Katholikus Néplap, 1857. január-június (10. évfolyam, 2-25. szám)
1857-04-08 / 14. szám
—WlflT 124 JVIA/w azok unokáji, ki tudná azt megmondani? de Gorgó bátyó kanászunk még is annak tartja magát, még pedig az egykor itt lakó Gorgó Mihál hetedik unokájának. Az időben Aracson lakozó nemes Gorgó Mihál uramnak szép háza volt a városon, és szép tanyája kint az aracsi határon. Megáldotta őt az Isten jó életpárral és két szép magzattal. Örült a lelke, ha kiment tanyájára, s ott elelnezte a messze távolból mint emelkedik a nap, s a tarka virágos fűszálakon mint gyöngyödzik a harmat, a szivárvány cseppeken mint játszadoznak az aranyos sugarak, s mint törik szét azokat a vígan ugrándozó báránykák. Ott áll a bojtár horgasbotjával s egyenkint adja át a fejő juhásznak az anyajuhokat. Amott a tölgyes fejősök körül szorgoskodik felesége, mellette segédkedik szöszkehaju Iluskája. Pajtája alatt kérődzik a sok czimeres jószág s az ólban abrakoktat czifrarojtos gyolcsgatyája kocsisa. Egyszerre felkerekednek mind, s ki a kasza, ki a kapa után nyúl, nagyot durrant a béres ostorával, kiki munkája után lát, vígan énekelve a felfelemelkedő pacsirtával s örömmel tekint le a magasból a mindent látó s az ember szorgalmán örvendő Istenszem. — Elesteledett: hazaterelte a juhász nyáját, a csordás fejőseit, s a kondás a röhögve szaladó csürhét; szilaj paripán nyargalódzott a csikós, nagyot durrantva ostorával s nyerítve száguldoztak a mének. Egy lábon állt a bus gólya a magasló kémény tetején, kelepeit, tán estéli imádságát mondá el. A méla hold mint óriás kétgarasos bukkant elő tölt pofájával, kétes fényt öltvén a láthatárra; a rétben elkezdé muzsikáját a békasereg, közibe bömbölt a bölönbika mintha drugos volna; csörögve röpült itt ott egy csapat kacsa, egyet sivitott a sirály; a pásztorfiú mélyebbre nyomná fejébe süvegét, mert fölötte czinczogva szállong a böregér, fél, hogy hosszú hajába csimpeszkedik; a prücsök rákezdi egyhangú danáját, szól a pitypalaty, rácsahol a nyájak őre, egyet ordít közbe a füles, nagyot füttyent a csikós s csend áll be. Majd aztán sivit a vércse, huhogva felel valamelyik boglya tetejéről a bagoly, s messzire világít, mint óriás csillag a pásztortűz Gorgóék cselédsége nyugalomra tért; de Mihál gazdáram, ennek hitvese, és a szöszke Iluska ébren vannak még, és élvezik a gyönyörű est kellemeit egy terebélyes hárs alatt. Lódobogás hallatszik, figyelni kezdenek, . . . néhány percz múlva egy deli levente jelen meg a hárs alatt. Szívesen fogadák őt Gorgóék, jó ismerős lehetett. Sajt és borral kínálák meg, mit szeretetteljes készséggel tett elébe Iluska, nem csoda, hisz e két ifjú szereték egymást. Nem sokat beszéltek, mégis jól mulattak. A két öreg egymásra pillantanak, mintha mondanák: ha Isten úgy akarja, derék egy pár lesz ez ifjakból. — Márton fiam, mond Gorgó, jó, hogy eljöttél, értekeztem atyáddal, ha Isten is úgy akarja, mához három hétre egymáséi lesztek, lakodalmat csapunk, hogy hetedhét országra szóljon. (Folytatása következik.) — — Gondolatfüzér Szűz Mária sz. szivéről nevezett társulat megnyitására Esztergomban. Több mint tizennyolczszáz év gördült már le az emberi nem fölött azon nevezetes időpont óta, mikor Isten imádandó Igéje emberi testben megváltásunk nagy munkáját kereszthalálával dicsőségesen befejezte! Az istenember érettünki szenvedését, és kinteljes halálát adja évenkint szemünk elé az egyház a negyvennapi böjtben. — Szomorúság leplével takar ő el ekkor mindent, mi híveit boldogabb és örvendetesebb jelenetekre emlékeztetné; csak a szent keresztet tárja fel előttük, mintegy hangoztatni akarván: Ember