Katedra, 2013. szeptember - 2014. június (21. évfolyam, 1-10. szám)

2014-06-01 / 10. szám

Együtt a sztárokkal a kisfilmjein és a fényképein keresz­tül tudósította a világot a borzalmak­ról, de önkéntesként a Nemzetközi Brigád egységében is harcolt Franko diktatúrája ellen. A háborúban Hoffmann - csupán pár hetes házasként - elveszítette spanyol feleségét, és 1939-ben olyan sérülést szenvedett, amelynek követ­keztében az emlékezete is károsult. Felépülése után folytatta a munkát, és a második világháborúról burmai, indiai és dél-afrikai helyszínekről tu­dósított. Végül, a normandiai partra­szálláskor egy újabb komoly sérülés lehetetlenné tette a további haditudó­sítást. Anglia és a világhírnév A háború után Angliába menekült, ahol az elszánt haditudósítóból pár év alatt a szigetország legkeresettebb fényképésze lett. Kezdetben még saját filmstúdiót is alapított, ami azonban idővel csődbe ment. Magazinoknál, folyóiratoknál alkalmazták fényké­pészként, ahol egyre nagyobb sikere­ket ért el. A Record Mirror könnyűzenei heti­lapnál került a kezébe egy nem szok­ványos olvasói levél, amiben a levél írója egy - akkor még - ismeretlen ze­nekarra hívta fel a figyelmét. Létezik egy Beatles nevű banda, és nem fog­lalkozik vele senki sem - panaszkodik a rózsaszín papírra írt levélben egy hölgy rajongó, ezért Hoffmann Liver­poolba utazott megismerni a zene­kart. így indult a mindkét fél hírnevét megalapozó, több évig tartó, nagyon erős szakmai-baráti kapcsolat. Fényképezni kezdte a Gombafejű­­eket, és feltehetőleg náluk hálásabb alanya Hoffmannak nem is lehetett volna. „Mindent megcsináltak, amit kértem. Mindent.” - mondja egy kis­­filmben. Filmes múltja és gondol­kodása révén olyan megközelítésből tudta látni és láttatni fényképalanya­it, ami teljesen új és nagyon hatásos volt. Mozgás közben fényképezte őket. Nem használt fényképállványt, mesterséges megvilágítást, vakut. A spontaneitást és - ahogy a filmké­szítésben is - a lendületet akarta el­csípni. A Beatles tagjai pedig benne voltak a buliban. Kimentek a szabad­ba, a parkba, a tengerpartra, ahol más dolguk sem volt, csak ugrálni, bolon­dozni, és követni az apjukként tisztelt fényképész utasításait. A Beatles rövid időn belül példa nélküli népszerűségre tett szert, ami Dezső Hoffmannt egy csapásra is­mertté tette. Fotói meghatározóak lettek nem csak a Beatles történetében (a leghíresebb és legtöbb képet a zene­karról ő készítette), de a fényképészet irányváltásában is. Az addig tisztán művészetként számon tartott fényké­pezés az egyre erősebb popkultúrában a show-biznisz eszközévé vált. Hoff­mann technikája, alapossága olyan meggyőző volt, hogy a filmszakma és a könnyűzene legnagyobb sztárjai ke­resték fel őt azzal, hogy csináljon róluk fényképet. Jimi Hendrix, Eric Clap­ton, a Rolling Stones, David Bowie, Rod Stewart és még sorolhatnánk, ki mindenkitől kapott megbízást. A fotózás számára nem az önkife­jezés egyik formáját jelentette, nem a saját egoját erősítette ezzel. Neki azok az emberek voltak fontosak, akik a kamerával szemben álltak, és persze az üzlet. Derű, alázatosság és oda­figyelés jellemezte munkáját és sze­mélyiségét is. Érdekesen nyilatkozott szakmájáról. Úgy vélte, ez a munka intellektuális és mentális erőt igényel, mert van olyan, hogy az egyik pilla­natban egy sztriptíztáncoshoz hívják, rögtön utána pedig már a Bucking­­ham-palotában kell lennie. És min­denhol ugyanazt kell elérnie: a teljes bizalmat, hogy meglássa a másik sze­mélyiségét. Ez a legfontosabb ahhoz, hogy az emberek, akikkel dolgozik, őszinték és természetesek legyenek, és a képek jól sikerüljenek. „Ez a titok nyitja. Megtalálni a te­lepatikus kapcsolatot a másikkal (...) Akár egy, akár hat fényképezőgéppel fényképezel, mindig csak az egyik szemedet használod. És ez a szem so­sem hazudhat.”2 'Marián Pauer a Fotograf Beatles (Vydavatelstvo Slovart, 2000) könyv szer­zője 2 Rövid portréfilm Hoffmann Dezsőről: Photographs by Dezo Hoffmann, 1967, rendező: Graham Walker, 1. és 2. rész (an­golul) Hlavaty Kifli

Next