméltóbban. Ez az orvos a háború első éve óta minden percét arra áldozza, hogy visszaadja a hadi vakok szemevilágát. A cselekedet heroizmusa nem abban van, hogy az orvos háromezer vak francia katona közül négynek visszaadta szemevilágát, hanem abban a tényben, hogy egy kis emberke, egy csepp az embermilliók tengerében felveszi a harcot a milliós hadseregekkel, a lángszórókkal, ágyukkal, gépfegyverek ezreivel..., melyeknek mindnek az volt a célja, hogy megvakítsák a katona szemét, leszakítsák kezét-lábát, szétroncsolják tüdejét. Amit Bonnefon tett és tesz, az több, mint az orvos kötelességteljesítése, az az ember harcbaszállása a háborúval. És mennél kilátástalanabb ez a harc, annál heroikusabb. Négy vak katona visszanyerte a szeme világát. Sovány tény ez, de tény és a remény smaragdzöldjét villantja meg a békesóvár szemek előtt. A francia orvos cselekedetének inkább a moralitása, mint jövőbeni lehetőségei jelentenek értéket a pacifizmus szempontjából. De nem véletlen, mert nincs véletlen, hogy ugyanakkor, mikor Bonnefon négy vak katonának visszaadta látását, a modern alchimisták laboratóriumából felbukkant a halálsugár: a pusztulás, a szerves és szervetlen élet szétrombolásának abszolút eszköze. A halálsugár metafizikai lényege: az élet teljes negálása, a nemélet. Ma még csak arról van szó, hogy angol vagy német agy tökéletesíti-e a „tagadás“ sugarát. Csak arról van szó, hogy melyik nemzet gyűlöletének halálsugara sepri el a másik nemzetet a föld színéről. De akik mögé látnak a találmány ördögi álarcának, megpillantják a Béke elfelhőzött nap-arcát. Egy csodálatos szintézis megy végbe látatlanul az emberiség életében. A halálsugár, a fizikai megsemmisítés és megsemmisülés eszköze abszurdumig viszi a háborút, lehetetlenné és értelmetlenné teszi a tömegszenvedélyek vagy gazdasági ellentétek háborús levezetését ugyanakkor pedig a teremtő és gyógyító akarat heroizmusa lefekteti az emberiség erkölcsi újjászületésének alapjait. És ez az egyetlen lehető és elképzelhető útja a jövő békéjének: az abszolút erkölcsi jó és abszolút fizikai rossz végső szintézise. Eltüzelési díjak helyben és vidéken: Egy egész évre 216 korona, félévre 108 korona, negyedévre 64 korona, egy hónapra 29 korona. — Egyes szám ára 1 korona. Száz essz. korona Zürichben 15.90 (esett) Száz magyar kor. Zürichben 0.0069 (ugyanaz, mint tegnap) 10.000 magyar kor. összl.-ban 4.12V2 (emelkedett) Egy dollár Prágában 33.721/2—33.50 (esett) Egy összl. kor. Budapesten 22S9—2303 (esett) TERMÉNYPIAC: Egy búza a bratislavai terménytőzsdén 200.215 Egy búza a budapesti terménytőzsdén 420.000 A kommunizmus elterjedésének óhaja a Balkánon Rettegés „a rettenetes nagy urtól.“ — Zinovjev vallomása. Balkáni front a bolsevizmus ellen. Hirtelen mintha megtisztult volna a Balkán külpolitikai légköre. A nemzeteknek egymás ellen való uszítása pár nap óta szünetel. A sajtó konciliánsabb hangokat pendit meg, sőt a hivatalos sajtó is barátságos közreműködésről és ilyen egészen szokatlan okos dolgokról példálózik az egész Balkánon. Megjelent ugyanis a látóhatáron a „rettenetes nagy ur“ és fenyegetően rázza öklét a Balkán-félsziget apró államai felé. S ettől az ökölrázástól megjött mindenkinek az esze. Zinovjev a minap egy dörgedező beszédben bejelentette, hogy „a bulgáriai zavargások a nagy- balkáni forradalom előkészítői". A harmadik internacionálé vezére tehát bevallotta, hogy azok az események, amelyek jelenleg Bulgáriában folynak, kommunista propaganda, kommunista szervezkedés, fegyvercsempészet, mindennemű rendbontás és rendzavarás, gyilkosságok, postarablások, határincidensek stb. — a moszkvai internacionálé rendeletére tervszerűen történnek és hogy mindezeknek a célja egy „nagy balkáni forradalom előkészítése „A moszkvai messzelátó torony őrei — írja a londoni Times — állandóan figyelik a látóhatárt s keresik, hol nyílik az első rés a polgári civilizáció gátján.