Katholikus Hetilap, 1874 (30. évfolyam, 1-53. szám)
1874-02-05 / 6. szám
Budapest, 1874. 6. szám. Február 5. Megjelenik minden csütörtökön. — Előfizetési ár : egész évre 4 frt, fél évre 2 frt negyed évre 1 frt. — Hirdetések ára : 4 hasábos petit sor 8 kr. Az előfizetési pénzeket a Szent-István-Társulat igazgatóságához, a kéziratokat a lapszerkesztőséghez (Lövész utcza 11. sz.) kérjük küldeni. A családi élet köréből. Meglazult társadalmi viszonyaink közepett gyakran gondolunk ama szép időkre, melyekben a családi életet bizonyos szent varázs környezte, és a dolgok rendes kerékvágását nem zavarták meg oly körülmények, melyek mainapság már az elviselhetlenség jellegét öltik magukra, és teljesen háttérbe szorítják azt, mi az életnek egyik legszebb fűszere szokott lenni: a nyugalmat, a családi békét. A tökéletlenség útját járjuk, és mindenen túlteszszük magunkat, mi a nemesebb becsvágyból, a kötelességérzet áldozatkész fogalmának méltánylatából származik. Vége az egyszerűségnek, vége a családi patriarchális szeretetnek, ehelyett oly önzésnek vagyunk mindenfelé tanúi,mely a társadalmat megsemmisítéssel fenyegeti. Oly baj ez, mely már mindenütt érezhető, és melynek káros gyümölcsét nem csak az államháztartás szomorú hanyatlásában, hanem a családi életben is olykor elég érezhetően tapasztalnunk kell. Hűtlenség, csalás, sikkasztás napirenden van a közélet minden ágazatában, a háztartásban pedig fájdalom azt tapasztaljuk, hogy a jó cseléd már-már oly ritkaság kezd lenni, mint a fehér holló. Valóban oda jutottunk, hogy cselédeink lelkismeretes szorgalom, munka, s legtöbb esetben becsületesség nélkül is osztozni kívánnak ama javakban, melyek a társadalmi rend folytán az egyesekre háramlanak; pedig ők legkevésbbé sem olyanok,hogy szívükön hordanák a társadalmi kötelezettséget, s ismernék azon elveket, melyeknek a társadalom minden tagja hódolni tartozik. Cselédeink nem viszonozhatják amaz előnyöket, melyekben részesülnek. Nevelésük, sajnos, sokkal hiányosabb, semhogy arra még gondolhatnának, és a mi fődolog, a vallásosság is háttérbe szorult ama néposztálynál, mely azelőtt követve gazdája jó példáját, megtartotta az ünnepeket és eljárt a templomba. A régi jó időkben a cseléd együtt imádkozott gazdájával és vele együtt részesült örömében, de ép vallásosságából kifolyólag osztozott fájdalmában, bánatában is, így multhatlanul oly viszonynak kellett kifejlenie, melyben a cseléd önkénytelen is érezte, hogy nem csak külső kényszerűség, hanem benső érdek csatolja gazdájához, és midőn szüntelen annak javán munkált, tudta, hogy egyszersmint a saját maga érdekét is előmozdítja. És a cseléd ily viszonyok között hitt jövendőjében ; hitte azt, hogy ha hű marad gazdájához, ő is szeretetet fog tapasztalni részéről, és kettőztetett szorgalommal tetézte a legcsekélyebb jót is, mit tőle nyert. A szent ünnepek nyugalmát akadálytalanul élvezhette, és látva, mily tiszteletteljes hangulat uralkodik ilyenkor a háznál, sőt az egész család körében is, maga is mindenkép arra törekedett, hogy e tiszteletet jó indulat és vallásos magaviselet által fokozza, és annak bizonyos mérvben részesévé is legyen. Micsuda, ha ily életmód mellett a cseléd hajtott a szóra, és a házi fegyelmet annyira tisztelte, hogy ha hibázott, töredelmes szívvel kért gazdájától bocsánatot. De mit tapasztalunk ma? Azt, hogy a cseléd legtöbbször kijátszsza a házi fegyelmet, és túlteszi magát minden törvényen, melyet csak akkor tart magára nézve kötelezőnek, ha már egyszer pórul járt. Odajutottunk, hogyha cseléddel szemben ma már a gazda húzza a rövidebbet, ha nem elég szemes, vagy testi erejénél fogva nem gyakorolhat rettegést alárendeltjeire, miután törvényeink e részben alig nyújtanak neki pártfogást. Pedig jelen viszonyaink között aránylag a cselédek részesülnek legnagyobb kedvezményben. Amit tőlök kívánunk, az oly csekélység, mely teljesen elenyészik ama kötelezettségek mellett, melyekre a műveitek 6