Katholikus Néplap, 1858. július-december (11. évfolyam, 26-52. szám)

1858-10-14 / 41. szám

— 358 — mök országába menj, hol már nincs többé bus veszély. Földi élted bármily körülményeiben veled van szüntelen őrangyalod s bölcs tanácsadód; csak kövesd őt hiven, ő bizton elvezet a révparthoz. Szép ily példát olvasunk a sz. Írásban az ifjú Tóbiásról, kinek szintén angyal volt átvezetője, s boldog vala, hogy őt hiven követte. Vezette is őt az őrangyal az igaz után, s kisérte minden lépten; megmentette őt az elnyeléssel fenyegető haltól (ebben ránk nézve lelki elleneink ostromai ábrázolvák) és épen, egészségesen minden testilelki sérelem nélkül, jó feleséggel és gazdagon ismét visszavezette hazájába, aggódó szüleihez. A világnak minden útmutatói nem vezették volna Tóbiást oly biztosan, sem a veszedelmekben nem védték volna oly erélyesen, de üdvös tanácsaikkal sem támogatták volna oly hatásosan, mint az angyal. Téged is vezet őrangyalod ekkép, csak engedelmes légy neki, mint Tóbiás volt. Ne sokat ellenkezzél azzal, hogy nem látod, úgy mint Tóbiás, hanem látod is őt, látod az utat,melyet mutat, hallod az intést, melyet ad, és ez elég. Azért ezt az útmutatót, őrző angyalodat különösen szívedre kötöm, jámbor keresztény! Lám, napjainkban ugyancsak ritkán, vagy talán épen nem lehet olyan hotitársra találni, mint Raphael, vagy jobban mondva. Azariás volt, ki Tóbiás egyszeri kérésére Medeának Rages nevű városába is utazott, hogy ott Gabeltől a 10 ezüst talentumot fölvegye nevében, és még csak egy pótrát sem kért fáradságáért. Sokat, a te emberi erődnek lehetetlent is visz véghez őrangyalod. Csak légy hű hozzá, tiszteld őt, szeresd s kövesd késedelem nélkül tanácsát; ámbár nem látod őt, de hallod benső szózatát és intését, kövesd, mert ez által nyilvánítandod legfőképen Istennek tartozó háládat azon kegyelméért, hogy őrangyalt rendelt számodra, valamint maga az őrangyal iránt köteles tiszteletedet. Nem vagy különben erőszakolva, hogy rá hallgass; ő nem kényszerít, szabad akaratodat meghagyja, más után is járhatsz, és nem azon, melyet ő mutat; a bűn és förtelem széles ösvényét is választhatod, belemerülhetsz a bátor világ zajos örömeibe, védangyalod bár könyez, de föl nem tarthat; azonban mégis szünet nélkül azt súgja: „Ne tedd, ne menj, maradj el innen, térj vissza; rósz, tévúton jársz.“ De ha nem hallgatsz rá, nem megy semmire. És mégis ő nem távozik mellőled, bár mennyire tévedj ,ő reméli, vár, míg önelégületlenül, szégyenpirultan, szétdúlt kebellel, de bűnbánólag visszatérsz és a vesztett utat keresed. És ekkor örömmel fogad ismét karjaiba, mennyei Atyádhoz, égi Megváltódhoz vezet vissza, bocsánatot esd számodra és könyörög, hogy ismét kegyelmébe fogadjon vissza. Kezednél fogva vezet mostantól fogva, ápol még kegyesebben, mint eltérésed előtt, és jobban viseli gondodat, mint az anya csecsemőjeét. Akármit tégy, akár hová fordulj, ő tanácsával támogat és még gyakrabban hallod mondani: „Ezt a helyet kerüld, ide gyakran járj, kövesd mindig nyomdokimat stb.“ Őe veled és érted imádkozik, imádságodat Isten sz.színe elé viszi, és kihallgattatást eszközöl. Mondom tehát, ne vesd meg őrangyalod útmutatását, intéseit és tanácsait. Bárcsak mindig követnék az emberek mindnyájan őrangyalaikat csak úgy, mint követik az útfélen álló lelketlen fapóznákat, az útmutatókat! Nem tévednének akkor oly sokan, sem nem esnének a bűn s majdan a kárhozat véletlen örvényébe. Mily siralmas ellenmondásban van az ember önmagával a legfontosabb tárgyban! Hogy az igaz utat föltalálhassa a földön, útmutatókat fogadd el, s használja azokat; azonban hogy az igaz utat, mely égbe vezet, megismerje, föltalálja, megveti az útmutató szolgálatát; erre nézve mindenki önmagában bízik. Pedig mily könnyű a földi, de mily nehéz a mennyországba vezető utat föltalálni. Már az is, hogy az Isten egyszülött Fia alászállott,az emberi nemnek megmutatandó az igaz utat, eléggé bizonyítja. Mily csekélység, a földi utat téveszteni a kár legfelebb az, hogy az ember kissé kifárad, meg több időbe kerül a kitűzött czélhoz jutni, de mindezt könnyű megint jóvá tenni. Ellenben mily szomorú, sőt iszonyatos a mennyei utat szem elől elveszteni! mert a kár kipótolhatlan, a veszteség visszaszerezhetlen, — t. i. az örök boldogság eljátszása, és pedig — örökre! Sokszor hallja ezt az ember, de nem hiszi, vagy ha hiszi, nem cselekszik hite szerint. Hiszen az ezredik sem vesz időt magának, hogy megfontolná egyszer amúgy Isten igazában: „mi az az örökség? — Ember! iszonyatos lesz, ha majd annak kínjait örökön kell érezned és szenvedned. Azt mindenki elfogadja, hogy ha ide, vagy amoda akar jutni, hát ezt vagy amazt az utat választja, és senki, ha okosan gondolkodik, szabadságát nem érzi sérülve ez által. De az egekbe, azt hiszi, minden út vezet, minden út biztos, és komolyan tiltakoznak minden vezető vagy útmutató ellen. Kiki magának akar kalauza lenni, kiki maga akarja az oda vezető utat fürkészni és föltalálni; vak elbizakodottsága és fölfuvalkodottságában még hiszi is, hogy az ő útja az igazi, ő föltalálta , kiki azon az úton jár, melyen neki tetszik, anélkül, hogy vezetőről gondoskodnék, mint ezt szorgalmasan teszi földi utamn. Láttunk most ismét útmutatókat, és valóban örömmel telik el keblünk, hátára buzdul szívünk, hogy Isten gyermekeiről oly kegyesen gondoskodik. És ily hathatós, ily jó, ily kegyes és hű vezetőknél még nem állapodott meg. Ő még egyet, körülményeink, emberi természetünkhöz mérve alkalmatosabbat rendelt számunkra, melyet immár sietek megismertetni és megnevezni. (Folytatása következik.) Harmathy: A károlyfehérvári csoda. — Legenda.*) — „Le a keresztekkel és le a papokkal, Kik hadat üzentek az erős Hadúrnak, És szent berkeinkbe templomot épitnek, Kereszteket szúrnak !“ Ordit a vad tömeg, rettentő fegyverét Jézus híveire, népére emelve, Mint puszták vadjának pirosló vért inni Vagyon szörnyű kedve . * Forrás : Kőváry. Erdély régiségei s száz történelmi regéje.