Kassai Ujság, 1938. február (100. évfolyam, 25-48. szám)

1938-02-20 / 42. szám

1938. február 20. — 42. szám M &CUl­ladld&C írja : Kalendárium FEBRUÁR Ezek a hosszú februári éjszakák, mikor a kihűlt szobában felébredünk a szél vinnyo­gására, dideregve ülünk fel az ágyban, meg­­gyújtjuk a kislámpát, rágyújtunk, megnézzük az órát, — korábban virrad már, de nincs sok öröm benne, mert nappal is a tél odvá­ban kucorgunk, betegségek, csőrepedések, füstölgő kályhák, elvégezetlen irodalmi és reménytelen, kedvetlen emberi feladatok kö­zött, rongyokba és prémekbe bugyolálva,­­ lila körmeinkre lehelünk, s eszünkbe jut, hogy megint elmúlt egy farsang, az ablakon kocogtat a hamvazó szerda jeges ujja, az öröm elillant és öregszünk, így ülünk a februári hajnalban, kedvetle­nül és lila körmökke­. Kamránk, melyet ős­­szel bölcsen megraktunk, kiürült már; a be­főtteket és az oldalast megettük, a savanyú káposzta végére járunk. Ismerőseinket el­viszi egy tüsszentés is e hetekben. A nők lakkcsizmásan gázolnak az olvadó hólében, a szennyben és latyakban, ormótlanul, cinó­bervörös orral, mintegy csak jelezve — mütyürkével és pillantással — női jellegüket. A könyvekre csömörrel pillantunk ez éjjele­ken; úgy tetszik, már elolvastunk minden könyvet, egyik sem tudott segíteni. Napköz­ben félórákat fekszünk a kvarcfény alatt, tátogva és szomjasan nyeljük, szopogatjuk az ózon­ izü fényt, cuclizzuk a mesterséges sugarakat, oly mohón és tikkadtan, mint ahogy egy alvilági szolga­nép vágyhat a fényre és szabadságra. A fényre emlékezünk, mely reménytelenül hiányzik életünkből, a fényre, melyben van valami pogány és ke­gyetlen, valami erkölcstelen és nagyszerű, mint az életben. Aztán arra gondolunk, hogy ez a hónap, mely telítve van zenekari hang­versennyel és tüdőgyulladással Ez a hónap, mikor egészen kis mozdulatokkal élünk, óva­tosan és gazdaságosan, mint a bölcs állatok, melyek lecsökkentik ilyenkor az élet tevé­kenységét, mozdulatlansággal védekeznek, lassított érveléssel szunyókálnak és pislogva, rejtélyes félálomban várják a napot. E he­tekben, tél vége felé, tanácsos különösebb erőpazarlás nélkül élni; rövideket írni — leg­­följebb négy, öt sort egyszerre —, mint a medvék.­­ De hajnal felé, az ébredés józan kápráza­­tában, eszünkbe jut a farsang, mely megint egyszer elviharzott mellettünk, álruhában, lobogó szalagokkal, színes papírszeméttel szórta tele a világot, visított és sikongott, jeleket adott és integetett, s mi kitértünk előle. Most már itt a reggel, mely hamut hullat fejünkre. Az ablak előtt a fákat nyög­­getik a böjti szelek. Lehet, gondoljuk dide­regve, hogy valami féktelen és túláradó is volt az életben, valamilyen eszelős öröm, vad és visító boldogság, amely fütyölt az értelem méltóságára — s talán erről volt szó, csak mi nem tudtuk. BIZTONSÁG Milyen biztosak dolgukban a szegények! Csak a gazdagok ugrálnak. Minden pillanat­ban féltenek valamit, akarnak valamit, más­ként szeretnének valamit. A gazdagok a vál­tozás kényszerű törvénye alatt élnek. De a szegények törvénye egyszerűbb, biztosabb. A tárgyakhoz is közelebb vannak. A gaz­dagok végül már csak jelképekben gondol­koznak, nagybetűs jelképekben­: az Örömben, vagy az Igazságban, vagy a Tulajdonban, vagy a Külpolitikában, vagy a Kellogg Pak­tumban. A szegények minderről nem tudnak semmi