Katedra, 2017. szeptember - 2018. június (25. évfolyam, 1-10. szám)
2017-12-01 / 4. szám
14 JÓZSA MÓNIKA KÖZÖNSÉGNEVELÉS - KÖZÖSSÉGFORMÁLÁS - NEMZETÉPÍTÉS GONDOLATOK KODÁLY ZOLTÁNRÓL SZÜLETÉSÉNEK 135., HALÁLÁNAK 50. ÉVFORDULÓJA KAPCSÁN A 2017-es év Kodály-jubileuma számos nagyszabású hangverseny, műveltségi vetélkedő, zenepedagógiai konferencia és egyéb zenei rendezvény szervezésére ösztönözte Kodály Zoltán tisztelőit. A világ különböző tájain szervezett rendezvények kapcsán felmerül a kérdés, vajon mit jelent nekünk, felvidéki magyaroknak a világ nagy géniusza ma. Ismerjük-e kellőképpen az örökséget, amit ránk hagyott, a kompozíciók sokaságát, a hatalmas életművet? Ismerjük-e kellőképpen őt magát, az Embert, a Magyart? Értékeljük-e népzenekutató munkásságát, számon tartjuk-e, követjük-e zenepedagógiai és erkölcsi útmutatásait? Hiszen innen indult, közülünk. A mi vidékünkről. Kodály Zoltán Kecskeméten született ugyan, de mivel pár hónapos korában szülei elköltöztek onnan, Kecskemétről semmi emléke nem maradt, sem a Dunamelléki Szobról, ahol ugyancsak aránylag rövid ideig tartózkodtak. A Kodály család 1885-ben költözött Galántára, a jövendőbeli zenészt itt érték az első zenei benyomások, melyről több műve és személyes vallomása is tanúskodik. 1892-ben a család Galántáról Nagyszombatba költözött, ez a város lett Kodály életének második jelentős állomása. A Katolikus Érseki Főgimnázium diákjaként már tudatosan fordult a zenetanulmányok felé. Sokrétű zeneszerzői munkásságának egy-egy ága már a nagyszombati diákévek idején gyökeret eresztett. Az első zeneszerzői szárnypróbálgatások és a sokféle gyakorlati zenei tevékenységen túl itt ismerkedett meg a zenekari hangzással, itt foglalkozott először tudatosan a népdallal, de talán a legfontosabb a kíséret nélküli a cappella kórusművekkel való közeli kapcsolata, hiszen ez a műfaj később a zeneszerző alkotásainak igen jelentős területévé vált. Számos adatot ismerünk a nagyszombati diákévekből, én most a gimnazista fiatalember személyiségét szeretném közelebb hozni az épp idén 20 éve elhunyt bencés szerzetes-tanár, dr. Nádasi Alfonz emlékei nyomán. Az ifjú Kodály diáktársai közt is tiszteletnek és megbecsülésnek örvendett. Nádasi Alfonz2 Pannonhalmán, a szeretetotthonban kérdezősködött Kodályról a már idős rendtársak, volt nagyszombati diákok körében. Az ő közlése szerint a régi iskolatársak „nem ismertek még egy olyan diáktársat, akinek ekkora tekintélye lett volna, mint neki.” (Nádasi, 2000, 74). Az akkoriban szokásban lévő megszólításkor a vezetéknévhez hozzáadott „úr” helyett ennek a szlovák megfelelőjét, a „pán” szót használták, vezetéknév nélkül. „Nemcsak a kisdiákok nevezték Pánnak, hanem osztálytársai is mindig csak így: „Pán”. Még diplomájuk megszerzése után is, az érettségi találkozókon is, mindig csak így mondták: ’Szervusz Pán!’ Annyira bennük maradt a diákköri megbecsülés, hogy el sem tudtak képzelni más megszólítást öregkorukban sem.” (Nádasi, 2000, 74). Dr. Nádasi szerint ez oda vezethető vissza, hogy Kodály - nem törődvén az idősebbeket megillető „előjogokkal” segítette a szlovák származású kisdiákok magyar környezetbe való beilleszkedését. Ő maga nem tanult meg szlovákul Nagyszombatban. Később, amikor a zoborvidéki gyűjtései