“ Ezt a rést megtalálták most,fitt a Balkánon, itt, ahol a legnagyobb az elkeseredés és legnagyobb a nyomor, itt, ahol a legkisebb az államok ellenállóképessége. Ebben a tekintetben Bulgária és Görögország első helyen állanak. Amidőn a nagyhatalmak Bulgáriának a jóvátételi kérdésben alig tettek számbavehető engedményt, arra kényszerítették a kormányt, hogy a költségvetési egyensúly fentartása céljából az államhivatalnokok és a tanítók szájából vegye ki a kenyeret, két hatalmas népréteget tett ki ezáltal az elkeseredés által szült destrukciónak. Ugyancsak a nagyhatalmak tették, hogy amidőn önkéntes jelentkezési alapon szervezték át Bulgária hadseregét, arra kényszerítették a kormányt, hogy olyan elemeket engedjen a véderőbe, melyekre talán nem lehet majd a megpróbáltatás órájában feltétlenül számítani, mert elsőrendű emberanyag tizenkét évi szolgálatra egy országban sem hajlandó menni. Ami Görögországot illeti, mindenki előtt ismeretesek azok a majdnem leküzdhetetlen nehézségek, melyek ennek az országnak kormánya elé tornyosulnak. Görögország ma egy vesztett háború után áll, és a bolsevizmust úgy szokták nevezni, hogy „a legyőzöttség betegsége“. Kisázsiai menekültek százezrei lepték el az országot, éhes, tönkrement, elkeseredett emberek, — nem is számítva azoknak a százezreit, akik sohasem dolgoztak, akik kifürkészhetetlen mesterségekből éltek odaát a lusta Oriens élén, s akik most nehezen tudnak beilleszkedni a rendezettebb, ridegebb európai élet követelményei közé. A menekültkérdés tetejébe jön a királyság kérdése: nem szabad elfeledni, hogy csak igen kis többség szavazta meg a köztársaságot. És a helyzet röviden az, hogy a bevándorlottak az őslakókkal szemben leszavazták a királyságot. És ez a körülmény éppen nem alkalmas arra, hogy a bevándorlottak és az őslakók között úgyis feszült viszonyt megjavítsa. Ez az általános, elégedetlenség — melynek időről-időre igen meglepő kirobbanásait észleljük: egy pár miniszter váratlanul lemond és ellenzékbe megy; a tengerésztisztek S € százaléka lemond, nem is beszélve apróbb incidensekről, mint a szalonikii gyorsvonat kifosztása stb — kitűnő talajt szolgáltat a bolsevista destrukció terjedésének. Minden jel arra vall, hogy ott inkább egy kimondott autoinjekcióval találkozunk, mely túlnyomórészben a belső elkeseredésből, nyugtalanságból, elszegényedésből táplálkozik. Görögország tehát nem tekinthető talán jelenleg még Szovjetoroszország egyik „kísérleti állomásának“, ellenben autómat!’"'"'*’ halmozódnak fel benne azok a robbanóanyagok, amelyeket Szovjetoroszország majd egy balkáni kontagráció esetén nagyszerűen fel fog tudni használni. A román törvényhozás által nemrégen alkotott déldobrádski ingatlantörvény bámulatosan kapóra jött a bolsevista propagandának, egy újabb „fészkét“ teremtve meg az elkeseredésnek és destrukciónak. De még szerencsésebb fordulat, a Kreml szempontjából, Rádicsnak, a horvát parasztvezérnek megejtése. Radics, a „köztársasági elnök”, ahogy , hívei titulálják Horvátországban, felesküdött a szovjetnek! Ezzel nemcsak egy ember, de egy pártszervezet jutott a moszkvai urak kezei közé, még pedig Keleteurópának egy igen gyúlékony sarkában. Jellemző az új, egészségesebb és észszerűbb balkán é'járás megszülés-re a román sajtó magatartása. A „ViitoruP, Bratianuék családi lapja, a minap a következőket írta: „A bolsevista propaganda azon van, hogy a Balkánállamok belső nyugalmát megzavarja és hogy a Balkán-államokat egymás között összeveszítse. Erre az lesz a válasz, hogy meg fog alakulni egy egységes balkáni front a bolsevizmus ellen.“ Legfőbb ideje, hogy megalakuljon egy egységes balkáni front a bolsevizmus ellen. Ennek az észszerű és józan balkánpolitikának a megizmosodása és győzelemre jutása elsősorban a nyugati nagyhatalmasságok megértésétől és józanságától függ. A Balkán még nem érett meg arra, hogy az összes helyiérdekű momentumok, kellemetlen emlékek, egymás közötti versengések félretolásával saját erejéből és saját kezdeményezésére össze tudjon fogni egy közös veszedelem ellen. London, Páris, Róma és Washington szavára, bátorítására, ösztökélésére feltétlen szükség van. London, Páris,Róma és Washington lassanlassan tudatára kezd ébredni annak a nagy veszedelemnek, amely itt, a keleti végeken az ezredéves civilizációt fenyegeti. Az angol sajtó pár hét óta, mondhatni nap-nap után, foglalkozik a „bulgáriai veszedelemmel“ és követelik, hogy a nagyhatalmasságok a veszélyeztetett „frontszakasz“ — Bulgária — segítségére siessenek, mielőtt késő lenne. Több, mint valószínű, hogy a nyugati közvélemény állásfoglalása üdvös hatást gyakorolt a keleteurópai közvélemény kialakulására bolsevizmus elleni közös védekezés szükséges a voltát illetőleg.