biztosat. Értesültségük kisbetűs. Ilyen szavak keringenek agyukban: cipő. Vagy: madzag. Vagy: egy pengő húsz. Mindez fog­ható, tapintható. Nincs a világon egyetlenegy szegény, akit komolyan érdekelne, hogyan alakult André Gide legújabb véleménye a szovjetről, hanyatlik-e Picasso s mi a véle­ménye Churchillnek Mussoliniról? Ezek a kér­dések csak havi négyszáz pengőtől fölfelé izgalmasak. A szegény a földön jár, innen a biztonsága. VÁROSKÉPEK A városokat úgy kellene leírni, mint egy gondolatot, vagy egy érzés emlékét. Mindig dühítenek és untatnak a „városképek“, me­lyek azzal kezdik, hogy valahol látszik egy torony, s folytatják a lakosság nemzetiségi arányszámával, vagy a kalóriákkal, melyeket délben és este bekebeleznek az őslakók. Mindez lényegtelen. Egy város mindenek­felett gondolat, mely nem fér el a telek­­könyvben. A HOLD Az uj naturalisztikus hold-fényképeket nézegetem. A hold e képeken rusnya és ragyás, mint egy himlőhelyes brácsás arca. Lehet, hogy nem volt mindig ilyen. Nevezték cintányér­nak, eydami sajtnak, ezüst gyümölcsnek, égi tallérnak. A hold, az összes versekben, min­dig „olyan, mint“. De a valóságban — most látom — nem is „olyan, mint“. Egyszerűen csak olyan. JÓZSEF ATTILA Versei hangjában van valami gyöngéd és remegő dü­nnyögés, mintha egy őz dideregne és vinnyogna a holdfénytől és vadászoktól hideg és veszélyes világban. Valami nemes és állati is, valami sértett és tetemrebívó, végzetes hang ez. Csak a fiatal Hamsun hangja hasonlít hozzá, abból az időből, mikor „Pán“-t irta és a „Misztériumokkal A SZÉPSÉG Leírni és rögzíteni a pillanatot, mikor a szépség, ez az anyagból és lélekből égetett tünemény, mely törékeny és zománcszerü, cserepekre törik egy asszony arcában, mert felbomlott a léleknek és a jellemnek az az összetétele, melynek a szépség csak követ­kezménye volt. „Furcsa, megcsunyult!“ — mondják az emberek és vállat vonnak. Igen, megcsunyult, mert belülről elrohadt. Szép­nek lenni annyi, mint ártatlannak lenni, a szó hősies értelmében. Minden más csak kozme­tika. VELENCE Velencébe idegesen érkeztem és folyton ettem. Scampi-val kezdtem, a Cavaletto-nál, aztán valami édeset ettem Florian-nál, aztán valami sziruposat a Merceria egyik cukrász­dájában, aztán véres húst a Lido egyik diva­tos vendéglőjében. Közben a múzeumokat jártam és Verdi-t hallgattam a Szent Márk­­tér kávéházai előtt. Mindebben volt valami . édes­­ és­ csömörre ingerlő,­­ valami«Amit nem bírtam egészen megemészteni, valami állatt és gyomorrontásra késztetően erjedő, — Tintorettoban is, a scampiban is, a dózsék dísztermében is, még a Gondomban is. Az em­ber körülnéz Velencében az utcán, akárhol, s rögtön utána szeretne szódabikarbónát bevenni. VELENCE, MÁSODSZOR Velence, mindenki számára, az örökké el­mulasztott nászút; azok számára is, akik ott jártak nászúton. Igen, gondolják egy életen át, pontosan így kellett volna: Velencében, a Danieli-ben, a galambokkal, a gondolások­kal és a megfelelő nővel. Mindenki így érzi: tíz év múltán azok is, akik a megfelelő nővel voltak ott. VELENCE, HARMADSZOR Vannak szavak, melyeket egy magasabb­­rendű­ illemtan szabályai szerint Velencében sem illik elmondani. Például ez: — Szeretlek, DANDY A nagy dandy-k, — Fox, d’Orsay, Vili, Edward, Baudelaire, Justh Zsigmond, d’Israeli — elmélyítették egy kor ízlését, mikor