Katholikus Hetilap, 1874 (30. évfolyam, 1-53. szám)
1874-01-15 / 3. szám
Budapest, 1874. 3. szám. Január 15. Megjelenik minden csütörtökön. — Előfizetési ár : egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, negyed évre 1 frt. — Hirdetések ára : 4 hasábos petit sor 8 kr. Az előfizetési pénzeket a Szent-István-Társulat igazgatóságához, a kéziratokat a lapszerkesztőséghez (Lövész utcza 11. sz.) kérjük küldeni. Elmefuttatás a divatról. A mai világ nagyon okos, legalább annak tartja magát, s megsem tud szabadulni a külsőségek tollaitól, mégis a látszatnak, a szemfényvesztésnek veti oda magát. Az ember bálványoz mindent, ami szenvedélyeinek kedvez, és hiúságának hizeleg. Egyik az arany rabja, s ez még talán megbocsátható, s a másik a divatot szolgálja. A divat nemde régi ismerős ? Ez az a mesebeli csudaalak, melyet hiába ostoroznak, hasztalan akarnak megfojtani, mindig újjászületik, naponkint friss színben jelenik meg, mintha csak az örökifjuság tavában fürdenék. Minden könnyűvérfi népnél ott van, kiválóan pedig a nőket kedveli. De a másik nemből is toborz magának híveket. Valamivel jobban tud hízelegni, mint a macska, ravaszabb, mint a róka, s kegyetlenebb, mint a hiéna. Csal, ámít, és megbűvöl. Igen jól tudja játszani a bohócz szerepét is. Meglát egy tisztes, öreg delnőt, s fejére száll tollas kis kalap képében, majd barna vagy szürkés öltönyétől fosztja meg, s világosat ad reá, mely látszólag »fiatalít«, de a valóságban »maszkot« mutat. Elmegy az öreg urakhoz, s elhiteti velök, hogy keresztlevelök még nincs ötven éves, nem jár méga hatvan felé sem, s akad itt is boldog hivő, és másnap az emberek megmosolyogják azt, kit azelőtt tisztelni szoktak. Nem igen válogatós a természete, betér a szegénység hajlékaiba is, elűzi onnan a megelégedés és békesség őrét, s inti a lakókat, hogy őt kövessék... És itt is hívőkre talál. De megvannak neki a rendes kegyenczei is: ezek minduntalan új alakban mutatják be a csalfa szemfényvesztőt. Hanem ne siessünk, legalább ne oly gyorsan, mint ez a kaczér démon, kit most tollhegyre vettünk. * Az már kezd régi igazsággá válni, hogy ma már munka, türelem és kitartás sokkal ritkábbak, mint egy pisztolylövés, s mégis azt mondják, hogy a fölvilágosodás és haladás századában élünk. Igen, mi a fölvilágosodás napfényében élünk! hát merné valaki tagadni? vagy talán kétkednék valaki? Lássuk csak. Kell-e udvariasabb világ, mint a mai, mely a divatot elnevezte »istennő«-nek, s templomokat építtet neki sokszor a »verejték« gyöngyeiből is? s mivel hálálja meg mindezt a modern istennő? Szintén udvarias, mint a világ, s pusztán udvariasságból egész kedélyesen fosztogatja előzékeny hódolóit. Hanem azért még sem kevesbednek rabszolgái, sőt máig is nevezik azt a francziát, ki elég elmés volt a szeszélyes istennőt »farsangi bolond«-nak nevezni. Találó elnevezést csak nekünk aztán bocsássanak meg az illetők, hogy ha utána teszszük azt a köznapi mondást: egy bolond százat csinál! Ez gorombaság, de igazságot rejt magában. A divat ma épen azzal a rendkívüli erővel dolgozik, kivált a hölgyek körében, mint amily elrémítő hatással volt az elpuhult és bujaságba merült miletusi lakókra, a mese alantabb régiójában kalandozó regények olvasása. Plutarchus szerintegyszer a miletusi hölgyek, mintha csak valami fatális kórság szállta volna meg őket, elkezdték magukat kivégezni. És ez annyira ment, hogy végre a bajon a miletusi hatóság csak azon rendelete segített, melyben kihirdette, hogy minden hölgy, aki ezentúl öngyilkosságot mer magán elkövetni. 3