Katholikus Néplap, 1854. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1854-03-29 / 13. szám
13. szám. Megjelenik e lap heten kint egyszer. Szerdán. Előfizethetni rá Pesten a Szent-István-társulat ügynökénél : czukor utcza 6-ik szám, földsziit,s a szerkesztőségnél. Vidéken a cí. kir. poBÍabivataloknái. Dicsőség magasságban az Istennek, s a földön békeség a jó akaratú embereknek. Luk. 2,14. Pest, mártius 29. 1854. Előfizetési díj Budapesten kihordással félévre 1 ft. pp. vidékre postán, borítékban félévre 1 ft. 20 kr. pp. A lap szerkesztését illető levelek egyszerűen „a Katholikus Néplap szerkesztőségéhez“ czimezendők. (Pesten a központi papnöveldében.) A vad rozs a. Ki Budáról Fehérvárra utaztában elhagyja Pákozdot, talál az országút mellett egy igen csinos pusztát, mellyet némellyek Kisfaludnak, mások pedig Lánczosnak neveznek. Az út éjszaki partján van egy barátságos tekintetű tiszti lakás, mellette négy vagy öt más épület; s a tiszti lakásnak szemközt az ut déli partján sziklába vésett nagyszerű pincze van, mellynek torkolatán áll toronyalaku négyszegű épület, a világ négy tájaira szolgáló négy ablakokkal; az épület háta megett, a pinczének természet alkotta dombtetején áll egy régi kereszt Isten arcjával az út felé fordulva, s a kereszt előtt ingadozó harangláb rajta függő kisded harangjával, ezektől pedig talán ötven lépésnyire földbe ásott fenyőszál , mellynek tetejére rakott nagy bozontos fészket a pusztának leghívebb vendége, a hosszú lábú gólya E pusztát egy kis folyó víz hasítja keresztül, mellyen a pusztai házakon felül talán kétszáz ölnyire barom kerekű malom forog, mellette jó karban álló nagy és erős molnárfakéi, sűrű csalitokkal, bujanövésü fűzekkel és régi de gazdag gyümölcsös kerttel körülvéve, távolabb emelkedő dombokon irtott őserdők maradványai elszórt magányos bükkök nyújtóznak az ég felé, kellemes árnyékot nyújtván a dombok oldalain nyájaikat őriző juhászoknak. Néhány évekkel ezelőtt a malomnak birtokosa egy özvegy molnárné volt, ki a mesterséget huszonkét éves nőtlen fiával Bertalannal, s két más molnárlegény segítségével, és pedig jó sikerrel folytatá. Vizkereszt táján vala, egy estve, midőn az özvegy a meleg szobában világ mellett üldögéle, és olvasgata, Berti pedig, mert igy hívták közönségesen a fiút, egy ládán nyujtózkodék, s gyönyörrel legelteté szemeit a jóízű olvasásba merült édes anyán. Most az anya levette orráról pápaszemét, könyvébe tévé s bezárá azt; ekkor pedig fiához fordult, s így szólt hozzá: „Látod édes fiam, hogy én már öreg vagyok, s illy nyugtalan háztartás gondviselése nagyon nehezemre esik; szeretnék végső napjaimra egy kevéssé megpihenni; szeretném látni, miként boldogít majd téged az, kit kezedre méltatsz, hogy fenntartsad jó atyád nevét; szeretném kis unokáimat látni, térdeimen ringatni, őket imádságra és a Jézus nevére megtanítani; azért édes fiam, pár hét múlva úgyis farsang leszen, én neked azt tanácsolnám, házasodj meg!“ Bejti elmosolygá magát, és szelíd nyájas hangon mondá: „Ha parancsolja kedves anyám, nem bánom , a kedviért megteszem, miért ne!“ Az anya terve könnyű sükerülten megörülve, szinte megridomult arczában, s így folytatá beszédét: „Édes Bertim, tehát választottál-e már valakit magadnak ? ne tartózkodjál előttem, mondd meg igazán ; én nem erőltetlek, én szivedre és választásodra hagyom.“ „Kedves anyám! mondá Berti, én bizony nem 13