Katholikus Néplap, 1856. január-december (9. évfolyam, 1-26. szám)

1856-06-11 / 24. szám

Mutatványok egy készülőben lévő munkából, mellynek czime lesz: „Ünnepi és vasárnapi könyv.“ Jó példa*). IV­­ ulaszthatatlan kötelességük a szülőknek gyermekeiket oktatni, reájuk vigyázni, fe­nyíték alatt tartani, de mind­erre a jó példa teszi fel a koronát, sőt nehezen hibázok, ha azt állítom, hogy a szülőknek gyermekeik iránti minden kötelességei között, ez maga fölér a többivel. Azért, ha az előbbi pontok­ban a tanítást, felvigyázást, fenyítéket szí­vükre kötöttem a szülőknek, most midőn a szám szerint legutóló, de fontosságra nézve legelső kötelességhez értünk, a Josue sere­gének hangjával, mellyre Jerikó falai össze­omlottak, szeretném minden apának, minden anyának fülébe dörgeni: adjatok jó példát gyermekeiteknek. *) Reményijük, hogy nz. s tudós Mester István ur, ki az elhunyt­nak nagybecsű irományait öröklé , mind lelkésztárs és szív­barátja iránti szereteténél, mind pedig olvasóink érdekénél fogva, nyujtana még nehány töredéket azon kincshalmaz­ból, mellynek birtokába jutni szerencsés volt, azáltal is A szó indit, a példa vonz mind a jóra, mind a roszra, a szó rettent, a példa visszatartóztat mind a jótól, mind a rosztól; ez áll minden példára, de legin­kább a szülőkére gyermekeik irányában ; mert a gyer­mekek mindig szüleik körül lévén, és őket természeti ösztönüknél fogva szeretvén, ez a szeretet s szünte­len való velőkiletet vonja, kényszeríti őket példájuk követésére a jóban, mint roszban, a nagyban mint a legutósó apróságokban egész a majmolásig. Innét az a nagy hasonlatosság a gyermekekben szüleikhez nem­csak a kezvonásaikban, minek a testben és a vérben az oka, hanem viseletükben is, úgy hogy belebámul az ember; innét azon szokásmondások is, mellyeket olly gyakran hallunk: „apja fia,“ azaz hasonló hozzá, „nézd meg az anyját, s vedd el a leányát,“ mert egyik oly­­lyan mint a másik, ez okból mondja az irás is: „hogy fiáról ismertetik meg az apa.“ Ez olly tudva lévő do­log mindenki előtt, hogy nem szükség hosszasan mu­togatni, épen olly világos az is, a­mi belőle követke­zik, t. i. hogy mivel a gyermek szülői példáját szokta követni, ezek rósz példát ne adjanak neki, hogy rósz újabb virágokkal ékesítendő azon emlékszobrot, trmellyet e korán elhunyt bajtársunk önmagának emelt. Egyébiránt ve­gyék mind az, s tudós Mester István ur, mind pedig a gyá­szosan sújtott szirákiak szerencse kivánatunkat a fölött, hogy Mester István a szirákiaké, a szirákiak Mester Istvánéi lé­vén, egymásban kölcsönösen megvigasztaltattak. S­z­e­r­k. 24 HATHOUKUS NÉPLAP.­­L.3 Pest, 1856. Vj­k, Június 11.

Next