Katholikus Néplap, 1849. január-május (2. évfolyam, 1-22. szám)
1849-03-29 / 12. szám
BUDAPESTEN. 12. Márcz. 29. 1849. KATHOLIKUN NÉPLAP. Dicsőség Istennek a’ magosságban, és a’ földön békeség a’ jóakaratu embereknek. Lukács 2. r. 14. v. Megjelenik e’ lap hetenkint egyszer, csütörtökön egy íven. Előfizethetni rá Pesten, a’ jó és olcsó könyvkiadó társulat’ pénztárnokánál a’ seminarium épületben; vagy a’ szerkesztőnél a’ belvárosi plébánia házban. Vidéken a’ cs. k. postahivataloknál. Előfizetési díj félévre Budapesten kihordással 1 for. Vidékre postán borítékban 1 for. 20 kr. pp. A’ lap’ szerkesztését illető levelek egyszerűen, a’ Katholikus Néplap’ szerkesztőségéhez czimzendök. — (Pest, belváros, plébánia utcza 115 sz.) Nagy csütörtök. Urunk jól tudván, hogy megfesziltetésének ideje nagyon közel van, összegyüjté tanítványit az utolsó vacsorára és végrendeletet tett közöltök, miként a’ jó atya testamentumot csinál gyermekei’ számára. Nagyobb kincset nem hagyhatott volna ő annál, a’ mit hagyott, tudniillik az imádandó Oltári-szentségben saját eleven testét és vérét a’ kenyérnek és bornak színe alatt. Az utolsó vacsorán alapitá ő a’ szent mise áldozatot, ott szerzetté az Oltári szentséget. Ezen igen nagy dolgok miatt, mellyeknek emléknapjait üljük illyenkor, méltán nagy csütörtöknek hivatik e’ nap; sok helyütt zöld csütörtöknek is neveztetik több oknál fogva, vagy azért, mert midőn a’zsidók a’húsvéti bárányt ették, közönségesen zöld füvet is tettek melléje; vagy mivel Urunk ez napon indult a’zöld olajfák’hegyére; vagy mivel régente a’ szent mise e’ napon igy kezdődött: „Az Ur leend pásztorom , semmi hiányával nem leszek, zöld ligeteken fog engem legeltetni.“ Szokás volt a’ régi keresztényeknél e’ napon zöldséget enni; meglehet, talán innen van az elnevezés, vagy végre onnan, mert e’ napon, úgymint az Oltári-szentség’ alapításának napján akképen tartottak zöld ágak és fák között körmenetet, mikép mi az’ napján tartani szokunk. Ennyit a’ nap’ elnevezését illetőleg. Mint említők, az utolsó vacsorán véve Üdvezitönk a’kenyeret és a’poharat a’borral, megáldá mindkettőt; a’kenyér fölött monda: „Ez az én testem“, a’ pohár fölött pedig: „E ’pohár uj testamentum az én véremben“, azután adá mindkettőt az apostoloknak megparancsolván, hogy vegyék és ezt cselekedjék az ő emlékezetére. Ha mély gyász’ napjai nem volnának, az Oltári-szentség’ szerzését illyenkor ülnék; de minthogy Urunk’ halála következik, azért áttétetik a’ fényes körmenet Ur’napjára. A’ nagy csütörtöki szent misében Gloria-kor megszólamlanak a’ harangok egytől egyig, a’szent mise’ alapításának emlékezetére; de csakhamar megnémulnak, mert mély gyászban mindent mellőzni akarunk, mi örömre emlékeztet, legyen az muzsika vagy akármi ily— 12