Katholikus Néplap, 1850. július-december (3. évfolyam, 1-26. szám)
1850-08-01 / 5. szám
A hálaz könnye. Igéző kert f ölén, zöld halom a tövében, Mosolyog a rózsa bájoló színében. A1 mint al gyönge széli fuvalma lengedez, Kelyhének himporán fényes csöpp reszketez.... Tán hajnal hullatá reá le harmatát, Midőn az éj után elsírta bánatát ?!-------Nem bánati könnye ez; — öröm a1 forrása Azért olly gyönyörű az ő ragyogása. — Egy hü nő és anya hálából sírta azt, Illy drága szép könyűt csak háladás fakaszt. „Kegyelmet nyert a’ férj, nem özvegy már a’ nő, Nem árvák gyermeki, mert apjok vissza jő.“ Az ifjú jó Király kegyelme adta őt Megint övéinek, a máskép bünhödőt. „Tied el hála-könny, kegyelmes Ur-Király! ”S ez könnyben Te reád népedi áldása száll.“ Szabó Imre. Az harangokról. A katholika anyaszentegyház, mint igaz jó anya, gondosan ügyel mindazon eszközöknek megrendelésére, mellyek alkalmatosak ad híveket az Isten dicsőítésének, és a lélek üdvösségének munkájában elősegíteni. Ezen eszközök közé tartoznak a’ harangok is, mellyek által az imádságra, isteniszolgálatra halottak temetésére ’stb. szoktatunk. Nem lesz tehát, úgy hisszük, kelletlen dolog, ha a’ harangok használásának kezdetéről, és azok fölszenteléséről, czéljáról e’ lapok’ olvasói előtt, valamit azt elmondunk. Mikor kezdődött a harangoknak használása a keresztényeknél? egész bizonyossággal kipuhatolni nem tudjuk. Annyi bizonyos, hogy az első keresztények, mivel nagy üldözésnek voltak kitéve, és a pogányok által még a legelrejtettebb helyeken is fölkerestettek, és onnan a legkínosabb halálra hurczoltattak, illyen híradó eszközt nem használhattak, különben ugyanis seregestül kiirtattak volna. Az első keresztények tehát csak vagy szóval, vagy más, egyedül maguktól értett titkos jeladás által gyűltek össze isteni szolgálatra. Későbben, különösen a szerzetesek, majd ökör szarvából készült kürtbe futás, majd fatáblát zörgető fakalapács, vagy más zörgő eszköz által szólitattak össze az ájtatosságra. Miután pedig Constantin császár megkeresztelkedett, és a keresztényeket békében élni engedte, a nyilvános híradó eszközök is szokásba jöttek. Senki se gondolja azonban, hogy az első keresztények , mihelyt békeséget nyertek, azonnal harangokkal kezdtek volna élni. Egy ideig még ezentúl is más különféle zajt csináló eszközöket használtak el czélra. Napnyugaton Urunki születése után hetedik században kezdődött a harangoknak használása. Napkeleten pedig még ennél is későbben jöttek szokásba. Annyi bizonyos, hogy az anyaszentegyházban, már a hetedik században a harangok ünnepélyesen megszenteltettek, mint ollyan eszközök, melly által a hívek a szentegyházba gyüjtettek. Az ujonan öntött harangokat most is fölszenteli a’ püspök, különféle ajtatos szertartások, és buzgó imádságok között, jelesen: az egész harangot, kívül és belől szentelt vízzel megmossa; kereszt alakban, szent olajjal megkeni; tömjénnel megfüstöli; kereszt jelével megjeleli, és valamelly szentnek nevéről elnevezi; ’s ekkép úgy szólva mintegy megkereszteli. 34