a kü­löncségből valami általánosat pároltak le a tömegek számára; fehér nadrággal és vörös­­talpú cipővel kezdték, s munkájuk végső eredménye, hogy térdnadrágot már csak az angol királyi udvarban viselnek s a végre­hajtók is elolvassák Franciaországban Proust műveit. A dandy, az igazi, a majlomparádé­­ból, melyet a tömeg joggal kifütyül, élet­módot csiszol a tömeg számára, a rikító ün­nepből emberibb és emberhez méltóbb hét­köznapot csinál, az ízlést megriasztva szelí­díti a józan és fantáziátlan ízléstelenséget, gyertyaláng fölött pirított fürjet eszik vacso­rára, de neki köszönhetjük, hogy a nagy tö­megek megtanultak bánni késsel és vitával. A dandy, aki szemtelen, soha nem neveletlen, a dandy, aki tiszteletlen, végül önmaga tisz­teletére neveli a tömegembert. A dandy ne­vel, mikor pontosan ellenkezőjét csinálja an­nak, amire nevelték. Ez az emberfajta kive­szett. Nagy kár érte. Népszerű moziszíné­­szek maradtak helyette. BÚTOR Alapítva: 7865 Mukacevo Minőségben, kivitelben, árban bútorgyár vezet Kosice, (Kovácska 9) Uzhorod Négyes konferencia Rómában? Budapestről jelentik: A külföldi lapokban olyan hírek terjedtek el, hogy Rómában a közeljövőben négyes konferencia lesz. Ma­gyarország, Olaszország, Ausztria és Német­ország külügyminiszterei vesznek részt e ta­nácskozáson. Kónya most megcáfolta ezt a hírt. Kijelentette, hogy nem utazik Rómába és a négyes konferenciáról szóló hír kitalálás. Arzenál egy romániai kolostorban A CTK bukaresti jelentése szerint a mold­vai Neamtzsiban levő szerzetes kolostorban nagy arzenált lepleztek le. Az arzenálban fegyverek, nagymennyiségű lőpor, azonkívül radikális jobboldali és kommunista tenden­ciájú brossurák és röplapok voltak. A nyo­mozás során két szerzetest letartóztattak, és megtartani: ez a szíve vágya minden nő­nek. A hódításhoz szépség, egészség, erő kell. Ezt a hárma­t biztosítja minden nő számára az Ovomaltine. Az Ovomaltine nem hizlal, hanem az izmokat erősíti, az idegeket pedig be­ágyazza abba a táplálótalajba, amely azok ellenállóképességét fokozza. Az Ovomaltine nem a hájat gyarapítja, de teltté teszi az idomokat. A dolgozó, a sportoló, az intelligens nő higiénikus reggelije és ozsonnája Ovomal­­tin9» Halott zónát léte a a balti határon K­iutasították a külföldieket Leningrádból Moszkvából jelentik: A szovjet kormány a nyugati határ mentén különböző védelmi in­tézkedéseket foganatosít, melynek célja el­­sősorban az, hogy a balti államok felől meg­védjék a Szovjet határt. Leningrádból kiutasították a külföldi állam­polgárokat, sőt az angol konzulátus személy­zetének is el kellett hagynia a várost. Tízezer politikai foglyot eltávolítottak a városból, ezeknek kényszermunka telepeken kell büntetésüket kitölteniök. A határ mentéről eltávolítják a lakosságot és úgynevezett halott „vacuumos“ zónát lé­tesítenek, melynek hadászati szempontból nagy jelentősége van. Kosicék­ az asToi­ft kávéházban ! KORAI JUCI dlxez K„, zene! §H ® ll$13üf este debütál! Tánc! K­üszöbön t­ökéletes Párisból jelet­tik. A híres bécsi belgyó­gyász, Gustav Singer professzor nagy feltü­­nést keltő előadást tartott. Nem kisebb jelen­tőségű dolgot állított előadásában, mint azt, hogy megtalálta a cukorbetegség hatékony kezelésének módját. Singer professzor előadásának bevezető részében az insulinnal foglalkozott. Elismerő