fia! zarándokságod sikamlós ösvénye, mely túl a siron nyiló szép hazádba vezet, siralom és könyhullatás szomorú völgyén húzódik keresztül, melyen mig átvergődhetek ezer meg ezer veszélylyel kell szembe szállnod, s temérdek bajjal megküzdened ; de ne csügedj, csak asz. kereszt legyen erősséged, e jelben győzni fogsz!... Van azonban még más valaki is, kire a szent időben önkénytelenül is ráesnek szemeink, és ez a kereszt alatt kesergő istenanya, Mária! Ha szorongó szívvel pillant vissza a keresztény századok hosszú során át az elvesztett paradicsomba első szüleink bűnére, ott szemléli törzsanyánkat Évát, mint nyújtja ki szentségtörő kezét a tiltott fa halált rejtő gyümölcse után; és ha innen kissé könnyebbült lélekkel szállongnak át gondolati Golgotha ormára, újra egy asszonyon akadnak meg szemei, ki a fájdalom súlya alatt, epedve emeli éghez összekulcsolt kezeit, melylyekkel csak imént tűzte fel szűz méhének áldott gyümölcsét világ vakságául a kereszt fájára ! Asszony munkál közre romlásunkon, asszonynak kellett részt venni megváltásunkban. Éva adta a halált, Mária az üdvözítőt , és evvel az örök életet! Gyümölcsoltó boldogasszony napját ültük, s az hitünk azon titkát ünnepeltük, mely szerint Isten örök igéje a Sz. Lélek ereje által nemünk életfájába mintegy beleoltatott, hogy az megnemesedvén, örök jutalomra méltó gyümölcsöt teremjen. — Szent érzettől áthatva gyülekeztünk össze a szent hegyen, Sión falai közé — imádni a mindenek urát s dicsőíteni Máriát, az ég és föld királynéját. .. Volt azonban még más is, mi e szent napot emlékezetessé és mindenkorra felejthetlenné tette előttünk, minek hogy gyökerét megtalálhassuk, szükség visszapillantanunk hazánk viszontagságteljes korszakára a Török uralom alatt. — A mohácsi vésznap után sűrü felhők bobták honunk szerencse csillagát, és szomorú napokat élt nemzetünk. Kétfelöl jött az orkán, és hazánk szinén csaptak össze. Okát adja ennek Pázmány, ki korát ecsetelvén, kevés szavakkal is sokat mond. „Bűneinknek egész érdeme szerint — irja ő— szemünkkel látjuk, kezünkkel tapasztaljuk azokat a dolgokat, melyeket, ha csak hírrel hallanánk, talán el sem is hinnénk. Mert minekutána a szünetlen veszedelmekben megepedett és csaknem hamuvá lett szerelmes hazánkban a keresztényi egyességnek kötele elszakadt, és minden gonoszság eláradt, oly temérdek vakságra jutának az emberek , hogy utolsó és legkisebb dolguknak tartják immár az igaz hitűek ismeretét és a keresztényi tökéletességre való igyekezetét. 1) 1543-ik év nyaratszakán Esztergom alatt állt kivont karddal a Török. Hosszú erőlködés után, Szent Lőrincz napján — egy ágyúgolyó a vár templomkeresztjét lesodorta, mire az erősség is elfoglaltatott.— „De a balesemények folyamán is — mint valaha a világ egyetemes vízözön fölött az olajágas galamb — úgy lebegett az isteni gondviselés, mely a kétségbeejtő korúra lélekemelő derűt vala hozandó“ irja e korról Lányi 2) 1683-ban újra visszakerült a vár, és ime a pusztaság utálatossága közepett — mint Isten ujja — teljes épségben állt szűz Mária tiszteletére — Bakács bibornok által emelt márvány kápolna! A kihányt holmi közt a keresztények akadtak véletlenül egy fa képre is, mely szűz anyánkat ábrázolja a kis Jézussal, mely kép, megtisztittatván később ezüstbe foglaltatott és mint e kápolna csodálatos oltárképe eléggé ismeretes. — 3) E szent hely, melyet maga a pogány is megtisztelt, valódi központja — és igazi gyűlhelye volt azóta minden vallásos kebelnek; de leginkább szűz Má-I 1) Kalauz. Előszó. 2) Magyarföld Egyháztört első kötet IV 1. 3) Munkálatok a pesti növendékpapság M. iskolájától 1854., 221. 1.