Katholikus Hetilap, 1884 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1884-01-03 / 1. szám
1. SZÁM. KATHOLIKUS HETILAP. 5 történt, akkor én szigorló orvos voltam, s anyám azt hitte, hogy jó lesz, ha engem függetlenné tesz. Én szorgalmasan tanultam, nem ismertem semmi rossz szenvedélyt, anyám tehát, anélkül, hogy ezért bárki könnyelműséggel vádolhatta volna, rám ruházhatta az atyai örökséget, melynek kezelését s gondozását én különben is neki engedtem át. Nekem akkor csak egyetlen gondolatom volt, az, hogy orvossá legyek, s abban állapodtunk meg, még atyám halála előtt, hogy mihelyt bevégzem otthoni tanulmányaimat, elmegyek a bécsi egyetemre folytatni azokat. — Te szeretsz tanulni,észlelő szellemed van, ítéleted biztos; hall rám beszélni engem betegeimről, te már ezáltal többet tanultál, mintsem hinnéd; erős akarat mellett talán több lesz belőled, mint egyszerű falusi orvos, mondá atyám. Mindenesetre, tudd meg fiam, hogy anyád és én el vagyunk határozva minden áldozatot meghozni, hogy neked fényes jövőd legyen. Ki tudja, vajjon nem Budapesten fogsz-e letelepedni? Bármily hízelgők voltak is azon remények, melyekkel az atyai gyöngédség kecsegtetett, egyáltalán nem éreztem kedvet magamban arra, hogy Budapesten telepedjem le; fiatal szivem titokban más reményeket táplált. — A Tölgyes puszta, mely ma a ti tulajdonosok fiaim, akkor Tengelyes birtoka volt. Az öreg Tengelyes, mint nevezték, egyszerű paraszt gazda volt; ő betű szerinti értelemben saját munkája, és szorgalma után lett vagyonos emberré; tudott olvasni, nevét aláírni, ez volt minden ; de a földmivelést szenvedélylyel űzte s ahhoz úgyszólván lángésszel értett. A földet folytonosan forgatta s javította. A munkánál mindig az első s mindig az utolsó volt; nem tudom hogyan, de mindig nagyon jól ismerte a földmivelési tudomány új vívmányait, folytonosan kísérleteket tett, s a javítások eredménye lett, hogy míg szomszédjai ritkán dicsekedhettek jó terméssel, neki soha sem volt oka fáradozásainak sikertelensége miatt panaszkodni; nem hagyott felhasználatlanul egy talpalatnyi földet sem, mindenből tudott hasznot huzni, adott-vett, s csekély örökségét, melyet atyja reá hagyott, lassankint kitartó munkássággal és takarékossággal annyira felszaporította, hogy Tengelyes gazda egyike lett a vidék legvagyonosabb kis birtokosainak. Egy kis városi iparos leányát vette nőül, ki egy kissé műveltebb volt mint ő, s ez vezette az ő számadásait s tartotta számon pénzét. Nagyanyátok, gyermekeim, jó és kitűnő nő volt, maga az egyenes őszinteség, jóság és szelídség, ki ily nagy gazdálkodás számos és fáradságos gondjait és teendőit rendben tudta tartani s ki az ő szelídsége által mérsékelte azt, mi férjének parancsaiban túl szigoru és nehéz lehetett. Hogyha férje a »követel«-t mindenek elé helyezte, ő a boldogságot a megelégedésben helyezte. »A szív megelégedése, mondá gyakran, többet ér a gazdagságnál«. Az iskolai szünnapok alatt gyakran ellátogattam Tengelyes pusztára: egy kedves delej vonzott oda, az ki életemnek boldogságát megalapította, az, kedves fiaim, ki anyátok lett. Tengelyes, habár paraszt-gazda is volt, mégis jól tudta, hogy modern társadalmunkban az egyének a műveltség foka szerint vannak osztályozva, mellyel bírnak. Elhatározta tehát, hogy egyetlen leányát Juliskát X ... beküldi, egy jónevű nevelőintézetbe. Juliska már akkor nekem kis barátnőm volt. Még mint kis fiú gyakran ellátogattam a pusztára. Tengelyesné asszony szívesen látott, s Juliskával a nyári időszak alatt a gyümölcsös kert árnyas lugasaiban sokat szaladgáltunk. Mennyit mulattunk, mennyit nevettünk, az igaz, olykor komolyan is összezörrentünk, de az ilyen harag soha öt percznél tovább nem tartott. Juliska, habár két évvel fiatalabb volt nálamnál, minden szelídsége mellett határozott hatalmat gyakorolt felettem. Ezen mulatságok megszűntek, midőn őt nevelőintézetbe küldték én pedig az egyetemre mentem; azonban az iskolai szünnapok alatt bőven helyrehoztuk az elvesztett időt. Midőn kis barátnőm tizenöt éves, én pedig tizenhét éves voltam, viszonyunk nagyban módosult s többé nem engedtük magunkat át azon mulatságoknak, melyek nekünk annyira tetszettek ; tartózkodók lettünk, hallgatagok, el-elpirultunk; uj érzés húrja szólalt meg szinteinkben; szerettük egymást, mi nem kerülte ki anyáink figyelmét. Ezen időben, tudniillik atyám halála után, anyám gyakran ellátogatott a tölgyesi pusztára. Tengelyesné asszony, ki soha, de soha sem távozott hazulról, eljött hozzánk; anyáink közt beszélgetések folytak, melyekre mi nagyon kiváncsiak voltunk. Egyszer így szólt hozzám: — György, a holnapi napot Tölgyesen töltjük. — Az egész napot? — Igen, az egész napot, ott reggelizünk, ott ebédelünk. Juliska nem megy többé vissza a nevelőintézetbe. (Folytatása köv.) TZESCZ Arenberg plébánosa. Rajnavidéki utam egyik lélekemelő napjáról szándékozom megemlékezni jelen soraimban, hogy egy Isten szive szerinti lelkész zajtalan, de eredménydus működését t. olvasóinkkal megismertessem. A budapesti kegyesrendi főgymnasium közszeretetben álló igazgatójának köszönhetem, hogy külföldi utam tanulmányai közepett, Arenberget megtekinteni el nem mulasztottam. Épen őrangyalok ünnepe volt. Derült, mosolygó képpel fürdött a nap a Rajna tükrében. Néhány bárányfelhőcske szakította meg itt-ott az égbolt azúrkék kárpitját. Kevéssel reggeli hét óra után átkeltem gyalog a Coblenzből Ehrenkreitsteinba vezető hajóhídon, hogy az innét rövid órára eső Arenberget megtekintsem. Bármily sürgős volt is utam, bármint égtem is látni a Budapesten élénk színekkel festett helységet derék lelkészével együtt, bámulva kellett megállanom a hajóhíd kapujánál, melyre a Rajna áradásainak egész sorozata látható feljegyezve. A sok között az 1846-iki vízállást is felülmúlta 1882. nov. 28-ikán az áradás, midőn körülbelül három ölnyi volt a viz a part felett. Doblencz egyik rajnaparti házán pedig 1651-től kezdve jelzik hűségesen az áradást, mely Nílus módjára csaknem évenkint meglátogatja a lakókat, kik önszorgalmukkal is képesek a terrasse-szerüleg alakított partokon kitűnő bort és gyömölcsöt produkálni.