szavakkal beszélt ennek a csodálatos szer­nek a hatásáról, de hozzátette, hogy az insulinban a tudomány olyan fegy­vert kapott kezébe, amely igazán válságos esetekben csődöt mond. — Az insulin — mondta többek közt -­­tulajdonképpen nem gyógyszer, hanem csak a hiányos hormontermelés pótlása. Az insu­lin befecskendezésére a diabetikus beteg vé­rének cukortartalma átmenetileg csökken, de állandóan újabb és újabb injekcióra van szükség. Fenyeget az a veszély is, hogy a insulin túladagolása esetén a vércukor a nor­ a cukorbai g­rémité&a malis színvonalnál mélyebbre süllyed, ami már a páciens életét veszélyezteti. Az insulint tehát nem lehet használnunk a legsúlyosabb esetek számára. Ha ezt elmulasztjuk, akkor hatása csökken, a szervezet eltompul iránta és éppen ott fog csődöt mondani, ahol leg­jobban lenne szükségünk rá. A továbbiakban Singer professzor nemzet­közi statisztikát közöl a cukorbetegségek el­terjedéséről a háború után. — Ez a betegség — mondotta azután — valóságos népbetegséggé szélesedett. Már nemcsak a jobbmódú körökben gyakori, hanem nagy számban üti fel fejét az alacso­nyabb néposztályokban is, ahol azelőtt is­meretlen volt Kifejtette ezután, hogy az insulinkezelés nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket legalább is a halálesetek nem csökkentek. Éppen ellenkezőleg, a statisztika, sajnos, azt bizonyítja, hogy cukorbetegség folytán előállott halálesetek száma emelkedik Ez olyan tény, amelyet az orvostudomány nem hagyhat figyelmen kívül. A halálesetek emelkedő száma annak tulajdonítható, hogy az insulinkúra a diéta elhanyagolására csá­bítja a beteget, továbbá, hogy az insulin az állandó használati következtében veszíi ható­erejéből. Az orvos tehát törekedjék arra, hogy a jó, öreg és bevált diétikus eljárásra rávegye a betegeket. Az előadó ezután ismertette saját eljárá­sát, amelyet inger-terápiának nevezett el. Ennek lényegét a következőkben fejtette ki: — Míg az insulin a hiányosan működő has­nyálmirigy hormonjait pótolja a szervezet­ben, addig fehérje befecskendezése által az egész szervezet ellenállóképességét és re­generálóképességét erősítik. Ismeretes ugyanis, hogy cukorbaj a hasnyálmirigy hiányos működésének következménye, a cél tehát az, hogy ezt a mirigyet fokozot­tabb működésre serkentsük. Singer professzor véleménye szerint azon­ban a cukorbetegséget nem kizárólag a nyál­miringy renyhesége okozza, hanem egy sereg tényező is közrejátszik benne. Mindezt haté­konyan ellensúlyozhatjuk, ha a­z enyhén mű­ködő mirigyet valamely anyaggal alkalmassá tesszük arra, hogy az anyagcserezavarokat saját erejéből leküzdje. Súlyosan komplikált cukorbetegségeknél bámulatos gyorsasággal mutatkozott a javu­lás, ha fehérje-injekciókkal az inger­ terápiát megindították. Nemcsak ja­vulás mutatkozott, hanem egyes esetekben maga a betegség is tökéeltesen eltűnt Cu­korkáiból származó furunkulusok felszívódtak és általában a betegség összes tünetei vis­­­szafejlődtek. A szervezet az ilyen esetekben mozgósítja a tartalékerőt és önmaga állítja, helyre az anyagcserezavar egyensúlyát Az előadó azonban kijelentette, hogy az insulin egyelőre még nélkülözhetetlen és használatáról a tudomány nem mondhat le, bár az ideális állapot az lenne, ha magát a betegséget tudná tökéletesen gyógyítani, nem pedig a tünetet közömbösíteni

Next