Katholikus Hetilap, 1880 (36. évfolyam, 1-53. szám)
1880-10-14 / 42. szám
Megjelenik minden Csütörtökön. — Előfizetési ár: egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, negyed évre 1 frt. — Hirdetések ára: 4 hasábos petit sor 8 kr. Az előfizetési pénzeket a Szent István Társulat igazgatóságához, a kéziratokat a lap szerkesztőségéhez (IV. Lövész utcza 13. sz.) kérjük küldeni. Budapest, 1880. 42. szám. Október 14. A protestáns konvent és mi, katholikusok. A hazai reformátusok ez évben tartott egyházi konventje, a többi között a közoktatási szervezet tárgyalásával foglalkozott, mely alkalommal nem egy, reánk, katholikusokra nézve is igen érdekes momentum jött szóba. Kár, hogy napi sajtónk nem méltatta beható és kellő figyelemre. Részünkről mulasztást vélnénk elkövetni, ha egy kiváló fontosságú momentumra nem tennék figyelmessé e lapok t. olvasóit, kik között bizonyára számosan vannak hazai oktatásügyünk iránt érdeklődők. A gyűlés hetedik napján, a közoktatási szervezet III. szakaszának, mely a középiskolákról szól, megvitatása alkalmával, a tanárok, alkalmazásáról szóló §-nál, Molnár Aladár képviselő kijelentette, hogy «nem szeretné az általános érvényű pragmatikában kitétetni azt, hogy egyedül protestáns egyének alkalmazhatók tanárokul a felekezeti iskolákban.» Ezen enuntiatio elvi fontosságát aligha fogja valaki tagadhatni. A felekezeti iskolák tanáraira, a felekezeti különbség figyelembe nem vételét mértékül alkalmazni oly törekvés leendett, melyet a modern tanügyi férfiak minden egyes felekezetnél realizálva szeretnének látni, s fájdalom, nálunk katholikusoknál immár befészkelve, szabályul szeretnek tekinteni. Ami azonban nálunk igen könnyen megyen, ami ellen alig akad felszólaló, arra nézve jobban résen vannak a mi protestáns atyafiaink, így történt a Molnár Aladár-féle indítványnyal is. A reformátusok konventje, mélyre ható sérelmet látott benne saját autonomikus rendszerekre nézve és daczára a Molnár Aladárt besugárzó szaktanulmányi nymbusnak, indítványa elvettetett. Helyette a konvent következő szöveget fogadott el: «Rendes tanárokul csak oly feddhetetlen erkölcsű protestáns egyének alkalmazhatók, akik valamely hazai egyetem, vagy általában oly nyilvános főtanodánál, melyen a jelen szabályzatnak megfelelő bölcsészet, természettudományi tanfolyam és középiskolai tanárképző iskola van, az illetékes vizsgáló bizottság előtt, úgy az általános műveltségre tartozó tárgyakból, mint tanszakokból a szükséges didaktikai ismeretekből a vizsgálatot letették és az illető tanszakban középiskolára tanári oklevelet nyertek, továbbá akik a tudományos irodalom terén az illető szakon kitüntették magukat.» Eddig maga a tényállás, melyhez a következő megjegyzéseket csatolhatjuk. Először is üdvözöljük a reformátusok derék konventjét, hogy Molnár Aladár által nem engedték magukat tévútra vezettetni. Részünkről teljesen helyesnek, indokoltnak és természetesnek tartjuk, hogy a felekezeti iskolákban, legyenek azok nép-, közép- vagy főtanodák, egyedül az illető felekezethez tartozó tanárok alkalmaztassanak. Nem lehetett észszerűleg holmi felekezetességi szűkkeblűségnek vagy korlátolt látkörnek tulajdonítani az ilynemű intézkedést, hanem szigorú kötelességből származó hit eljárásnak, mely a vallásos nevelés gondos ápolásával szorosan egybefügg s tőle ennek káros csorbítása nélkül elválaszthatatlan. Ez az oka, hogy teljes mértékben tudjuk méltányolni a reformátusok méltó megütközését, melylyel Molnár Aladár velleitásait fogadták, s annak határozottan ellene álltak. Ha Molnár újítása sikerül, úgy ezzel üti vala a legnagyobb sebeket saját hitfelekezetén. Jól tudják a protestánsok, épen úgy mint mi, hogy tőlünk katholikusoktól legkevésbbé sem kell vala félniök, ha Molnár indítványát elfogadják. Hiszen ma is elég protestáns jár középiskoláinkba anélkül, hogy vallásos meggyőző-